Elhalasztották a Battlefield 5-öt

Szerző: xoki | 2018. August 30. | hír | 37 hozzászólás

Oskar Gabrielson, a DICE vezérigazgatója egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy a Battlefield 5 a vártnál később jelenik majd meg.

A zárt alfáknak, valamint az E3-on és a Gamescomon jelenlévő verzióknak köszönhetően sokan kipróbálhatták a játékot, és a visszajelzések alapján a fejlesztők úgy döntöttek, csiszolnak még a játékon, hogy az a lehető legjobb legyen.

A Battlefield 5 nyílt bétája változatlan időben, szeptember 6-án rajtol el. Mivel a béta után a fejlesztők további visszajelzéseket kapnak majd, így úgy érezték, belefér egy kis halasztás, hogy az alap játékmechanikák átessenek az utolsó simításokon.

Az eddig október 19-ére tervezett megjelenést november 20-ára csúsztatták. Döntésükre kihatással lehetett az is, hogy eredetileg két nagy cím, a COD: Black Ops 4 és a Red Dead Redemption 2 között jelent volna meg a Battlefield 5.

Battlefield 5
Battlefield 5
Battlefield 5
Megjelenés: 2018. November 20. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: DICE
Hozzászólások: 34
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
NE0NFACE avatar
Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen volt a második világháború.
Az már történelem.Megtörtént.
Persze, hogy lehúzzák a játékot, amikor tele van valótlan (oda nem illő) dolgokkal.
Ha úgy vesszük, elferdítik a történelmet.
Nem csak azért halasztják a játékot, mert javítani akarnak rajta.
Nagyon keveset adtak el elővételben....
Idáig még bukta a Bf5.
0
0
0
0
ZackyFPS avatar
Lajtos +egy hónap izi jó játék lesz csak sokan azért utálják mert jaj női katonák jaj protézis Ez egy JÁTÉK
0
0
0
0
💬 9
santakigyo avatar
@ZackyFPS: Ezt sokan sajnos még csak fel se fogják.Én csak nevettem az említett karakter körüli hercehurcán 😃
Eleve a gond akkor kezdődik amikor egy játékot megpróbál valaki a valósághoz hasonlítani.....a többi már csak hab a tortán.
0
0
0
0
susguy avatar
@santakigyo: Ha veszek egy Burnout játékot, nyilván nem Barbie Gokartozni szeretnék. Senki nem várja el, hogy John Doe közlegénynek a harc alatt gyomorfekélye miatt még hasgörcsökkel is kelljen szenvednie miközben az elromlott házasságát siratja, de ha már egy játékot második világháborús témával akarnak eladni, az a minimum hogy a fejlesztők legyenek is tisztában legalább általános iskolai szinten a témával.
Persze ma már isten ments hogy egy tripüléj játék valami "enyhén" burkolt SJW politikai üzenet nélkül készüljön el. Muh diversity.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@susguy: Nem tudom,amiket olvasok sok játék körül az alapján nagyon sokszor az jön le,hogy sokan elfelejtik miről is van szó.Jelen esetben is egy játékról ami egy történelmi eseményen alapul oké,de akkor is csak egy játék.
Attól,hogy nem felel meg minden eseménynek pontról pontra még lehet jó és kikapcsolhat.Eleve aki komolyan veszi az egészet az magára vessen ha csalódik.
Én csak mosolygok az egészen,mert szerintem tök mindegy,hogy egy kampókezű egyénnel ugrálok felszerelésben fegyverrel vagy épp egy állítólagos valósághű karakterrel.Egyik se lenne képes rá a valóságban,főleg meg harcközben nem.
0
0
0
0
susguy avatar
@santakigyo: Nem kell halálosan komolyan venni egy játékot ahhoz, hogy legyenek igényei egy vásárlónak. Tudtommal pénzbe kerülnek ezek a játékok vagy mi fene. Ez az "akkor is csak egy játék" az egyik leghülyébb érv amit valaha hallottam, miért ne lehetne egy játékot komolyan venni, főleg ha kidob 60€-t érte az ember?
Ha téged nem érdekel akkor hajrá, nem arról akarlak meggyőzni hogy neked is utálni kéne a játékot (engem speciel a mai napig nem izgat egy Battlefield rész sem), de nem hiszem hogy olyan lehetetlen megérteni hogy másokat miért zavar ha egy témához kötött játék nem követi a témát.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@susguy: Értem én,csak az okokat nem tudom megérteni.Nem kötekedés tényleg,csak beszélgetés szintjén,de akkor mi az ami a témát követi és szerinted jó?
Amúgy megjegyzem én se ugrálok a battlefield részekért,úgy kezelem mint egy arcade lövölde,semmi több.Arra jó,mint minden fps játék a világon.
0
0
0
0
susguy avatar
@ZackyFPS:
Ez egy JÁTÉK

És?
0
0
0
0
ZackyFPS avatar
@susguy: így van És? Ha a Burnoutban Barbi Gokardok lenének nem vennéd meg és nem lenne okod a panaszkodásra,mivel nem fájt a pénztárcádnak így nincs miért sírni a BF5-tel kapcsolatban csak nem tetszik azt csá.Ha valami nem tetszik az ember keres valami mást ami bejön neki nem a BF5 az egyetlen olyan játék ami a 2. világháborúról szóló és mért lenne baj ha valamit kicsit kiszínesítenek mind női karakterek,protézis.Az üzlet politikához még annyit hogy nem az EA az egyetlen ki belenyúlt a méhkasba csak a Battlefront miatt fel vannak az első helyen mondanám Ubisoft,Activision és barátai érdekes húzásokat szoktak végrehajtani úgy is megint valaki mellé lő azt elfelejtik az EA-t
0
0
0
0
susguy avatar
@ZackyFPS: Keresek én mást, attól még az ilyen féle üzletpolitika szánalmas marad.
Ha értenéd is amit írtam, rájönnél hogy közel sem csak az EA-re értettem.
0
0
0
0
Doge avatar
@ZackyFPS: Aztán majd ott tartunk, hogy az embereke elkezdik bevenni ezeket a kamu JÁTÉK-okat és azt fogják hinni, hogy ez így is történt mert itt tart a világ.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Nem tudom milyen "állapotban" van a játék, mert nem vagyok fejlesztő, de inkább halasszák el és csiszoljanak rajta, mint hogy megint kidobjanak egy félkész játékot... Ha meg üzleti ügyek miatt halasztják akkor ez van, ezt kell szeretni. 😃 Én továbbra is várom, 100% hogy tolni is fogom mint az 1-et.
Kampónén én már rég túlléptem, egyébként meg lehet hogy csak egy skin lesz. Játékmenet közben meg nem hinném hogy olyan rohadt zavaró lenne az hogy kampó kezed van, mikor éppen három tank bont rád egy épületet... Akik csak gyűlölködni járnak a BFV alá, azoknak üzenném Babettesen hogy, Arra van az ajtó. 😀
0
0
0
0
💬 1
501_DPSZ avatar
@Ayistion: Mindig lesznek buta emberek, akik azért járnak xy helyre, hogy szidják azt.. 😃
0
0
0
0
no avatar
https://www.google.com/search?q=ea+stocks+falling&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b-ab Esett is a hírre több mint 10%-ot a cég értéke.
0
0
0
0
no avatar
Ha tovább húzzák szerintem ki sem fog jönni. Ezzel is úgy lesznek mint a Portal 3, Half-Life 3, Grand Theft Auto VI-val.
0
0
0
0
💬 2
Tyrion Lannister avatar
@QuErK: Ha tovább húzzák? Szerintem először lett halasztva, ráadásul konkrét időpontra. Az indok ráadásul valószínűleg nem is a készültségi szint, hanem üzleti megfontolás. Egészen biztosan meg fog jelenni, még idén. Az általad említett játékok be sincsenek hivatalosan jelentve.
0
0
0
0
xCube avatar
@QuErK: Egy hónapot halasztottak. Ez nem a világ.
0
0
0
0
Doge avatar
De megérdemli ez a mocsok cég végre remélhetőleg belátják, hogy nincs szükségük a játékosoknak ilyen kalap szar játékokra mint a BFV a kutyát sem érdekli ez az időugrálós dolog komolyan mondom amikor megláttam a női katonát fém kézzel William Wallace arcfestéssel én szégyeltem el magam, hogy hová süllyed a játékipar.
0
0
0
0
no avatar
Na mivan? Kevés a Pre-Order? 😊
0
0
0
0
tivike avatar
Szerencsére annyira érdektelenné vált ez a játék a trailer alapján, hogy ez a hír abszolút hidegen hagy. 😀
0
0
0
0
kimi100 avatar
Az EA marketing oszálya valami középiskolás kínaiakkal van tele? Meg, hogy olyan kommunikációjuk van, hogy az valami brilliáns. Jó hogy ráébredtek az alacsony pre-order miatt, hogy halasztani kéne a játékot, mert ilyen szar időben kiadni egy AAA BF játékot elég cink, mikor jön egy RD2 és egy CodBO4. Egyébként a játék jó lesz szerintem, tényleg most ez a feminizmusos meetos marhaság meg hogy kiakad a közösség mert nem korhú hát jézusmárcius. Ha ennyi problémám lenne az életben hogy egy szaros játékban amiben lövöldözni kell vannak nők is hááááát most seriously?
0
0
0
0
💬 9
Rocky12 avatar
@kimi100: Ha a fejlesztők tényleg javítanak még amin lehet, akkor egy ilyen halasztás szerintem nem probléma. EA az EA marad így is, úgy is.
0
0
0
0
no avatar
@kimi100: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
xCube avatar
Szerintem itt nem a RT leképezés az ok. Ilyen featureöket simán bepatchelnek egy játékba a megjelenés után, vagy ha már benne van, akkor tovább javítják.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Hagyjuk már ezt a nagy parasztvakítós tükröződés dolgot. Ezt a képet a tavaly F1-ből fényképeztem, amiben a közepesnek mondható 1070 4K Ultrában fix 60(!!!) fps-t tud. Szerintem semmivel nem szebbek a BF5 RTX trailerében a pocsolyában tükröződő katonák sem. Lehet hogy más technológia, de kit érdekel.
https://i.imgur.com/cIMPUgL.jpg
0
0
0
0
no avatar
@kolbaszkarika: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
carl18x avatar
De lesz aki így is megveszi 😃 Hát tud villogni a többinek hogy Ray Tracing 😃
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@kolbaszkarika: Ez szép és jó, csak a RT lényege, hogy azt is számolja ami nincs képernyőn. Neked ez most úgy tükröződik, hogy ott van fölötte aminek türöződnie kell, de keress olyat ahol úgy látod valami tükörképét, hogy az a valami nincs a képernyőn. Nem fogsz találni 😀
0
0
0
0
no avatar
@_AsheXp: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
_AsheXp avatar
A pixer rajzfilm azért nem jó példa mert ott előre levan renderelve aztán már csak lejátszani kell, nem real time csinálja, de amugy köszi a vidit, akkor tévedtem 😀
0
0
0
0
xCube avatar
"hogy kvázi a tükörképnek is van tükörképe"

Azért ebben is van egy csavar. Hogy elkerüljék az infinity mirror effektet a RT módban a második tükörkép már cubemap 😂 .
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@_AsheXp: Előttem már válaszoltak. De ezen a képen is megtudom cáfolni. A bal oldali reklámtáblán a piros hetes szám nem ér véget a kép szélénél, míg a tükröződésben még a szám előtti fehér rész is látszik.
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
@kimi100: Náci Német hadseregbe néger katonák...Azért ez joggal verte ki a vizet.Én azt mondom:Avval hogy lekapcsolom a villanyt,nem zárom ki a fényt...

Mikej95: Nem igazán értem miért erőltetik most ezt a Ray Tracing mókát.Ray Tracing előnye az lenne hogy a most használt resztarizálós és sok utómunkát igénylő megoldás helyett a nativ Ray Tracing sokkal kevesebb munkaórát igényel(meló nagy részét hardver végzi), a felszabaduló munkaerőt pedig fel lehet használni máshol.Rise Tomb Raider demó alapján 4080TI is kevés lesz hozzá, talán az 5080TI meg fog birkózni vele normális FPS szám mellett.Viszont a fejlesztőknek célozható piac kellene ahhoz hogy a resztarizálós megoldást elhagyhassák és csak a Ray Tracing kerüljön be, minimum xx60GTX-nek kéne tudnia ugyanezt...Battlefielbe használt resztarziálós és nyomokba Ray tracinget is használó megoldás valamivel szebb mint a csak resztarizálós ,de annyival biztos nem hogy ezért dedikált RT magokat tegyünk a kártyára, fejlesztői oldalról pedig legalább annyi utómunkával jár a használata,és 2070GTX/RTX és alatti kártyákat várhatóan ez a trükkős Ray Tracing is erősen be fogja lassítani,hisz RT magból és az általános számláló egységekből is kevesebb van rajta.(valszeg 2080TI-nál is mérhető lesz a lassulás).Ráadásul a Pascal szériába nincs dedikált RT mag,szóval még a Dice féle megoldás is haza fogja vágni 1080TI-t.Akárhogy nézem, 3 generációt simán ráért volna az egész RT magos móka,Dice is csak azért foglalkozik vele mert a BF Nvidia promoted játék és az egész Ray Tracingel járó költségeket Nvidia állja, piaci alapon hozzá se szagoltak volna, kidobott pénz az ablakon...
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Miért is nem lepődöm meg, már az ilyen híreken! 😊 😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció