background
avatar
sudosu
Szint: 25
12 éve tag, offline
1.6K 💬
1.4K ☀
30 éves, férfi
Magyarország

Egy új élet

Írta: sudosu, 2014. March 09., játékteszt
Játék: Gothic

Egy remek történet, egy névtelen személyről aki az egész kontinenst megmenti. Életét rabként kezdi, de hős lesz belőle.

Nehéz elfogultság nélkül beszélni erről a játékról számomra. Ez volt a legelső RPG-m amit valaha is játszottam. Emlékszem, amikor még kezeim közé kaparintottam a játék 2 lemezes telepítőjét, amit ajándékba kaptam még azt se tudtam mi ez a műfaj. Hát beraktam a CD olvasómba feltelepítettem a játékot és legelső kijátszásom 2 belépésből meglett. Annyira magával ragadott az esemény, hogy egyszerűen nem bírtam letenni a játékot. Ez a sorozat egy olyan élményt nyújt nekem, hogy minden évben elő kell vennem és legalább egyszer kijátszanom. Ne azt gondoljátok, hogy csak nosztalgiából, hanem mindig valami újat mutat. Ezt szokták nevezni igazi játéknak. Ahogy az első pár mondatomból észrevehettétek egy kicsit elfogult vagyok a játékkal kapcsolatban. Azért próbálok mindenhol ésszerű érveket felállítani, hogy miért is ez számomra a 2. legjobb játék, amivel valaha játszottam. Az elsőről is fogok egy tesztet írni, de az legyen meglepetés hogy mi.


Helyszín

A játékban egy nagyvilágot járhatunk be, amely egy elég komor viszont a kor követelményeinek megfelelve egész részletes terület. Ezt a helyet bánya kolóniának hívják. A játékban 3 nagy tábor van ahol csatlakozhatunk különböző közösségekhez:

Old Camp (Régi tábor)
New Camp (Új tábor)
Swamp (Mocsár)

Old camp

Ez a legnagyobb város. Itt található meg a helyi milícia, ez az egyik csoport, amihez csatlakozhatunk kalandjaink során. Ez a tábor két nagy részre különíthető el egy alsó és felső negyedre.

Alul találkozhatunk a legtöbb emberrel, akik kereskedők, milicisták, rabszolgák. Többnyire a szegénység uralkodik ezen a környéken, vannak romok, amik visszamaradtak háborúból. Ezt egy hatalmas fából épített fal védi meg a külvilágtól. Egyszerű közemberekkel nem találkozhatunk az egész játék során! Van egy közepes méretű aréna is ahol a játék során sajnos csak egyszer küzdhetünk meg ellenfelekkel.

A felső negyedben találhatjuk a hely báróját (Gomez), Tűzmágus céh vezetőségét, és egy-két kereskedőt, akik hasznos dolgokat adnak el számunkra. Ez a negyed lényegében egy kastélyban helyezkedik el.

New Camp

Itt laknak a királyhű zsoldosok, akiknek vezetője Lee és Lares. A zsoldosokról azt érdemes tudni, hogy fosztogató népek, rendkívül lusták, legfőbb elfoglaltságuk, hogy a kocsmában iszogatnak, vagy házuk előtt füveznek. A Kocsma egy tavon helyezkedik el, a tábor rész meg egy hatalmas barlangban.

Swamp

A régi tábortól nem olyan messze található meg ez a tábor, ahogy a nevéből adódik, egy mocsárban helyezkedik el. Ez a guruk és templomosok lakhelye. Azt érdemes tudni róluk, hogy bigottan vallásosak, egyszerűen imádják az alvót! Ők termelik meg a táborok számára szükséges fű adagot.


Játékmenet

Egyesek számára a játékmenet furcsa lehet főleg az RPG rajongók számára. A játékot lehet játszani TPS nézetben, de egy kis utánanézéssel meg lehet oldani, hogy FPS nézetben is működjön a játék, bár ezt én személy szerint nem javaslom mert nem ugyanaz a élmény. A harcrendszer röviden egy katasztrófa! Főleg ha több ellenséggel harcol egyszerre az ember. Néha hiányzik a balansz a játékból, például játék elején találkoztam pár disznópatkánnyal, de mivel voltak 3-an és kevés HP-m volt ezért volt rá eset, hogy meg is haltam. A képességek viszonylag változatosak, a mágiák különösen tetszettek. Persze tanulhatunk a játékban lopakodást, akrobatikát, közel és távharcot, emellett mágiát is. Nem is lenne RPG ha nem lehetne fejleszteni hősünk STR (Strength), MP (Mana Point), dexterity (Ügyesség) képességeit. Minden egyes szintlépés után 10 tanulópontot kap a hős, ebből kell gazdálkodni, ami viszonylag kevés, szóval jól meg kell gondolni mit tanítunk a hőssel meg. A játékban fizetőeszköz az Ore (Érc). A játékban van egy-két nagyobb bug, szóval nem kell meglepődni, sokak számára azért ismerős a Német Piranha-Bytes fejlesztési munkája, de a Gothic-ot nem ezért szeretjük, nem igaz?


Sztori (Nagy vonalakban)

A történet egy névtelen rabról szól, akit száműznek a bánya kolóniába. Ebben a korban Khorinis-t egyre jobban fenyegették az orkok, ezért II. Rhobar-nak sürgősen rengeteg ércre volt szükségese, amelyet ki kell bányászni. Sajnos a háborúval az is járt, hogy elterjedt a bűnözés ezért utasította a mágusait, hogy hozzanak létre egy kupolát, melyből nem tudnak kitörni a nem kívánatos személyek. A prológust az egyik mágus meséli, aki segédkezett létrehozni ezt a kupolát (Xardas). Rhobar mindent megadott az ebben a kolóniában élő raboknak, hogy minél több ércet termeljenek meg. Mielőtt a bányába leküldenék leendő hősünket, kap egy levelet, amelyet kézbesítenie kell a tűzmágus céh vezetőjének (Xardas). Egy rövid kötözködés után karakterünket belökik a kolóniába. Itt egy hatásos üdvözlést kapunk, jól beverik a képünket J. Majd jön Diego, aki már segítőkészebb, üdvözöl minket a kolóniában, viszont egy kicsit pofátlan is, mert szavunkba belevág, így maradunk névtelenek az egész játék során. Őt kikérdezzük, megtudhatunk pár információt a környékről és már azt is, hogy csatlakozhatunk a milicistákhoz.


A rövid kötelező beszélgetés után már rögtön belevághatunk a játékba. Legelőször is a régi táborba jutunk el, ami mondhatni a térkép közepén helyezkedik el. Mihelyst bejutunk a régi táborba, el is kell jutni a Tűzmágus céhhez, mivel azt mondták nekünk mielőtt ledobtak volna a bánya kolóniába, hogy bármit megkapunk. Persze ekkor mindenkinek felcsillan a szeme, ez a mi hősünknél sincs máshogy. Igen csak itt jön a probléma: Thorus a helyi őr addig nem fog beengedni minket, amíg nem tudja-e rólunk, hogy hasznosak vagyunk-e számára. Diego kiáll a hős mellett ezért nagyobb esély van arra, hogy be lehessen jutni a tábor felső részébe. Itt jön a játék során az első legnagyobb döntés, hogy melyik céhet választjuk. Egyik kötelességünk az lesz, hogy keressük fel a New Camp helyi „képviselőjét” Mordrag-et, akit valahogy el is kell űznünk. Mordrag nagyon segítőkész és szeretne új embereket szerezni tábora számára, ezért fel is ajánlotta, hogy ha gondoljuk vele is tarthatunk.


Emellett találkozhatunk másik jó barátunkkal Lester-el is, aki a „mocsári bolondok tagja” a milicisták szerint, de kedvelik, mivel ellátja őket fűvel. Lester szintén felajánlja, hogy elvisz minket az ő táborába. Érdemes minden táborba ellátogatni, hogy el tudjuk dönteni, hogy hol is akarjuk folytatni pályafutásunkat. Persze akármelyik céhet is válasszuk, lehetünk mind harcosok és mágusok is, ez a döntés már csak rajtunk áll. Ha csatlakoztunk a kiszemelt céhhez már kezdődik is a második fejezet. Ekkor kezd igazán beindulni a sztori, amelyért annyira megszerettem ezt a játékot. Nagy vonalakban Y’berion-nak, a mocsár céh leghatalmasabb gurujának látomása lesz, melyben megkapja parancsként, hogy az Alvót fel kell ébreszteni! Ezért függetlenül attól, hogy melyik céhhez csatlakoztunk, el kell menni szerezni egy fókuszkövet! Ahhoz, hogy fel tudja ébreszteni az alvót, szükség van tárnarák váladékra is. Erre a mocsári emberek egyre furcsábbá válnak, még jobban imádják az Istenüket és az orkok is egyre nagyobb fenyegetést jelentenek már a kolónián belül is. Ettől a ponttól már elég nehéz lenne nagy Spoiler-ek ellövése nélkül beszélni, ezért itt be is fejezem a tesztemet. Remélem mindenkinek sikerült kedvet adnom a játékhoz és a sorozathoz is.

Gothic
Gothic
Gothic
Megjelenés: 2001. November 21. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Piranha Bytes
Hozzászólások: 5
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Conoren avatar
Remek teszt, és a kedvenc sorozatom. --> 5*
Egyébként aki nem ismeri, ajánlom a Risent / és a 2. részét is/.
0
0
0
0
Obi-Wan Kenobi avatar
Felülmúlhatatlan!Én is imádom a sorozatot,a 3.része még meg is van eredetiben.Sokan mondják hogy nem lett olyan jó mint az első kettő,de szerintem hatalmas élmény,csak kellenek hozzá a patchek.
De a gothic sorozat zenéit semmi,szószerint semmi sem tudja überelni,az első résznek a menüjében percekig nem csinálok semmit csak hallgattom a zenét.😃
0
0
0
0
no avatar
Nagyon jó teszt lett! Gratulálok! 😀😉
0
0
0
0
sudosu avatar
Őőő nem tudom mi történt, de találtam egy elég érdekes mondatot:
Egyesek számára a játékmenet furcsa lehet az RPG rajongók számára


* Egyesek számára a játékmenet furcsa lehet főleg az RPG rajongók számára.
Nem tudom hova lett a főleg a blogomon benne van a cikkembe 😀!

Egyébként köszi reflmix!
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
10
12 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció