2020-ban érkezik az AMD Zen 3, kezdetét vette a Zen 4 dizájn fázisa

Szerző: xoki | 2019. August 14. | hír | 19 hozzászólás

Alig telt el egy kis idő az AMD Zen 2 alapú processzorainak megjelenése óta, de már a következő generációs termékek is a nyakunkon vannak. Mint kiderült, sikeresen befejeződött a Zen 3 dizájn fázisa, illetve megtudtuk, hogy ez a Zen 4 esetében pedig most veszi kezdetét.

Eddig sem volt titok, hogy a Zen architektúrából több generáció fog érkezni. Az AMD először a 14 nm-es CPU-ival rukkolt elő, melyet a Zen+ alapú, 12 nm-es termékek követtek. Nemrég pedig elérhetővé vált a Zen 2, amely már 7 nm-es gyártási technológiával készült. A tervek szerint 2020-ban jön a Zen 3, amelyből most készülnek majd el az első prototípusok, illetve sor kerül az első fontosabb tesztekre is.

A Zen 3 nagy előrelépés lesz a 7 nm-es gyártási technológia esetében. Állítólag a Zen 3 alapja a 7nm EUV (extreme ultraviolet) lesz, amely megnöveli a tranzisztorok sűrűségét, illetve nagyban javul majd a hatékonyság is, vagyis egy nagyobb órajellel és teljesítménnyel ellátott termék készülhet el.

A Zen 4-ről egyelőre keveset tudunk, hiszen csak most kezdődik a dizájn fázis. Lehetséges, hogy az alapja szintén a 7nm EUV lesz, de akár 6 nm-re is áttérhetnek majd, amelyen jelenleg a TSMC is dolgozik már.

Hozzászólások: 19
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
tivike avatar
Na jó! Pár hete vettem 3600-at, azt jövőre megint cserélhetem? 😃
0
0
0
0
💬 8
Arthur Morgan avatar
@tivike: Jó darabig elég lesz még az a processzor 😆
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@tivike: Szia, csak érdeklődök: Neked milyen órajeleken megy, illetve milyen memóriával, hűtővel használod? Cinebench ben hány pontot kaapsz?
0
0
0
0
tivike avatar
@Mesterlovesz: Szia. Alap órajelen ketyeg. Kingston fury x van mellette. 2666mhz. A hűtő Alpenföhn Ben Nevis. Üresjáratban hangtalan. Terhelés alatt sem túl hangos. Max 35 fok volt amíg melegedett. Van mondjuk kereszthuzat is a házban. Nézd meg a profilomban. Van róla kép. Minden venti alpenföhn. Elöl 16 centi, hátul 12. Cinebench tesztet még nem csináltam. Csak játszok. 😀
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@tivike: Szia, tök jól néz ki a géped, egész hasonló az enyém is, majd rakok fel én is képet! 😀 Azért kérdeztem ezeket, mert alap órajel már nincsen, a default beállítás az Auto OC a 3. genes Ryzeneknél. Ez azt jelenti, hogy Hűtéstől és VRM től függően (meg perse számít a chip szilícium minősége is) változó órajelen és feszültségen futtatja magát a proci. Ez 3950 és 4200 között változik. Ezért lennék kiváncsi, hogy a Te konfigod milyen eredményeket produkál egy stressz teszt alatt. Ryzen Master programot ha leszeded, az monitorozza ezeket a dolgokat. elindítasz egy stresz tesztet és látod, hogy milyen frekvencián fut a proci, és hogy mennyire esik le hosszasabb terhelés esetén, mi az amit tartani tud. Én pl biosban feljebb tekertem kicsit a ventillátor RPM jét, illetve a szükséges hőfokokat kisebbre állítottam, hogy jobban pörögjön, azóta jobb eredményeket érek el. Ez játékban is sokat számít (én is mondhatni "csak játszok"😉 mert nem esik le annyira az órajel, hanem jobban tudja 4200on tartani a procit, ami meglátszik a framerate ben. Egyébként csak egy tipp: én a helyedben megpróbálnám felhúzni azokat a ramokat 2800ra, ha bírják, akkor az is dobhat játékos teljesítményen.
0
0
0
0
tivike avatar
@Mesterlovesz: Az a helyzet, hogy annyira nem értek ezekhez a dolgokhoz. Ezért nem módosítottam semmit.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@tivike: Értem, hát akkor nem érdemes vesződni vele. Mondjuk amit leírtam az csak monitorozás, én sem állítottam semmit rajta, elvileg nem is nagyon éri meg, mivel magától is egész jól beállítja a dolgokat, meg egy magon nagyobb turbókat tud prezentálni az autoOC, mint egy manuális all-core overclock. Ezért sok játékban még jobb fps van defaulton mint OC-val. Mindenesetre azt azért csekkold le, hogy tényleg 2666on futnak-e a ramjaid, mivel ezt automatikusan nem állítja be a rendszer. Ezt akár egy windows feladatkezelőben is meg tudod nézni a memória fülön alul kiírja a sebességet. Az alap 2133 Mhz nagyon sokat visszavesz a teljesítményből.
0
0
0
0
gaborw avatar
@tivike: Két évet kíhúzom megint. 1800X utàn a 2700X-nem érte volna meg. 3800X màr igen. 😉 Úgyhogy 2021- marad, de akkor màr alaplap, meg ram-ot is kell a DDR5 miatt cserélnem. Jövőre amúgy is inkàbb optimslizàlàs, fogyasztàs csökkenés vàrhato. Kb jobb esetbe 10 szàzalék javulàs.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@gaborw: DDR5? Hol olvastál ilyet?
0
0
0
0
no avatar
Na jó ez teljesen váratlanul ért.😲😲
0
0
0
0
Mystream_HBL avatar
Kiváncsi leszek majd az új foglalatra amit 2021-ben hoznak el ... Spoiler!
(Ezt még korábban az AMD mondta , hogy 2020 után leváltják az AM4-et)
0
0
0
0
💬 3
gaborw avatar
@Mystream_HBL: Meg elvileg DDR5 memória.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Mystream_HBL: Ilyet nem mondtak. Csak azt mondták, hogy 2020 ig lesz supportálva az AM4. Ebből nem következik, hogy mindenképpen leváltják 2021 ben.
0
0
0
0
Mystream_HBL avatar
@Mesterlovesz: @Mesterlovesz https://www.4gamer.net/games/300/G030061/20180730073/SS/013.jpg ahogyan a képen látható itt egy újfajta foglalatot kapunk lehet 2021-ben , lehet hogy fizikailag nem fog változni. "De másmilyen lesz mint a szokot AM4".
0
0
0
0
Apor avatar
A kék az új piros ? 😆
0
0
0
0
💬 1
DDarkness avatar
@Apor: A Win 10 miatt még kicsit mindig az AMD van hátrányban, mert ha a Win 10-et megcsinálná végre a Microsoft akkor sokkal nagyobb teljesítményt nyújtana a Ryzen és akkor lennének ők az új kékek 😆 jelenleg színátmenetek vannak csak 😃 Az Intel vöröslik, az AMD meg kékül 😆
0
0
0
0
odinx avatar
Érdekesen hangzik, hajrá AMD. 😉
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció