2022-ben az Xbox Series S, 2023-ban pedig az Xbox Series X is megújulhat

Szerző: xoki | 2021. September 09. | hír | 25 hozzászólás

Egy YouTube-er, Moore's Law is Dead sok hasznos információt szokott megosztani velünk még az adott termékek megjelenése előtt. A leaker ezúttal több érdekességről is mesélt a Sony és a Microsoft következő generációs konzoljairól, melynek köszönhetően közelebbi képet kaptunk arról, hogy miben fog eltérni az Xbox Series S/X refresh a már piacon lévő modellektől.

A videós szerint a Microsoft először az Xbox Series S újabb verzióját fogja piacra dobni. Erre 2022 vége felé számíthatunk, amikor a PlayStation 5 Slim megjelenése is időszerű lesz. Az Xbox Series X-hez hasonlítva az Xbox Game Pass jóval népszerűbb az Xbox Series S tulajdonosainak körében, és ez lehet az új Xbox Series S korai kiadásának oka. A pletykák szerint az Xbox Series S refresh 350 dolláros áron érkezik.

Specifikációk terén egy 6 nm-es AMD APU kerülhet majd bele, és ezzel akár a teljes 24 CU-s RDNA 2 GPU is feloldódik. Az AMD állítólag azért deaktiválta a magokat, mert a 7 nm még kiforratlan volt, de a technológia most már sokat fejlődött, és az említett 6 nm mondhatni ennek az optimalizáltabb verziója. A jelenlegi Xbox Series S teljesítménye 4 TFLOP, szóval a frissített változat legalább 5 TFLOP-ra lesz majd képes.

Az Xbox Series X is átesik majd egy hasonló fejlesztésen, de jelenleg az ár és a specifikációk sem kerültek említésre. Mivel feltehetően 2023 végén érkezik, így ez igazából egyáltalán nem meglepő, hiszen két év alatt még sok minden változhat.

Hozzászólások: 24
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Quadgame94 avatar
Eléggé frusztrálóak ezek a "hírek". Az MS-nek előbb egy nextgen cím kellene, de már tervezik a refresht. A Sony meg a Slim verzión kívűl nem fog kiadni mást. Teljesen felesleges és nagy költséges is lenne
0
0
0
0
no avatar
Azért a Series S-nek jócskán alul méretezték a grafikai teljesítményét nagyjából a harmada a Series X-nek. OK, hogy olcsóbb úgy 70 ezerrel mint a nagytestvér de ez a grafikai szint egy új konzolnál már 2021-ben karcsú..... Nagyjából egy GTX 1060 szintjét hozza.
2
0
0
0
💬 6
Rocky12 avatar
@Robitrix: Egyetértek, viszont a jelenlegi túlzóan magas vga, ram, stb (pc alkatrészek) árak mellett sok ember számára baráti áron elérhető, főleg ha csak játszani akar rajta. 100-110 ezerért egy komplett pc sem ér a közelébe, rendes videokártyát (ha újról beszélünk) ennyi pénzért már nem is kapni, stb.

Szóval egy ideig jó lesz mint alternatíva de a grafikus csipet nyers erőben feltornázhatták volna legalább egy Xbox One X szintjére.
1
0
0
0
no avatar
@Rocky12: Az One X nyers adatai jobbak mert ugye támogatja a 4K-t. De full HD felbontásban semmit nem profitál az elméleti nagyobb teljesítményből az újabb effektek ez meg nem is tudja, a stabil 60 és 120 Hz-ről ne is beszéljünk. Helyén kell kezelni ezt az olcsó konzolt. Full HD felbontásban ( max 2k) akár 120 Hz-en. Ezért az árért tökéletes. Amúgy a most kiadott 240 ezer forintos Radeon 6600xt - nek is ez az ajánlott felbontás mert e fölött kevés a craft.
0
0
0
0
no avatar
@Rocky12: Na igen ahhoz kb. 50%-ot emelni kellett volna. XBOX One X a legerősebb konzol volt grafikában, ami az új konzolok elött elérhető volt. A maga 6 Tflopjával. Az nagyjából egy GTX 1070 szintje már. Vagy egy RTX 2060. Ehhez képest visszalépés a Series S 4 Tflopja grafikai teljesítményben. Vélhetően ők is érzik ezért is jön a ráncfelvarrás és tolják fel a 4-et 5 Tflopra. Ami azért mégiscsak 25% plusz és így már megugorja a PS 4 PRO kb. 4,2 Tflops szintjét.
1
0
0
0
no avatar
@Robitrix: A cél a full HD felbontás 60-120 Hz- en. Annak tökéletesen megfelel. Nagyobb felbontásra ott az X.
0
0
0
0
no avatar
@Daragoo: Ez nem vita tárgya, hogy FHD esetén hozza az elég szintet. Viszont konzolt azért nem egy évre vesz az ember hanem több évre így a következő években azért nem az FHD lesz a megfelelő szint. Gondolok itt 3-4-5 év távlatára. Egy konzol generáció kihordási ideje úgy 5-6 áv még ha közben lesznek némileg ránc felvart modelek is teljesítményben. Gondolj bele, hogy mondjuk 4-5 év múlva kell egy GTX 1060 szintű FHD konzollal vitézkedni, mikor már a PC-k általánosan fognak QHD és 4K-ban müködni. És a csúcs valahol a 8K-s eszközök lesznek. A közel és a pár év múlva jövőhöz karcsú a teljesitmény.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Kiadnak 1 konzolt h de krvajó, ver mindent, évekig elég, majd rá pár évvel jön is az átdolgozott verzió. Mire kifutó gen lesz, addigra hány refresh verziót adnak ki? :D
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@YourMomIsNotMale: Mivel egy konzol generáció kihordási ideje nagyjából 6-7 év volt eddig.(a PS 4 2013 karácsonyára jelent meg) Ha nem jön félidőben a PS 4 PRO mára sok mindenhez egyértelműen karcsú lenne a alap PS 4 teljesítménye(CP 2077, MS Flightszimulátor stb.)
Azért ránc felvarrás nélkül egy 6-7 éves hardver igen csak elavul. Azért ennél a 6-7 évnél ütösebben fejlödnek a hardverek. Mivel egy adott kor játékai szeretnek az adott kor hardver szintjéhez igazodni. És szerintem ma gyorsabb a fejlődés, mint 10 éve volt. El tudom képzelni mire kihordásra kerül egy konzol generácia addigra lesz hozzá 2-3 ráncfelvarrás is) Vagy elöbb kell kihozni mondjuk a következő PS6-ot vagy a mostani XBOX utódját.... Valahol összefügg egymással a PC-k és a konzolok szintje is. Főleg mert tipikusan PC-ben használt hardverek épülnek be némi modosulással egy konzolba alapvetően. Már pedig az eddig tapasztalat arra tenit az elmúlt 20 év alapján, hogy 6-7 év múlva egy akkori PC igen csak elöbbre ezeknél a mai konzolokhoz képest. Simán lesznek akkor már Ryzen 8-as procik és RTX 9000-es kártyák vagy Intel 18-as generáció stb. :)
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Robitrix: Naggyaból igaz ez. Ha 2023-ban jelenik meg, esetleg csúszik 2024-re már mondhatni élettartamának a felét letudta.
De azért a PC-hez nem hasonlitanám, sokkal jobban optimalizálnak rá a fix hardver miatt stb. Aztán meg állítólag a konzolokba rejlő lehetőségeket ki se aknázták még de már a ráncfelvarráson jár az eszük.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@Robitrix: A pár évet értsd, tényleg pár. nincs 1 éves, és már szó van arról, hogy lesz 6nm-es gyártott belőle h erősebb legyen. A CPU elég lesz, GPU-t kéne ott reszelni. Ha igaz, hogy lesz refresh RDNA2, akkor gondolom azt kapná.
A PS4 és PS4 pro GPU-ja között markáns különbség volt, míg ez a 7ről 6nm-re portolás, meg esetleg feloldódó 24 EU nem olyan nagy különbség, mint ami akkor történt. Ha csak nem hajtják ki ezáltal a lelkét. Csak az iGPU magában evett akkor 150 wattot.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Az S-be rakhatnának egy optikai meghajtót, meg jó lenne ha matt fekete színbe is kapható lenne.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Arthur Morgan: Nem biztos, hogy van értelme. Ma már nagyon kevés játék jelenik meg optikai lemezen. Kulcsokat veszel és netről töltöd a játékokat. Média tartalmat is egyre ritkábban nézünk optikai lemezen. A Mai PC-k döntőrészébe se építenek már optikai meghajtót. Évek óta az én gépeimben sincsen már mert felesleges igaziból. Van mondjuk külső lemez egység a gépemhez, de évente jó, ha kétszer használom évente. Az optikia meghajtó a dinoszauruszok szintjére jutott. A dobozban vett játékok jó részében nincs is már optikai lemez hanem csak termék kulcs, amivel letöltés után aktivizálod legfeljebb a játékot. Mire megveszed a polcról a dobozban a játékot azóta már 5-ször varriáltak rajta és minden képpen egy sok GB-ban eltérő változatot kell letölteni a müködéshez a netről. Vettem olyan dobozos játékot már 2019-ben ami már fel se lehetett telepíteni. Hiába volt ott benne 7 darab dupla rétegű DVD. Hiába volt ott az 56 GB játék az aktuális változat már 90 GB volt a neten. Arhiválásra is már vagy egy nagyobb Pendrive-ot vagy külső merevlemezt használunk Az optikai lemez kezdi teljesen értelmét veszteni ma már. Így egyre feleslegesebb bármilyen eszközben. Az optikia lemez pont olyan kihalt adathordozó ma már, mint a hogy kihalt a gramafon lemez majd a normál lemez és a kazetta a zenében, mint ahogy az informatikában a floppy. Sebességben és kapacitásban túl lépett az idő rajta.
0
0
1
0
Quadgame94 avatar
@Robitrix: Nem PC-ről beszélt hanem kobzolrol. Ott hidd el sokan vesznek még lemezes játékokat. PC-n nyilvan mar semmi értelme, de konzolon van. Ne keverd össze őket.
0
0
0
0
vyne avatar
@Quadgame94: En egyedul blurayt veszek a ps5-hoz. Minden jatekom digitalis. De kinek mi persze.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@vyne: Így van kinek mi. Én nem fogok 25+ ezret kiadni csak egyetlen egy játékért (GoW Ragnarok) így alapból kiesnek a teljes árú nem leakciózott gamek. Rift Apartot bontatlanul vettem nem rég 14 ezerért másodkézből. Storeban 27490 Ft lol. Nem vagyok saját magam ellensége :D
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
1
0
0
💬 5
no avatar
Ez realtiv. Egy 2-3 év múlva átlagos PC már erősebb lesz, mint a mai konzol. Ráadásul egy PC-ben meg van az az elöny, hogy részegységenként lehet benne fejleszteni dolgokat. (most tekintsünk el a nem normális piaci helyzettől és áraktól, mert ez azért egy átmeneti fdolog lesz alapvetően. Azért ha valaki figyeli a hireket navonta olvani 1-2 friss hírt, hogy X cég Y országban épit akkor egy új chip gyárat 10-30-100 milliárdért. Ezek a fejlesztések 2 év múlvaa termelni fognak. Akkor könnyen térdig fogunk járni az új chipekben. Így müködik a kapitalista piac, Hiány van felmegy az ár egy csómoan ráállnak a termelésére, ami túl termelést okoz ami majd leveri az árat. Az alapvető piaci kereslet-kinálat miatt mindig is így működött. Szóval elöbb utobb viszaáll a normális menetrend és nagyjából 2-3 évente kijön egy új generáció az eszközök teljesítményében.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Robitrix:
Ez realtiv. Egy 2-3 év múlva átlagos PC már erősebb lesz, mint a mai konzol.


Szóval 2-3 év mulva az atlagnak mind 6800 XT meg RTX 3080-a a lesz? lol Merthogy a PS5 kb egy 6700 no-XT, a SerIes X meg egy 6800-al egyenlő. Ha szted 2-3 év múlva az "átlagnak" ettől jobbak lesznek akkor valamit tudhatsz ;)

Erre termeszetesen semmi esély. Azok a kartyak nagyon dragak...

A PC-t lehet bővíteni? Nagy megfejtés. Próbald meg most :D Hiába szól mellette a bővítés a folytonks költségek és az árak miatt ez kevés embernek éri meg. Na meg az "átlag" kiszámithatóságot akar. Megveszem használom sokáig.
0
0
0
0
no avatar
@Quadgame94: Én most is bővítem a 2 éves PC-met..... Grafikát nem vettem bele újat az árak miatt(idén tervben volt azért), de kapott más esközöket. Egy új SSD meghajtót, le lett cserélve a monitor egy gaming monitorra 144 Hz-esre. De tervben van egy 4 vagy 8 TB-os HDD a háttérbe a mostani 2 TB helyére. De spekulálok egy jobb CPU hűtésre is. Nem kizárt a 16 GB RAm felbővítése bár egyenlőre elég a 16 GB. Ahogy telnek az évek mindig van mit bele tenni. Nem csak grafikából áll egy PC. Aztán úgy 5 éves kora körül jön egy teljes új gép építés megtartva még pár használható alkatrészt benne.
0
0
0
0
gigazte avatar
@Robitrix: Bírom hogy ilyen körülmények között is egyesek ezzel a sablon szöveggel jönnek, hogy de hát 2-3 év múlva úgy is erősebb lesz egy pc! 😂 Ár érték arányban a konzolok verik a pc-t(főleg erre a generációra csúcsosodott ki), és ez nem is fog változni 2-3 év múlva sem...
0
0
0
0
no avatar
@gigazte: tudod én az elmúlt 20 év tendenciájából indulok ki. És nem keverem össze a PC a konzollal. A konzol az játékra való a PC meg mindenre.... és ne tévesszen meg a konzol ócsosága mert az árkülönbözetet beszedik pár év alatt a konzol játékok árában. Meg a mocsok drága kiegészítők árában. Nézd meg mennyibe kerül egy series X-hez mondjuk egy külső adattároló bővítés. Úgy 80 ezerbe. Már pedig ha nem akar az ember szopni 1 Tb pontosabban talán a 870 Gb mellett a 150-200 GB-os játékok korában(lesz az még nagyobb is) 80 ezerből egy PC-hez 3 darab ugyan akkora kapacitású háttértárat veszek most. Vagy veszek egy dupla akkorát fele árból. Aki komolyan tolja a játékot az nagyjából pár év alatt simán kiad annyit a drágább szoftverekre és kiegészítő hardverekre, mint egy PC esetében. Ha már Microsoft nézd meg a PC game pass és a konzol game pass havi ára közti különbséget. Egy év alatt kifizet csak arra évi 20-30 ezer különbséget. ha 5 évig meg van a konzol már az magában 100-150 ezer többlet. És ez csak egyetlen dolog. Ráadásul PC esetében nem vagyok egy céghez kötve a beszerzés tekintetében. Most is van a PC-hez vagy fél tucat játék platformhoz regisztráciom ingyért. A letöltött programot megveszem olcsobban, mint a konzolhoz, de a havi tagság ingyen van... Dobozos játék az új konzolokhoz nem annyira van mindent online kell letölteni. Ráadsául speciel a series S-ben nincs is optikai meghajtó. Megnéztem most az XBOX-hos egy 1 TB-os külső tárhely bővítő 92,5 ezer. Játékhoz simán kapni 60 ezer körül márkás SATA SSD meghajtót 2 TB méretben. Az játék betöltéshez és tároláshoz simán megfelel. Nem annyira márkésban még olcsóbb vagy 15 ezerrel. Vagyis 90 ezerért akár 2 darab 2 TB-os SSD-t is beteszek egy PC-be. Ami 4-szer akkora kapcítás.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció