background
avatar
CoDMW3
Szint: 51
11 éve tag, offline
5.8K 💬
736 ☀
Parker
28 éves, férfi
Amerikai Egyesült Államok

Pókember - Barát vagy ellenség

Írta: CoDMW3, 2013. May 19., játékteszt
Játék: Spider-Man: Friend or Foe

Annyi a rossz Pókember játék. De miért? Miért nincs több korrekt játék Pókiról? Miért rontanak el mindent? Miért? Miért? Ez a játék egy kicsit jobb mint a Pókember 3, pedig azt tudjuk milyen rossz lett, úgyhogy ez már teljesítmény. De mindenesetre, szeretni való az biztos.

Sziasztok! Ma ismét visszatérek a kezdetekhez, Póki és az ő hűséges ellenségeivel fogok foglalkozni. Mi is gyakran feltesszük a kérdést, hogy barát vagy ellenség? A mai világban ezt már a jó isten sem tudja, hiszen mindenhol lázongás követ lázongást, háborúk háborúk hátán. És az emberek sem fejlődtek, inkább alább ment a színvonal és az élet. Nem csak a rendszerünk omlik össze, hanem a rendszerrel együtt az emberek is egyre lealacsonyodnak. Nem törődnek egymással, gyilkosságok és sorolhatnám. Sokszor én is meg szoktam kérdezni magamban a közeli ismerőseimet, hogy barát vagy? Vagy ellenség? Persze ismétlem csak magamban.


Na de mindegy, gondoltam kitérek kicsit az emberiségre is. Mai játékom az a Pókember-Barát vagy ellenség? Elég érdekes játék, mert ilyen Pókember játékkal még nem volt szerencsém játszani. Majd kitérek, hogy milyen is. De ismét egy olyan alkotás, amiben nem lesz szükségünk az egérre, nem lesz szükségünk a nagy logikánkra, és nem szükséges elővenni az agyunkat, mert a történet ismét egy laza, alaptörténet. Régóta ki akartam már próbálni a játékot, mert nagyon csábító volt a borítója. A pókember univerzum legkegyetlenebb ellenfelei egy játékban. Zsíír. Persze itt a sima Pókemberre utalok, mert ez a játék is a Sam Raimi-féle pókemberre épít. A karakterek ugyanúgy néznek ki akár a filmben. Ne támadjatok le rögtön, mert meg tudom magyarázni. A Csodálatos Pókember 2-ben majd meglátjátok, hogy a Zöld Manó külseje teljesen más lesz, és sokkal jobb. Na ott tartottam, hogy 2007. október 2-án jelent meg a játék, pár hónappal a Pókember 3 megjelenése után. A Pókember 3 játék előbb megjelent mint ez.


És szerintem még ez a játék is túltett rajta. Hiába a bezártságérzet a játszótéren, akkor is. Ha normális kameranézete lenne, és szabad kóborlással is rendelkezne, simán elverné a Pókember 3-at. Nem tudom, de én azt a játékot nem tudom hova tenni. De ez a Póki nagyon bejött. Hiába, van pár hibája, nekem tetszik a játék, remek kikapcsolódást nyújt. Azért nem mondom, hogy egetrengető Pókember lett, de elmegy. Miért nincs jó pókember játék? Egy-kettő kivételével persze. Tényleg olyan nehéz? Na mindegy jöjjön a történet, amit a játék alatt "tanulgattam" meg, mert nem nagyon értem a sztorit, de leírom a játék lényegét.

A játék lényege, lehet történetnek is nevezni, ami szerintem alap, és túl kiszámítható. A játék kezdetén Pókember lazán leng a Pókfonalán, amikor sorra tűnnek fel a legkegyetlenebb ellenfelei. Zöld manó, Méreg, Dr. Octopus, Homokember. Szóval szép kis este elé nézel Pókember. Ám feltűnik Harry is, az új manó képében, s együtt neki állnak elpicsázni a rosszfiúkat. De különös dolog történik. Mindenki sorra tűnik el. Nekem itt az első benyomásom az volt, hogy E.T. hazatelefonál. A gonoszok eltűnése olyan, mint amikor a csészealjak a teheneket rabolják el a lézernyalábokkal. Na de a végére Póki is eltűnik. Mire észhez tér, már a S.H.I.E.L.D bázisán találja magát. Csendben megjegyzem, hogy aki nem értené mi ez a S.H.I.E.L.D. Ez kérem szépen a Pajzs.


Egy repülő erőd, aminek a fedélzetén kémek éberen figyelik a Földet, figyelik az emberek lépéseit. De legfőképpen a világ egybentartása a céljuk. Aki látta a Bosszúállók filmet, az előtt minden világos. Mert a S.H.I.E.L.D alkotta meg a Bosszú angyalait. Mármint a csapatot ő hozta össze. Na a Pajzs úgymond elnöke Nick Fury ezredes, aki elmagyaráz Pókinak valami fontos dolgot, felvilágosítja, valamiféle meteorbecsapódásról. Idegenek érkeztek a Földre, vagy valami ilyesmi. Na ennyi a történet. Jöhet a játékelemzés. Főmenü.

A játék kezdete, a Főmenü, Opciók, Lehetőségek


Na ez kemény. Mihelyst elindítottuk a játékot, egy rakat intro videó, és persze a készítők bevezetői láthatóak. Aztán bent is vagyunk. Elég érdekesen néz ki a Főmenü, de jól. Vörös háttér és pókháló. A kurzorról is szólok pár szót, pontosabban kettőt: Pókember keze. New game és Load game funkciónk van 3 betöltési tárolóval. Beállításokból nem dőzsölhetünk. Mindössze video és hang beállítás áll rendelkezésünkre. A képernyőn belül csak a felbontást, az elsimítást és a monitorfrissítést állíthatjuk be. Ha belegondolok minek is több beállítás, a játék nem követeli meg, egyszerű ahogy a menü is.

Játékmenet és személyes tapasztalatok

Itt is haladjunk szépen sorban. Ne kutyuljunk össze semmit. A játék elkezdődött, Nick Fury felvitt a Pajzsba, majd kiszabott nekünk egy feladatot. Na itt álljunk is meg. Mert a játék elején lehetőségünk van kiválasztani a társunkat. Legelőször Ragadozó lesz segítségünkre, aztán egyre több karaktert sikerül feloldani, és egyre jobb csapattagokkal lehet péppé zúzni az ellenséget. Sokféle szuperhős akad, akit magunkkal hívhatunk, de vagy nekem volt hibás a játék, vagy tényleg ilyen, mert néhol igencsak bambák a segítőtársaink. Én szétvertem egy egész hadsereget, ő meg egy kis robottal nem bír el, s persze ebben a helyzetben, nem tudtam merre kell menni, aztán rájöttem, hogy addig nem mehetek sehová, amíg mindenkit padlóra nem küldtem.



Ha már a játék elején tarunk előre szólok, hogy ez a játék kétszemélyes is lehet. Szóval, ha nem szeretnél egyedül végigdzsalni a szinteken, hívd meg az egyik haverodat, vagy a macskádat, hogy segítsen rajtad. Én nem veszem hasznát ennek a lehetőségnek, mert a macskám nem szereti pókembert, úgyhogy ez ugrott. Mindenesetre jó ötletnek tartom, hogy kétszemélyes is lehet. A Lego játékok is nagyon jól működnek így, és a készítők próbálkozása is értékelhető ebben a játékban is. Több hasznát veszed úgy a csapattársadnak, mint ha a gép szerencsétlenkedne. No de azt is megjegyzem, hogy azért nagyon hasznosak, mert sokszor elég viccesen elterelik az ellenfelek figyelmét, ilyenkor pedig mi szétverhetjük a rosszfiúkat. Azért elég furcsa volt nekem mint pókember rajongónak végig néznem, hogy a nagy dömper állatok segítik Pókembert a küzdelemben. De ez van ezt kell utálni. Jöhet a játékélmény. Szerintem egy elfogadható középszinten van. A pályák változatosak, de, hogy is mondjam egyhangú a játék, nem arról van szó, tetszik meg minden csak olyan egyhangú lesz egy idő után, hogy inkább kikapcsolom. Nem az, mert a hangulat megvan, de a legtöbb pókember játékot elrontják azzal, hogy sok az egyhangú ellenfél, rengeteg az azonos pálya, és így igazából a játék elveszti a jellegét. Nem tudom megmagyarázni, de itt nekem nem volt türelmem hosszú órákig a robotokat csapkodnom. Egyszerűen egyhangú.


A bunyó viszont már más tészta, az kifejezetten tetszik, de ez nem javítja a hangulatot, hiába a néhány ütéskombináció. Sima ütés van és a Pókhálóval való elkapás. Na ez alap, semmi extra. Viszont az is tetszett, hogy különféle dobozokat lehet nekivágni az ellenfeleknek. Ha már a dobozoknál tartunk. Ezekben különféle meglepetések vannak elrejtve, szóval ne habozzunk, törjük össze mindet. Ezeket a pontokat különféle fejlesztésekre használhatjuk fel. Amit persze a Pajzs főhadiszálláson tehetünk meg. Elég sok Part van, ha fogalmazhatok ilyen sz*rul. De azt nem mondanám, hogy hosszú játék. Mindenesetre és már nem várok semmit a Pókember játékoktól, mert semmi értelmük nincs. Persze tisztelet a kivételnek. Hallottad Csodálatos Pókember? Mindenesetre elmegy középkategóriás játéknak. Haragudni mégsem tudok rá, mert nekem tetszik, de ha összesített szemmel akarom végignézi a dolgokat, mint egy kritikus, akkor számításba kell venni a hibáit is, és az pedig néha a játékmeneten üt ki, ami szerintem a legfontosabb. De leszögezem, hogy szeretem ezt a játékot, és egy kivételes pókember alkotás. Azt még elfelejtettem megemlíteni, hogy a Pajzsban a játékmenet során, különféle információkhoz juthatunk. Olvashatunk a tömérdek ellenfélről, megtudhatjuk milyen erősek, és még pár leírást, hogy mégis ki a barátunk és ki az ellenségünk.



Grafika, hang

A grafika meseszerűen van megoldva, de nem úgy mint az Ultimate Spiderman esetében. Ez nem annyira adja "megrajzolt" formát. Igazából egyszerű a grafika, de némely személynél a megvalósítás igen gyatrán néz ki. 2007-et írtunk és ilyen. ÁÁ mindegy. A hang meg alap. Szóval semmi különös dolog. A karakterek beszélnek, a robbanások robbannak, a pukik pukik maradnak. Szóval minden alapszintű. Egy középkategóriás játék kérem szépen.

Mindent összevetve, még az igen gagyi hangulatot is

A játék egy 10-es skálán szerintem nem érdemel 6-nál többet. Középkategóriásnak számítom mint azt már mondtam, de oly kevés jó pókember játék van, s ez szerintem kitűnik a tömegből, mert akárhogy is nézzük, ilyen játékkal még nem volt dolgom. Még ajánlani is merem, persze a kisöcséteknek. Szerintem ő remekül el fog szórakozni vele. De nekem tetszik a játék, viszont a pontozásért ne kövezzetek meg. Próbáljátok ki, ha nincs más esélyetek. És íme egy kép, arról a játékról, amit annyira várok mint még soha egy játékot sem. Ámen. Sziasztok! :D

Értékelés:
Grafika:
██████████
80%
Hang:
██████████
80%
Játékélmény:
██████████
80%
Összességében:
██████████
80%
no cover
no cover
Spider-Man: Friend or Foe
Megjelenés: 2007. October 02. (PC)
Hozzászólások: 16
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
CoDMW3 avatar
Hát ja 😞 A Legtöbb pókember játék egy nagy kaki 😀
0
0
0
0
Slyy avatar
Engem egy kicsit lepadlózott,hogy nem tudtam a falon mászni csak rátapadni a falra.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Köszi 😃. Én a Spiderman 2 the movie Gameval kezdtem 😃
0
0
0
0
Slyy avatar
Az első pók játék amivel játszottam.A teszted is ütős.😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Húúúú cimbi 😃. Legjobb LEGO játék lesz szerintem 😃.

Sandbox játékmenet, több mint 100 LEGO figurát vehetünk az irányításunk alá, rengeteg küldetés lesz, és ami nagyon fontos 15-20 órás játékmenettel fog rendelkezni. Pókemberrel és Vasemberrel nagyon várom már a szabad kóborlást is 😃.

Kedvencem lesz az biztos 😀
0
0
0
0
wargame11 avatar
a lego marvel super heroest én is nagyon várom. Sztem nagyon jó lesz. 😎 😂
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Király, szerintem kicsit gyenge játék, de a többi pók játékhoz elég korrekt, a csodi póki viszont a kedvencem 😃
0
0
0
0
Bicike avatar
Ma letöltöttem, vagány, de látszik, hogy 2 playerre van kihegyezve.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Bicike Köszi 😃 A S.H.I.E.L.D és az ENSZ két különálló dolog. Hiszen a Pókember mesében is a civilek nem tudtak a pajzs létezéséről, ez egy különálló titkos szervezet 😃

hory9999 El kezdtem a játékot és tanulmányozgatom 😃 És egyébként köszi szépen neked is 😃. Itt már nem tértem ki, és odafigyeltem teljes mértékben 😃
0
0
0
0
CucuMester avatar
5*! Neked mindíg!
Amugy Jerichoval hogyan állsz? 😃
0
0
0
0
Bicike avatar
Lompi meg DonnieD régebben nyomta az ipart rendesen...én is akarnék írni egyet, utoljára kb fél éve írtam.

A teszt nagyon jó lett, esetleg említhetted volna a főbb ellenségeket, de így is remek, szerintem kipróbálom a játékot 5*.

A SHIELD-et én ENSZ-ként fogalmaztam volna, de ugye a képregényekben külön említik az ENSZ-t és a SHIELDet is.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Spartan: Az első Profilom a codmw3 nevű prof volt, azzal úgy 1 éve regiztem, de újraregiztem mert Pókosat akartam eredetileg is. És ezzel a pókossal vagyok kicsivel több mint 100 napja, és már kihalt a játéktesztírás 😀. Egy-két ember kivételével persze 😃

flyaway2 Először is melyik játékban lesz Póki?

És másodszor ilyet viccből se mondj/kérdezz. Megállt bennem a keringés a kérdésed láttán 😃. A DC az egy különálló (Szerintem szar) képregénycsoport/univerzum. A Marvel pedig szintén egy másik. Stan Lee A Marvel hőseiért felelős. És Ha a Lego gamera gondolsz, hogy abban benne lesz póki, azért mert minden jelentősebb Marvel figura jelen lesz, de elsősorban a Bosszúállók, plusz Deadpool, X-Man, Póki stb. De nem vehetik meg egymástól a szuperhősöket. Ilyet nem lehet tenni. A DC menjen a francba, fujj de utálom azokat 😀. A MARVEL akirály 😃
0
0
0
0
flyaway2 avatar
Superlompos írt még jó teszteket ha jól emlékszem..😃 Amúgy h-h benne lesz a játékban pókember (super heroes-ban). Nem megvette a DC?
0
0
0
0
no avatar
Nem tudom mikor regiszrtáltál én 2 éve és akkor még elég keményen nyomták az ipart 😆
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Minden napra jut egy teszt 😃. Most csak jobb így nem? Mintha semmi nem kerülne ki. Persze ha szeretnek az emberek olvasni, ez attól is függ 😃

Egyébként nem sokan foglalkoznak már ezzel. Hallottam sok embertől, hogy "régebben" nagyon pörgött, amit el is hiszek, mert több mint 400 játékteszt az már nem semmi. De ahogy beregiztem, akkor emlékszem még egy MW 3-as teszt volt kirakva, erre tisztán emlékszem, és akkor sem volt nagy zsongás körülötte. 😀
0
0
0
0
no avatar
Jézusom!😆 Neked hány teszted lesz még a minap ?! 😃
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
█████████
9
12 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció