2021 folyamán növekedésnek indul majd az AMD GPU és CPU készlete

Szerző: xoki | 2021. May 26. | hír | 8 hozzászólás

Már egy ideje elég nagy hiánnyal küszködik a PC-s ipar - főleg grafikus kártyák terén -, és sokan úgy gondolják, hogy a helyzet 2022-ig biztosan nem lesz jobb. Szerencsére az AMD egy kicsit pozitívabban áll a dologhoz, és állításuk szerint az elkövetkező hónapok folyamán további termékek kerülnek majd a piacra.

A Bloombergnek adott interjúban az AMD vezérigazgatója, Dr. Lisa Su elmondta, hogy a chiphiány több iparágat is megbénított, de ez még nem akkora katasztrófa, mint ahogyan azt sokan gondolják. A félvezetőgyártáson belül Lisa Su a kereslet és kínálat közötti időszakos egyensúlyhiány példájaként tekint erre. Az AMD számításai szerint a chipkészletük 2021 második felétől ismét növekedésnek indul, vagyis ez azt jelenti, hogy több CPU és GPU kerül majd a piacra.

Ez részben egy sokkal hatékonyabb gyártási folyamatnak köszönhető. A korábban felbukkant Ryzen 5000-es széria B2-es revíziója is ezzel a módszerrel készül majd, illetve a pletykák szerint az AMD két új, RDNA 2-alapú GPU-t is kiad, amelyek valószínűleg az RTX 6600-as széria részei lesznek. Ezeken felül pedig úgy tűnik, hamarosan befut az AMD válasza a DLSS-re is, azaz a FidelityFX Super Resolution.

Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
MrPAYER avatar
Szerintem tökmindegy mennyivel gyárt többet, akkor annyival több lesz csákányként felhasználva a bányákba, végtelen a minerek éhsége... Az kéne, hogy a bányászat visszaszoruljon jelentős mértékben valami miatt vagy térjenek át más célhardverre. Hátha Musk papa majd kiírja Twitterre, hogy srácok hagyjátok abba a virtuális, soha semmilyen valós értéket nem képviselő, ellenben moc*kosul környezetszennyező tevékenységeteket és helyette bányásszatok inkább fikát az orrotokból, majd amikor a kibányászott mennyiség eléri globális szinten a 100 tonnát akkor a legjobban teljesítő egyedeknek lesz szervezve egy nagy találkozó ahol addig ehetik a produktumokat amíg el nem érik egy üsző bika testsúlyát. Sokkal egyszerűbb lenne az élet, nem is kellene ilyen mihaszna hashrateket számolgatni meg algoritmusok mögé olyan vérre menő szinten beállni mint a Fradi mögé az ultrák. 😆 Akkor talán mi földi halandók is, akiknek nem mindegy, hogy az MSRP-re hány száz százalék pluszt tesznek rá a boltok, letudnánk cserélni mi is a lassan öt éves 10xx szériás kártyáinkat, amit nemhogy a mesterséges szoftveres ellehetetlenítés elkerülhetetlen marketingesek által generált gépezete fog csak nemsokára utolérni, hanem az is, hogy elöregszik fizikailag is.. és akkor mi marad? 30xx belépőszint jelenlegi 365 ezer forintos kezdőáron, azt csodálom, hogy licitálni nem lehet még, tuti rávágnám instant a fél milliót nehogy elvigye valaki előlem véletlen! 😊
0
0
0
0
💬 7
Viktorinho avatar
@MrPAYER: Ha majd tönkremegy a gépem bevásárlok szépen horgászcuccból és majd járok pecázni. 😃
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Viktorinho: Nekem is szóljon Mister, ha a fenti tevékenységbe fog majd, önnel tartok. 😆
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Viktorinho: Jelenleg erősen lélektani határ felett van mindennek az ára, nincs is vagy fél éve rendes gépem. Helyette kloffolom az ősöreg passeratit
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@MrPAYER: Jelenleg ha az ember nem akar lemaradni az új címekről, vagy a pofátlan magas árak miatt egyszerűen kénytelen gépet fejleszteni/bővíteni, akkor jelenpillanatban ár/érték arányban egy Series S konzol is nyerő válaasztás lehet.
És tudtommal a nevesebb FPS címeket ugyanúgy lehet klavi+egér kombóval tolni. Ha esetleg meg is szeretné a konzolgaminget az ember mindig ott a lehetőség Series X-re váltani. (Persze jelenleg az se a legolcsóbb).

Spoiler!
Ha valakibe felmerülne a kérdés, nem pénzel a microsoft 😆 rendelkezek a konkurencia konzolával is , csak jelenleg 110 ezer forint környékén nincs nagyon más alternatíva 😀
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@Arthur Morgan: Persze, igazad van, elgondolkodtam én is, hogy mi lenne ha konzolra váltanék, aztán elkezdtem egy kicsit számolgatni és az jött ki, hogy amennyire én válogatós vagyok és az utóbbi 10 vásárlásomból kb 7-nek refund lett a vége, így nekem hosszútávon nem érné meg a konzol mert hiába olcsóbb mint egy PC, a megvásárolt játékok miatt hamar utolérné azt. És igen, van olyan is ami nekem csak egy virágbolti próbakört ér meg, ez ugyebár kivitelezhetetlen konzolon. Aztán meg ott vannak az indie játékok amelyek többnyire Streamre landolnak csak és sokszor izgalmasabbak mint a 100-szor akkora költségvetésű címek, azokról sem szerettem volna lemondani. Nemrégiben egy haverom One X-n kipróbáltam a Warzone-t, és hát nem tudom... szerintem rengeteget késik az egér, 20+ év PC után fura legalábbis. Úgyhogy inkább vettem egy 9900k-t két hete, az új lappal meg hűtővel is számolma szerintem már majdcsak kijött volna egy Series X helyette, de hát nincs mit tenni, mostmár csak az kellene, hogy nem a belépőszintű kártya van 350-ért hanem a csúcs mint eddig is bármikor ezelőtt, akkor én is szívesebben kiadnám azt a pénzt.
0
0
0
0
no avatar
@MrPAYER: Az AMD készleteket inkább a nyerészkedők eszik meg, mert önmagában az RDNA2 bányára nem igazán effektív.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: Majd elkezdik őket razziázni az adóhatóságok.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció