Uncharted: Drake's Fortune teszt (PS3)

Elég régóta nyomon követtem a sorozatot, s a tesztek, videók alapján nagyon tetszett. Ugyan volt bennem temérdek félelem, hogy talán a teljes játék mégsem olyan jó, mint a látott vizuális tartalom, de szerencsére pozitívan csalódtam.

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy szép nyári nap, jó pár évvel ezelőtt, amikor belefutottam az Uncharted előzetesébe. Azonnal magával ragadott, hisz én a tökéletes Tomb Raider klónt láttam benne. A kipróbálási faktor nálam az egekbe szökött, s alig vártam, hogy játszhassak vele. Azonban egyetlen egy nagy probléma állta az utamat: a játék Playstation 3 exkluzivitást élvezett, azaz más platformra esélytelen volt a megjelenése. Annak idején diák mivoltomból adódóan anyagi hátterem nem tette lehetővé, hogy beruházhassak egy konzolra, hogy a játékot magaménak tudhassam. Ugyan sokan mondták, hogy nem fog megjelenni, de azért én bíztam benne, hogy idővel még is napvilágot fog látni egy számítógépes port.
Az idő eltelt, de végül be kellett látnom, hogy nem fog PC-s port érkezni a népszerű játékból. Annak ellenére, hogy diákból munkás emberre váltam, s saját fizetéssel rendelkeztem mégis megmaradt a játék nyálcsorgatónak. Egyszerűen nem éreztem logikát abban, hogy azért vásároljak konzolt, hogy egyetlen egy játékot megvásároljak. Időközben azonban ráakadtam az olcsóbb 12 GB-s változatra, s mivel Blu-ray filmek is lejátszható rajta, így végül beruháztam rá. Sokak tanácsára pedig másodkézből vásároltam eredeti példányt a vatera által ezzel is némi pénzt spórolva.

Első körben elmondható, hogy az Uncharted története nem elhanyagolható. Tehát megéri odafigyelni, hogy mi történik a háttérben, s az átvezető animációkat sem érdemes átlépni. Szerencsére a játék azon alkotások közé tartozik, amelyek története szórakoztató, s nem pedig valami felületes maszlag, amit muszáj volt megalkotni a látvány mellé.
A kaland, s akció műfaját tökéletes sikerült keverni ebben a játékban. Az alap történet szerint adva van a férfi főhősünk Nate, aki jó pár évszázaddal előtte élt Drake naplóját felhasználva próbál megtalálni rég elveszett kincseket. Hozzá még két karakter társul, akik segítségünkre lehetnek a játék előre haladtával különböző helyzetekben. Ezeket leginkább három részre tudnám osztani. Vannak az akció részek, melyeknél a ránk támadókat kell hatástalanítanunk. Emellett akadnak olyan helyzetek, amikor annyi a feladatunk, hogy eljussunk valahová. Ekkor pedig mozgékonyságunkat, s testi ügyességünket kell használnunk. Tehát mászhatunk, himbálózhatunk akár. Utolsó körben pedig vannak a logikai feladványok, amikor is az a feladatunk, hogy a továbbjutáshoz szükséges fejtörőket megoldjuk.

A kaland érzetét leginkább a fejtörők, s az ehhez szükséges akrobatikus mozgások adják. Ha őszinte akarok lenni akármennyire is tetszik a logikai feladványok iránya, valahogy nem szeretek órákig ilyenekkel vacakolni. Mindezek mellett nagy pozitívum volt számomra, hogy a fejtőrök nem voltak hihetetlenül nehezek, s elegendő volt elővenni a naplónkat, amelyben olyan útmutatók találhatóak, melyek segítettek az adott feladványt megoldani. Bár tény, hogy az effajta fejtörőkből elég kevés van az akció részekhez mérve. Nem bántam volna, ha kicsivel több olyan helyzetben lehet részem, amikor ugrálgathatok kedvemre. De szerencsére azért ebből nincs hiány, s az ilyen részek valóban jóra sikeredtek. A változatos helyszíneknek köszönhetően pedig az ilyen részek tényleg élvezetesre sikerültek.

A legnagyobb hangsúly azonban az akción van. Ugyan nem szeretem az ilyen típusú játékokat, azonban elég jól lett kivitelezve az egész, így nem igazán volt számomra egy ideig zavaró. Ha őszinte akarok lenni, akkor egy bizonyos idő után eléggé el kezdett zavarni az egész, ugyanis elég sok olyan részbe botlottam, aminek többször neki kellett futnom, mert egyszerűen mindig akadt legalább egy ellenfél, amely azonnal hidegre tett. S bizony eléggé meglepődtem, hogy olykor mennyire is nehéz a játék főleg úgy, hogy a legkönnyebb nehézségi szinten indultam neki a kalandnak. Az irányítás csak rátett egy lapáttal, így sokszor úgy éreztem, hogy ha nem lenne drága egy kontroller bizony a földhöz vágnám. Türelmes embernek mondanak, ámbár a játék egyes részei valóban próbára tettek ebből a szempontból. Ennek ellenére azért mégiscsak sikerült végigvinnem, habár szerintem azért egyes részeken könnyíthettek volna a készítők. Azért a játék végéig zavaró volt, hogy elég kevés idő jutott a logikai feladványokra, s az akrobatikus mozgásokat igénylő részekre, mely kapcsán az adott terület felfedezhető lett volna. A linearitás itt is megvolt, így sokszor csak a ránk lövöldözőknek lehetett köszönni, ha éppen nem tudtam tovább menni. Idővel azonban sikerült ráéreznem az egész mivoltára. Ugyan később is elég magas volt az elhalálozási faktor, de sikerült belelendülnöm az egészbe. A statisztika szerint nagyjából nyolc órányi játékidőt tudhatok magaménak, de mivel sokszor kellett újrakezdenem egy-egy részt véleményem szerint megvan az jóval több is.

A készítők törekedtek a realisztikus megvalósításra. Ebből fakadóan hősünk egyszerre csak két fegyvert vihet magával. Egy kisebbet, s egy nagyobbat. S nem lehet végtelen lőszer sem nálunk még akkor sem, ha az adott helyszín terítve van munícióval. A játék egyébként elhalmoz minket mindenféle fegyverrel, így szinte csak azt kell eldöntenünk, hogy melyik amelyik szimpatikus számunkra. Azonban fontos megemlíteni, hogy mindegyik fegyver másmilyen erősséggel bír. Így ebből fakadóan akadhat olyan, amelyikkel akár öt-hat lőszert is bele kell engednünk az ellenfélbe, hogy az végre kiterülhessen. Ellenben akadnak olyan erősségűek, amelyeknél elég egy lövés, s a ránk támadó máris alulról szagolja az ibolyát függetlenül attól, hogy hova is kapta a lövést.
A játék előre haladtával persze bővül ezen a téren a választék, de nem kell azt hinni, hogy majd nagyszerű fegyverekkel könnyebb lesz a dolgunk. Ugyanis az ellenség is fejlődik ezen a téren. A játék második felében például nagyobb szerepet kapott a lopakodás azoknál a helyzeteknél, amelyeknél a ránk támadók már lézeres távcsővel rendelkezik, hisz ennek köszönhetően könnyen be tud minket mérni, s egy pontos fejlövéstől visszakerülhetünk az előző mentési helyre. Mivel a játék nem minden másodpercben ment, így ezeket a lopakodással teli mozdulatokat mindenképp érdemes megtanulni, ellenben sok trágár szó hagyhatja el a szánkat. Az ellenfeleink között kizárólag emberek vannak, azonban a játék végéhez közeledve engem például teljesen meglepett, amikor egy fajta teremtménnyel is bővült a repertoár ezzel is növelve az ellenségeink számát.

Amikor először találkoztam ezekkel a lényekkel csak fogtam a fejemet, hisz a gyorsaságuknak köszönhetően nem igazán tudtam felvenni velük a versenyt, hogy gyorsan a hidegre tegyem őket. Épp ezért nagyon sok olyan szoros helyzetet köszönhetek nekik, amikor is egy-egy részt újra kellett kezdenem nekik köszönhetően. Viszont mindenképp meg kell említenem pozitív jelzőként, hogy az ellenfelek, s segítőink némi intelligenciával bírnak. Ugyanis eme lények rátámadtak az emberi ellenfelekre is, akik természetesen védekeztek. Így sokszor elegendő volt annyi, hogy elbújjunk, majd pedig megvárjuk, hogy ők szépen végezzenek velük. Ugyan unalmas pillanatok voltak ezek, amikor perceket kellett kuporogni egy láda mögött, de mivel a játék azért nem halmoz el minket munícióval, s nekünk többször is meg kell gondolni mire használjuk el, azt hiszem okos döntés volt a rejtőzködés. S persze itt van a két karakterünk is, akik szerencsére egy adott résznél nem csak álltak, hanem szépen tették a dolgukat, s szépen leszedték az ellenfeleinket.
Mindenképp meg kell említenem egy nagy pozitívumot a fentiek kapcsán. Mégpedig azt, hogy a szorult helyzetekben nem kell bajlódnunk egészségügyi csomagokkal, s nem is kell guvadt szemekkel nézni az életerőnket, hisz ez nincs a játékban. Ez nem jelenti azt, hogy nem haraphatunk fűbe. A fejlesztő csapat egy nagyon érdekes módot talált arra, hogy hogyan is lehessen emberi a karakterünk úgy, hogy közben csak minimális figyelmet kapjon az élete. Amennyiben több sérülést gyűjtünk be, akkor a képernyő elkezd szürkülni, s amikor már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy végünk legyen figyelmeztető hangként megszólal erős szívdobogásunk. Hatalmas csatáknál ez jelzi, ha épp ideje lenne felhagynunk a nagy lövöldözéssel, s keresni egy biztonságos búvóhelyet, ahol pár másodpercnyi szusszanás után ismét erő teljében lehessünk. Persze a legtöbbször ez kivitelezhetetlen. De nem csak ellenfelek kapcsán kerülhetünk vissza az előző mentési helyre, hanem magasról eshetünk szépen pofára, vagy pedig olyan helyszínt próbálok felderíteni, ami biztos halált hordoz magában.

Ha a halálról van szó, akkor viszont ismét egy pozitívumra hívnám fel a figyelmet. Mégpedig a játék folytonosságára. Azaz nincsenek töltőképernyők. A Drake’s Fortune fejezetekre van osztva, s amikor újabb helyszínre érünk akkor felvillan egy felirat, melyből tudhatjuk, hogy sikerült továbbjutnunk. Az átvezető animációk pedig a játék grafikai motorjával készültek, így egyáltalán nem lóg ki az a bizonyos lóláb, mint egyes játékok esetében. A játék checkpoint alapú mentéseket használ, s ugyan mi is nyomhatunk mentéseket, de azok nem sokat érnek, ugyanis egy esetleges halálnál amúgy is az előző checkpoint alapú ponthoz kerülünk vissza.
Ha nem elég az a kaland, amit a játék kínál akkor lehetőségünk van különböző ereklyéket összegyűjteni. Ennek köszönhetően például újabb ruhákat adhatunk hősünknek, amennyiben ez nekünk nagyon fontos. Mindezek mellett persze nem szabad elfelejteni, hogy azért ezáltal szépen tudjuk kozmetikázni a statisztikánkat, már akit ez érdekel. Egyes ilyen ereklyéket iszonyú könnyű kiszúrni, hisz ahogy haladunk előre, csak egy villogó valamit vehetünk észre, s máris kezünkben érezhetjük az adott tárgyat. Azonban, ha mindet össze akarjuk szedni akkor bizony az adott helyszínt alaposan át kell kutatnunk ezzel is bőven meghosszabbítva a játékidőt.

Hatalmas élmény volt számomra a játék, de azért nem mondhatom azt, hogy tökéletesre sikerült. A rengeteg ellenfél sokszor elég durván megszívatott, s valóban nem tudtam továbbjutni. Véleményem szerint a kalandra több időt kellett volna hagyni, s az akcióból pedig egyes helyszíneken visszavenni. Sokszor ez okozta azt, hogy kikapcsoltam pár órára a játékot, hogy pihenjek. Nyilván nem könnyű megalkotni egy ilyen játékot, de azért engem zavart, hogy a helyszíneken sokszor úgy tűnt, hogy tovább tudok menni, de valahogy mégsem. Szerencsére kevésszer végződött halállal az ilyen megközelítés, de azért eléggé zavart. Főleg amikor láthatatlan falakba ütköztem. A karakterek mozgásán sem ártott volna még tovább dolgozni.
Utolsó szóban viszont mindenképp említést kell tennem a grafikai megvalósításról. Ugyan most találkoztam először a játékkal úgy, hogy valóban játszhattam vele, s kapásból tudnék több olyan címet mondani, ami jobb látványvilággal bír. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy 2007-ben megjelent játékról beszélünk, s ezzel a mércével szabad csak értékelni. Ahhoz mérten pedig valóban kiemelkedő címről beszélhetünk. Ugyan nem bántam volna, ha több dzsungeles részt kapunk, de ennek ellenére is nagyon élveztem. Akadtak barlangok, bunkerek, különböző romok, melyek elég jól lettek megvalósítva. Hisz szinte minden egyes részlet valóban kidolgozott volt. Olykor előfordultak lassan betöltődő textúrák, de ezekbe olyan kevésszer futottam bele, hogy nem is érdemes rá további szót pazarolni. Mindezek mellett a bámulatos helyszíneket még élvezhetőbbé tette a különféle előrehaladási megvalósítás, ugyanis nem mindig futkorásztunk, hisz akadtak különféle járművek is.

Összegezve azt gondolom egy rendkívül jól sikerült játékélménnyel gazdagodtam. Elég régóta nyomon követtem a sorozatot, s a tesztek, videók alapján nagyon tetszett. Ugyan volt bennem temérdek félelem, hogy talán a teljes játék mégsem olyan jó, mint a látott vizuális tartalom, de szerencsére pozitívan csalódtam. Olyannyira, hogy a negyedik fejezet után már a vaterát túrtam át, s rendeltem meg a következő két részt, amely már postázásra került. Így biztosra vehető, hogy mindenképp futok velük is egy kört. És mi lesz a Drake’s Fortune sorsa azon kívül, hogy a játék gyűjteményemet gazdagította? Ha időm engedi még jó pár végigjátszás fog rá várni, mert rég találkoztam ilyen minőségi címmel. S nem bántam meg sem a rá fordított időt, sem pedig a ráköltött pénzt, s bízom benne a folytatások is majd hozzák ezt a szintet.