Lost: Via Domus teszt

A Lost 2004 szeptemberében indult hódító útjára az amerikai abc csatornán. A saját hazájában
azonnal hatalmas sikert ért el, s nem sokkal később világhódító körútjára is elindult.

A Lost 2004 szeptemberében indult hódító útjára az amerikai abc csatornán. A saját hazájában azonnal hatalmas sikert ért el, s nem sokkal később világhódító körútjára is elindult. Hozzánk valamikor 2004 végén, 2005 januárjában ért el az AXN jóvoltából, s akkor még Lost – Pokoli Éden néven rajtolt. Sokakkal egyetemben mi sem rendelkeztünk a fent nevezett csatornával, illetve akkoriban még internet hozzáférésem sem volt, így a rajongók többségével együtt akkor ismerkedtem meg a sorozattal, amikor azt műsorára tűzte az RTL Klub már módosított címmel, Lost- Eltűntek néven.
Természetesen mindezt hatalmas reklámkampány előzte meg, hogy tényleg senki ne maradhasson le róla. Engem is berántott a széria, s jóformán beteges rajongója lettem. A széria szép lassan elkezdett kibontakozni, s egy bizonyos ponton elkezdte megosztani a rajongókat. Így szép lassan a rajongóknak fele elpártolt a szériától, bár ennek ellenére is szép utat futott be a sorozat, s teljes lezárást kapott 2010 májusában. Addig itthon csak az AXN volt olyan tökös, hogy végig adja a sorozatot, míg az RTL Klub műsorstruktúrájában szépen egy hétvégi délutáni matinéműsor vált belőle, ahol még az utolsó évad sem került levetítésre. Ahogyan az lenni szokott, ha egy franchise siker lesz, vagy várható, hogy hatalmas tömegek ízlését sikerül megcélozni, akkor az adott produktumot mindenképp át kell ültetni más platformra is, hogy további bevételt hozzon a készítőknek. Ebből fakadóan készülnek különböző híres filmekből játékadaptációk, illetve különböző játékokból filmadaptációk. Azonban kevés olyan címet mondhatunk, ami több változatban is élvezhető, s maximális sikernek örvendhet. Ha az átlagot akarjuk alapul venni, akkor a tendencia az szokott lenni, hogy egy sikeres film játékváltozata, vagy egy sikeres játék filmváltozata elég erősen bukik. Ez a tendencia pedig bőven igaz a Via Domus-ra is, ugyanis a célközönségnek a játék hatalmas csalódás volt, s a kiadó részéről pedig elég nagy bukás. Én második alkalommal tudtam csak ténylegesen a végére jutni, s csak minap tudtam ismét végigvinni három évvel később az első végigjátszásom után. Annak ellenére, hogy részemről is csalódás volt annak idején a játék, de leárazás keretén belül mégis megvettem eredeti lemezen, habár véleményem szerint 990 forintot megért, továbbá még egy végigjátszás bőven belefért. Annak ellenére, hogy valóban nem sikerült túl jóra azt gondolom egy végigjátszást bőven megérhet, s eltekintünk a zavaró tényezőktől megmerem kockáztatni, hogy élvezhető is lehet. Feltéve, ha félre tudjuk tenni az elvárásaink annak fényében, ha először ülnénk neki. Mert bizony az elvárásainkat maximálisan el kell felejtünk ennek a címnek az esetében.

A játék az első három évad eseményeit dolgozza fel. Az, hogy mennyire lenne érthető egy olyan személynek, aki a sorozatból egy epizódot sem látott bevallom nem tudom megmondani. Ugyanis a játék tele van utalásokkal, amik véleményem szerint csak annak lehet teljesen tiszta, aki az első három évadot látta teljes egészében.

Zuhanás után térünk magunkhoz. Egy ismeretlen karakter, Elliot Maslow bőrébe bújva kell majd végigvinnünk a játékot. Első körben róla annyit érdemes tudni, hogy miután magához tér ráébred arra, hogy emlékei elvesztek. Ez már önmagában is elég nagy baj, de már az első éjszakán megtámadják, s ezzel is jelezvén, hogy bizony ő sem az a ma született bárány, s bőven lehet vaj a füle mögött. Azonban ezzel tökéletesen felhívjuk magunkra a figyelmet, s ebből fakadóan pedig nem csak azért fontos, hogy rájöjjünk ki is vagyunk valójában, hanem azért is, hogy bizonyítani tudjuk a többi túlélőnek, hogy nincs okuk félni tőlünk, mert rájuk nézve ártalmatlanok vagyunk. Emlékeink visszaszerzésére pedig különböző módszerek vannak. Ha nem tudunk mit tenni, vagy csak egy kis löket kell ahhoz, hogy az adott dolgunkat megoldjuk elegendő, ha a parton lévő túlélőkkel, vagy épp a Többiekkel szóba elegyedünk, s bizonyos mondatok után automatikusan elkezd valami nekünk derengeni. A játék elején magunkhoz kaparintjuk a fényképezőgépünket, melynek segítségével ilyenkor a múltunkban újra használnunk kell azt. Ha sikerül egy elég jó képet ellőnünk akkor további emlékeink térnek vissza, s így tovább tudunk menni. Ez az ötlet nem is lenne olyan rossz, ha a megvalósítás jó lenne. De sajnos ezt kell mondanom, hogy ez inkább idegesítő volt, mint remek kivitelezése egy remek ötletnek. Nálam sokszor okozott ez vérnyomásemelést, ugyanis nem mindegy hogyan fényképezünk. Mindennek tökéletesnek kell lennie, különben végtelenségig tökölhetünk egy adott helyszínen. Bár tény, hogy ha az embernek sikerül ezt az akadályt legyűrnie, akkor hatalmas elégedettség lehet úrrá az emberen.

Az már önmagában is elég nehézség, hogy nem emlékszünk semmire, így sokszor botlunk emiatt akadályba. Ahhoz, hogy teljesen sikeresen, s lehetőleg nem vért izzadva vigyük végig a játékot bizony kell rendelkeznünk némi kereskedői vénával is. Ugyanis a játék alatt akadnak olyan részek, amikor olyan tárggyal, tárgyakkal kell rendelkeznünk, amelynek segítségével előrébb tudunk jutni. Ugyan ezeket menet közben össze tudjuk szedni, de nálam első végigjátszásnál bizony megesett, hogy sok mellett elmentem. Így kénytelen voltam a parton lévő túlélőkhöz fordulni ez ügyben. Így rendkívül ajánlatos összeszedni mindent, ami az utunkba akad. Lehet az valamiféle gyümölcs, vízzel teli palack, konzerv, vagy egyéb nagy értékű tárgy. Bár az esetek többségében élelmiszerekkel kereskedhetünk. Példának okáért a sötét barlangban nem egy darab öngyújtóval mehetünk, hanem egy fáklyával barangolhatjuk azt be, vagy éppen ellenfeleinket fegyverrel simán leszedhetjük, s nem kell szikla mögé bújva osonva elérőbb jutni. Habár fegyvernek én személy szerint egyetlen egyszer vettem hasznát.

A játék hét epizódra van osztva. Nagyobb horderejű fordulatnál többnyire véget ér egy epizód, s kezdődik egy új. A sorozatra jellemző dolgokat használtak fel a készítők. Azaz, kapunk egy “Lost” feliratot az epizódok végén, s a részek elején pedig jön egy “előzmények a Lost-ban” című rövid animációs film az addig teljesített szakaszról. Első végigjátszáskor ez nekem rendkívül tetszett, de ha ez ember egy huzamban szeretné végigvinni akkor azt mondom rohadt idegesítő megoldást választottak az alkotók. Második végigjátszáskor engem például rendkívül idegesített, hogy ezeket az átvezető animációkat például egyáltalán nem lehetett átugrani, kikapcsolni. A hét epizód alatt a három évad valamennyi jelentős helyszínét meglátogathatjuk, s jó pár karakterrel találkozhatunk. Utóbbi számomra hatalmas negatívum, ugyanis a sorozatban szereplő karakterek több mint a felét (!!!) kifelejtették a játékból. Ha alapul vesszük, hogy a játékidő épp hogy eléri az 5 órát azt hiszem ennek tudatában ez egyáltalán nem meglepő. Ami viszont ezt ellensúlyozza, hogy felfedezhetünk olyan momentumokat, amelyet a sorozatból nem tudtuk meg, s egy pár kérdésre választ kaphatunk ezáltal. Ezeknek a mennyisége ugyan elenyésző, de nem elhanyagolható.

