2025-ben jön a Grand Theft Auto 6, itt az első előzetes

Szerző: xoki | 2023. December 05. | hír | 76 hozzászólás

Több mint egy évtized után a Rockstar Games végre készen áll, hogy előálljon a Grand Theft Auto 5 folytatásával. A várva várt GTA 6 első előzetese eredetileg ma délután három órakor élesedett volna, de sajnos idő elő kiszivárgott, ezért a Rockstar is korábban publikálta azt.

A 2022-es szivárgásokból nagyjából sejteni lehetett, hogy mire számíthatunk, de az első trailer még így is áll-leejtősre sikeredett. Tele van utcai káosszal, beleértve illegális utcai versenyeket, kisboltok kirablását, aligátorokkal való viaskodást és a szokásos floridai furcsaságokat. Főszerepben ezúttal egy férfi és egy nő lesz, akik láthatóan több, kisebb-nagyobb bűnözésbe keverednek majd a kaland során.

A Grand Theft Auto 6 helyszíne Vice City, Miami fiktív változata lesz. Korábban a 2002-es Grand Theft Auto: Vice City és a 2006-os Grand Theft Auto: Vice City Stories című előzményjátékban volt látható. Ezek a részek az 1980-as évek közepén játszódtak, de a GTA 6 a korai játékmenet videók alapján állítólag egy modern, Bonnie és Clyde ihlette történetet fog elmesélni.

A Grand Theft Auto 6 pontos megjelenési dátumát nem fedték fel, de azt igen, hogy valamikor 2025-ben számíthatunk a játékra. Sajnos a Rockstar híres arról, hogy elhalasztja a nagy kaliberű megjelenéseit, de remélhetőleg ezúttal minden a tervek szerint halad majd. A Take-Two sajtóközleménye szerint 2025-ben PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolokra érkezik a játék, tehát a jelek szerint a PC-seknek megint várniuk kell majd a portra, amely a korábbi játékaikból kiindulva körülbelül egy év extra időt is jelenthet.

Grand Theft Auto VI
Grand Theft Auto VI
Grand Theft Auto VI
Megjelenés: 2025. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Rockstar North
Hozzászólások: 74
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
hát mundjuk mire is számitotam most, nem tudom hogy a rockfoss még is mire és várt majd 10 ével keresztül, de én nekem van egy nagy gyanum arra hogy ez azért erősebb ram, videokártya +proceszor meg a satöbi ami az nem kis pénz, ja meg a játék ára
0
0
0
0
szilver avatar
Amúgy jól látom hogy ugyanaz a motor mint amit a GTA V is használ?Nyilván továbbfejlesztett változatára gondolok.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@szilver: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
szilver avatar
A 4 is ezt használta már? :O
0
0
0
0
Belchior10 avatar
PC-re valószínűleg majd 2026-ban várható.
0
0
0
0
💬 1
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@Belchior10: Ja, valoszinuleg a konzolosok elotte 1 evig majd tesztelik nekunk elesbe... :D Engem nem zavar, amennyiben PC-re korrekten erkezik, ahogyan nalam az V is kiraly volt az elejetol fogva. Igaz, engem a multis/online resz nem erdekel, igy azt nem tudom h milyen volt a startkor
0
0
0
0
GSzabolcs89 avatar
Grafika tényleg nem olyan mint amire számítottam.
Inkább realisztikusnak hittem ,de lehet így is jó lesz sexy volt minden twerkelős ribi, PC re jöjjön legyen RP. A single story rég nem izgat , mert nem a kocsi lopás ról szól, mint a cím is írja...
0
5
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Kiraly lesz, kezdek is hozza mar gyujteni 1 izmosabb videokarira, RAM duplazasara... :D
0
1
0
0
💬 2
no avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Most egy 7800xt èri meg. 16 GB vram erősebb a 4070 nèl picivel de csak 220e fte az meg 300 le ft 12 GB vrammal. Rt is eszi a vramot 2 T âlt. Rt Ben is egàl közeli teszteken a kettő. Kivètel a Cyberpunk Rt xde az 100000% Nv sponsor. Igaz raszterben ott is veri 4070 et. IT kollegâim is vâltottak S imadják.
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@Andrews: Nem most. 3 ev mulva, majd amikor vegre jon PC-re tutira, akkor veszek uj videokarit hozza, most meg tokre felesleges lenne
2
0
0
0
no avatar
Jó nagy trágya grafika,hegesszék csak nyugodtan...
1
8
0
0
TommyVercetti0_X avatar
Hihetetlen hogy ezt megéltem! Tegnap nagy buli volt pezsgő bontás meg minden nálam legalább is! Csak sajnos még maga a játék odébb van! Még így is várni kell elég sokat!
2
0
0
0
no avatar
Helló!

Ahogy elnézem, van idő a játék megjelenéséig hmm.. Részemről város nagyon! Addig megpróbáljuk a 4. részt kivinni. Azzal nem sikerült eddig sokat tolni.
Vélemény: Konzolra való gyűjtés vagy a mostani PC fejlesztése legyen a cél? 1440p van és marad is.
0
0
0
0
💬 6
MrPAYER avatar
@Black-Goku: Hát ezt neked kell eldönteni, hogy azonnal szeretnél e játszani játékkal, vagy lesz türelmed várni még fél-egy évet.

Nálam nem kérdés, én nekem biztos nem az lesz a játékkal az első élményem, hogy dzsojsztikkal bohóckodok 30 FPS-el, valami PC medium jellegű grafikán. 😀

Szóval marad a várás nekem, PC Master Race mindfelett!
2
0
0
0
kerti1990 avatar
@MrPAYER: Majd kinövöd 😀 De tuti lesz 30/60fps mod.. ha series s-re is jön. Vagy ps5 pro addigra azon meg egyértelmű :D
1
0
1
1
MrPAYER avatar
@kerti1990: Mit növök ki? 😀
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@MrPAYER: Teljes mértékben igazad van, de Én vagyok olyan elvetemült állat, hogy vegyek emiatt a játék miatt 1 PS5-öt. Ami aztán ott fog porosodni az asztal alatt. A PS4 legalábbis így járt.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gamerINSANEdad: Miért nem lehet eladni utána vagy mi? Addigra a Slim kb. 120 lesz használtan még garisan. Amikor kijön PC-re eladod majd még a gépet is fejleszted belőle.
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@Quadgame94: Nem nagyon vagyok az az eladogatós típus. Meg majd a kislányomnak szánom, ha nagyobb lesz. Max videókártya cserénél szoktam eladni a régit.
0
0
0
0
no avatar
Van egy érzésem, hogy ezt is csak most láttuk utoljára ilyen kinézetben, ingame megjelenés után lesz majd nagy csodálkozás.
2
4
0
1
💬 1
santakigyo avatar
@christoferus: Nem ő lenne az első játék.
Ha a fele igaz már bőven jó.
0
0
0
0
no avatar
Na hogy ha ez amit itt a videóban látni lehet gyönyörűszép nagyon élethü grafika valamikor kiakarják adni az kb akkor lesz mikor a cyberpunk-ot tervezték hogy ki adják. Kb 10 évet kell kell várnunk erre a csoda szép játékra és akkor reménykedjünk ne legyen egy akkor cyberbug mint a cyberpunk hogy nagyot akartak de a technika nem engedi.
0
0
0
1
💬 1
nesh019 avatar
@android123: Rockstar nem egyenlő a CD Projekt RED-el szóval remélhetőleg konzolon jó lesz a megjelenés napján, PC-s port az már más tészta ott biztos lesznek problémák az elején, emlékezzünk a RDR 2 PC portra.
Külsös csapatok szokták csinálni a portokat megfelelő felügyelet nélkül...
Amúgy a Cyberpunk isten király lett, főleg a mai formájában, a kezdeti nehézségek ellenére.
2
2
0
0
no avatar
Nagyon durva kár hogy pc-re majd csak 2026-27 között jön ezért meg foglya érni majd fejleszteni a gépet ez isten király lesz nekem az első trailer alapján nagyon tetszik :I bár én mindíg a minimum gépigényt nézem ha az meg van akkor már tudok játszani :)
2
0
0
0
nesh019 avatar
2011-es Grand Theft Auto V Trailer


és a 2013-as trailer



A GTA V 2011 és a 2013-as release trailer között nagy a különbség, sokat fejlödött a játék minden téren szebb lett.
A rockstar nem butit. A GTA VI 2025ben még komolyabban fog kinézni mint amit most láttál...

Amúgy ez ingame trailer nem cinematic, rockstarnak nincs cinematic trailere...
8
1
2
0
💬 1
Legendrush27 avatar
@nesh019: Nagyon jó ez a komment, köszi a videókat !
1
0
0
0
retek77 avatar
Így is úgy is késni fog, ez ma már kötelező konkrátan. Trailer alapján semmivel sem magasodik ki számomra. És amúgy is milyen trailer volt ez? Valószínűleg amúgy sem ilyen lesz a játék hanem butítot mint mindig minden......... A fő karakterek, hát közel sem szimpik, tipikus mexikói kisstílű tolvajok akik nagynak gondolják magukat
1
1
0
1
💬 4
Nathan Drake avatar
@retek77: Jobban belegondolva kaptunk egy cinematic előzetest amiből nem sok minden derült még ki,hogy valójában ingame mi lesz, azt a rengeteg embert az utcákon nem beszélve a strandon lévőkről nem hiszem hogy ingame is lesz mert nem lesz az a gép ami képes legyen azt a rengeteg npc-t mozgatni valós időben 😁
1
1
0
1
retek77 avatar
@Nathan Drake: Lenne gép hozzá de természtesen nem a közemberek számára de ez nem is lényeg 😁Ettől függetlenül egyetértek
0
0
0
0
susguy avatar
@retek77: A San Andreas főszereplői pedig tipikus afroamerikai gengszterek voltak akik nagynak gondolták magukat, oszt mégis ikonikusak lett. Ha a sztori jól van megírva akkor tökmindegy hogy sablon karakter, lehet szándékos a választás és direkt annak az erősségeire írni.

Legalábbis remélem csak ez zavart, ha csak szimplán rasszizmus volt akkor nem szóltam 😁
3
0
0
0
retek77 avatar
@susguy: Ha azt kérdezed, hogy rasszista vagyok e akkor azt válaszolom hogy igen!!

Igen, igen igazad van, teljesen. Nagyon kiváncsi leszek hogy hogyan próbálják majd eladni a karaktereket magának a játékosoknak és a stb
0
0
0
0
kismadar avatar
A GTA V trailere annó úgy felhypeolt, hogy tűkön ülve vártam, hogy jelenjen meg a játék. Na most itt van ez a trailer, amit őszintén nem tudok hová tenni. Maga a környezet, és a világ most is aprólékosan ki lesz dolgozva, ami egy hatalmas plusz a rockstartól mindig, viszont ez a görbe tükör állítás egyre rosszabb lesz, nem akarom, hogy ez a játék is teljesen átmenjen ripacskodásba. A karakterek egyenlőre nem szimpik első látásra, pedig már első információknál hogy simpelt mindenki, hogy "na végre női játszható karaktert kapunk". 2025 még messze van, de ahogy követik manapság a trendeket még lehet abból jóval későbbi dátum is. Mindenesetre továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem rendelem majd elő, őket úgy is már az online, és a pénzlehúzás élteti!
4
0
0
0
💬 5
sean avatar
@kismadar: Az hogy a görbe tükör egyre rosszabb az sajnos nem a játék hibája. Az egész világ lassan egy képmutató ripacskodás lesz, elég csak ránézni a legújabb 'trendekre' amit az agyhalott generáció vakon zabál be.
1
0
3
0
kismadar avatar
@sean: Pont ezért nem kéne ennyire a játékba is behozniuk, elég az embernek amit lát a világban, nem kell teljesen szétbarmolni a játékot is vele.
0
0
0
0
xCube avatar
@kismadar:
A GTA V trailere annó úgy felhypeolt, hogy tűkön ülve vártam, hogy jelenjen meg a játék. Na most itt van ez a trailer, amit őszintén nem tudok hová tenni.


Ebben azért vastagon benne van az is, hogy 12 évvel öregebb lettél.
1
0
0
0
kismadar avatar
@xCube: Az is biztos igaz, és még az is szerepet játszik benne, hogy a Rockstar és a Take Two presztízse ezalatt az idő alatt mennyit kopott a szememben.
0
0
0
0
Nathan Drake avatar
@kismadar: Eddigi GTA részek közül számomra Nico Bellic az etalon ha a személyiséget kell nézni. 😎
Bár az más tészta hogy a játék akkori érájában még nem volt divat a kocsi tetején való twerkelés és hülyét csinálok magamból a social média felületeken, de hát érthető ez is valamilyen szinten, igazítani kell a játékot a mostani elkorcsult trendekhez.😢
1
0
0
0
xCube avatar
@DarkOutlaws: Nem tudom mit vártál, ebben az open world stílusban már nem nagyon van reformálható momentum.
0
0
0
0
DarkOutlaws avatar
@xCube: Csak annyit vártam volna, hogy ne legyen Saints Row az egész.. csak ez bánt más semmi.
0
0
0
0
susguy avatar
@DarkOutlaws: Mitől lenne ez Saints Row?
0
0
0
0
DarkOutlaws avatar
@susguy: Csak attól, hogy komédia már az előzetes durván 70% és lassan arról fog szólni az egész játék ami már az 5ben is megvolt, hogy vígjáték az egész sztori és az autók a fegyverek a bandaháború ami a játék lelke volt egykor mind háttérbe szorul de ezeket a dolgokat csak azok fogják megérteni akik az előző részekkel is játszottak beleértve az első részeket is, de mindig jár egy esély majd meglátjuk mi lesz de ha az lesz mind az 5, hogy ordibálás és idegbeteg karakterek minden egyes felvezető videó értelmetlen sztorival, akkor nevezzék át Grand Theft Showra az jobban illene hozzá. 🙂
0
0
1
1
susguy avatar
@DarkOutlaws: Nem igazán értem miért komédia az hogy bemutatják a játék világát. Ami egyébként elég autentikusra sikeredett, és ez volt a régi GTA-k lényege. Az adott kor és város érzését adják vissza. Több dolog is ami a trailerben van konkrétan megtörtént dolgok Floridából. A játék pont úgy néz ki mint a város amiben játszódik.

Azt persze megértem ha az a világ nem jön be valakinek, de akkor is ez a természetes fejlődése a játéknak, tetszik vagy sem. Pár évtized elszállt az első részek óta, sajnos ez van, fejlődik és változik a világ, és közben valószínűleg te is változtál.

Egyébként a korábbi részek sem voltak olyan halál komolyak, anno ez volt a San Andreas trailere: semmitől felrobbanó rendőrautókat átugró motor lassított felvételben, láncfűrésszel a kézben tüzön átugró rendőr, rakétavetős gengszter. A játék tele volt ilyenekkel.
1
0
0
0
DarkOutlaws avatar
@susguy: Nem mondtam, hogy a trailerben semmi sem tetszett neked is van igazad valahol, amúgy a plakát nagyon jól néz ki elismerem, de a legnagyobb félelmem a sztori ami az 5ben szerintem nagyon vérszegény GTAhoz képest és én igazából ettől félek de ha megoldják akkor fejet hajtok mert ez a széria legsikeresebbek egyike a játékiparban ez tény. :)
1
0
0
0
susguy avatar
@DarkOutlaws: A GTAV storyja nekem se jött be, és én is esélyesnek tartom hogy itt se fog feltétlenül a legjobbra sikerülni. A trailerből nem sok derül ki, de szerintem ez nem feltétlenül baj, túl sokat nem könnyű ezekbe úgy besűríteni hogy az jól is reflektálja a teljes egész képet. A hangulat keltés volt a célja, ami szerintem jól sikerül.

Én ezekkel mindig úgy vagyok hogy előbb jelenjen meg a játék, és utána alkosson az ember végleges véleményt. A trailer nekem bejön de az közel sem garantálja hogy tényleg jó is lesz. Ki tudja, lehet neked lesz majd igazad, de szerintem most temetni még bőven túl korai.
0
0
0
0
DarkOutlaws avatar
@susguy: Tudod azt kívánom, hogy ne nekem legyen igazam és akkor jó lesz de majd meglátjuk. :)
0
0
0
0
bigfooot avatar
@DarkOutlaws: Pedig bonnie és clyde szerű történetre is van esély a játékban :)
0
0
0
0
DarkOutlaws avatar
@bigfooot: Őket senki sem pótolhatja az tuti, két legendát két nincstelennel nem lehet összehasonlítani. 🙂
0
0
0
0
no avatar
Na jó, de mi a gépigénye? 🤣🤣🤣🤣
0
0
0
0
💬 1
no avatar
Szerintetek Series X-en futni fog a játék?
0
1
0
0
💬 6
xCube avatar
@vigroland: A videókártyát mindenképpen cserélned kell majd benne, de lehet, hogy RAM bővítés nélkül sem úszod majd meg.
0
3
0
0
kaland21 avatar
@xCube: Remélem a mostani gépemen szépen fog menni majd 2026-ban max kártyát kell cserélnem vagy is nagyon remélem!
0
0
0
0
Nathan Drake avatar
@vigroland: Még Series S-re is megfog jelenni, Ezen ne aggódj, konzolon nagy valószínűséggel kellemes lesz a játékélmény max nem lesz olyan részletes mint egy high-end PC-n.
1
0
0
0
no avatar
@vigroland:
A Take-Two sajtóközleménye szerint 2025-ben PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolokra érkezik a játék.


Ez a szöveg alapján nem tartom esélyesnek ,hogy futni fog. :(
0
0
0
0
retek77 avatar
@vigroland: 2025 nem holnap lesz, miért vársz ilyen infot, az is simán lehetséges hogy addigra lesz 2 de minimum 1 új xbox kiadva és ps!!

De van rá szerintem kereslet tehát szerintem meg lesz csinálva
0
0
0
0
Petraaa avatar
úúúúúúú minden elvásárom felülmúlta a trailer! Ha lehetne már elő is rendelném. :D
1
0
0
0
💬 4
retek77 avatar
@Petraaa: Akkor nem volt nagy az elvárásod már ne haragudj
0
0
0
0
Petraaa avatar
@retek77: Miért egy másfél perces videóból le lehet bármit is szürni a helyszinen és a vibe-on kivül?
0
0
0
0
retek77 avatar
@Petraaa: Igen, annyit mindenképp hogy közel sem lesz ilyen a játék
0
0
0
0
Petraaa avatar
@retek77: Akkor lényegen azért nem nagy az elvárásom, mert spekulációból te már elkönyvelted, hogy nem lesz ilyen a játék? ergo, ha nem lesz ilyen a játék akkor a helyszín és a hangulata a trailernek is csak illúzió?(Mint fentebb is írtam a helyszín és a hangulat tetszik….) Értő-függő olvasás 0 :D

Annyival kiegészíteném, hogy amit letesz a Rockstar az mindig egy kitűnő-részletes alkotás, így eszem ágában sincs kételkedni bennük.
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
Na tessék megmondtam, hogy PC-re később fog jönni. 😹
0
0
0
0
cabus26 avatar
Mire megjelenik,addig már az egész játékipar nem fog érdekelni.
1
2
0
0
💬 8
Quadgame94 avatar
@cabus26: 15-22 hónap és itt van. Egy Series S kb. 50-60 aprón...
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@Quadgame94: Xbox One S 50-60 aprón, egy Series S 80-90
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Legendrush27: Bocsánat, Marketplace-n vette haverom 60 ezerért még garisan.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Quadgame94: Viszi is majd egy kemény 25-30 fps-el full hd ban... 😅
0
1
0
0
Nathan Drake avatar
@bukta2: Series S-en szerintem kapunk egy lockolt 30fps-t quality móddal.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@Quadgame94: Biztos,ha esetleg játszanám,nem konzolon tenném meg.
0
0
0
0
susguy avatar
@cabus26: Reméljük tartod a szavad.
1
0
0
0
bigfooot avatar
A gta játék mindig próbált egy fura görbe tükröt állítani a társadalomnak, egyre furábbak és betegebbek a gtak, mivel sajnos a világ és az emberek is egyre furábbak és betegebbek.
Trailer alapján nagyon veszélyes lesz :D az szomorú, hogy plusz egy év a megjelenés, vagyis PC-re még kitudja mennyit kell várni
1
0
1
0
💬 2
no avatar
@bigfooot: Az a szomorú, hogy amit a trailerben látsz az tulajdonképpen totál a valóság.
A gta inkább egy sims amerika.
0
0
0
0
Thespartan avatar
@bigfooot: Jól fogalmaztad meg, abszolút ez jött le nekem is a trailer-ből. A mai modern felgyorsúlt, kapkodó, herdáló és szentimentális világot éljük, amiben az amerikaiak dominálnak. 😀
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció