Lara Croft And The Guardian Of Light teszt

Hatalmas Tomb Raider rajongónak tartom magam. Az 1996-ban megjelent első epizódtól kezdve
a 2008-ban megjelenet Underworld alcímet viselő Tomb Raider játékot magamévá tettem.
Ráadásul valamennyi résznek nem is egyszer ültem neki.
A legutóbbi epizód, az Underworld bizony vegyes érzelmeket hagyott a rajongókban. Volt, akinek
egynek elment, volt aki imádta, s persze volt aki szentül megvolt győződve arról, hogy a játék
egyenértékű egy jó nagy kupac tehéntrágyával. Ettől függetlenül természetesen mindenkinek
felcsillant a szeme, amikor bejelentésre került, hogy hamarosan érkezik a Guardion Of Light
nevet viselő játék, a Tomb Raider széria mellékágaként fog bemutatkozni. Már az első képek is
arról tettek tanúbizonyságot, hogy bizony ez a játék teljesen más lesz, már a kamerakezelésből
is kiindulva.

Történet részemről elhanyagolható, mert nem nagy durranás az előző részekhez képest. Régen
háború dúlt az Istenek között. A középpontban természetesen most is egy misztikus tárgy állt: a
füst tükre. A rossz oldalon Xolotl, míg a jó oldalon Totec állt, aki le is győzte ellenfelét sikeresen.
Hogy biztos legyen a dolgában, ezért a tükröt és magát Xolotl-ot is egy templomba zárta
önmagával együtt.
2000 évvel később azonban Lara Croft megtalálja a templomot. Azonban az őt követő
zsoldoscsapat ellopja a misztikus tárgyat ezzel felébresztve Xolotl-t, s persze Totec-et is, aki Lara
Croft-nak igyekszik majd segíteni.

A történetben fontos szerepe van Totec-nek, hisz amennyiben rendelkezünk megfelelő
másodlagos irányítóeszközzel PC-nkhez (pl. Joystick, Gamepad), akkor nyomhatjuk multiplayer
módban is egyik közeli ismerősünkkel, rokonunkkal is. Hisz az új játék nagy érdeme, hogy a
korábbi részektől eltérően lehetőségünk van multiplayer módban is kijátszani a játékot.
Természetesen pont azon szelete a játéknak, amit én nem nagyon tudok élvezni. Egyrészt én
vagyok az egyetlen, aki rajong a játékért ismerős körökben.

A Guardian Of Light eléggé alacsony költségvetést kapott. Biztosan fantasztikus játék lett volna,
ha nem csak egy mellékszálról lett volna szó, hanem egy új játékról. S persze mellé megkaptunk
volna mindent, amit az új generációs játékoktól kaphattunk eddig (Legend, Anniversary,
Underworld ugyebár).
Új játéknál azért fontos szempont a gépigény, s maga a grafika. A Guardian Of Light hasonló
hardverkövetelményekkel bír, mint a 2008-ban napvilágot látott Underworld, ami egy csöppet gáz
ebben az esetben, hisz maga a játék a Diablo nevű r11; és a hozzá hasonló - játékhoz hasonlóan
felülnézetes irányítást tudhatunk magunkénak, ami teljes egészében eltér az eddigi Tomb Raider
játékoktól, így maga a grafika annyira nem is hat eget rengetőnek, s továbbá hiába is tököltek
volna az alkotók a grafika további csiszolásával, szépítésével, hisz a r0;madártávlatir1; kamera
beállítás miatt ezek mind élvezhetetlenek lettek volna. Egyedül a néha felbukkanó átvezető
animációk azok, amelyek közelebbről engedik láttatni a környezetet, s magát a főhősünket, azaz
Lara Croft-ot. De maga a játékban természetesen az egész felülnézetes, amikor mi magunk
vagyunk akcióban. Az, hogy ez milyen konzolon (PlayStation 3, Xbox 360) nem tudom, hisz
jómagam PC-n toltam ki.
A játék közben egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy szükségszerű volt az ilyen
nézet, hisz nem csak az irányítással gyűlik meg a bajunk ezáltal, hanem a játék is sokkal, de
sokkal nehezebbé vált az előző részekhez képest. Akár az Old Gen, akár a Next Gen részeket
vesszük alapul tudtuk hova, merre kell ugrani, s tökéletesen kivitelezhető volt. Persze az Old Gen
részekben sokkal precízebben kellett ezt megoldani, de megoldható volt. Addig a Guardian Of
Light-ban ebben a formában teljes mértékben kiszámíthatatlan. S nem egy olyan pályarész volt,
ahol egyszerűen a felülnézet miatt nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányító gombot is kellene
megnyomnom amellett, hogy tudjam egyáltan hova is kellene ugranom vagy mennem. Előfordult,
hogy többet nyomtam egyszerre, s így véletlenül sikerült az adott pályaszakaszt megcsinálnom.
Hurrá! Persze nehezítette az irányítást még az is, hogy az új generációs Tomb Raider
epizódokban (és többnyire hasonló kaliberű játékokban) teljes egészében bejárhatunk bizonyos
tereket, s egerünk segítségével lazán foroghatunk 360°-ban, azonban itt nem. S bizony igencsak
kellett vakarni a kobakot, hogy akkor most a továbbjutást hogyan is oldjuk meg.

A játékban elég kevésszer fordul elő, hogy átvezető animációt kapunk. A játék kezdetekor, s a
végekor pedig képregényszerű rajzolt képkockákat kapunk, melyre lazán alávágtak a hangot és a
zenét. Nem mondom, hogy nem rossz megoldás, főleg alacsony költségvetés mellett, de az előző
epizódoktól azért vártam volna azt, hogy itt filmszerű videókat kapjunk. Na nem harapok
magamon eret, de ez nekem nem jött be, pedig valóban jól voltak megalkotva.
Alacsony költségvetés ide vagy oda, nekem keserű szájízt hagyott maga után, hogy a játék
kivétel nélkül a Legend és az Underworld zenéit használta fel. Mivel rongyosra hallgattam mindkét
játékhoz készült zenéket, így nekem kissé illúzióromboló volt, hisz sokadik kipörgetésre már
magam előtt láttam a pályaszakaszokat bizonyos zenék felcsendülésekor az előző epizódokból.
Így pedig eléggé furcsa volt a Guardian Of Light.
Grafikát ismét szemügyre véve elmondhatjuk, hogy a legnagyobb mellényúlás a játék. Gondolok
itt elsősorban arra, hogy remekül használja a játék az Underworld grafikai motorját. Gondolok itt
némely pályarészre, bár ez a kameranézet miatt sajnos csak ritkán vettem észre. Azonban
akadtak olyan pályaelemek, amelyek teljesen kilógtak, vagy teljesen rajzolt hatást keltettek
bennem. Az utolsó pályák kivételesen jóra sikeredtek grafikai szempontból még így
madártávlatból is. Azonban iszonyú nagy negatívum, hogy a bal alsó sarokban lévő állapotjelzőnk
gyakorlatilag a kilencvenes éveket idézi, s igencsak gagyi hatást kelt az egész játék alatt.

Maga a játék nem mondható könnyűnek. Nyilván most sok Tomb Raider rajongó szíve dobban
meg az új generációs játékok után. Mint ahogyan nekem is annak idején, azonban már a fentebb
írt negatívumok is teljesen elvették a kedvem az egésztől.
Madártávlat ide vagy oda, az irányítást bizony szokni kell. Ugyan én könnyű nehézségi fokozatot
választottam, de ez még így is sokszor okozott nekem kellemetlen perceket. Amennyiben bárki
más arra törekszik, hogy meglegyen a kipörgetés élménye, s nem érdekli a játék önmaga, így
akár a játékidő remekül leredukálódhat akár 6-7 órára is. Azonban, ha az illető mindent ki akar
ismerni akkor sokkal több, akár 10-15 órás játékidőnek is elébe nézhet. Alapjáraton ugye a cél,
hogy a játékot kivigyük, s a történet végére érjünk. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom,
hogy ennél a játéknál is teljesen elhanyagolható a történet, hisz már 50 km-ről is érződik, hogy
nekünk bizony majd egy r0;happy endr1; jut végződésül. Játék történetileg teljesen kiszámítható, s
semmiféle fordulatot nem is tartalmaz a játék alatt. Tehát elmondható, hogy maguk a
feladványok, maga a továbbjutás az, ami igazán érdekelhet minket. És bizony itt van minden,
ami a legnehezebb Tomb Raider-ré tehette volna a játékot feltéve, ha valóban Tomb Raider
lenne, mert hát a hamisítatlan Tomb Raider hangulat az hiányzik. S hiába központi karakter Lara
Croft, s hiába kapta meg a korábbi felszerelését, mert itt semmiféle Tomb Raider-érzés nincs,
csak valami utánzat szag terjengett az egész játékidő alatt számomra.

Valamennyivel több, mint tíz pályát kaptunk ebben a mellékküldetésben. Rajtunk áll, hogy a
pályákon mennyi időt töltünk el. Nehézségtől függően többféle megoldásokat is választhatunk.
A pálya betöltése előtt kapunk egy szép kis leírást, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy bizonyos
relikviákat megtaláljunk, s mennyi pontot kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy jutalmakat
oldhassunk fel. Relikviák elrejtve akadnak a pályákon. Előfordul, hogy egy helyre kell
feljutni/eljutni ahhoz, hogy például egy fegyvert megszerezzünk, de legtöbbször különféle
építményekben találjuk az igazi kihívásokat, melyeket a játék előrehaladtával fokozatosan
nehezednek.

Az pozitívum mindenképp, hogy egy teljes fegyverarzenált tudhatunk magunkénak, amelyeket a
pályákon kell összeszedegetnünk. Ilyen például a lángszóró vagy a gránátvető. Érdekes módon
az összegyűjtött fegyverek közül bármelyiket kiválaszthatjuk, ami egy csöppet gáz, hisz az előző
epizódokban ezek limitálva voltak, hogy elférjenek Lara-n, addig itt ezt teljesen elvetették az
ötletet. El is kellett, hisz 15-nél több fegyvert tudunk összegyűjteni. Ellenben a bal alsó sarokban
lévő kék csík jelzi nekünk, hogy mennyi muníciónk van. S érdekes módon az alap fegyvernél is
elfogy a töltényünk. Persze nem leszünk fegyvertelenek, mert van egy remek dárdánk, amelyet
védekezés mellett sok mindenre tudunk használni.
A bal alsó sarokban található információs sáv nagy segítségünkre lesz. Fent említve kék csík a
muníciót, míg a zöld az életerőnket jelöli. Mindkettő növelhető a játék alatt. Az életerő csíkot a
zöld körben lévő kereszt, míg a muníció csíkját pedig a kék körben lévő töltények növelik meg.
Így ezeket jobb, ha a játékos felveszi. Ugyanakkor állapotjelzőnkön helyett kapott még egy
számláló is, amely mutatja az aktuális állást. Ugyanis a leölt ellenfelek, illetve a felszedett
relikviák, kincsek után is kapunk pontot. S persze ezt is érdemes minél nagyobbra feltornászni.
Emellett pedig különböző koponyákat is össze kell gyűjteni az adott pályán. Tehát annak
mindenképp fantasztikus szórakozás lesz, aki szereti a kihívásokat. Mert nem kicsi van a
Guardian Of Light-ban.

Ha megpróbáljuk a játékot nem Tomb Raider-nek nézni akkor elmondható, hogy a Guardian Of
Light egy elég jó játék. Viszont, ha Tomb Raider-ként nézünk rá akkor viszont eléggé felemás
érzéseink lehetnek. Az alacsony büdzsé miatt sok minden felett szemen hunyhatunk a játékkal
szemben. Gondolok itt elsősorban az előző epizódok hanganyagának újbóli felhasználását, vagy
a gyenge átvezető animációkat.
Viszont számomra az egyik legnagyobb negatívum kétség kívül az offline multiplayer része, amit
kizárólag irányítás szempontjából próbáltam ki. S igencsak néztem, amikor a teljesen Playstation
2 kompatibilis gamepad-em nem volt hajlandó működni még úgy se, hogy minden program
telepítve volt hozzá az operációs rendszerre, s továbbá engedélyezve is volt a gamepad irányítás
játékon belül. Ráadásul egyjátékos módban is csak a billentyűzet + egér kombinációt
használhattam irányításra, ami egyébként szintén valami borzalmasra sikeredett az egyébként
kusza játékmenet és teljesen kiszámítható történet mellett.

Pozitívumok:
> Régi részeket idéző nehézség;
> Hosszú játékidő;
> Változatos helyszín és ellenfelek.

Negatívumok:
> Irányíthatatlanság;
> Felülnézet;
> Olykor-olykor monoton játékmenet.