A Via Domus elsősorban kalandjáték. Ennek ellenére sajnos azt kell mondanom, hogy sok olyan motívum hiányzik belőle, ami azzá tenné. Akadnak benne rejtvények, de ezek folyamatosan ismétlődnek. Az egyik a fent említett fényképezéshez kapcsolódó emlékezés kivitelezése. A másik pedig nem más, mint a kapcsolótábla, ahol kínlódhatunk a biztosítékokkal, hogy előrébb juthassunk, azaz ajtókat nyithassunk ki, hogy elérőbb tudjunk jutni. Ez az egyik, amitől a játék nehéznek mondható. Ugyanis szaladtam már bele, hogy pont emiatt kellett újrakezdenem, ugyanis a négyfajta biztosítékból az egyikből nem volt elegendő, s utólag már nem tudtam azt pótolni. Ráadásul az első végigjátszásnál repült is a billentyűzet az utolsó ilyen feladatnál. Emellett már csak a mini IQ tesztek rosszabbak, amiktől nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek?
A kalandjátékokra jellemző tulajdonságokkal elérhető lehetett volna, hogy valóban egy remek játék születhessen. De sajnos nagyon sok minden hiányzik belőle. Én úgy érzem, hogy az alkotók nem is akartak komolyabban foglalkozni a játékkal, hanem valamit gyorsan összedobtak, hogy a rajongókból további profitot tudjanak húzni. Én elvártam volna, hogy a dzsungelben szabadon kalandozhassak, s hatalmas bejárható területen bóklászhassak. Sajnos egyik sem vált valóra, ugyanis rendkívül le van korlátozva a játék. Szinte szigorúan csak egy ösvényen mehetünk, s amint letérünk rögtön jelez a játék, hogy nem oda tartunk, ahová kellene. Pedig mennyivel tökösebb lenne, ha simán el tudtunk volna tévedni a dzsungelben. Ráadásul megannyi segítséget kapunk, hogy még véletlenül se tudjunk eltévedni. Arról már nem is beszélve, hogy részemről teljes időhúzásnak éreztem, hogy az egyik pályaszakaszon fél percenként támadt rám a füst, hogy aztán perceket töltsek a fák gyökereinél, hogy várjam mikor is tűnik el. Bevallom ez idő alatt simán magamba toltam egy szendvicset.

Technikai szempontból valamennyivel jobb a játék, de nem mondanám, hogy tökéletes. Hangzás tekintetében egy tízes skálán maximális pontot adnék neki. Remekül megdolgoztatta a 2.1-es rendszeremet. Egyes jeleneteknél csodálkoztam, hogy a szomszéd nem jött át. Bevallom férfiasan bizonyos részeknél pár hanghatástól azért felment az adrenalin, hogy utána kapcsoltam egy kisebb lámpát is. Grafikára sem lehet különösebb panasz ennyi idő elteltével sem. Nyilván nem vetekszik a mai játékokkal, de még bőven élvezhető határon belül van. A dzsungel, s a part rendkívül jól ki van dolgozva. Szó szerint élvezet volt bóklászni a parton. Habár a karakterek valami borzasztóra sikeredtek. A mozgásuk, beszédjüktől szó szerint kivert a víz. Főhősünk mozgása pedig egy mázsa jó indulattal is kritikán aluli.

Összességében egy közepes játékkal állunk szemben. Ha minimálisra tesszük az elvárásainkat akkor véleményeim szerint elég jól tudunk majd szórakozni. Igaz, az 5 órás játékidő elég harmatos, de így legalább többször is elővehetjük, ha épp kevés időnk van, de szeretnénk valamit végigvinni. A sorozat rajongóinak erősen ajánlott amennyiben nem világmegváltást szeretnének virtuális formába csomagolva. Viszont történetileg átlagos, de lezárása a sorozathoz méltó.