background
avatar
CoDMW3
Szint: 51
11 éve tag, offline
5.8K 💬
736 ☀
Parker
28 éves, férfi
Amerikai Egyesült Államok

Groove Street örökké

Írta: CoDMW3, 2013. April 09., játékteszt
Játék: Grand Theft Auto: San Andreas

Az egyik leghíresebb játék a világon, ismeri már boldog boldogtalan, de teszek vele egy próbát a tesztemben.

Üdv mindenkinek! Gondoltam erőt veszek magamon, és bemutatom az egyik kedvenc játékunkat. A GTA San Andreas név belőlem a gengszterkedést, a törvény megszegését, a bandaháborút, és a végtelen bűnözést hozza ki. Nagyon szeretem a játékot mai napig, pedig nem 1-2 éve ismertem meg ezt a nagyszerű alkotást. Mint azt már megtudhattátok a Wolfenstein tesztemben, úgy 2007 körül kaptam meg a gépemet. Ekkor egy igen szerencsétlen gyerek voltam, mármint a géphez nem értettem annyira. Osztálytársamtól kértem el a játékot, mert annyira áradozott róla. Másnap csorgó nyállal nyújtotta át a DVD tokot, s benne magát az istent. Hazaértem beleraktam az olvasóba a játékot, s tovább nem tudtam jutni, persze addig igen, hogy visszatoltam a DVD olvasó lapját.


De egyszerűen kemény dió volt feltelepíteni, szakértőt kellett hívnom. Dévényi Tibi bá' elintézte. De nagy nehezen feltelepült. Kipróbáltam és már a látványba beleszerettem. Eleinte még nem csináltam a feladatokat/küldetéseket, mert nem tudtam, hogy mit kell vele kezdeni szó szerint. Csak bicajoztam és autókáztam. De egy nap nővéremmel észrevettünk egy "CJ" nevű feliratot a KÖR-ben. Amikor odamentem és elkezdtem a küldetéseket sorra megcsinálni, nem álltam fel a gép elől. Annyira lefogytam, hogy nővérem a székemhez kötözött mint egy lufit, hogy el ne szálljak. De viccet félretéve, kétség sem fér hozzá, hogy ezzel a játékkal játszottam a legtöbbet életemben. Hiszen mindannyiunkban ott lakozik az a kis gengszter, aki csak várja, hogy előtörjön belőlünk. Ha belőlem elő akar törni, kimegyek és birkózok egyet az útszéli medvével, vagy játszom a GTA San Andreassal. Lehet, hogy a második választás jobban hangzik. A karaktert is azonnal megkedveltem. CJ a legjobb GTA alak számomra. Tomi Vercetti is nagyon jó volt a Vice Cityben, de Carl Johnson mindent visz. Bírtam a búráját. Sok helyzet volt, ahol lehetett látni, hogy majd összeszarja magát, de ahogy fejlődött, ahogy egyre csak feljebb jutott, igazi gengszter lett belőle, aki megváltoztatta Los Santost. Ez az a játék, ahol nincsenek szabályok, nyugodtan lophatsz, utána pedig ülhetsz. Majdnem minden nap játszok vele, mert egyszerűen ez a játék megunhatatlan. Hiába ugyanazt csinálom benne, nem tudom milyen zombi "módot" ültettek bele, de nagyon jól csinálták, s magam is GTA zombivá váltam. Igazából ez a dolog nem fér bele egy tesztbe, rengeteget lehet róla írni, úgyhogy a szilvásgombóc taktikát fogom alkalmazni, és addig böködjük ezt a dolgot amíg a végére nem érünk. A Rockstar Games fejlesztette a játékot és a Rockstar North csapta elénk. A megjelenés ideje 2005. június 6. Rég volt már, és mégis micsoda játék lett.


Történet

A játék 1992-ben játszódik. Carl Johnson visszatér Los Santosba, ugyanis anyját megölték. De 3 idegesítő rendőrtiszt elkezdi "szekálni" főhősünket, és egy elég súlyos bűntény elkövetésével vádolják meg. Carl egy igazi gengszter családba tartozik, nővére Kendl, bátyja Sweet. Akivel elég viharos a kapcsolatuk Carl elutazása óta. Érthető hiszen meghalt két közeli hozzátartozója is, ő pedig nem volt otthon. Carl próbálja rendbehozni azt amit elbaltázott. Rengeteg ember kínál "munkát" neki, s rengeteg zűr fog Carlhoz csatlakozni a játék során.


Játékmenet

Erre nincs szó. Nagyon hangulatos a játékmenet, és nagyon bele tudod élni magad. De mint mindig, kezdem a pozitívumokkal, amiből nincs hiány. A terület óriási. Három bazi nagy városrész áll rendelkezésünkre: Los Santos, San Fierro, Las Venturas. Nem beszélve a rengeteg "nyugis" vidéki tanyákról. Belőlük is nagyon sok van szétszórva a térképen. Minden terület hozza a várt színvonalat, vidéken nyugis traktorral szántós helyzet van, városban pedig sportkocsik, bukszák és felhőkarcolók. A karakterek nagyon szimpatikusak. Egy pillanat alatt lehet velük azonosulni. Jöjjenek a fegyverek. Nagyon nagy a választék ezekből is, ami nem baj, hiszen gengszterek vagyunk. A bicskától a láncfűrészen át, a páncélökölig minden a rendelkezésünkre áll. A rengeteg jármű amit "kezelésbe" vehetünk, szintén nagyon sokat dob a hangulaton. Vezethetünk biciklit, autót, motort, csónakot, vonatot, repülőt. És minden egyes járműből sokféle a kínálat. A küldetések eszméletlenül jól lettek megalkotva, az igaz, hogy jó pár küldetés volt ahol már a fejem az ajtófélfához simítottam. De nem váltott ki belőlem egyetlen negatívumot sem. Több mint száz küldetést kell majd teljesítenünk, plusz rengeteg mellékküldetés lesz elérhető.


Sokféle munkát vállalhatunk el, mentőzés, taxizás, fuvarozás. Persze én személy szerint nem nagyon ragadtam le ezeknél, inkább maradtam a kemény akcióknál. Karakterünket lehet fejleszteni. Gyúrni járhatunk, ennünk is kell, fodrászhoz is beülhetünk, ruhákat vásárolhatunk a feka seggünkre. Ezek a kis elérhető "opciók" adnak egy nagyon erős realitás érzetet. Mintha saját magunkkal tennénk ezt. Rengeteg tárgyat lehet összegyűjteni a különböző városokból, ez persze azt a célt szolgálja, hogy 100%-os legyen a kijátszásunk. A játék egyébként követi azt a formulát, amit az eddigi GTA-k hoztak el nekünk, csak ez jobban ki van dolgozva. A karakterek remekül meg vannak formálva. Nem kell túlbonyolítani semmit a játék során. Megvan mindenkinek a maga baja, ahogyan nekünk is, s rengeteg szenvedés, kitartás, és mocskos munka kell ahhoz, hogy igazi férfiak legyünk. A játékmenet hangulata a mai napig nem változott meg számomra. Ugyanolyan remek és élvezhető mint 6 évvel ezelőtt, amikor először próbáltam. Nem lesz unalmas, mint sok más játék egy idő után. Ezekben a percekben is játszom a játékkal 1-2 percet, és nem tudom leírni milyen jó is ez a játék.


Én személy szerint a repülős küldetésekért voltam oda, amikor vadászgépekkel kellett tengerészeti bázisra, vagy más különféle célpontokra támadni. A küldetések között akad majd randi, fuvarozás, ölés, versenyzés, fotózás és még sorolhatnám. Mehetünk dolgozni is, vagy ha nincs kedvünk melózni egyszerűen leütünk egy tatát és elvesszük a pénzét. No problem. De azért ne próbáljatok ki semmi olyan káros dolgot amit a játékban láttok! Negatívumot igazából erről a játékról nem tudok elmondani, na jó egy hatalmas negatívumot tudok róla, de ezt majd lent leírom. Olyan negatívum, amilyen csak néhány játéknál fordul elő. Ha megunjuk a játék járműveit nyugodtan modolhatunk, kicserélhetjük a járműveket újakra. Csalás kódok is állnak rendelkezésünkre, de ezt nem részletezem.


Grafika, hang

Őszintén szólva azért gyúrtam össze ezt a két dolgot, mert ezekről tudok a legkevesebbet írni. A grafika szuper, de örülnék egy felújított GTA San Andreasnak grafikailag, majd kiderül az V milyen lesz, ha szerencsénk van talán nevezhetjük GTA San Andreas 2-nek is. A hang is a helyén van, az autókban, sőt minden járműben lehet rádiót hallgatni, ami remek dolog, még saját zenéket is rakhatunk a játékba. Minden a helyén van.

Összegzés

Ez a játék soha nem megy ki a divatból, egy alapkő a játéktörténelemben. Sok játékkészítő példát vehetne róla. Bár a Rockstar Games saját magáról nem tud példát venni, mert a San Andreas után megszületett a kevésbé szerethető GTA IV. Rengeteg ember szeme húzódott össze a játékmenet során. Főleg azon, hogy behajították szerencsétlen nagyvárosba a SA remekül összehangolt városvidéke után. Nem tudom van-e olyan ember aki még nem játszott ezzel a játékkal, de az próbálja ki!

    Pozitívumok:
  • Király játékmenet
  • Remek karakterek
  • Sokféle jármű
  • Rengeteg küldetés, mellékküldetés
  • Megunhatatlan játék
    Negatívumok:
  • Az, hogy vége lett!
Értékelés:
Grafika:
██████████
80%
Hang:
██████████
80%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
██████████
100%
Grand Theft Auto: San Andreas
Grand Theft Auto: San Andreas
Grand Theft Auto: San Andreas
Megjelenés: 2005. June 06. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Rockstar Games
Hozzászólások: 52
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
winrar avatar
Attól még nagyon jó cikk 😀
Én tudtam, hogy vannak benne küldik (előtte vice city-ztem, onnan gondoltam), de természetesen amit a játék a legelején adott bringát, azt nem használtam, hanem rögtön kitéptem egy Ballast a kocsijából és azzal mentem haza 😆
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Mintha csak én írtam volna a kommentedet! Pontosan ugyanezeket a dolgokat csináltam én is. Vicces de mikor nővéremmel kipróbáltuk hónapokig nem is tudtuk, hogy van küldetés a játékban 😂. Csak bicikliztünk, motoroztunk, repültünk és láncfűrésszel kaszaboltunk 😃. Aztán láttam a CJ ikont éés odamentem mondom nővéremnek "tele van feka emberekkel a játék ez mi lehet?" és rájöttünk, hogy elejétől kezdve oda kellett volna menni! 😆

Ennyire lekötött minket a szabad kóborlás Los Santosban, észre sem vettük sőt nem is tudtunk a küldetésekről, amikor megtudtuk olyan volt mintha egy másik világba csöppentünk volna, nagyon szép emlék marad nekem! 😀

Sajna már bánom is, hogy így elcsúfítoottam a tesztem, mert a mai tudásom szerint írnék róla egy olyan tesztet amit tényleg megérdemel ez a klasszikus betonbiztos mestermű 😀
0
0
0
0
winrar avatar
Ez a legjobb gta, még a gta5-nél is jobb (szerintem). Amikor elkezdtem a játékot, eleinte csak hülyültem, kocsikkal repülgettem, vonatokat siklasztottam ki stb., majd elkezdtem a küldiket. Nem tudtam megunni a játékot, pedig eleinte minimumon, 800x600-ban toltam és nem érdekelt a kinézet, annyira lekötött a játék. Rádióból elsősorban K-DST-t hallgattam, de falun és tanyán K-Rose-t. Ez egy örök játék, múltkor csomó bandatagot átbuszoztam a gettóból Las Venturas-ba, majd megöltem őket 😆. Negatívum talán a kurva sok bug és az, hogy néhány küldi úgy föl tudott idegesíteni, hogy ököllel vertem a crt-monitort 😃 (mostani lcd-t nem bántom 😃😉
0
0
0
0
no avatar
Egy hihetetlen jó játék 😀
És télleg...Leírhatatlan a játék!! Egyszerűen csodás játékmenet-színvonal.
Az ember belemélyül és játszik vele 😀
Mai napig játszok vele...Nem véletlen 😀
Akárki akármit mond ez a kedvencem 😃
0
0
0
0
Branko7 avatar
Egyik kedven játékom nekem is,én is ugyan így vagyok vele.
Nagyon szép teszt,öröm volt olvasni 😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Megvan rá az esély 😃
0
0
0
0
Slyy avatar
Reméljük az V is ilyen ütős játék lesz.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
utazo62 Én is nagyjából ennyiszer vittem ki 😃. És még ott a sok szabad kóborlás és a modolás 😃. Hát remélem ezt hozza ki az emberekből, mert az a célom, hogy kipróbálják 😃
0
0
0
0
Slyy avatar
A kedvenc játékom.Ötször toltam végig.A teszt pedig jó lett.Szerintem aki még nem játszott vele és most ezt elolvasta biztosan kipróbálja.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
eriklambing
Hát barátom, teljességel fizikai lehetetlenség, hogy az V egyáltalán el is induljon. A gépem nem akarom terhelni a Gta IV-el sem, szóval azzal sem játszogatok már. És ha olyan lesz a színvonal a GTA V-ben mint a San Andreasban, akkor biztos, hogy lesz olyan jó. Nekem elég egy darabig a SA, majd csak lesz egy jobb gépem, ha rendesen melózni fogok, de addig csak a kis Pók marad nekem mint gép. 😃
0
0
0
0
Erikusz avatar
A gta iv grafika nem játék...
Amúgy spidey mit fogsz csinálni ha kijön a gta v és szinte biztos hogy nem nagyon fog menni a pc-den,és biztos hogy jobb lesz mint a san andreas.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Ja, így már érthető 😃
0
0
0
0
Bicike avatar
Későn olvastam a kommentet...

A Grove 4 Life az egy küldi a játékban, CJ eszménye az, hogy egyszer egyesíteni tudják a családokat, a Grove 4 Life=Grove az életért, s nem mellesleg a graffitin is az áll, hogy Grove 4 Life.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
djwarp Igaz, igaz. Nem koncentráltam ennél a tesztnél, pedig erről a játékról lehetne a legtöbbet írni. Igen a játékot betöltő űr a bandázás, hiszen a köré épül az egész történet 😃. De azért köszike 😃
0
0
0
0
Sicu33 avatar
Jó teszt,de szerintem a játék legeleje nincs benne 😞 a Banda 😞 ami szerintem eléggé fontos volt a 90-es évek elején 😀 de ettől eltekintve nagyon jó lett 😃 és a játék is nagyon zsír 😃
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Ha egyszer lesz egy jobb konfigom biztos ki próbálom, de addig marad így 😃
0
0
0
0
nirvana67 avatar
ACsodalatosPokember: Majd azért próbáld ki akkor is, ha lesz alkalmad arra, hogy maxon vagy közel maxon tudod tolni értelmes FPS-sel. 😀

Én kb. 1-1,5 évig toltam 3,2-es Celeronon egy HD2400-zal, lowon 800x600-ban és 18-20 FPS volt csak, de úgy is tetszett. Aztán amikor már mediumon is ment rendesen az E6850-emen meg a HD4850-en akkor még jobban tetszett, most meg már hogy highon is megy viszonylag normálisan, k*rvára tetszik. 😃

A sztorija sem rossz egyébként, ha átérzi az ember, de kétségkívül állatkodásra a legjobb a játék. 😆
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Nirvana
Nem is mondtam, hogy nagyon jól megy 😃. Minimumon, minden lowon 25 Fps-el el fut rajta. De ebből megtudom ítélni a játékmenetet, mert nem igazán nyerte el a tetszésemet. Igaz amit mondasz, de nekem a IV akkor sem jön be 😀
0
0
0
0
nirvana67 avatar
ACsodalatosPokember: Na, azért a gépeden nem mehet annyira jól a IV. Még egy 9500GT-n se teljesen élvezhető a low beállítás 1024x768-as felbontással. Amin már viszonylag normálisan megy, kellemes low-medium beállításon, természetesen kikapcsolt árnyékokkal, az legalább egy C2D E6600 és egy 9600GT. Tudom miről beszélek, mert sokféle hardveren toltam már a IV-et, példának okáért egy 3,2-es Celeronon is, GeForce 6200-zal. Utóbbin persze volt kemény 1-2 FPS kegyetlen grafikai hibákkal, de na, akkor is ment. 😆

Egyébként hogy a témához is hozzászóljak, valóban nem rossz az SA, nekem is okozott sok játékkal eltöltött órát, de számomra a GTA IV hozta el azt, amit mindig is elvártam egy sandbox stílusú játéktól.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
eriklambing Ezzel mi volt a mondandód? Mert megya gépemen a GTA IV. Most is játszok vele. És szerintem ebben a világban, ahol én élek, mindenki isteníti, mert nagyon jó játék, ritka az ilyen 😀.

Csak hozzáteszem, a IV ritka rossz GTA. Attól mert a grafika elképesztő, a játékmenet lapos, a küldetések unalmasak, szóval 😀
0
0
0
0
Erikusz avatar
Most azért isteníted a san andreas-t mert a 4 nem megy a gépeden😃
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Disaster_prince Köszi 😀. Az jó, nekem is fel van rakva, de én most modolgatok is kicsit benne 😆😂
0
0
0
0
Prince of Disaster avatar
Nagyon jó lett, pont egy hete szedtem le! 😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
DankorioDelaroza Jó szórakozást neked 😀. Hátha bejönnek neked azok is 😀
0
0
0
0
DankorioDelaroza avatar
**ACsodalatosPokember**
oh..máris nézem a többit ! 😃 😉
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Szerintem is, úgy jó ahogy van. Remekül eltaláltak mindent a játékban 😃
Nosztalgia😃
Grove 4 Life,

Ez mi az? 😃
0
0
0
0
Bicike avatar
Nosztalgia 😃
Grove 4 Life, a story nagyon jól kitalált, a karakterek is, a helyszín, meg az, hogy egy ember a gettóból bekerül a gazdagságba (Madd Dogg villája)

Egyébként régen nem értettem a story-t, de most értem.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
DankorioDelaroza Köszi szépen 😃. Szerintem ez a leggyengébb tesztjeim közé sorolható 😃 Van még jó pár tesztem, frissek is, és régebbiek is, nézz be ha gondolod 😃
0
0
0
0
DankorioDelaroza avatar
Na ez nekem egy felülmúlhatatlan Teszt!
..töb ilyet! 😃
Szép munka ! 😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
ppkkppkk Akkor rendben 😃. Csak gondoltam kikérem a véleményeteket is, hogy jó így vagy nem 😆
flyaway2 Én is játszok vele szinte minden nap 😃. Köszi 😃
Annak ellenére, hogy gyenge teszt lett, köszönöm a sok jó szavazatot 😀
0
0
0
0
flyaway2 avatar
Húúú..Nagyon nagy játék..Én úgy 7 éve játszok vele..Inkább csak 6 mert most van 1 év kihagyásom..:/ Úgy 3-4 évet multiztam is..😃 Jó lett a tesz nekem már csak azért is tetszik mert a kedvenc játékomról szól! Spoiler!

Spoiler!
0
0
0
0
NightWolF33 avatar
Személyes tapasztalatokat és h neked mennyire jön be a játék szerintem nyugodtan beleírhatsz hiszen a te teszted. 😃 😃 😉
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Bocsássatok meg az elírásokért 😃
El néztem egy két dolgot 😀 Látszik, hogy nem koncentráltam annyira😕
0
0
0
0
no avatar
Még annyit hogy nem Groove Street hanem Grove Street.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
daniel9501 Bakker 😃 Pedig pont erre figyeltem 😃. És mégis rosszul írtam 😃 Köszi😉 Egyébként téged is látni? 😆
DCMAN Akkor jó ha nem untatlak. Ez remek 😃. Csak arra gondoltam, hogy kicsit sok a személyes mondat, a játékelemzés meg kevés. Mondjuk itt alapból kevés 😀
0
0
0
0
DCMAN avatar
hoppá😆

am engem nem untat😉
0
0
0
0
daniel9501 avatar
Jó teszt lett,csak elírtad mert a Rockstar North fejlesztette és a Rockstar Games adta ki a játékot,de ezen kívül minden super!😀
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
ppkkppkk Nagyon köszönöm 😃. Nekem az fel sem tűnt 😆.
Egyébként ezt mindenkitől kérdezem 😃. Nem baj, hogy ennyi személyes dolgot írok a tesztjeimbe? Úgyértem nem untat titeket? Vagy felesleges? 😃 Válaszotokat előre is köszönöm 😀
0
0
0
0
NightWolF33 avatar
Nagyon joo teszt lett és én is sokszor játszok még ezzel a játékkal. Én csak 1 negatívumot tudok mondani az pedig az lenne, hogy ha biciklivel mész akkor eléggé látszik h a levegőben vagy. 😕 De ez nem okoz akkora problémát. 😃
0
0
0
0
speedman64 avatar
kiraly teszt 😆ment az 5 csilag
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Ahogy elolvastam mégegyszer beküldés után pár nappal, én is úgy éreztem, hogy hiányos 😃. Nem akarom arra fogni, de ezt egyébként abban az időszakban írtam amikor, ment a vita a profilomon 😀 De majd lesz ez jobb is 😃. Hiszen megtudjátok különböztetni, amit "józanul" írogattam azok azért tetszett nektek. 😀 De ez gyenge lett 😀. Nekem persze nem is az a célom a tesztekkel, hogy a pontokat gyűjtsem,😆 vagy a szavazatokat, hanem nektek írom 😃. És ha nem tetszik, akkor kijavítom a hibákat 😆

19ati93 Szerintem is, és köszi😉

DCMAN Köszi barát😉
0
0
0
0
19ati93 avatar
a világ egyik ha nem a legjobb játéka örökké bárki bármit mond!! jó teszt lett! 😃
0
0
0
0
DCMAN avatar
szerintem nem lett gyenge/de ezekszerint te ugy érzed bár ezt lehet betudni a nemrég történt incidensnek is ..de szerintem még mindig megálja a helyét a gépigény oldalán😉
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Bicike Köszi én is elkezdtem 😃 Tényleg arról szól 😲 Egyébként most, hogy így belegondolok tényleg 😀 Aztaaaa. Mindig tanul az ember😆
TorettoHun Kösz,
igen kétség kívül ez most gyenge teszt lett bocsi 😃

DCMAN Neked is köszöntem 😆
Asdasd998 Ez most gyenge lett 😀 De köszi 😉
0
0
0
0
DCMAN avatar
Szerintem ugyan azt hoztad mint a többi tesztednél is .nekem! tetszik grat😀
0
0
0
0
TorettoHuN avatar
Remek teszt, de te tudnál többet is írni róla! Ez most 4*.
0
0
0
0
Bicike avatar
Jó lett, én megint elkezdtem vele játszani 😃
Spoiler!
Azt tudod, hogy ha a játék mögé tekintünk, akkor az egész 2Pac életéről szól? Vannk benne hasonló vonások.
0
0
0
0
CoDMW3 avatar
Sajt3000 Köszi😉. Én is csak mászkáltam, de utána jöttek a melók 😃
apetit1989 Értelek, de le van írva, hogy mire számíthatnak a játékosok, hol játszódik, mi a lényege, ezeket leírtam 😃. És azért túloztam el az örömöt, mert szerintem rajtam kívül sokan vannak még így a játékkal, ahogy én. 😃
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
█████████
9
26 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció