Gyerekkorunk konzolja 2. Rész: Hiper Szuper Mario (NES)

Elrabolták a hercegnőt! Hmmm, gyorsan hívjunk egy vízvezeték szerelőt, ő majd mindent megold!

Tudjátok mit? Tegyük félre a jelen és a jövő fantasztikus látvánnyal rendelkező és hatalmas rombolhatósággal bíró játékait, s vonuljunk kicsit vissza abba az időbe, amelyben nem az óriási fegyverek, a látvány és nem a hihetetlenül unalmas játékmenet volt a fő szempont (tisztelet a kivételnek persze). A mai játékok miatt észrevettétek, hogy már mindenki azon nyafog az interneten, hogy vajon elbírja-e majd a gépem? Vagy jelen lesznek azok az elemek amelyek nélkül már rá sem nézünk az alkotásokra? Ha engem kérdeznétek én igen is észrevettem. Sajnos a világ már nem a kis dolgokban veszi észre a lehetőségeket és a kimeríthetetlen ötleteket, hanem a nagy nevekben és a csilivili akciókban. Amely szempontok sajna csak a pénzköltést és a "nekem nagyobb van úgyhogy kussolj" érvet hozzák ki az emberekből. Gondolok itt a gépfejlesztésekre, a Next Gen konzolokra, a lassan csak a furikkal tolható telefonokra, tabokra és arra a temérdek mennyiségű pénzre amit emberek azért dobnak ki az ablakon, hogy minél fejlettebb, minél villódzóbb és minél erősebb gépeket tudhassanak magukénak.

Ne értsetek félre! Itt nem veletek van bajom, hiszen az egész fejlesztést, pénzköltést ránk erőszakolják, mert ha játszani akarunk egy megjelenő játékkal akkor egyre több pénzt kell költenünk, mert már minden játék szépen lassan csak egy jól összeeszkábált Transformersen fog futni. Tudom, hogy ez mindig is így volt, (de az elmúlt pár évben érezhető a legjobban) fejlődik a technika s ennek mi játékosok isszuk meg a levét, de visszatekintve a kicsit régebbi időkre, nem kellett atomerőművet fejleszteni évről évre. Most komolyan, ennyire hatalmas gépigényű játékokhoz egyszerűen lehetetlen normális gépet összerakni, mert minden műhöz más-más konfig kell, s ahhoz, hogy kielégítsük minden játék elvárásait bazi erős gép kell. Komolyan visszasírom azt az időszakot, amikor kicsi koromban tejbepapival a kezemben ültem egy kis, ismétlem KIS televízió előtt s az arra kötött "konzollal". Mert abban az időben nem a NAGY volt a fő szempont, hanem a játékélmény és az élvezet. Nem számított, hogy nem dobtak Chip és Dale kezébe Minigunt és nem lőtte ki a szemét az őket üldöző ellenfeleknek mert nem is az volt a lényeg (Persze kis gyerekként mindig arról álmodoztunk, hogy gránáttal tömjük meg a libát, menjél már). Ha letudtam ezt a szép beszélgetést, hogy mit gondolok a fejlődésről, amelyet lehetne "lágyabban" is akkor vágjunk bele a mai játékba, amely nem más mint a Vízszerelő a pácban című játék.

Super Mario és az akkori világ

Kinek mi jut eszébe erről a névről? Egy pici, kezeslábasban feszengő, bajuszos, nagy orrú vízszerelő, aki baj esetén kakál a vízcsapokra és az anyacsavarokra s felpattan, hogy segítsen egy sárkány által eldugott hercegnőn, nem? Super Mario az a karakter, akit még ha álmatlanságodból is felkeltenek tudnod kell ki az, még ha nem is játszottál vele (Mondjuk az elég bizarr lenne és azt mondanám rád, hogy te egy UFO vagy). A Mézga család, a Tv maci mind abba az időbe tartozik, amikor még a gyerekek (mi) értékelték az egyszerűséget és a tényt, hogy nem kell óriási világ megrengető dolgokat elkövetni ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Manapság viszont minél hatalmasabb fegyverekkel gyilkolják szét egymást a mesebeli karakterek annál jobb, s még a Tom és Jerry az erőszakos mese. Eme nagyszerű műsorok idejében ismertem meg Super Mario-t amikor még a vajas kenyeret is turmixból kanalaztam szívószállal. Nagyszerű az egész emberke úgy ahogy van, hiszen egyetlen ugrásával belopta magát a szívembe. De erről majd máskor. Mario mint mondtam egy vízvezeték szerelő szuper ember féleség. Egy eltűnésről híres hercegnő minden bűvészt megszégyenítve folyton elveszik és nekünk meg kell mentenünk a gonosz Sárkány karmaiból. E hőstett kivitelezése közben azonban rengeteg barátságosnak tűnő teremtmény próbálja utunkat állni, amelyeket el kell "kábítanunk", hogy a célba érjünk.

Mario erős

Hogy ne bonyolódjak bele eme fantasztikus játék elemzésébe, kezdjük szépen sorban. Jöhet is a játék kinézete és a világ. A történet hol szép napsütötte, hol vízvezetékek labirintusaiban a föld alatt, hol a vízben játszódik. Szerintem mégis a legvégső összecsapások a leghangulatosabbak, amelyek nem másak mint a sárkány kastélyai, mert nem csak az atmoszféra adja meg az adrenalin löketet, hanem vágy, hogy szétzúzzuk a haramia berendezéseit. A játék világokra oszlik szét. Van egy világ és abban úgy 3-4 szint. Minden világ végén meg kell küzdenünk egy tűzokádó szörnyeteggel, amelyek egy igen különös külsejű félig ember félig gomba lényeket rejtegetnek, akiket ha megmentünk szóvá teszik, hogy "eltévedtél haver ez nem az a kastély, keress másikat". S nekünk tovább kell lépnünk, keresni kell tovább szegény hercegnőnket, hogy végül miénk legyen a jól megérdemelt jutalom, hogy megszerelhessük az ő mosógépét is. Megvolt a világ és a cél megemlítése, akkor kezdjük is el szépen sorban. Először jöjjenek a szituációk, amik szegény Mariot érik majd.
Megettél egy gyilkos galócát!! - Na és? Nézd a jó oldalát, legalább nem fog többet gyilkolni.
Mario legtörténelmibb és legfontosabb tulajdonsága, hogy ha gombát vesz a szájába, hihetetlen sebességgel kis bajuszból nagy bajusz lesz. A vörös pettyes gomba a kedvence, hiszen ettől érezheti magát igazán nagynak. Viszont a pettyek színei is nagy fontosságokkal bírnak, hiszen a vörös gomba hősünk növekedését és köszönhetően a bifidus actifityisznek az ellenálló képességét is növeli. A zöld pettyes gomba felvétele viszont plusz életet jelent, megjegyzem ezek a gombák remekül el lettek rejtve a játék során. Na de kezdjük rögtön a legelején. Nos, a kis barátunk kalandjai a "téglakockák" és a kérdőjellel jelölt kockák megfejelésén alapul. A téglákkal összerakott "dobozokban" néha-néha plusz élet is megbújik. A kérdőjellel jelölt dobozok viszont legfőképp pontokat tartogatnak, amelyekből ha 100-at összegyűjtesz kapsz egy plusz életet. Eme mesés ládákban található meg kis cimboránk élelmei is, amely a fent említett vörös gomba, a szuperszónikus virág és a varázs csillag. Az élelemszerzésről és erősödésről még annyit, hogy ha megetetitek Mariot gombával s ennek következtében megnyúlik, felvehető a villogó öhhmm, halucinogén virág, amellyel vörössé változunk s tüzes golyókat leszünk képesek lövöldözni. Marionak lesznek ellenfelei a szintek során, amelyeket ha pici bajusszal rendelkezel csak rávetődéssel tudsz elpusztítani, viszont ha már megnőttél és megetted a varázsvirágot le is tudod őket lőni. Az egyik legfontosabb elem mégis a varázscsillag. Ennek felvétele után teljes sérthetetlenséget kapunk pár másodpercig.

A pályák tele lesznek óriási mérettel operáló csövekkel, amelyekből néhány nincs teljesen eldugulva és le tudunk ereszkedni, hogy megnézzük mit rejtenek a ... kívül. Rengeteg ponthoz juthatunk ha megkockáztatunk minden egyes csövet, mert sok nem járható be, de ha akár egyet is találunk az tele lesz fényes érmékkel. A csövek azonban fontos szerepet játszanak a kalandunk vége felé, hiszen a sárkány erődje is tele lesz szórva csövecskékkel, amelyekben meg kell találnunk a megfelelő utat ellenségünkhöz, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk a terrornak. Ezeket a lejáratokat gyakran húsevő növények védelmezik, akik nem fogják jó szemmel nézni, ha elkezdünk guggolgatni felettük. Megemlítem az ellenfeleket is, mert van pár gyöngyszem, amelyek tényleg egész kreatívak. Kezdve a síkosítóval bekent teknősbékával. Miután ráugrottunk a páncéljukra és meglökjük őket, elkezdenek jobbra balra (persze ha van előttük akadály) oda-vissza csúszkálni, s ha nem szabadulsz ki a csapdából, amit magadnak állítottál fel akaratodon kívül, akkor nagy eséllyel frontálisan telibe fognak vinni. Az alsó kategóriába tartoznak a guánó szörnyek, amelyek kificamodott bokájuk miatt csak oldal irányba tudnak mozogni. Lesznek olyan fura teremtmények, amelyek az égből kis vérsünöket böfögnek ránk, páncélos vakondok is az utunkat fogják állni és persze nem maradhat el a pattogó, páncélos, szárnyas teknős sem, amely elég bizarr.

Igazából nem is tudok többet elmondani eme fantasztikus játékról, hiszen minden poénkodás ellenére ez egy örök klasszikus marad, s azért nem áll módomban grafikáról és hangról hosszú sorokat áradozni, mert ha egyszer el lett találva, akkor el lett találva. Nem kell minden apró kis pixel rétegét elemezni, mert gyerekkorunkban nem is az volt a lényeg. Azt viszont kikérem magamnak, hogy gusztustalan, ötlettelen és felháborítóan unalmas Mariokat hánytak a játékkészítők az elmúlt években. Jó, van egy kettő ami tényleg élvezhető, de a legtöbb újított játék csak béna és lyukas játék úgy ahogy van. Őszintén szólva én sajnálom is a mai generációt, hogy nem lehettek részesei ennek a fantasztikus élménynek, amelybe én szerencsére még belecsúsztam.