Mafia kettő és fél, avagy vendetta New Bordeaux-ban

Kicsit kettős érzésem van a Mafia harmadik részével kapcsolatban, de ettől még szeretem. Nem lett ez rossz játék. Még azt sem mondhatnám, hogy rosszabb, mint amit vártam, de kisit mást vártam, így nem mondhatni, hogy ne lenne bennem némi tüske a játékkal kapcsolatban. Azonban én nem kezdek vendettába, mint Lincoln Clay, játékunk főhőse.

Először: nézzünk a dolgok mögé

Szeretek úgy tesztet írni, hogy az elején kicsit körbejárom a játékok hátterét, a kiadókat a játék múltját, mert szerintem sokat elárul a játékról magáról is. A Mafia III esetében erre inkább azért van szükség, hogy lássuk, miért lehetett volna jobb is ilyen ígéretes háttérrel.
Szóval a játék kiadója az a 2K Games, akik olyan címekért is felelnek, mint a BioShock, a Civilization, az XCOM, vagy épp a Borderlands. Persze intő jel lehet, hogy ők követték el a Duke Nukem Forever-t is… Ám mégiscsak annak a Take-Two Interactive-nak a leányvállalata, akinek másik stúdiója a Rockstar Games, akiket meg nem kell bemutatni senkinek. (Ha valakinek mégis, akkor annak: Kis egyes! Leülhet! Leírja százszor, hogy “Nem számít számítógépes játékosnak az, aki nem ismeri a GTA sorozatot”). Amúgy is megfogadtam, hogy nem példálózok a GTA-val, mert szerintem nem nagyon érdemes a két játékot összehasonlítani, mivel más az alapkoncepció.
Szóval ilyen előzmények után, - figyelembe véve a zseniális első és a kellemes második részt is - még arra sem kapta fel az ember a fejét, hogy a 2K egy új, általa létrehozott fejlesztőcsapatnak, a Hangar 13-nak adták ki a Mafia III fejlesztését. Nem kellett volna!

A Mafia első része elég régen jelent meg és nagy sikert aratott azzal, hogy hihetetlenül kidolgozott és összetett története volt. A játék lényege a történeten van. Legtöbbször a játékokban kapunk néhány átvezetőt játék közben, ami segít a háttér megértésében. Itt a hangsúly eltolódik, ez inkább egy interaktív film, amit úgy kell elképzelni, hogy a játékon belüli filmrészletek adják a történetet és mi két “filmrészlet” között játszhatunk, alakíthatjuk a történet apróbb részleteit, de a történésekre nincs nagyon befolyásunk. Ez nagyon működött az első rész idejében, de már a második résznél, mivel változott a játékok világa, mást vártak az emberek. Szabad világot, beleszólást a történet alakulásába. Ezt próbálták meg a fejlesztők megvalósítani, úgy, hogy megtartják a sorozat védjegyének számító nagyon erős történetmesélést. Nem mondom, hogy nem sikerült, de enyhén izzadtságszagú lett a dolog.

Másodszor: nézzünk be a gépházba

Mint azt említettem, egy új fejlesztőcsapat készítette a játékot. Ez önmagában nem baj, de egy komoly hibát elkövettek: új jelentést adtak a “konzolport” fogalmának. Mi, PC-játékosok, lassan megszokjuk, hogy míg régen mi voltunk a fő célcsoport és legfeljebb PC-ről készültek portok a konzolokra, ha egyáltalán készültek, addig manapság mi egy kicsit páriák lettünk és konzolokra készült játékok jól, rosszul elkészített portjait kapjuk meg.
Ennél a játéknál az embernek olyan érzése van, hogy nem igazán történt meg még a portolás sem. Ez maga a konzolra írt játék, csak megoldották, hogy PC-n is fusson, de további energiát nem fektettek abba, hogy PC-hez illő módon menjen a játék.
Nekem, akinek hasonló felépítésű gépem van, mint a konzoloké, semmi gondom nincs. Se hiba, se kifagyás, se fps ingadozás. Cserébe olyan is, mintha konzolon játszanék: Van ugyan lehetőség a grafikia beállítások módosítására a felbontás állítgatására, a Vsync ki-be kapcsolgatására, grafikai minőség beállítására az alacsonytól a magasig három lépésben, meg még pár apróság módosítására, de a játékon ezek a változtatások nem nagyon látszanak. Ráadásul bármit bárhova állítunk, az elérhető fps szám sem nagyon változik. Van egy adott grafika és játszhatok stabil 30 fps-el. Pont! Ennyi! Tényleg, mint a konzolokon.

A sztori, ami mindent visz

Ennyi bevezető után foglalkozzunk tényleg magával a játékkal!
A játék története a ‘60-as évek végén játszódik New Bordeaux-ban, amit a fejlesztők New Orleans-ról mintáztak. Előbbi átjött a zenékkel, autókkal öltözetekkel, de utóbbi nem. Persze fogalmam sincs, milyen lehetett New Orleans akkoriban. Sőt, ha már itt tartunk azt sem tudom, most milyen, de bennem az a város úgy él, mint amiben a jazz gyökerezik és Szombat Bárót sokan egyfajta Istenként tisztelik. Na ezekből semmit nem éreztem játék közben.
De a Sztori! Bizony: így, nagybetűvel. Na az maradt a játék hagyományainál. Nem szeretnék írni a történetről magáról, mert - mivel ez a játék erőssége és lelke - elég könnyen spoiler-be futnánk, így maradjunk annyiban, hogy jó kis “gengszterfilm” lett a Mafia III. A sztorit úgy kapjuk meg, mint egy dokumentumfilmben: korabeli híradórészletek, riportok, visszaemlékezések és egy bizottsági meghallgatás keretében.
Az előző részben Vito Scaletta történetét követhettük nyomon, aki bekerült egy családok közti viszályba és árulások, összeesküvések bonyolult során keresztül, mintegy “mellékesen”, a történések által sodorva került végül a tápláléklánc csúcsára a helyi maffiában, addig Clay, a Mafia III főszereplője maga kavarja meg a szálakat bosszúból az olasz maffia aljas húzása miatt, holott ő csak szépen be szeretett volna tagozódni a rendszerbe. Célunk így mindvégig az, hogy a helyi olasz maffia főnöke ne csak a fent említett aljas húzását, de azt is megbánja, hogy megszületett.
Ehhez azt az egyszerű módszert választjuk, hogy kihúzzuk előbb a szőnyeget az olaszok lába alól, majd szépen sorban, egyesével végzünk velük. Itt megjelenik egy kis szabadság, hiszen eldönthetjük, hogy az egyes területek főnökeit, irányítóit magunk mellé állítjuk, vagy megöljük. Ennek a döntésnek ugyan van némi kis következménye, de messze nem akkora, hogy emiatt sokat töprengenénk, hogy éljen, vagy halljon az illető. Szóval a küldetéseink elsősorban azt célozzák, hogy előbb anyagi kárt okozzunk az olaszoknak azzal, hogy tönkretesszük az üzletüket, majd pedig megöljük, vagy átállítsuk az embereiket hozzánk.

A város, ahol élünk

New Bordeaux egy közepes méretű terület, ahol vannak szép belvárosi részek, ipari területek, kertvárosok és vidéki területek, ahol a redneck-ek élnek. Hangulatosra sikerült és elég változatosra, szóval érdemes autókázni és nézelődni a környéken. A város él, van forgalom, vannak járókelők, emberek járnak az éttermekbe, nézelődnek a boltokban. Ráadásul, ha épp autót lopunk, vagy más hasonló csínyt követünk el, elrohannak telefonálni a rendőröknek. (Hacsak le nem ütjük időben a túlbuzgó mintapolgárt.)

A város kerületekre oszlik, amik területszerző háborúnkban játszanak szerepet, hiszen egy-egy kerületet tudunk majd hűséges alvezéreinknek átadni, cserébe némi bevételért és a rájuk jellemző szolgáltatásokért.
Mint említettem vannak éttermek és sörözők, de, míg az előző részben be is mehettünk inni, vagy enni valamit - nem mintha lett volna értelme - itt csak kirabolni lehet a pénztárgépet, miután egy egyszerű mozdulattal, - amit már szépen kigyakoroltunk ez imént említett mintapolgárokon - kiütöttük a tulajt. Kiütni meg mindenképpen érdemes, mert önként valahogy nem szívesen válnak meg a bevételüktől.
Benzinkút is van, de ott sem tankolhatunk, mint az előző részben. Szóval él ez a város, csak mi magunk nem nagyon élünk benne, csak vagyunk, mint egyszerű magyar turista Zürich belvárosában, aki csak nézelődni mer, mert nincs pénze betérni egy étterembe sem.
Ja, és esik az eső. Mindig. Van az az állapot, amikor zuhog, meg az, amikor szemerkél, illetve az a rész, amikor még köd is van, vagy amikor még épp nem esik, de fog, illetve, amikor elállt, de még ott vannak a pocsolyák az úton. Értem én, hogy gyönyörűen megcsinálták a pocsolyákat, amik szépen tükrözik a fényeket és az eső is olyan, amit bármelyik játék megirigyelhet, meg hogy erre büszkék a fejlesztők. Azt is értem, hogy New Orleans nem a sivatagairól híres, de azért ez kicsit túlzás. Annyira sokszor van eső a játékban, hogy mikor a játék indítása után verőfényes napsütés fogadott, ijedtemben rácsaptam az ‘Esc’ billentyűre, mert azt hitem, rossz játékot indítottam el.

Izomautóval csapatni

Bár a város nem nagy, azért vannak benne távolságok rendesen. Nincs olyan küldetés, ami két utcányira lenne tőlünk. Eme távolságokat autóval tesszük meg.
Na de milyen autókkal!
Bárki, aki valaha volt gyerek és álmodozott hatalmas benzinzabáló amerikai autószörnyekről, beleértve szerény személyemet, itt most kiélheti magát! Van itt minden az izomautótól elkezdve a terepjárókon, teherautókon, platós furgonokon és a korra jellemző hatalmas családi autókon át a rakéták farkát utánzó hátsóval rendelkező hatalmas szedánokig. Az autók ráadásul szépen koszolódnak is, ahogy azt kell. Ráadásul minden autónak meg van a maga karakterisztikája: a teherautó lassan fordul, lassan gyorsul és lassan áll meg; a drifter könnyen kifarol a kanyarban; a hatalmas limuzin meg szinte hajóként viselkedik, ami teljesen realisztikussá teszi az autózás élményét főleg, hogy a hangjuk is más.

És ami fontos: végre egy játék, amiben lehet billentyűzetet használva is normálisan autózni! Mondjuk ehhez újra feltalálták az önvezető autót, de ezt legalább okosan programozták. Így az autó nem rángat jobbra-balra, hanem szépen tartja az egyenest, vagy épp szépen veszi a kanyart és be is fordul bármilyen íven, de azt is tudomásul veszi, ha ki akarjuk faroltatni a sarkon a gépet, viszont segít abban, hogy ezt elegánsan tegyük meg és az úton is maradjunk. Persze bele is avatkozhatunk a folyamatba, ha mindenáron az árokban akarjuk végezni és nem véd meg az olyan hülyeségektől, ha a kedves játékos azt hiszi, képes lesz 105 mph-val bevenni egy 90°-os kanyart. Ahhoz képest, hogy mennyire nem fektettek energiát a portolásba, ennél a résznél látszik a gondos odafigyelés. Lehet az volt a cél, hogy a végén eladják a kódot a Teslának?
Az autók nagyon szépen ki vannak dolgozva. Tényleg minden apró részlet ott van a helyén. Olyan apróságokat is kidolgoztak, mint az ülések oldalán az ülést állító kar. Még az alváz is ki van dolgozva és a kerekek mellett bekukucskálva látszik a rugó és a motor is. Nekem, részben ezért is, pár dolog hiányzik az előző részhez képest: Ha már egyszer ennyi gondot fordítottak az autók lemodellezésére, akkor miért nem lehet felnyitni a motorháztetőt? Nem, mintha lenne értelme, de ha már egyszer megcsinálták korábban, akkor akár meg is tarthatták volna. Azért gondolom, hogy a korábbiból simán át lehetett volna venni, mert a városban futkározó ‘50-es évekbeli autók pont ugyan azok, amik a Mafia II-ben voltak. Azokat változtatás nélkül emelték át.

A másik, ami hiányzik, az a már fentebb megénekelt tankolás. Ennek sincs sok értelme a játék szempontjából, de életszerűbbé teszi és ad egy kis pluszt, hogy egy-egy küldetés előtt az ember tankol, nehogy kifogyjon a nafta egy jó kis üldözés közepén.
És ami a legnagyobb szívfájdalmam: nem lehet műhelybe vinni az autót, nem lehet újrafényeztetni, tuningolni. Bár, ha minden igaz, az egyik DLC pont ezt fogja tudni, de ez akkor is nagyon hiányzik, ahogy az is, hogy a nekem tetsző autókat összegyűjtsem egy garázsba, mert biza garázsunk sincs. Bár az is igaz, hogy a játék egy pontján túl, házhoz hozzák a kiválasztott autót, de csak abból a pár darabból, ami eleve rendelkezésre áll és egy idő után már a tuningolt járművünket szállítják le, de minden gépünk tuningolva lesz idővel, ha akarjuk, ha nem.
A belső nézet, amit én személyesen kifejezetten szeretek az ilyen játékokban és ami például a GTA-ban szépen ki lett dolgozva, (Ugye nem ígértem, hogy nem példálózok a GTA-val? Nem? Akkor jó!) itt a hagyományos “nem vezeted az autót, hanem te vagy a bogár a szélvédőn” nézőpontot jelenti. Ha már egyszer kidolgozták az autó belsejének modelljét, miért nem tették bele az igazi belső nézetet?
A hangok is “le vannak maradva”. Elvileg belső nézetben jó helyen vannak, de külső nézetben is “mögöttem van” a hátsó kerék. Persze hát elvileg benne ülünk, de minden más játékban vették az adást: ha superman-ként repülök az autóm fölött, és telekinetikus képességeimmel vezetem, attól még az autó hangja ott marad, ahol a vas van.

Az egész játék kapcsán, de különösen az autózásnál van egy olyan érzésem, hogy a ló háta helyett sikerült átesni a túloldalára pár dologban.
Az előző részekben volt speedlimit, mert a rendőr 45 helyett 46 mph mellett már üldözni kezdett, ami nem kicsit volt idegtépő; itt meg a piros lámpánál várakozó rendőrautót kikerülve, a piroson áthajtva vagy 100-al, simán fütyülnek rá, ahogy arra is, ha eközben meghúzok egy másik autót. Mondjuk, ha sikerült átütnöm az ingerküszöbüket, akkor meg, függetlenül attól, hogy mit tettem, lelőnek. Az előző részben legalább megpróbáltak letartóztatni és csak akkor lőttek, ha ezt nem hagytam, de akár le is lehetett őket fizetni, ha úgy hozta a helyzet. Szóval: Van annak a lónak háta is!
Az autók szerencsére nem bomlanak le a legkisebb inger hatására (u.m.: jelzőtábla, madárka, tollpihe), mint az előző részben, sőt! Gyakorlatilag törhetetlenek. 200-al kell beleszállni egy betonfalba, hogy legalább a motorháztető meggyűrődjön egy kicsit. (A törésmodellről meg ne is beszéljünk) Ismét csak annak a bizonyos lónak a háta!

Ha harc, hát legyen harc!

A harcrendszer a manapság divatos fedezékrendszert jelenti. Semmi extra, rendes iparosmunka. Haladjunk kérem! Nincs itt semmi látnivaló!
Ha épp nem autózunk, akkor harcolunk. Minden küldetésben. Küldetés persze sok fajta van, de mivel a cél egy adott területen előbb az anyagi források elapasztása, majd a humán erőforrás felszámolása, így akár repetitívnek is tűnhet, főleg, ha átugorjuk az átvezető videókat.
Szóval van az a küldetés, ahol meg kell ölnünk valakit, de ehhez előbb ki kell nyírni mindenkit a környéken, ráadásul az áldozat sem hagyja magát valami érthetetlen oknál fogva és ellenáll a mocsok. Aztán van az, ahol ki kell verni valakiből az infót, de ahhoz, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a torkára szorított késsel való kedves kérdezősködéshez, érdemes előbb mindenkit kinyírni, megteremtendő a nyugodt, békés körülményeket egy kedves kis kínvallatáshoz. Van egy másik, ahol el kell pusztítani valami értékeset, de ezt az őrök valamiért nem támogatják, így kénytelenek vagyunk az összeset kinyírni. De persze ott van az a fajta, ahol el kell lopnunk valamit, amit osonkodással is megtehetünk, de ugye a bevált módszereken miért változtatna az ember? Ha már ott vagyunk, hát kinyírunk mindenkit.

Egyébként a küldetéseket három módon tudjuk teljesíteni.
Egyrészt végig osonkodhatjuk és csak a végcélra koncentrálhatunk, azaz például egy likvidálós küldetésnél elég csak a célszemélyt megölni. Egyszer kipróbáltam, de sok türelem és némi szerencse is kell hozzá.
Személyes kedvencem az osonkodás és gyilkolás keveréke, ahol megbújunk és egyesével leszedegetjük az ellent. Ez jórészt arról szól, hogy bebújunk egy fedezékbe, füttyentünk és a keresésünkre indult gengsztert berántjuk a fedezék mögé. Ezt lehet később kombinálni azzal, hogy hangtompítós fegyverrel vadásszuk le őket. Ennek egy alverziója a mesterlövészkedés.
A harmadik lehetőség az, hogy Rambó módjára berontunk és mindenkit lelövünk. Rövid, egyszerű, hatékony!
Mivel fegyverből bőséggel áll rendelkezésünkre, így a kedvenc harcmodorunknak megfelelő fegyvert választhatunk a pisztolyok, sörétesek, puskák és gépfegyverek közül. Ami nekem tetszik az az, hogy nem vihetünk magunkkal akármennyi fegyvert, sem akármennyi lőszert. Egy egykezes (pisztoly, lefűrészelt csövű sörétes, vagy géppisztoly) és egy kétkezes (sörétes puska, karabély, vagy géppuska) lehet nálunk, fegyverenként három-három tárral. Persze, ha kifogyunk a lőszerből, vagy rosszul választottunk fegyvert a küldetés előtt, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy ezt a problémát orvosoljuk az ellenfél készletéből, ha már nekik úgy sincs rájuk szükségük elhalálozásból kifolyólag.
Azért itt is vannak érdekességek. Ha be van zárva egy ajtó, akkor- egy kis minijáték keretében - feltörhetem, vagy akár be is tudom rúgni, mely utóbbi, lássuk be, komoly, gengszterhez illő belépő; de ha nincs bezárva, akkor csak kilinccsel, úri módon nyílik, elegánsan, ahogy egy angol klubba belépni illendő.
Plusz van még pár apróság, ami izgalmasabbá teszi az életünket. Például kerítéshez, útpadkához egyformán ugrani kell. Pontosabban nem minden útpadkához, de ezt nem lehet előre kitalálni, így nem lehet előre tudni, hogy melyik padkán szaladunk át simán, vagy melyik asztal, elletve láda fölött tudunk átugrani, átcsúszni. Az menet közben derül ki, ami “még izgalmasabbá” teszi a harcot.

Debilek gyülekezete

Beszélhetnénk egy kicsit a mesterséges intelligenciáról, de az nincs.
Az ellenség debilek gyülekezetéből áll, akik halmozottan hátrányos helyzetben vannak, mivel még süketek is.
Az olasz maffia helyi feje, elvileg ezekkel az emberekkel építette ki a várost behálózó birodalmát, akik között jórészt középkorú férfiakat találunk. Hogy hogyan, az rejtély számomra! Eleve ahhoz, hogy valaki a maffia szakmában betöltse a 30-at az kell, hogy jó legyen abban, hogy hogyan kerülje el a halált. Namost úgy, hogy kiállok a placc közepére és nekiállok lövöldözni, nem lehet. Az sem a túlélést elősegítő tulajdonság, hogy ha a kolléga egy füttyszót követve eltűnik egy sarok mögött - nem mellesleg nyöszörögve és elfojtott kiáltások közepette - utánasétálok és bambán benézek én is a sarok mögé, hogy ott vajon mi lehet.
Ráadásul itt tényleg mindenki süket! Szoba ajtaját feltöröm, egy nagy pattanással nyílik, szerencsétlen süket fószernak meg fel sem tűnik. Beosonok, leverek egy széket meg egy poharat, de semmi. Azért az feltűnt neki, mikor elkezdtem fojtogatni…

Szépnek szép, szó se róla

A grafika alapvetően szép, nekem bejön. Szerintem a GTA sem jobb. Azt azonban tudni kell, hogy olyan ember vagyok, aki több, mint 450 órát öltem a Fallout 4-be, tehát elvileg nekem még egy óvodai rajzkiállítás is elegendő grafikus teljesítmény. Másrészt nekem sosem volt fontos a kinézet, amíg az nem ment a játékélmény rovására, márpedig itt nem ez a helyzet. Pont, hogy hozza a ‘60-as, ‘70-es évek filmjeinek kép világát, így inkább segíti a beleélést, mintsem gátolná.
Ennek részeként a látvány kicsit elmosódott, mint részeg hajnalon, mikor mindenre koncentrálni kell a maradék három, sörben úszó agysejt megerőltetésével.

A pocsolyákban tükröződő fények hibátlanok, gyönyörűek. Érdemes nézelődni egy esős hajnalon az autóban ülve.
Közepes a látótávolság, de szerencsére nem előtted materializálódik a tereptárgy és a többi autó, még nagy sebességnél sem, hanem elég messze ahhoz, hogy kényelmesen tudj reagálni.

Hallod?

A zene fantasztikus. Az autókban és pár helyszínen szólnak a rádióból a korszak híres előadói és slágerei, fantasztikus hangulatot teremtve. Viszont dicséret illeti a játék zeneszerzőit is, mert bár könnyű megfeledkezni a munkájukról ilyen rádiós felhozatal mellett, de ők is odatették magukat.
A hangok is jók. A effektek a helyükön vannak. Minden fegyver másként szól, minden zörej és zaj a helyén van (kivéve az autóban, de ez gondolom az én vesszőparipám). Az autóknak is meg van a maga hangja, nem ugyan úgy dübörögnek a motorok, mindegyik a saját karakterének megfelelő motorhanggal rendelkezik.

Mint mondtam: nekem szépen, zökkenőmentesen fut a játék. A grafika is tetszik és vezetni is élmény. A harc sem rossz, de sok kihívást nem okoz. Hozza az elvárt szintet, ám semmi olyan meglepetést nem tartogat a játékosoknak, ami miatt ezt a játékot bárki benevezné az “Év Játéka” versenyre, viszont ha ez film lenne, akkor a forgatókönyvvért járó Oszkárt simán bezsebelné az író Bill Harms. Sajnos azonban érezni, hogy kezdő csapat rakta össze.