Üldözés mindkét oldalon - Hot Pursuit (2010)

Rengeteg reménytelen megfogalmazást olvashattatok már tőlem, melyek a Need for Speed széria irányába lettek elindítva. Idővel persze egyre másra rájöttem, hogy az általános reménytelenség szólt belőlem éveken keresztül. Ezt annak tudom be, hogy egy kettő NFS epizód nem tetszett és ezáltal elvakultan kezdtem hajtogatni, hogy a sorozat a menthetetlen felé és még tovább kezd haladni, ami persze jó részben igaz is. Viszont nem vettem észre, hogy azért a megújuló részek is tartalmaznak önmagukban olyan elemeket, amik megérnek egy misét, ilyen a mai játékunk is, a Hot Pursuit 2010. Legfőképpen azért bántam meg azt, hogy megszállottan hajtogattam a helyrehozhatatlan hibák tömkelegét, mert a sorozatban ez az a fejezet, ami tényleges szórakozást tud nyújtani.

Az úgynevezett régi Need for Speed Hot Pursuit részekre szerintem minden egyes játékos emlékszik még. Itt tapasztalhattuk meg azt, milyen is valójában mindkét oldalon "harcolni" az igazságunkért. Versenyezhettünk, rendőröket terrorizálhattunk és visszanyalhattunk fagyiként rendőrautóba ülve száguldozó aszfaltbetyárokra vadászni. Remekül össze lettek rakva a versenyek, a helyszínek és a kevés de remek autók mindvégig megmaradtak emlékezetünkben. Nem beszélve a rendőr üldözésekről, amik valami eszméletlen hangulatosra sikerültek. De most nézzük is meg, hogy hogyan működik a mai játékunk. Mindenkinek megvan róla a saját véleménye, most hallgassátok meg az enyém. Én úgy gondolom, hogy a fejlesztők a 2010-es Hot Pursuittal emléket állítottak az 1998-as de főleg a 2002-es címnek. Azért gondolom én ezt elsősorban, mert amikor beizzítottam az első autó motorját a játékban és szelni kezdtem az utakat, ugyanaz az érzés kerülgetett, mint ami a 2002-es epizód kipróbálásakor tört elő bennem (sőt most még erősebben). Ugyanaz a szabadságérzet és kikapcsolódás kerített hatalmába mint annak idején. A játék fő vonala megint a versenyeket, a rendőrök szabotálását és persze nem utolsó sorban a zsaruként történő hajszákat helyezi előtérbe.

Újra beülhetünk luxusautókba, hogy most vidéki helyszíneken a legyeket is lebrümmögjük az ablakpárkányokról. Ismét kezdetét veheti a rendőröktől való izgalmas menekülés. És mostanra sokkal részletesebben és több eszközzel, amik eszméletlenül megdobják a hangulatot, mi magunk állhatunk be kopónak, hogy fülön csípjük a gazember autóversenyzőket. Ez számomra egy tökéletes feldolgozása a 2002-es NFS-nek, ugyanis teljes mértékben ugyanazt a vonalat követi mint elődje. Több eszközzel, hangulatosabbnál hangulatosabb versenyekkel és olyan látványvilággal, ami személy szerint engem még idén 2015-ben is lenyűgöz. Én kitartok amellett, hogy ez (még ha nem is annak lett szánva) egy nagyon szép emléket állít annak vagy annak a kettő a epizódnak, melyek az igazi Need for Speed hatást gyakorolták rám. Végezetül pedig én ilyen jól működő újradolgozást a Lara Croft sorozatban láttam az pedig a Lara Croft: Tomb Raider Anniversary, annyi különbséggel, hogy ott tudatosan hajtottak végre megemlékezést a szériának. De menjünk tovább!

A játékot a Criterion Games, azaz a későbbi NFS címek mint például a Most Wanted 2012 vagy a 2013-ban megjelent Rivals készítői rakták össze. A játék terjesztője/kiadója pedig a széria felett régóta bábáskodó Electronic Arts volt. A cím alapján már leeshetett az a bizonyos tantusz, hogy 2010-ben került a boltok polcaira (legfőképp, ami nekünk fontos) konzolokra nevezetesen Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és persze a számítógépekre. A karrier mód mellett egyaránt teret képez a többjátékos módnak is a program, bár arról nem tudok, mennyire volt népszerű, esetleg mennyire népszerű manapság a Need for Speed-ek multiplayer lehetősége.
Mint említettem, a játék nem csak és kizárólag a versenyekre fókuszál sőt, nagy hangsúlyt fektet a rendőrüldözésekre, azon belül is arra, hogy mi játékosok pattanjunk be egy zsaru autójába és nyomába eredjünk az autóversenyzés szerelmeseinek. A játékban egy történet fakó látomását sem lehet felfedezni, vázlatszerűen következnek egymás után a versenyek. Vagyis mi magunk választjuk ki az adott versenyszámokat és teljesítményhez mérten oldódnak fel a következő feladatok. Én meg itt és most bevallom őszintén, hogy az egyik, ha nem a legjobb autóversenyzős játékkal volt dolgom főleg az ilyesfajta műfajban, ahol a karrier mód nem operál semmiféle eredettörténettel, egyáltalán nem nevez meg karaktereket és sztorit.

Na akkor nézzük is meg ezt a felépítést. A játék kezdetén egy térképet kapunk majd, ahol különböző helyeken különféle stílusú versenyek foglalnak majd helyet. Amiket persze elsőre nem láthatunk, hiszen ahogy teljesítünk és versenyzünk, úgy jelennek meg egymás után. Minél jobbak vagyunk, annál több ikon jelenik meg. Ezekbe a versenycsoportokba belépve nem egy, de nem is kettő futam lesz elérhető. Ez persze igaz a rendőrüldözős szakaszokra is. Ami a Ridge Racer című játék után igazi felüdülést jelentett számomra, hogy itt végre nem kell folyamatosan visszajárni a versenyekre a majdhogynem a legjobb helyezés elérése érdekében. Nem kötelező folyton minden egyes versenyszámot és üldözős küldetést aranyéremre vagy legmagasabb pontszámúra megcsinálni. Persze akadnak ilyenek, de egyszerűen észre sem lehet venni azt, hogy már megint ugyanazon a pályaszakaszon kell száguldozni. Elsősorban engem azért nyűgözött le a játék, mert példátlanul és igencsak működőképesen tudja felvázolni ezt a szituációt.

Jöjjön akkor a nagy kérdés: Milyenek a versenyek? Elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy őrületesen szórakoztatóak. Egyszerűen itt működik az, ami nem azt mondom, hogy sok játéknál nem, de sajnos egyes címeknél általában nem mindig szuperál. Mégpedig a küzdeni akarás, és az ilyen helyzetekben gyakran előforduló idegeskedés teljes minimalizálása. Mivel ez esetben nem kezdtem a szomszéd kutyáját szidni a versenyek során, hanem egyszerűen csak ellazult állapotban próbáltam minél jobb helyezést elérni. S mikor minden egyes alkalommal pihentem kicsit, már nem kellett kimennem és a Hold krátereit számolgatnom fényes nappal, mint sok más esetben. Nem mintha ideges vagy hirtelen gőzölgő típus lennék, csak az elmúlt időkben több olyan cím is nyalogatta a gépemet, hogy játsszak vele, amik erősen jojóztak az idegeimmel.

Egyszerűen élmény a vezetés. Sokszor visszanéztem volna magam, mikor a küzdelmeket valóban azért nyertem meg, mert tettem is érte, és nem azért, mert Laci bácsi kerítéséről 500 métert pattogtam a célig. Mivel a versenyek fontos pontjai az ellenfelek viselkedése, az sem maradhat megválaszolatlanul, hogy ők milyenek? Mennyit tesznek hozzá az élményhez? Kiábrándítóan viselkednek, vagy legalább van némi valóságosnak is mondható megmozdulásuk? Első ránézésre én féltem ettől a ponttól, de kellemeset csalódtam. Végre a nehézségi ráta nem úgy oszlik el, hogy van 3 bamba, 3 közepesen jó és egy knight rider, aki vezetés közben még a gubancot is kibontja a volánnál elhelyezett riszáló figura lábáról. Örültem neki mikor láttam, hogy szinte minden egyes versenyző küzd és ezt nem pofátlan és irreális módon. Nem veszik be a kanyarokat maximális sebességgel, ugyanazokat az eszközöket alkalmazzák mint mi, ha vészesen közeleg a cél és persze nem legyőzhetetlenek. Ebből adódik, hogy tényleg egyenlőnek mondhatóak el a versenytársak és így válik egy autós játék élvezetessé.

A terepek ahol megfordulunk igencsak változékonyak és nagyon szépen kivitelezettek. Mivel a játék maga dönti el, hogy mikor melyik pályaszakaszon fogunk versenyezni vagy büntetni megfordulhat a fejünkben, hogy esetleg nem válnak-e egyhangúvá a területek? Ez esetben sem kell aggódni, mert okosan megoldva a kapott térképen az útvonalak nem egy helyen kezdenek megnyílni. Fel vannak osztva változatok szerint természetesen, de nem úgy működik, mint mondjuk egy NFS Carbonban. A térkép minden egyes pontja szabad préda, ezért nem kell aggódni azért, hogy már megint ugyanabban a környezetben kell helytállni. De ha már itt vagyunk, nézzük meg ezeket a helyszíneket is. A játék, ahogy elődje is, nagy hangsúlyt fektet a vidéki és kevésbé túlzsúfolt színterekre. Ez pedig jobban működik mint valaha. Ezzel a megvalósítással (iszonyatosan jó) egyszerűen lenyűgöző hatást kelt, és remekül adja vissza a régebbi epizódok útjait, persze részletesebb kidolgozottság mellett. Versenyzünk majd sivatagokban, zord esős csak részben lakta vidékeken és jég borította hegyek között. Ami még kimaradt az az, hogy ezek a pályák vagy pályaszakaszok nagyon jó összhangban vannak az autókkal.

Esküszöm, sokkalta szebbnek hatott az összkép, amit láttam mint a legtöbb autóversenyzős játékban, miszerint nagy autó, nagy épületek, nagy forgalom. Jobb kicsikét a nagyváros zajos körülményeit hátrahagyva csak az autókban és a letisztult tájakban gyönyörködni, de azért ne álljunk meg gyakran nézelődni, mert még el találunk ütni egy lovat (az utolsó szó csak illusztráció, nem kapjátok a játék mellé...). A versenytípusok legfőképp a sprintre fókuszálnak. Teljesen eltűntek a kör, a kieséses és a többi tematikájú versenyek. Legtöbbször csak egy hosszú vagy egy rövid távot kell megtenni a lehető legjobban. A kijelző is szépen számlál vissza ahogy haladunk előre és folyamatosan kijelzi azt, hogy hány mérföld van még hátra egy adott versenyből. Persze az egyik legjobb és a figyelést legjobban igénylő verseny ebben a játékban is megmaradt, az időfutam. Ahol egy megadott időn belül kell teljesíteni a kijelölt útszakaszt. Ez így elsőre kevésnek hangzik, de egyszerűen látni kell, hogy hogyan tudja mégis sokoldalúvá és részletesebbé tenni magát az élményt ez a program. Nem beszélve arról, hogy a versenyek 90%-ába a rendőröknek is javarészt lesz beleszólásuk s ezáltal jobbnak is hatnak a sprintek mint valaha. Az említett üldözések is nagyon hangulatosak tudnak lenni, és egyszerűen izgalmassá tudják tenni a játékmenetet. Esküszöm a Need for Speed Most Wantedban (2005) voltak ilyen vérbeli és lebilincselőnek mondhatóak a hajszák.
Akkor jöjjön is az érem másik oldala, ami meglepően jól működik. Miért? Mert egyszerűen többet hajszoltam versenyzőket mint valaha. A rendőrös feladatok messze kidolgozottabbak és élvezetesebbek mint bármikor. Végre nem csak annyi a dolgunk, hogy a járművünkkel bika módra jól nekirontsunk az ellenfeleinknek. Persze az elsődleges, ha mondhatom ezt "fegyverünk" még mindig ez lesz. Azonban végre kiélhetem teljes mértékben magam a zsaruk oldalán is. Mikor a Most Wanted (2005) című epizódban menekültem a zsaruk elől, mindig is arra vágytam, hogy egyszer én is akarok helikoptereknek és autóknak parancsolni (mármint a személyzetüknek). Végre itt ez is megtörtént.

Az említett bika stílus mellett összesen négy támadási funkció lesz elérhető. Az első az útzár. E lehetőség a legtöbbször elérhető az üldözés során és bármikor használható is. Mikor ezt bekapcsoljuk, tőlünk pár 100 méterre vagy közelebb keresztben leparkolt rendőrautók foglalnak majd helyet, hogy megkönnyítsék a dolgunkat. Ez egy igencsak hasznos funkció, főleg ha bivaly erős gépeket kell elkapnunk. A második, amit itt kiemelek, az a szériából már jól megismert szöges szőnyeg, vagy hegyes küszöb (fogalmam sincs minek nevezzem), ja szöges útzár (milyen rövid az eszem). Ez kicsikét eltér az eddig látottaktól. Mégpedig azért, mert most módunkban áll egy új technológiával "bekapcsolni". Ugyanis a járőrautók hátsó részéből indíthatjuk el ezt a fegyvert, akárcsak egy rakétát, a mögöttünk száguldozó versenyzők alá. Ebben segítségünkre lesz a másik nagyon jó ötlet, a visszapillantó tükör, amely nem csak a belsőbb nézet aktiválásakor lép életbe. Nincs más dolgunk mint kiszúrni, hogy hol vannak az ellenfelek, majd egy határozott mozdulattal leengedni a szöges szőnyeget. A harmadik tárgy, az már teljes egészében fegyvernek mondható, egy elektromágneses impulzus személyében.

Ezt aktiválva csak annyi a dolgunk, hogy bemérjük áldozatunkat és "meghúzzuk a ravaszt". A préda ennek következtében egy időre elveszti az autó felett az uralmat és némely esetben ebből olyan ütközés lesz ami totálkárhoz vezet. Ebben a helyzetben csak arra kell ügyelni, hogy a kiszemelt versenyző elegendő távolságra legyen tőlünk, mert csak pár másodperc áll rendelkezésre az aktiválás és a tényleges megbénítás között. S ha ez utóbbi nem történik meg minél hamarabb, az egész értékét veszti. Az utolsó valóban hangulatos kellék, amelyet segítségképpen hívni tudunk, a helikopter. Ami előttünk és az aszfaltbetyárok előtt száguldozik a levegőben szöges útzárakat "dobálva". Miután ez minket is érint, mivel mi is ugyanazon az úton közlekedünk, ahová a helikopter leszórja ezeket, nekünk is oda kell figyelni és kikerülni, nehogy a saját csapdánk áldozatává váljunk. Ez mind szép és jó, de ahogy kezdünk egyre csak feljebb haladni a ranglétrán, már olyan versenyzők is felveszik velünk a kesztyűtartót, akik nem csak ide-oda cikáznak. A játék előrehaladtával ugyanis a fent említett rendőrfegyverek közül egyet ők is tudnak majd alkalmazni ellenünk, mégpedig a szöges útzárat. Mivel ennek az eszköznek a technikája elég kifinomult, miszerint összecsukható és szétnyíló mechanikával rendelkezik, elfér a versenyzők autóinak alsó részén, és ezáltal ők is nagy előszeretettel fogják az egércsapdákat szórni az aszfaltra. Na de röviden milyenek a kergetések (ha mi irányítunk)? A fegyverek változékonysága és a tény, hogy e fegyvereknek mi parancsolhatunk, messze túlszárnyalja az eddig bennem rejtőző rendőrüldözések fogalmát (legalábbis játék tekintetben). Ezek a küldetések is eléggé vegyes vágottra sikerültek. Lesznek itt óriási csaták, melyek egy rendőr és hat autóversenyző között dől majd el. Lesz majd egy az egy ellen, és persze ebben a témában is lesznek időfutamok, amiket a készítők megfűszereztek egy kis realitással. Ezek az időfutamok egy adott helyszínre való időben történő megérkezését takarják. Vagyis egy megadott időn belül ki kell érni egy bizonyos helyszínre. De mi ebben a reális? Elsősorban az, hogy nem szabad ütközni. Ütközések és más szabályszegések következtében a megmaradt időnk fogja majd bánni. Ugyanis a falnak csapódás következtében 2, míg a forgalommal való koccanás 3 másodpercet farag le a meglévő időtartamból, ami csak csorbítja majd az aranyérem ragyogását.

Külön-külön megbeszéltünk mindent a szituációkról és adottságokról, most nézzük mik azok, amelyek mindkét oldalon ugyanúgy használhatóak. Mivel nitro vagy más gyorsabb fokozatra kapcsolható berendezés nélkül ilyen több száz csikó hajtotta versenyautókat NFS-ben nem vezethetünk, úgy ez a funkció sem veszett el. Nagyon okosan végre nem csak és kizárólag magától töltődik újra a nitró. Ez ügyben sem lógathatjuk a lábainkat, mindenért tennünk kell valamit. De miért kapunk ilyen funkciót? A játék nagyon okosan a driftelésre is helyezett némi hangsúlyt. S ezt az opciót is nagyon jól alkalmazza, ahogy minden mást is. A pályaszakaszok mindegyikében találhatóak enyhén erős és végeláthatatlan hajtű kanyarok egyaránt, meg persze ami a kettő között van. Ennek fényében a driftelés is eléggé hangulatosra sikerült. És engem lepett meg a legjobban de nagyon gyorsan, rövid időn belül el lehet sajátítani. Nem kell olyan nagy erővel tekerni a kormányt, mint mondjuk a Carbonban. Egyszerűen elég egyszer ráérezni ennek a technikájára s máris olyan lazák leszünk, mint a riga lánc. Szóval röviden, sok drift következtében sok nitro üti a tartályunkat.
Mire odaérnék, hogy a játék másik nagy erősségéről, az autókról is beszéljek, máris sikerült felsorakoztatni a legütősebb érveket, amik a játék mellett szólnak, és persze kiderült az is, hogy valóban sokoldalú programmal van dolgunk. Elérkeztünk az autókhoz. Hallhattátok már azt tőlem nem is olyan rég, hogy egy bizonyos alkalmazás következtében egyre másra lettem lenyűgözve a verdák felhozatala által (Ridge Racer).

S azt gondoltam ezt már nagyon nem lehet überelni, de tévedtem. Esküszöm, ha ezek az autók édességek lennének, én már nem tudnék most itt írni nektek a 10 centiméteresre dagadt ujjaim miatt. A felhozatal valami elképesztő. Rengeteg, de valóban rengeteg védjegyű jármű van a játékban a Gran Turismoval kezdve, a Need for Speed epizódok nélkülözhetetlen darabján a Mazda Rx-en keresztül, a Lamborghinik színes skáláján át egészen a hihetetlenül kifinomult szépséggel rendelkező Porsche-kig. Hogy tisztában legyetek vele, amiket az imént felsoroltam, az a játékban szereplő autók 5%-a lehet. Nem vagyok egy autóbolond, de ennek az epizódnak sikerült az, ami másnak eddig még nem nagyon vagy csak részben. Mégpedig az, hogy hosszasan végignéztem a járgányok minden egyes kis szeletét, annyira változatos a paletta és valóban oly mértékben szépek, hogy azt nem tudom nektek elmondani. Ahogy a versenyek is, úgy az autók is oldódnak fel folyamatosan, legalábbis teljesítményhez mérten. Sokszor ha jól teljesít az ember, nem egy, de nem is kettő gép válik elérhetővé. S ha azt gondolnátok, hogy gyorsan feloldódik minden és utána nem marad semmi, (én is ezt gondoltam) akkor tévedtek. S ha ennyi nem volna elég, a rendőrautók meg maga a cukormáz a tortán. A választék itt is hatalmas és nem győzöm ismételni magam, rendkívül gyönyörűek egytől egyig.

Ha már így körbe lett írva maga a játék, lássuk milyen látvány társul ehhez a kalandhoz. A játék egy igazán gyönyörűnek és részletesnek mondható motort, a Chameleont használja, amely a 2012-es Most Wanted alatt is hajtja a lovakat. Néha talán kicsit elfogult vagyok e téren, de most bizton állíthatom, hogy ez az egyik legszebben megalkotott autós játék, amivel eddig dolgom volt (igen talán fiatal vagyok e téren, de nem töltök annyi időt gép előtt, hogy mindent kipróbáljak). A törésmodellezés igencsak részletgazdag. Szinte késztetést érzünk, hogy bekenjük Bepanthennel a leszakadt lökhárítókat és erősen pislogni kezdünk, ha egy óriásit csattanunk az autónkkal. Ugyanis a "személygépjárművek" szerteszét szóródó szemcséinek szegmensei szét szállása számomra szemtelenül szemrevaló módon a lenyűgöző kategóriába tolta a látványvilágot. A koccanásoknál az apróbbnál apróbb részek, amelyek az autókról válnak le és repkednek össze-vissza, az a részletességet maximálisan fokozzák. A járművek minden apró része pazarul mutat, főleg a színezés és a különféle árnyékhatások következtében. Maga a tényleges táj is azt adja, amit valóban adni akar. Effektíve vidéki környezetet sikerült megvalósítani a készítőknek, és a váltakozó időjárással megáldott közegek rendkívül mutatósak. Ami nekem külön tetszett, az az alagutakban történő száguldozás, legfőképp a rendőrautókkal. Ahogy a szirénák fényei szinte beterítik a körülöttünk lévő teret és ahogy az effektek tükröződnek, az végül egy csodás összképet fog alkotni.

Azonban tapasztaltam e téren bizalomgerjesztőnek korántsem mondható tulajdonságokat is, amellyel egy ilyen összképet nagyon könnyű szétrombolni. Néha optimalizálási problémákra utaló jeleket véltem felfedezni, mégpedig olykor csökkenő fps számok személyében. Ez nálam ritkán ütötte fel a fejét és akkor sem okozott igazán gondot, szinte pár másodpercig tartott az egész, de ahogy utánaolvasgattam, nem csak az én gépemen akadt ilyen apró hiba. Sőt, amilyen kicsi gond volt nálam, másnál olyan nagy. Ugyanis nem egy, de nem kettő személy azt állította, hogy őrületesen nagy fps veszteséggel fut a játék, a képfrissítésnek a száma (fps) több mint a felére csökkent, és így a játék játszhatatlanul akadni, szaggatni kezdett. E problémák sem maradnak védőoltás nélkül, ugyanis létezik jó pár patch, ami orvosolni tudja ezeket. Ami még eléggé a bögyömbe került, az a már régebbi epizódokból is hiányzó, autós játékoknál szinte létfontosságú elem hiánya. Ez a belső nézet. Egyszerűen nem hiszem el. 2010-et írunk (2010 még ennyit írtunk) és úgy látszik, az NFS sorozathoz az nem jutott még el ebben az évben sem, hogy a "volán" nézetnek kellene lennie az elsődleges látásmódnak. Ami viszont nagyon tetszett, hogy a látványvilág megoldása végre nem felemásan lett megoldva. Miszerint a látkép gyönyörű, az általunk és ellenfelek által vezetett járművek részletgazdagok, a forgalom pedig teljességgel minimálisan lett "megrajzolva". Végre a közlekedő autók is szépen részletesen mutatnak, így minden egyes apró pont a helyére kerül s egy remek összképet kapunk! Végezetül pedig a hangok.

Már az indítóképernyőnél majd lefordultam a székről, mivel teljes mértékben bebizonyosodott bennem, hogy amihez ez a széria mindig is 100%-ig értett és érteni is fog, az a látvány és a zene/hangok. Rögtön a menü előtt egy remek kis muzsika szólal meg, ami egyszerűen stílusos és rögtön tudatja velünk, milyen játékkal is van dolgunk. De ami nekem kifejezetten tetszett, azok a részletes és változatos autóhangok. Minden egyes járműnek megvan a maga sajátos kis zaja és valahogy olyan szinten jól csengenek, hogy azt hinnénk, a szomszéd szórakozik az udvaron. Plusz ami még piros pont, az a forgalom hangzása. Mégpedig az egyre közeledő vagy egyre távolodó autók lármái. Egyszerűen itt a 3D-s hangzás működik. Tényleg végezetül pedig az irányítás, ami szinte azonnal megszokható. Valahogy itt éreztem azt, hogy az autóknak tényleg van súlyuk. Nem pedig olyan érzést kelt, mintha könnyű karton dobozokat vagy betontömbökből kirakott Frédi Béni autót irányítanék.

Összességében ilyen élményem a szériában legutóbb a 2005-ös Most Wanteddel volt. Annyira részletgazdag és sokat adó a játék, hogy szinte el lehet veszni benne, ám mégsem érezzük magunkat egyedül. A versenyek meglepő módon változatosak és magával ragadóak. A rendőr üldözések jobbak mint valaha, hála a kidolgozott irányításnak, a változatos helyszíneknek, időjárásnak, autóknak, a használható eszközöknek és a megvalósításnak. Hiába a sorozat hanyatlása, a legutolsó ép kéz láb darab amit sikerült kiszuszakolni belőle, az a Need for Speed Hot Pursuit (2010). Én őszintén mondom, ha a kiadó és a (kiválasztott) fejlesztőcég néha-néha visszanyúlna egy-egy régebbi, már-már klasszikusnak mondható epizód alapanyagához, legyen az az Underground (2) vagy akár a Most Wanted 2005, máris megugrana a rajongói ráta!

95%