Üdv, lenne 1 kis problémám, méghozzá azzal, hogy ahogy bekapcsolom a gépem, minden felpörög rendesen, elkezd a gép bootolni, viszont a monitor nem kapcsol be a géppel együtt (nem kap jelet) és 25-30mp után újraindul a gép.Az előlapon lévő piros led nem csinál semmit, viszont sokadik próbálkozásra általában elkezd villogni és olyankor a monitorvis bekapcsol, és kikapcsolásig minden rendben van, akkor kezdődik előlről a tortúra. Előre is köszönöm a válasuokat
Hali ! Lenne 1 érdekes problémám ami kb hetente min 1x jelentkezik.
A probléma annyi lenne h véletlenszerűen ki kapcsol a vírusirtóm (Kaspersky) és elkezd szaggatni a gép amit újraindítással tudok csak megoldani következő indításnál a vírusirtó nak fogad 1 kisebb ablaka ami hibajelentésről szól azt vagy bezárom vagy továbbítani tudom nekik a hibaüzenetet.
Általában internetezés közben szokott előfordulni legalábbis játék közbe még nem nagyon volt ilyen.
De interneten belül is általában akkor amikor az a szenny Facebook is megvan nyitva az oldalak között.
Nem tudom milyen ház a HAF XB mert ilyet cooler master oldalán nem találtam de biztos jó.
szerk: Ja látom már ez fekvő ház. Annyira azért nem sok helyed maradt😃 kb 2cm😃
2 8 tus csatlakozom van . A tapbol jovo kabel vegen van 6 tu egyben es 2 kulon . En a ket kabel 6 tus reszet dugtam be . Dugjam be a ket-ket megmaradt tut is ?
Szia . A tapom Corsair 650 wattos . Es a karin tenyleg 2 8tus hely van . Akkor az lehet a baj ? A monitor azt ira hogy No Signal . A kartya His HD7970 Ghz Edition .
Nem írtad milyen 7970 sajnos😃 Tudod nem 1 db HIs 7970 létezik😀 De ha két darab 8 tűs tápcsatlakozó van ott akkor két darab 8 tűs tápcsatlakozót kell rádugni. Két 6-os ide kevés. Van olyan amire 1 8a-s és 1 6-os kell de ha neked két 8-as van akkor neked 8-as kell. De két 6-os nincs is. Sajnos géped sincs kitöltve így nem tudom milyen tápod van de egy ilyen kéne neked ha két darab 6 tűs tápcsatlakozód van. Rádugsz egyet egyet a csatikra ezekből és mennie kéne akarinak bár azért jó lenne tudni milyen tápod van. http://i pon.hu/webshop/product/kolink_6_tus___8_tus_vga_tapkabel/486081
Hello mindenkinek . Nemreg vettem egy HD7970-et a HIS ceg altal gyartottat . Beraktam a gepbe es nem megy , vagyis aramot tuti kap mert a ventik forognak rajta , de nem latja a monitort . A vezerlopultban sem latja a gep a kartyat . A drivert felraktam , de semmi . Az alaplap MSI z77a-g45 . Aramot ket 6pines kabelrol adtam neki . Kell meg valamit bekotnom esetleg ? Kerlek segitsetek mert kurvara idegesit a dolog . Koszi .
Rulegends18:először cserélj szerintem egy elemet az alaplapon!ha akkor se jó akkor próbáld meg másik karival és ha azzal sem jó akkor a táp lesz szerintem nekem is ez volt!
Mi baj lehet? Amikor a a gépemle van terhelve,akkor miért ad ki csikorgó hangokat? (amikor megy zene) Van alaplapi hangkártyám is de az nem jó,ezért raktam bele egy PCI-os hangkártyát( Sound Blaster PCI) amióta új hangkártya van folyton ezt csinája 😞 Miért csinálhatja ezt? 😃 😆
Sziasztok Srácok valaki segítsen nekem van egy 6950 dc 2 hűtővel kártyám és olyan bajom van hogy benne van a gépembe egy b55 ös procival meg 500w os fps hexával és egyszerűen nem ad jelet a monitoromnak tök fekete a képernyő pörög minden és nem tudok eljutni a bioszig se nem hogy a windowsba valaki kérem segítsen nekem előre is köszönöm
Sziasztok!
Az miért van,hogy összekötöm a gépet a nagy 107cm tévével sima vga csatival,akkor tökéletesen megy,ha hdmi-vel kötöm össze akkor meg rosszabb a kép,épp fordítva kéne lenni,meg hdminél egy idő múlva elszíneződik a képernyő,de control centerbe állítgatok,akkor visszajön,pl leveszem 1024-768,és utána vissza 1920x1080,akkor utána megint jó egy dbig,ez vmi vga hiba vagy állítani kell?? Most akarok venni saját tv-t és azon parázok,h merjek-e olyan tvt venni amin csak hdmi van h nem-e lesz-e ugyanúgy elszíneződés annál is,vagy ne kockáztassak,és vegyem azt amin van vga csati is?
valószínüleg a monitor vezetékével van gond ugyanis ezt a szöveget akkor szokta kiírni mikor a számítógépből kihúzod a vezetéket úgy hogy a monitor áram alatt van. Szerintem nézd meg azt előbb. Üdv: Virsli
Suvinak ment a hozzászólás
Néhány esetben működik a sütés.
De az sem örökre szól. Csak meghosszabbítja az élettartamát egy kicsivel.
Viszont megoldottam a problémát.
Jelenleg hibátlanul működik a kártya. Már vagy 3 órája nyúzom de eddig okés.
A lényeg hogy a ventit fel kellett vennem 100%-ra mert különben túlmelegedik és akkor jelentkeznek a problémák.
Most ez komoly? 😲 Megsütni sütőben? Én is ilyenről még életemben nem hallottam! Nehogy az mondjátok hogy az segít a videokártyákon mert rögtön leesek a székről! 😀
De nem mindig csinálja ezeket.
Van amikor simán megy, minden hiba nélkül.
De néha rájön a hülyeség aztán meg villog a képernyő, stb.
Viszont mivel ennek a kártyának semmi esélye megpróbálom a sütős módszert.
Hátha azzal helyrejön. Ha nem is örökre, de legalább addig amíg veszek egy újat.
Heló!
Van egy kis gond a vidikarimmal (Inno3D 8800gt 512mb)
Régebben az volt vele a baj hogy kb 5 percenként villant a képernyő, majd ezt írta ki: A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt.
Ha beléptem egy játékba akkor meg kékhalált kaptam és újraindult a gép.
Elvileg az volt a baja hogy túlmelegedett, és leesett róla két kis hűtő borda.
A lényeg hogy most az eredeti hűtő van rajta. Újra lett pasztázva.
Egy napig bírta és azóta ugyanazt csinálja. 5 percenként villanás, hibaüzenet, aztán meg lefagy a gép.... A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt.
Kérem aki tud az segítsen. Mert a mostanival semmi játék nem fut.... (8400gs)
Előre is köszönöm! Szerk.: Szerintetek az segít ha megsütöm sütőben?
Helló nekem olyan kérdésem lenne hogy miért akadoznak a játékok mindegy milyen beállításon vannak. Az összes programból a legfrisebbet szedtem le de mégis.
Hello nekem annyi baja lenne a gépnek, hogy ha játszani akarok 1 akármilyen játékkal fps csökkenésem van(föleg multiba ) (gondolok most cod4 re full lowon van hogy 50 fps sincs meg cod 2 be meg a 250 se akad..... singlebe (FC3 C2, C3) 10-20 frame esést észlelek de az se mindig.. MI lehet a baj??? meg az egerem is szarakszik (a4tech x7 747h) hogy nyomom és 1/2 másodpercel késöbb érzi hogy megnymotam a görgölye meghülyült.. valami ötlet ???(esetleg tudtok szervizet az egérre?) Ja és a rendszer 1 napos tehát tuti friss Köszi!
Sziasztok, már megint szerencsétlen vagyok, kéne egy kis segítség. Feltelepítettem az aiont, de amikor elindítom, ezt adja be: A Monitor Program has been found running in your system.Please, unload it from memory and restart your program. EZ MI?? Semmit nem tudok tenni ellene, kilőttem a túzfalat, az antivírust, mindent, és nem megy.
Akkor jó.
Ha hardveres problémám lenne FurMark alatt, 1280x720-ban milyen beállításokkal és idő után jönne elő az a probléma, hogy játék közben 1-2 óra után A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt hiba üzenettel dob ki, de elötte a monitor újrakapcsol, a játékok meg belaggolnak?
Csak az a baj hogy jól hűtené, cask rosszul szellőzik a házam és a szoba sarkában van bezárva...
A mostani driverem 13.4. Tegyem helyette 13.3 betat vagy frissebbet a 13.4-nél?
Szóval.
Van egy Gigabyte HD 7790 1 GB OC-m.
Problémám:1 óra játék után:
"A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt."
Néha még kék halál is volt, de az már nincs egy ideje.
Most lefuttattam Furmarkot 1280x720-as felbontáson 2x Anti-analisinggel 17 perc után nem volt semmi.
Futtassam le nagyobb anti-analisinggel vagy ez már azt mutatja, hogy nem hardveres a probléma?
Amúgy a végén 83 °C lett a max.
haverom gépe tegnap beadta az unalmast mert mikor bekapcsolja akor a gép elindul de nem ad képet se a videó karirol se az integráltrol szét szedtem meg tisztitotam bios resit csináltam de semmi ugyan ugy nem ad képet mi lehet a baja?
amd athlon(tm) II x2 2.79 ghz
mem: 2gb
HD 5450 512MB DDR3
Win 7
ASRock N68PV-GS
codegen 400w
Talán 1 hete lett újratelepítve, szerintem ehhez a videókártyához nem igazán lesz beta verzió, de megnézem 😃 Böngészőt nem szeretnék váltani.
A probléma még akkor is fenn áll amikor megy a Firefox és egy olyan oldalon vagyok épp ahol sok a szemétbe való animációs reklám és ez mellett videót nézek (gépről)
Krinya15: Próbáld meg béta NVIDIA driverrel is. Lehetséges hogy már egy rendszertelepítés se ártana, nem tudom mikor lett utoljára újrarakva. Ha csak Youtube-nál jelentkezik a probléma akkor próbáld ki másik böngészővel. Chrome-al próbáld, szerintem annak a legjobb a flash támogatottsága.
Ha így sem oldódik meg a probléma akkor nyisd meg chrome-ba a chrome://gpu címet és nézd meg hogy hardware-esen tudja e gyorsítani a flash-t.
Adott egy gép 1.5GB rammal, Geforce 7300GT 256MB-os videókártya, AMD Athonlon 3200+ -os procival. Gond az, hogy a videókat szaggatva játsza le, youtube-on zenét hallgatni képtelenség mert a képpel együtt a hang is akadozik. Win7 van telepítve a gépre, XP-vel kicsivel rosszabb a helyzet. Minden driverből a legfrissebb van telepítve. Valaki tudna ebben segíteni hogy hogyan tudnám ezt a problémát kiküszöbőlni? Esetleg tudja a probléma forrását?
Ha valaki kondi bajokra hivatkozna akkor az már kiesett, ugyanis az összes kondenzátort lecseréltem az alaplapon és a videókártyán. (csere előtt is ugyan ilyen volt)
3 táppal is tesztelve (300W-ossal, 400W-ossal és 550W-ossal is)
Olyan problémám lenne, hogy vettem egy Trust GTX25 egeret, és az vele a gond, hogy a görgő valamikor működik valamikor nem..és az egér mozgása is néha olyan furcsa mintha be lenne lassulva :/
Próbáltam már több USB bemenetbe is, de mindig ugyan az a hiba...
szerk.:Közben rájöttem, hogy a bal és jobb gombok változtatják a dpi-t, és a dpi gomb nem való semmire
furcsa
A probléma annyi lenne h véletlenszerűen ki kapcsol a vírusirtóm (Kaspersky) és elkezd szaggatni a gép amit újraindítással tudok csak megoldani következő indításnál a vírusirtó nak fogad 1 kisebb ablaka ami hibajelentésről szól azt vagy bezárom vagy továbbítani tudom nekik a hibaüzenetet.
Általában internetezés közben szokott előfordulni legalábbis játék közbe még nem nagyon volt ilyen.
De interneten belül is általában akkor amikor az a szenny Facebook is megvan nyitva az oldalak között.
szerk: Ja látom már ez fekvő ház. Annyira azért nem sok helyed maradt😃 kb 2cm😃
Nem tudom hogy ide kellene-e irnom eztet de már pár napja szurja a szememet ez a 3 mappa:
Hogyan lehetne ezeket letörölni?És mi okoza eztet?
Az miért van,hogy összekötöm a gépet a nagy 107cm tévével sima vga csatival,akkor tökéletesen megy,ha hdmi-vel kötöm össze akkor meg rosszabb a kép,épp fordítva kéne lenni,meg hdminél egy idő múlva elszíneződik a képernyő,de control centerbe állítgatok,akkor visszajön,pl leveszem 1024-768,és utána vissza 1920x1080,akkor utána megint jó egy dbig,ez vmi vga hiba vagy állítani kell?? Most akarok venni saját tv-t és azon parázok,h merjek-e olyan tvt venni amin csak hdmi van h nem-e lesz-e ugyanúgy elszíneződés annál is,vagy ne kockáztassak,és vegyem azt amin van vga csati is?
Suvinak ment a hozzászólás
De az sem örökre szól. Csak meghosszabbítja az élettartamát egy kicsivel.
Viszont megoldottam a problémát.
Jelenleg hibátlanul működik a kártya. Már vagy 3 órája nyúzom de eddig okés.
A lényeg hogy a ventit fel kellett vennem 100%-ra mert különben túlmelegedik és akkor jelentkeznek a problémák.
Most ez komoly? 😲 Megsütni sütőben? Én is ilyenről még életemben nem hallottam! Nehogy az mondjátok hogy az segít a videokártyákon mert rögtön leesek a székről! 😀
Van amikor simán megy, minden hiba nélkül.
De néha rájön a hülyeség aztán meg villog a képernyő, stb.
Viszont mivel ennek a kártyának semmi esélye megpróbálom a sütős módszert.
Hátha azzal helyrejön. Ha nem is örökre, de legalább addig amíg veszek egy újat.
Van egy kis gond a vidikarimmal (Inno3D 8800gt 512mb)
Régebben az volt vele a baj hogy kb 5 percenként villant a képernyő, majd ezt írta ki:
A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt.
Ha beléptem egy játékba akkor meg kékhalált kaptam és újraindult a gép.
Elvileg az volt a baja hogy túlmelegedett, és leesett róla két kis hűtő borda.
A lényeg hogy most az eredeti hűtő van rajta. Újra lett pasztázva.
Egy napig bírta és azóta ugyanazt csinálja. 5 percenként villanás, hibaüzenet, aztán meg lefagy a gép....
A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt.
Kérem aki tud az segítsen. Mert a mostanival semmi játék nem fut.... (8400gs)
Előre is köszönöm!
Szerk.: Szerintetek az segít ha megsütöm sütőben?
Ha hardveres problémám lenne FurMark alatt, 1280x720-ban milyen beállításokkal és idő után jönne elő az a probléma, hogy játék közben 1-2 óra után A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt hiba üzenettel dob ki, de elötte a monitor újrakapcsol, a játékok meg belaggolnak?
A mostani driverem 13.4. Tegyem helyette 13.3 betat vagy frissebbet a 13.4-nél?
Van egy Gigabyte HD 7790 1 GB OC-m.
Problémám:1 óra játék után:
"A képernyőillesztő nem válaszolt, majd sikeresen helyre állt."
Néha még kék halál is volt, de az már nincs egy ideje.
Most lefuttattam Furmarkot 1280x720-as felbontáson 2x Anti-analisinggel 17 perc után nem volt semmi.
Futtassam le nagyobb anti-analisinggel vagy ez már azt mutatja, hogy nem hardveres a probléma?
Amúgy a végén 83 °C lett a max.
táp