Menu
A CS:GO új frissítése eltávolította a botokat a kompetitív módból
Szerző: xoki, 2021. január 12., hír

A Counter-Strike: Global Offensive legújabb frissítésének leírásából kiderült, hogy a Valve kivette a botokat a kompetitív és wingman módokból.

Mindeddig, ha egy játékos internetkapcsolata megszakadt a kompetitív és wingman módokban, akkor helyét egy mesterséges intelligencia által irányított bot vette át. Amennyiben a bot életben van, akkor a fennmaradó játékosok utasításokkal láthatják el, illetve elhalálozás esetén a helyét is átvehetik. Az új frissítést követően erre már nem lesz lehetőség, vagyis sok esetben kénytelenek leszünk 4vs5 meccseket játszani mindaddig, amíg vissza nem tér a csapattársunk. Ha a teljes csapat kilép, akkor pedig egy bot fog megjelenni, de mindössze csak tétlenül áll majd a kezdőhelyen.

A rendszer természetesen nem volt tökéletes, de most az eddigieknél sokkal nagyobb hátrányba kerülhetünk. Nem meglepő módon a játékosok egyáltalán nem örülnek a hírnek, ráadásul a Valve nem is árulta el, pontosan mi miatt döntöttek így. Néhányan úgy gondolják, a játékosok ok nélkül történő kirúgása a fő ok, amely elég gyakori jelenség, főleg ha az illető valamennyivel rosszabbul játszik az elvártaktól.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 10
tasiadam avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 11:37:47
#
Pedig voltak olyan botok is amikor úgy lőtt le h azt se tudtad hol van, az simán mehetett volna be versengőbe :D 5 bot elevrt volna egy nova teamet is :D
P a i n avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 12:04:35
#
@tasiadam: Operation-os Guardian küldikben vannak elég erős botok, valamikor smoke-on keresztűl adták a one tappokat ak-val meg ilyenekXD
Unstoppable avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 07:28:49
#
Őszintén ezek a versengős botok inkább csak arra voltak jók hogy az ember röhögjön rajtuk. Megvették kör elején a Negevet, a Nova-t vagy az AWP-t aztán lefutottak miden és meghaltak 15mp-en belül, legrosszabb esetben free fegyvert adva az enemy-nek...irányítani alig lehetett őket hiába voltak bot commandok 10-ből 9 alkalommal fütyült rá a bot. Az egyetlen elönye az volt hogy ha valami csoda folytán túl élte a kör első 20mp-ét akkor ha egy player meghalt átvehette a botot. De mivel a bot irányítása közben szerzett killekért nem kapott a játékos pénzt se fegyvert így ez is sovány vigasz volt...XD(de legalább a botnak megint volt pénze negevre :?)
no avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 09:09:24
#
@Unstoppable: Hát nem tudom, nekem 10-ből 8x sikerült a kezdőn tartani a botot.
Annyi volt a trükkje hogy nem akkor kellett spammelni a commandot amikor még buytime van, hanem utána egyből, és fontos volt az is, hogy csak egy ember utasítsa.
Egyébként szerintem nagy hiba volt kivenni a játékból, hisz nem egyszer volt hogy 3-4v5-t lazán le lehetett hozni a botokkal.
DMG, Sas körül még meg lehet nélkülük, de feljebb esélytelen.
P a i n avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 12:03:08
#
@Worest: Ahogy elnézem kevés ember tudja, de ha a "Hold this position" után egyből egy "Affirmative"-t nyomtál neki, akkor pár másodperccel előbb reagált rá. Gyakorlatilag te válaszoltál a bot helyett, és a legtöbb esetben be is jött (legalábbis nálam).
no avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 17:20:00
#
@P a i n: Nem tudom, én ezt nem próbáltam, a fentebbi módszert használtam, és nem is volt vele probléma.
LordSzalko avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 03:42:51
#
A CS:GO új frissítése eltávolította a botokat a kompetitív módból

Ha a teljes csapat kilép, akkor pedig egy bot fog megjelenni, de mindössze csak tétlenül áll majd a kezdőhelyen.

media.giphy.com/media/7MBoS2kez5I8o/giphy.gif
gigazte avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 06:16:34
#
@LordSzalko: Nem tudom mit gondolt a költő! :? 3 vagy 4 napja olvastam ezt a hírt máshol, ott azt írták, hogy a bemelegítés idején ha még nem töltött be minden játékos, akkor addig vannak botok. Viszont ezt a hülyeséget, hogy azok nem mozognak, ezt sehol sem láttam... XD Visszatérve az első mondatrészre eleve ha kilép az ellenfél minden játékosa, akkor vége a játéknak, szóval nincs is semmi értelme ennek a szövegnek.

Nem meglepő módon a játékosok egyáltalán nem örülnek a hírnek

Ez se igaz, mert teljesen vegyes fogadtatása volt a változtatásnak. Voltak akik örültek neki, főleg úgy, hogy sokan évek óta várják ezt a változtatást!

Kicsit kapufa lett ez a cikk... XD
P a i n avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 12:30:56
#
@gigazte: "Viszont ezt a hülyeséget, hogy azok nem mozognak, ezt sehol sem láttam"

If the entire other team leaves, one bot will be left on the other team, idling in spawn

Érdekes, mégis tisztán le van írva a blogban8-)

"a bemelegítés idején ha még nem töltött be minden játékos, akkor addig vannak botok"

Ha játszanál a játékkal, tudnád, hogy bemelegítés idején sincsenek botok.

"ha kilép az ellenfél minden játékosa, akkor vége a játéknak, szóval nincs is semmi értelme ennek a szövegnek."

Persze, ha úgy lép ki, hogy eltiltás-t kap érte, úgy igen.
gigazte avatar
14 napja | 2021. 01. 12. 18:54:37
#
@P a i n:
Érdekes, mégis tisztán le van írva a blogban8-)


Nem érdekel már játék, így nem olvasok blogot se, cikkeket olvastam róla 3-4 napja, de azok konkrétumot nem írtak, hogy nem mozognak a botok, itt van csak leírva, de itt meg kicsit érthetetlen volt hajnalok hajnalán. Egyébként ezt nem kellett volna egyből így mellre venni. :?

Ha játszanál a játékkal, tudnád, hogy bemelegítés idején sincsenek botok.

Amióta free to play nem érdekel... :? Meghagyom neked, játsszál csak, amíg érzel még benne potenciált.


Lite versions: