background
avatar
CoDMW3
Szint: 51
11 éve tag, offline
5.8K 💬
736 ☀
Parker
28 éves, férfi
Amerikai Egyesült Államok

A Legok Háborúja

Írta: CoDMW3, 2013. May 04., játékteszt
Játék: LEGO Star Wars

Egy nagyon szeretni való Pc-s játék. Lego játékok mindig jelen voltak a gyerekkorunk nagy részében, és már elérhető rengeteg Lego összerakósdi vizuális formában is. Amit én tesztelek az a Star Wars első része.

Hello mindenkinek! Még mindig nem hagytam abba. Még mindig itt vagyok. A legújabb alanyom a régi idők nagy kedvence, a Lego Star Wars. Igazából úgy gondolom, hogy sorra veszem az összes részt. A trilógia minden epizódját letesztelem. Az első része bennem nagyon mély nyomot hagyott, mert eleve nagyon foglalkoztatott a Star Wars világa. Lego játékok pedig egyszerre aranyosak, vidámak, viccesek, és nagyon élvezhetőek. Nem volt alkalmam minden Legos PC játékot kipróbálni, de ha jól emlékszem ez volt az, ami a másodikként jött. Első persze a Lego Racers volt. Amikor megtudtam, hogy van Lego Star Wars egyből tudtam mi lesz a dolgom.


Egyik általános iskolás osztálytársamnál szereztem be a játékot. S alig vártam, hogy hazaérjek. Megvolt, feltelepítettem, és el kezdte vele játszani. Igazából mind tudjuk, hogy ha jó játékokkal játszunk, csak úgy rohan az idő. Na ez a játék ide sorolható. Annyira lekötött, hogy nem vettem észre az időt. Emlékezzetek vissza a gyerekkorotokra, nekem konkrétan meghatározó része volt a Lego játék. Nagyon szerettem építeni, alkotni. S ez a hatás a játékban sem marad el, csak vizuális formában. A játék ugyanazt a formulát követi, amit mi idétlenkedtünk el kiskorunkban. Lego építményeket köll összerakni, és persze ha már Jedik vagyunk, akkor koncentrálni kell a galaxis megmentésére is. De a fő dolgunk a nyugis játékvezetés. A picinyke kis Lego figurákat kedvünk szerint irányíthatjuk, szerte a galaxisban. Nem voltak elvárásaim a játékot illetően, hiszen fogalmam sem volt, hogy egyáltalán milyen lesz. De jó kedvvel indítottam az első küldetést. Az nem játszott közre, hogy őszintén a cifrafosás kerülget néhány Star Wars játéktól. A kedvenceim közé tartozik még a Jedi Academy, a Battlefront 1-2 plusz a Force Unleashed. De a Jedi Outcast után azt gondoltam magamban, hogy fujjj. A Lego Star Wars a kiváló programok közé sorolható, bár ez csak egyéni vélemény. Rengeteg Lego játék van már a világon, amik szintén remekül lettek megalkotva. Egyikre sem lehet haragudni. Mindegyik egyformán jó. Egyébként a Traveller's Tales fejlesztette és a Lucas arts adta ki 2005. április 2-án. Kitérek most a történetre, ami nem különálló egyedi sztori, hanem ismét....


Történet

Ismét egy olyan játék ami nem rendelkezik önálló történettel. Mint jól tudjuk a játék a Star Wars filmek történéseit dolgozza át. Itt az új trilógiára gondolok, amit Gyuri Lucas bácsi rendezett. Szóval tartalmazza a Baljós Árnyak, Klónok támadása, és a Sithek bosszúja történeteit. Ez szerintem nagyon jó megoldás, hiszen nagyon szeretem mai napig a Star Wars filmeket, és az, hogy kicsi emberkékkel keljen a film történéseit átélni, az plusz pont. A filmekről készült Lego játékok egyébként mind, ezt a formulát követik. Volt alkalmam kipróbálni a Karib Tenger Kalózait is, és teljesen ugyanaz mint a film, egy két elem kivételével. De ez baromi jó ötlet.


Játékmenet

Na ezt is vegyük szépen sorban. Ugye azt mondanom sem kell, hogy itt egér használatra szükségünk nem lesz. Egyszerű mozgáskombinációval rendelkezik a játék, ami 1-2 perc alatt megszokható. De mint mondtam kezdjük az elejétől. A küldetések kiválasztása is nagyon jól van elkészítve. Egy Dexter nevű képződmény bárjában kell kuksolni, ez a helyszín a filmben is benne van egyébként. Na ebben a kávézószerű helységben van 3 ajtócska. A 3 ajtócska jelöli a film epizódjait. S egy epizódon belül 6 részre van osztva a film adott része. Magyarul 6 pályából áll össze egy Star Wars rész. Szóval szép sorjában szabad csak haladni. Kijátszod az első részét a filmnek és a többi és a többi. Érdemes sorban haladni, sok embertől hallottam, hogy ők csak végigrohangáltak a pályákon. Nem! El kell kezdeni a Baljós Árnyakkal és a Sithek Bosszújával befejezni. És persze van egy "IV"-es felirattal jelzett ajtó, ez a bónusz pálya. Hogy ide be tudj jutni, pontokat kell gyűjtened. Akkor jöjjön az irányítás. Mint azt már megemlítettem nem lesz szükség a rágcsálóra. A billentyűzettel köll irányítanunk a figurákat. Néhány beállítás tartozik az irányításhoz.


És őszintén szólva nekem így jobban tetszik, mintha egérrel kellene segíteni a játékmenetet. Mozgás, ugrás és támadás. A fő irányítás erről szól. Most pedig szólok pár szót a játék egyik legjobb részével. A játékmenet során lehetőségünk adódik testet cserélni. Mondanom sem kell, hogy egy adott küldetésnél nem leszünk egyedül. Mivel a filmes történéseket követi hajszál pontosan, ezért a karakterek is ugyanazok lesznek akár csak a filmben. Na és ugye a testcsere. Vannak különböző nehéz helyzetek, amikor rászorulunk a társunk segítségére. Ilyenkor megnyomunk egy gombot, s máris a partnerünk testében találjuk magunkat. Ezt bármikor végre lehet hajtani. És bárkin. A pontokról is említést tettem már. A barátságos támadás közepette pénzérméket lehet gyűjtögetni, persze ezeknek is megvan a maga értéke, ezüst, arany és még jó pár. Ezeket beválthatjuk különféle extrákra, új karakterekre, vagy más érdekességre, ami szem szájnak ingere. Ha már a karaktereknél tartunk kicsit kitérek a kreativitásra is. Mert lehetőség szerint készíthetünk személyes kinézetű Lego figurákat, legyen az bármilyen típusú. És persze ezeket a jól megalkotott emberkéket, vagy esetleg lényeket kipróbálhatjuk a különféle pályákon, küldetéseken. Ez is egy jó pont szerintem, de egy alapkő hiszen a Lego az építésről szól. De mint mondtam nekem ilyesfajta elvárásom sem volt a játék kezdeténél. Jöhetnek a Missionok. A küldetések nagyon hangulatosak, és hozza a filmes történéseket, szóval akinek tetszett a mozi, annak garantáltan fog tetszeni a játék is, ha pedig szereti a Lego játékokat akkor garantáltan be jön majd. Én nem rajongtam őszintén a Lego játékokért, de ez volt az a játék, ami miatt elkezdtem velük játszani. Nem bántam meg mert nagyon jó egytől egyig.


Nagyon látványosak a pályák, és hozza azt a színvonalat, amit a Star Wars filmekben láttunk, éltünk át. A különféle "szinteken" vannak olyan helyzetek, mint például az, hogy nem tudunk bejutni egy ajtón vagy olyan karakterek kellenének egy-egy feladat megoldásához, aki nincs is a birtokunkban. Na ennek az a lényege, hogyha megcsináltuk a fő küldetéseket az adott pályán, akkor a különböző megnyert és megvett karakterekkel visszaszambázzunk a helyszínekre, és még több pontot, még több érdekes extrákat gyűjtsünk össze. Higgyétek el, ebben a játékban tényleg érdemes elidőzni. Engem legalábbis leköt mai napig a Lego sorozat. Rengeteg része van, amit még nem próbáltam, de úgy 3-4 már fent volt a gépemen. Most jöhet a bunyó. Ha Jediket irányítunk ugye a kötelező eszköz, ami mindig nálunk kell, hogy legyen a lézerkard. Ezzel a fegyverrel is lehet különféle akrobatikus mutatványokat csinálni. Simán lehet vele kaszabolni, vissza lehet fordítani vele az ellenféltől leadott lövést. Magyarul visszaveri a lövedéket, anélkül, hogy megsérülnénk. És persze a különféle hátra szaltók, aztán támadás. Persze a többi katonával is remek lövöldözni, de a Jedik képezik a szabadság embereit, mert velük lehet a legtöbb mozdulatot véghez vinni. Na, de azért vannak olyan király klónok, akikkel lehet tigrisbukfencezni, és Yodának is van egy nagyon jó sajátossága. Azt nem mondanám, hogy nehéz a játék, de egy két helyen még amikor először próbáltam ki elakadtam. Persze ha nyitott szemmel játszol mindez nem történik meg. Rengeteg titkos hely van, ami csak arra vár, hogy felfedezd.


Persze vannak olyan titkos helyek is, ahová nem egyszerű bejutni. Van, hogy különböző karakterekkel kell visszajutni az adott helyszínekre, hogy be tudj jutni egy-egy titkos helyre, vagy csak az eszedet kell használni, mert van jó pár helyzet, ahol muszáj megerőltetni az agyacskádat. Ha már itt tartunk szólok pár szót a Jedi erőről is, mert fontos "eszköz" a játék során. Vannak különböző akadályok, amiket csak a Jedi erővel gyűrhetünk le. Vannak olyan helyzetek is, ahol a másik karakterre vagy utalva, ez azt jelenti, hogy a kettőtök ereje szabadít csak ki egy szorult helyzetből. Például vannak olyan nagyon jól megvalósított események a játékban, hogy együtt kell működni neked és a társadnak is. Ilyen például az a rész, amikor te és a társad felugrotok egy-egy ládára és a saját Jedi erőtökkel segítetek egymásnak. A játék során találkozhatunk jó poénokkal, amik persze nem attól lesznek jók, hogy a szereplők elmondanak egy-két viccet, hanem alapból a bábuk szerencsétlenkedése és még sok más dolog eléggé poénos. Engem egy dolog foglalkoztat a Lego játékok során. Senki sem beszél. Persze semmi gond vele, elképzelem azt, hogy mi lenne ha normális nyelveken szólalnának meg a bábuk, s lehetséges, hogy jobb ez a variáció. Mindenesetre hallani ilyen ööööööááááőőőőő nyögéseket, biztos ez a nyelvük, de megnéznék egy Lego játékot normális nyelvezettel. Mondjatok már valamit. A játékmenetről ennyi, próbáljátok ki, mert nem fog csalódást okozni. Annyira aranyos, és imádni való a játék. Tényleg kimondtam, ma minden férfi pontomat elvesztettem az interneten.


Grafika

Ez is ugyanolyan akárcsak az összes többi tulajdonsága a játéknak. Remek. Őszintén szólva egyszerű a grafikai megoldása, semmi extra cucc. Van pár beállítás amivel fokozhatjuk a teljesítményt. Nem kell neki nagy gép, és elfogadható megvalósítást kapunk. Van pár baklövés grafika téren is. Mint például a tárgyak széle feltűnően "hegyes". De a tükröződés és minden egyéb jól teljesít, a világűr is nagyon jól el van készítve, és a különféle gyönyörű és érdekes pályák is hozzák a színvonalat.

Összegzés

A Lego Star Wars nálam eddig a legjobb Legós játék, amit Pc-n játszottam. De ez a kedvenc el fog halványulni, ha kijön a Legújabb Lego kaland. A Lego Marvel Super Heroes. Mindenesetre minden rendben van a játékkal, nem tudok belekötni egyszerűen semmibe. Próbáljátok ki, ha még nem volt alkalmatok, mert nagyon aranyos kis játék, ezzel tényleg érdemes elütni az időt. Le tud foglalni, és szórakoztat is közben, ami azért nem semmi.

Lego Marvel Super Heroes

Nemsokára kint van az a játék, amire mindig is vártam. Amikor a Lego Racerssal játszottam, és kezdtem sorra megismerni a Lego Pc játékokat, mindig azon tűnődtem, hogy Lego Vasember, vagy Pókember miért nincs. És nemrég láttam Gépigényen, hogy jön az új Lego összerakósdi. Már csak egy elvárásom van azon kívül, hogy menjen a gépemen, az pedig nem más, minthogy legyen benne szabad kóborlás. Bármelyik Marvel figurával (persze eddig úgy fest, azokkal akik a bosszúállókban szerepeltek, és persze a fontosabb, híresebb Marvel karakterekkel: mint Vasember, Hulk, Thor, Amerika Kapitány és végre Pókemberrel) lehessen kóborolni a Lego Városban. Én nagyon várom a játékot, jobban mint eddig valaha, mert egészen kicsi korom óta foglalkoztat a Marvel világa.


Megkérdezném tőletek, hogy szerintetek milyen lesz a Lego Marvel Super Heroes? Mit vártok tőle? És milyen reményeket fektettek bele? Válaszaitokat várom odalent. Sziasztok!

Értékelés:
Grafika:
██████████
80%
Hang:
██████████
80%
Játékélmény:
█████████
90%
Összességében:
█████████
90%
no cover
no cover
LEGO Star Wars
Megjelenés: 2005. April 02. (PC)
Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
CoDMW3 avatar
Nézd meg az én első tesztem na az tényleg száraz és vázlatszerű, annál rosszabb nem lehet 😀
Egyébként meg attól függ, hogyan írsz. Lehet első teszted lesz és még a végén lepipálsz mindenkit 😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Ez így van! Nem mélyültem bele eléggé a játékba és olyan sok mindent ad, hogy fel sem tudtam fogni.
Remélem megírod a Lego SW II.-ről 😉
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
kaizinger Hát nekem fogalmam sincs mér' nem kerül ki. Írj Nruhtasnak, ha még nem tetted meg, intézkedj!!!!!
0
0
0
0
kaizinger avatar
Igen valószínű részletes voltam és a helyesírásra is oda figyeltem pedig!!!
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
chrono02 Így már érthető 😃
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Magyarítás azért nem készül hozzá, mert nehéz megoldani. Nézd meg a telepített játékot, csak *.dat file van amit még 7zip se nyit meg. És hogy mi van benne azt meg ki tudja a fejlesztőkön kívül? 😀
0
0
0
0
Zombiie avatar
Ezt a játékot egy barátommal játszottuk végig,egy gépen ketten...egész más élményt ad...főleg hogy nem osztott képernyőn zajlik a vagdalkozás!!!!
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Pont azt tesztelem most, és itt tűnt fel, hogy normálisan beszélnek 😃.

De magyarítás csak kevés LEGO játékhoz készült 😀.

Csak jöjjön ki a Marvel, egyből írom róla a tesztet 😃. Fúú de várom már.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Ha jól tudom LEGO Batman 2. része óta van szinkron hozzá.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Na ez a beszéd 😃. Ez a szinkronos motyogás egyébként a Batman óta van? Vagy melyik Lego játéknál kezdődött el a motyogós beszéd lecserélése? 😃

Én az egész Marvel univerzum miatt is várom de nagyon 😃. És biztos szinkronos lesz, mert Tony Starkot/Vasembert biztos itt is hagyják kibontakozni, a nagy poénjaival 😃
0
0
0
0
Arnybiro avatar
19 éves fejjel még mindig szeretek LEGO játékokkal játszani úgyhogy én várom. És ha ehhez is lesz már szinkron mint LOTR-hoz akkor még jobban fogok örülni.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
chrono02 Ez Csudálatos Hír 😀

Látom a kérdésemre senki nem válaszolt, csak gondoltam így feldobom a tesztet😀. De észrevettem, hogy senki nem várja a játékot csak én 😀.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
A Csudálatos Páukembör újabb csudálatos tesztje 😂 ment az 5 csillag.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
hory9999 Köszi 😃. Megteszem amit tudok 😆😆
0
0
0
0
CucuMester avatar
5* újra, és újra! jó a tesztjeid!
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
TaylorXIII Még 😃. Egyébként fogalmam sincs, pedig az is jópofa lenne. Lego Marvel Super heroes-ba fektetem minden reményemet. Már nagyon várom a játékot, de hol van még ősz 😕
0
0
0
0
TaylorXIII avatar
ACSP: Szerinted Lego Spiderman miért nincs?😃
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
flyaway2 Köszi 😃. Ez remek ötlet, mert amúgy is kipróbálok most minden LEGO játékot, és bilizgálja a fantáziámat főleg a gyűrűk ura 😃.

kaizinger Amikor a legelső tesztem írtam, akkor egy kerek hónapot vártam míg kikerült 😀. Az is lehet egyébként, hogy nem felelnek meg a szabályoknak. Ezért nem kerül ki. 😃

Call of Duty Modern Warfare 3. erről írtam, és az igen csak gyenge lett. 😀
0
0
0
0
TaylorXIII avatar
kaizinger: Lehet, hogy nem elég jó, hogy kirakják?:S
0
0
0
0
kaizinger avatar
ez már kész vicc neked már a 100 adik tesztedet kirakták én még mindig várom az enyémet😆
0
0
0
0
flyaway2 avatar
Hát..Szép teszt jó teszt mint a többi. A Lego LOTR-t (Gyűrűk Urát) is letesztelhetnéd. Az is egy jó kis hangulatos játék.😃
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
█████████
9
9 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció