Még a legnagyobbakkal is megesik, hogy néha hibáznak. A Ubisoft mindjárt duplázott és egy optimalizálatlan bughalmazt adott ki a kezei közül, amivel röhej tárgyává tették a sokak által kedvelt, érdekes alapokra épülő orgyilkos sorozatukat. Egy év kihagyással azonban tettek egy újabb kísérletet, hogy a századoshoz hasonlóan visszanyerjék becsületüket.
Amit mindenképp le kell szögeznünk, hogy a látvány valami elképesztően gyönyörűre sikeredett. Felmászni a gízai piramisok egyikére vagy az alexandriai torony tetejére és onnan körbe tekinteni, az egyszerűen szemkápráztató. Elismerésre méltó, amilyen gondossággal, részletességgel dolgozták ki a városokat, falvakat, romokat és az azokat összekötő tájat, majd töltötték fel mindezt élettel. Olyan élettel, amit utoljára a GTA 5-ben tapasztaltam. Optimalizálatlannak egyáltalán nem mondanám, ugyanakkor a bugok maradtak, csak redukálódott a számuk és a súlyosságuk. Technikailag nem volt gondom a programmal.
Játékmenet szempontjából sokkal inkább RPG-vonalon tett lépéseket a Ubisoft, amit a következőképpen kell elképzelni.
Minden létező tevékenységünkért (még ha csak felfedezünk egy települést) XP-t kapunk, ami a fejlődéshez szükséges (maximum 40). Szintlépésekért skill pontok járnak. Ezek felhasználásával képességeket oldhatunk fel, amik összesen három nagy csoportra oszlanak. A képességek közé tartozik például az automatikus loot, a Far Cry 3-ból ismerősen ható ledobom az ellenfelet a megölt társa fegyverével, a Far Cry Primal-ben látott állatidomítás vagy az árusoktól beszerezhető eszközök árának csökkentése. A szinteződésnek azért is van nagy szerepe, mivel bizonyos main és side questek csak egy adott szint esetén kezdhetők el.
A quest-rendszer rugalmasan működik. Bármilyen sorrendben hajthatjuk végre a feladatokat, és ha esetleg menet közben meggondolnánk magunkat, nyugodtan félbehagyhatjuk aktuális ténykedésünket. Amikor pedig nem Egyiptom felszabadításán ügyködünk, elmerülhetünk a gigantikus térkép felfedezésében, részt vehetünk fogatversenyeken, gladiátorküzdelmekben, szinkronizálhatjuk a magaslati pontokat, sírkamrákat tárhatunk fel, csillagképeket keresgélhetünk az égbolton, nyomozhatunk egy sorozatgyilkos után, de akár terrorizálhatjuk az őrposztokat vagy épp az igencsak veszélyes vadállományt (mondjuk azt még mindig nem értem, hogy egy sas hogyan tud elragadni egy kecskét, de ez maradjon a Ubisoft titka).
A felszerelésünk valahogy így néz ki: két közelharci és két távosági fegyver, pajzs, altató lövedék, tűzbomba, fáklya és egy hűséges hátas. Fegyverekből, pajzsokból, valamint lovakból és tevékből tetemes mennyiség áll rendelkezésünkre, csak úgy, mint a csecsebecsékből vagy az állatbundákból. A felesleges cuccokat bármelyik kereskedőnél eladhatjuk. Nyersanyagokat is kell gyűjtögetnünk, hiszen ezekkel fejleszthetjük a felszerelésünket, aminek köszönhetően növekedni fog az életerőnk, nagyobb lesz a rejtett penge, a távolsági és a közelharci fegyver sebzése. Bőséges választék tárul elénk ruhák szempontjából is, bár ebbe a mikrotranzakció csúnyán belerondít. A fegyvereket a kovácsnál van módunk tovább erősíteni. Ehhez pénz kell, amit csak lootolással és kereskedéssel szerezhetünk meg, hiszen a questek csak XP-vel és adott esetben egy-egy különleges tárggyal jutalmaznak minket.
A harcrendszer a kard-pajzs taktika alapjaira épít. Van könnyű és nehéz támadás, visszatámadás, kitérés, miközben egy csík, az úgy nevezett overpower folyamatosan töltődik. Ha eléri a maximumot, Bayek vagy nagyon gyorsan, nagyon sok szúrást visz be, vagy egy jó nagy sebzéssel a legtöbb ellenfelet azonnal lapátra teszi. Eme overpower metodika kicsit emlékeztet a Dark Souls 3 egyik újítására, a speciális támadásra.
Szándékosan hagytam a történetet a végére (nem szokásom), mert ez mindig is egy sarkalatos pontja volt a szériának. A jövőbeli szál túlságosan kiaknázatlan maradt még a Desmond-érában is, ami állandóan megakasztotta a múltbeli eseményeket. Az Origins esetében talán ha háromszor kellett kiszállnom az Animus-ból. Sokkal összeszedetebbnek éreztem, főleg az ókori Egyiptomban élő Bayek és Aya kalandját.
Egyiptomban Kleopátra testvére uralkodik, őt viszont egy titkos rend (Order of the Ancients) tartja befolyása alatt. A rend néhány tagja meggyilkolja Bayek fiát, aki természetesen bosszút esküszik. Elutazik Alexandriába, ahol a felesége, Aya, mint Kleopátra bizalmasa, követője, védelmezője, bemutatja egymásnak a két személyt. Ezt követően főhősünk az istenségre vágyódó Kleopátra támogatásával sorra kutatja fel és iktatja ki a rend tagjait, miközben Aya hajócsatákat vív a tengeren és nem sokkal később megérkezik Gaius Julius is a térségbe légionáriusok ezreivel. Bayek a hosszadalmas küzdelme során számos városba ellátogat (Memphisz, Gisa, Alexandria, Krokodilopolisz, Siwa, Cyrene). Ekkor szembesül igazán hazája romlottságával és hanyatlásával, valamint a társadalmat igen komolyan érintő atrocitásokkal. Hiszen nem csak az egyiptomiak között húzódnak ellentétek, de a rengeteg görög és római jelenléte is sokszor véres összecsapásokat, gyűlölködésbe torkolló feszültséget generál.
Az Assassin’s Creed Origins-nek kellett a szünet. Igen, még mindig voltak/vannak bugok, a történet nem túl eredeti, néhol picit ellaposodik, elnyúlik, a harcrendszeren és főleg a lopakodáson pedig lehetne még mit csiszolni, finomítani, de egy egészen hosszú szórakozást nyújt és az itt-ott észlelhető meg-megbicsaklások ellenére, tényleg visszanyerte a becsületét.
