A Blizzard eszközöl néhány változtatást a Diablo 2: Resurrectedben

Szerző: Pafry | 2021. July 18. | hír | 9 hozzászólás

Lezárult a Diablo II: Resurrected első körös alfatesztje, a Blizzard közleménye alapján pedig ebből rengeteget tanultak a fejlesztők, akik számos változtatással igyekeznek még jobbá tenni a klasszikus játék felújított változatának élményét.

A változtatások főként vizuális jellegűek, több varázslat effektje megváltozik, markánsabbá, vagy csak még inkább hasonlóvá teszik az eredeti változatához, ilyen például a Blizzard vagy a Holy Freeze nevű varázslat kinézete. Ezeken kívül is játszadoztak egy kicsit a színekkel, több fegyver kinézete is megváltozik ennek köszönhetően, hogy kielégítőbb legyen a látványa harc és barangolás közben.

Átszabják egy kicsit a felhasználói felület beállításait is, PC-n lehet majd ennek a méretét állítani, valamint a játékban található szövegek betűméretét növelik meg egy leheletnyivel. Ezenfelül még helyet kap egy óra a játékban, hasonlatosan a WoW valós idejű órájához, hogy játék közben is tisztában legyünk az idő múlásával, ez kifejezetten hasznos lehet sokak számára. Továbbá eszközölnek még kisebb finomításokat, melyek teljes listáját itt láthatjátok.

A Diablo II: Resurrected 2021. szeptember 23-án jelenik majd meg PC-re, Xbox Series X/S-re, Xbox One-ra, PS4-re, PS5-re, valamint Nintendo Switchre egyaránt.

Diablo II: Resurrected
Diablo II: Resurrected
Diablo II: Resurrected
Megjelenés: 2021. September 23. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, Hack and Slash
Fejlesztő: Vicarious Visions
Hozzászólások: 9
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
susguy avatar
[LINK]

Értem én hogy szoros a verseny a Bethesdaval a "Világ Legszarabb Játék Cége" díjért, de ez azért túlzás.
Amúgy erről is mindenképpen érdemes lenne egy cikk.
0
0
0
0
no avatar
Már alig várom a teljes verzióját, az Alpha-val nagyon jól elvoltam órákon keresztül, hozta a eredeti hangulatát. Lista alapján tetszenek az változtatások 😃
0
0
0
0
💬 2
Kelori avatar
@LordSzalko: Csak az óra nem kellett volna. Nem akarom hogy folyton emlékeztetve legyek hogy mennyit ülök majd a játék előtt.

Oh shit, már hajnal 3? Na mindegy, ezen a ponton már kár lefeküdni, nincs mit tenni, folytatni kell : D
0
2
0
0
no avatar
@Kelori: Jogos 🤣 Mondjuk talán kikapcsolható lesz, de ha nem akkor ez legyen a legnagyobb hibája 😀
1
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Csak nehoy aztan ugy jarjon, mint a ReForged, addig valtoztatgatjak... Elorendelni tuti nem fogok toluk sem mar semmit, elobb megnezem h mi produkalnak vegul
0
0
1
0
💬 1
xCube avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Azért a ReForged -nél már a megjelenés előtt is jócskán fodrozódtak a sötét felhők. Az itt leírt változtatások egy részét a trailer alapján én is jó néven veszem (hasonlítson jobban az eredetire), a többit pedig nem gondolnám problémásnak. Előrendelni én sem fogom, de day one vásárlás még lehet belőle.
0
0
0
0
Twist avatar
Régen imádtam a Blizzard játékait. Az egyetlen olyan stúdió volt akinek megvolt az összes terméke és tényleg kemény órákat öltem bele.
Aztán befeküdtek kína alá és valahogy nem látok már mást az ilyen megnyilvánulásaikban, mint az elkeseredettséget, hogy minél több pénzt le tudjanak húzni még egyszer a már kifutott sikerjátékaikkal.
Kár értük, jó csapat volt régen.
0
0
0
0
💬 2
xCube avatar
@Twist: Én ennyire sötéten nem látom a helyzetet. A WC3 ReForged egy hatalmas ballépés volt, a Dio3 túlságosan a WoW ködben készült, de a Dio2 Resurrected és a Dio4 tartogat még lehetőségeket. A Dio4 szerintem végre visszatér a régi formulához és talán pont a Resurrected lesz a táptalaj hozzá.

Az, hogy a cég a régi IP -kből él, az azért annyira nem meglepő, sztenderdeket teremtettek, és ezeknek szükségük van az utánpótlásra. A Blizzard -nak még kevesebb esélye van egy új IP -t megjelentetni, mint a Valve -nak, pedig mindketten satuban vannak ilyen téren.
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Overwatchot mégis megcsinálta a blizz, egy warcraft-starcraft-diablo trió után. Hearthstone inkább csak kiegészítő ahogy a Heroes of the Storm is.

Én is sajnos sötéten látom a helyzetet, és az egyik legutóbbi Carbot videó be is mutatta miért:


Akik egyedivé tették anno a blizzt, kiégtek (Metzen pl.) vagy elmentek már a cégtől, és vitték magukkal a kreativitásukat és egyediségüket is szerintem.

Igaz, a WoW hanyatlása a szememben korábban kezdődött, valahol Cata körül amikor már csak placeholder kiegeket adtak ki és bár a BfA-ig még toltam a wow-ot, Shadowlandet már nem vettem meg, mert egyszerűen annyira kilóg a történetből, annyira erőltetett hogy már fáj. Legion sem volt egyszerű, a warrik és valkűrök társasága ott is odab*szott rendesen a lore-nak, de a shadowland már túlment azon a bizonyos határon.

És szerintem nem tud most mit kezdeni magával a blizz. Ott az SC 2 befejezték, ennyi. Ha lesz is SC 3, jelen állás szerint 4-6 év mire kijön belőle valami, ami jó eséllyel terran fél kampány 60€, másik fél 60€, zerg fél kampány 60€, másik fél 60€, protoss fél kampány 60€, másik fél 60€, új oldal fél kampány 60€, másik fél 60€, multi mappakk 40€, multi parancsnok 5-60€, és mindeközben a fél kampányok között 1-2 év telik el.
Ott a Warcraft, reforged kb lefejezte, folytatása nem valószínű amíg a wow megy, diablo: immortalt se feledjük - hiszen direkt vettünk mobilt miatta ;) ami mára már elvalult de sebaj majd veszünk másikat ha az immortal kijön végre, de ugye itt a szóban forgó d2 ref*szomtudjami, majd valamikor a D4, valahogy majd a loreba beleerőszakolják azt is...Overwatch 2-t hirdették még pár éve, azóta nem tudom azzal mi van, de erősen csend van...HotS, beállították a földbe a ligát és ezzel az esport esélyét is, és ennyi. Ettől még persze egy szupertitkos projektben még bízhat az egyszeri játékos, de kétlem hogy lenne ilyen, azok után ahogy építik le az egészet és termelik kifelé a zsetont.
Hja de tud kezdeni magával a blizz: pénzt termel az activisionnek, bármi áron. Amíg a mérlegük negyedévről negyedévre pozitív, nem lesz változás. ha negatívba menne, kirúgnak pár CM-et és marketingest hogy a ceo megkaphassa a részvényesektől a sokmillás éves bónuszát. Persze, nem szeretetszolgálat a blizz, de nem volt mindig ennyire pénzéhes, és volt időszak amikor talán a játékosokkal is foglalkozott kicsit. 10+ évvel ezelőtt...

Blizznek most szerintem egy dobása lehetne minimális munkával nem kevés zsetont termelni: Overwatch animációs egész estés filmet készíteni, a kint lévő klippek alsó hangon is 3-4 óra hosszúságúak összességében, már csak valami éppkézláb sztori kell köré és mehet is a licit a streaming szolgáltatóktól hogy ki akarja leadni...Apple vagy Disney lenne a nyerő szerintem, netflixnek túl kevés benne az lmbgtkdnsgathrnmeksat+++-apachhelikopter% akármi...
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció