2025-re a PlayStation játékeladásainak felét a PC és a mobil teszi majd ki

Szerző: xoki | 2022. May 29. | hír | 8 hozzászólás

A legutóbbi, befektetőknek megtartott összejövetelen a Sony felfedte, hogy a jelenlegi tervek szerint 2025-re a PC és a mobil játékok teszik majd ki a PlayStation címek felét. Emellett hivatalos eladási adatokkal is szolgáltak a PC-s portokat illetően, miközben számításaik szerint kizárólag a PC-s játékaik 300 millió dollárt hoznak majd a konyhára a jelenlegi pénzügyi év végéig.

A Sony játékai PC-n is remekül teljesítenek, ezért várható volt, hogy a közeljövőben a PlayStation-játékok zöme ellátogat majd a platformra. Mivel korábbi exkluzívjaik PC-n is kimagaslóan teljesítenek, így ez egyáltalán nem meglepő. Például a Horizon Zero Dawn 2,4 millió, a Days Gone 852 000, a God of War pedig 971 000 eladott példánnyal büszkélkedhet. A 2021-es pénzügyi évben a Sony 80 millió dolláros nyereségre tett szerint az említett játékoknak köszönhetően, miközben az ezt megelőző periódusban ez a szám csak 35 millió dollár volt.

A fentiekből kiindulva kicsit hihetetlennek tűnhet a Sony 300 millió dolláros célja, szóval biztosan valami nagy dobásra készülnek. A következő hivatalosan is megerősített PC-s megjelenésük az Uncharted: Legacy of Thieves kollekció lesz.

UNCHARTED: Legacy of Thieves Collection
UNCHARTED: Legacy of Thieves Collection
UNCHARTED: Legacy of Thieves Collection
Megjelenés: 2022. October 19. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Iron Galaxy, Naughty Dog
Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
milfguard avatar
The last of us-t a népnek pc-n.
1
0
0
0
no avatar
Szeretettel várok mindent is :D
0
0
0
0
santakigyo avatar
Igen, sok évre volt szükség, hogy rájöjjenek a PC mint platform nagyon jövedelmező ha minőségi cím jön ki rá. Hiába vannak a csúnya warezolók ami jó az termel a konyhára.
Kár, hogy nem hamarabb a PS3 korszak idejében jöttek rá erre.
7
0
0
0
💬 5
Payphoner avatar
@santakigyo: Egy PS3-as infamous 1-2-ért még mindig ölni tudnék :D kb 3 kivittem őket annó de PC-n is kiprobálnám. Annó az infamous első része miatt vettem ps3-at.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@Payphoner: Emulátoron már nagyon jól játszhatóak van benne 60 FPS mód is.
nem az a ocsmány blur effektes szutyok grafika.Magam is meglepődtem,hogy milyen jól festenek a mai sok szeméthez képest pl.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@santakigyo: Hát igen, ki gondolta volna, amelyik platformon több felhassználó van ott több játékot vesznek :D
1
4
0
0
santakigyo avatar
@BLACKPINK: Nem nagy dolog. Szimplán nem tudnak annyi konzolt értékesíteni mint szeretnének és tudják jól a bevétel nagy része a játékokból van. Nem vennék mérget rá, de ez is benne van ebbe a fene nagy nyitok mindenki felé dologban.
0
0
0
0
BLACKPINK avatar
@santakigyo: Persze, semelyik cég sem ellensége a pénznek szerintem :D
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció