background
avatar
Arnybiro
Szint: 69
15 éve tag, offline
5.9K 💬
3.6K ☀
Bökényi Márk
31 éves, férfi
Nagymányok, Magyarország

Aion: Dark Betrayal

Írta: Arnybiro, 2013. July 13., játékteszt
Játék: AION

Aion, az NC Soft egyik méltán híres játéka. Vár Atreia és a Balaurok!

Három, négy éve volt, hogy először hallottam Aionról. Akkor egy Japán anime, pontosabban a Chrno Crusade főgonoszaként ismertem meg. Tetszett a sorozat, párszor meg is néztem. Majd később újra hallottam Aion nevét, de ekkor már a videójátékok világában. Akkor még élt bennem az említett anime világa, de miután kipróbáltam meglepődve tapasztaltam hogy köze sincs ahhoz amit én első látásra elképzeltem. Aion nem a főgonosz volt, sőt csak a játék nevében és a világ lakóinak egy-két elejtett mondatában találkoztam vele, de azokból kiderült, hogy Aion jelen esetben nem gonosz, sőt! Ő az a világ teremtője ahol az egész játék játszódik. Játszogattam vele mikor volt kedvem, meg időm, de szépen lassan elfelejtődött. Majd idén tavasszal felröppent a hír egy új kiegészítőről, ami felkeltette az érdeklődésemet, és feszült figyelemmel vártam mi lesz belőle. Eljött június vége és íme most itt van az általam legjobban várt kiegészítő játékhoz. De miről is beszélek most? A méltán nagy hírű NC Soft játékáról, ami az említett kiegészítő óta a Dark Betrayal alcímet viseli. Igen, a második tesztalanyom Aion: Dark Betrayal játék lesz!

Üdvözlök mindenkit eme kicsit hosszúra sikeredett bevezető után. Mint ahogy a bevezetőben is említettem az NC Soft egyik MMO játékáról lesz most szó, névszerint Aion: Dark Betrayal. Mielőtt belekezdenénk, lássuk is az alapokat. A játék 2008-ban jelent meg először Dél-Koreában, majd 2009. szeptember 22-én Amerikában is. Az európai megjelenés három nappal később következett be. Ebben az időben még havidíjas volt a játék. A játékot a Crysis játékokból jól ismert Cryengine első verziója, a Cryengine 1 hajtja. Ebből következik, hogy a grafikára nem lehet igazán panaszkodni. Három évvel később következett be a törés, ugyanis a játék nem bírta a havidíjas rendszert, így 2012 áprilisában átváltott Free 2 Play rendszerre. Ekkor az NC Soft a Gameforge kezébe adta a játékot, így ténylegesen európai szerverek is nyíltak. A két forgalmazó F2P rendszere között természetesen éles ellentét áll fent még most is. NC Soft a többi játékaiból befolyó összeg mennyiségétől nem tartva ténylegesen ingyenessé tette a játékot, ami annyit jelent, hogy az európai szervereken fennálló korlátozások közül semmit nem találunk meg. Persze a mikrotranzakció él, de semmilyen életbe vágó korlátozás nincs.


Mielőtt igazán belekezdenénk a játékba ismerkedjünk meg kicsit a fajokkal. Két oldal közül választhatunk. Ez a kettő az Elyos és az Asmodian. Ezenkívül egy fontos oldal van még, viszont ők nem játszhatóak. Ők a Balaurok. Mielőtt belekezdenénk a két játszható oldalba, a Balaurokról pár szót. Egy agresszív fajról van szó, sárkányokra jellemző kinézettel. Aion teremtette őket, Atreia népességének kordában tartására. Persze agresszív fajról lévén szó, nem lehet őket könnyen irányítani, így hamarosan az Örökkévalóság tornyát fenyegették. Az örökkévalóság tornya Atreia központjában található, és Aion fizikai megtestesülésének tartják. A Balaurok agressziója folytán háború robbant ki az Empyrean Lordok és a Balaurok között aminek következménye az Örökkévalóság tornyának teljes megsemmisülése. Ez az esemény okozta Atreia mai arculatának létrejöttét, a három részre szakadt bolygót. Fent élnek az Asmodianek, lent az Elyosok, míg középen a Balaurok. És így érkeztünk el a játék történetéhez is. De kik a másik két oldal? Az Elyosok Atrei alsó felét uralják, aminek a neve Elysea. A területre jellemző a rengeteg fény, a világosság és az élet. Az Örökkévalóság tornyánál vívott harckor megszületett Empyrean Lordok közül öt szolgálja őket, akik segítettek létrehozni a fővárosukat Sanctumot. Néhányuknak fehér tollakkal borított szárnyuk van, ami angyalokra emlékeztető külsőt kölcsönöz nekik. A másik oldal, Atreia felső részén élő Asmodianek. Asmodea a lakhelyük, és itt inkább a sötétség az úr, a környezet is inkább sötétebb testet ölt. Szintén öt Seraphim Lordot szolgálnak, akiknek a fővárosukat is köszönhetik Pandaemoniumot.


Ennyi történelem után essünk is neki ténylegesen a játéknak. A karakterkészítés a többi MMO-tól eltérően egész összetett. A karakterünk sok tulajdonságát testreszabhatjuk, így nem meglepő, ha egészen torz karakterek is születnek. A frakció kiválasztása után a kaszt kiválasztása következik. Mikor először látjuk ezt a részt meglepődhetünk, hiszen hat kasztot látunk csak (a Dark Betrayal kiegészítő előtt csak négyet!). Warrior, Scout, Mage és Priest a négy választható kaszt, majd az említett kiegészítőben bejövő két lehetőség még a Technist és a Muse. A kilencedik szint eléréséig ezen hat alapkaszt a játszható, majd a kilencedik szint elérésével kapunk egy Ascension nevő questet. Ez egy rövid rész lesz csak, de a végén kiválaszthatjuk a specializációnkat. Az első négy kaszt 2-2 specializációt választhat, míg az utolsó kettő 1-1 lehetőséget kapott. Warriornál ez Gladiator vagy Templar, Scoutnál Ranger vagy Assassin, Magenél Spiritmaster vagy Sorcerer, míg Priestnél Cleric vagy Chanter. A két új kaszt 1-1 specializációval van ellátva, a Technist Gunslinger lehet, míg a Muse a Songweaver úton haladhat tovább.


A karakter elkészülte után mehet is a játék. A két oldal két különböző terület lévén más-más helyen kezd. Az Asmodianok Ishalgenben, míg az Elyosok Poetaban. Ez a két terület 10-11 szintet foglal magában, és elsősorban grindelésről szól. A teljes feladat a Balaurok előrenyomulásának megakadályozása és az emlékeink visszaszerzése. A játék másik érdekessége a videók. A fő történeti szálat sokszor ékesítik rövid videóbejátszások amikből megtudjuk az egyes feladatnál mit kell csinálnunk, miről is van szó. A belépés után is egy ilyen videót kapunk, ahol kiderül hogy a Balaurok elleni harc egyik fontos szereplője voltunk, mígnem az utolsó pillanatban legyőztek minket így kerültünk az adott helyre. Mint említettem a kilencedik szinten kapjuk az Ascension questet, amivel végre visszaszerezhetjük az emlékeinket, és specializációt választhatunk. Ezután egy ceremónia miatt eljutunk a fővárosunkba is, majd indulhat a kaland. A történetvezetés korrekt, egy egész pofás fő cselekményszál mellett rengeteg mellékküldetést is kapunk. Ezt a részt nem húzom tovább, mert erről is oldalakat lehetne írni, de nem kell sokat küzdenünk, könnyen ki lehet találni, hogy az egész mögött a Balaurok elleni harc áll. Az itt elmaradó oldalakat a játék többi funkciójának bemutatására érdemes kihasználni.

Az egyik ilyen a chain skill rendszer. Hogy ez mit is takar? Az egyes skillekhez láncban fűződik hozzá további egy, kettő vagy akár több skill is. Megvan mindegyiknek hogy mikor aktiválódik. A legtöbbjük támadás után, van amelyik csak akkor ha kivédünk egy támadást, stb. Igen érdekes, és hasznos funkció is, hiszen így nem vagyunk ellátva rengetek skillel amik egymásra épülnek, hanem az első láncszemet használva szépen sorban használhatjuk a többit is. A skillek tanulása nem a megszokott tanároknál, trainereknél történik, hanem könyvekből. Ezeket a könyveket az adott kaszt mesterénél vehetjük meg. Az idetartozó másik funkció a Stigma rendszer. Ezek a stigmák egyes skilleket erősítenek, vagy a nagyobb fajtájuk a Greater Stigma Stone erősebb skilleket ad. Az első Stigmát a huszadik szint elérésével kapjuk meg, ekkor két hely nyílik meg.


Felszereléseket questek elvégzéséből, ellenfelektől kaphatunk, de van egy harmadik lehetőség is, ami mára szinte alapkellék egy MMORPG-nél, ez pedig a craftolás. Két csoportra oszlik ez a funkció, a termelő és előállító rész. Termelés, vagy gyűjtögetés részhez két rész áll rendelkezésre, az Essencetapping és Aethertapping. A második lehetőséget ritkán használjuk, de mégsem lényegtelen, hiszen az innen szerezhető porok szükségesek lehetnek a craftoláshoz. Az essencetapping használata viszont elengedhetetlen a sikeres craftoláshoz, hiszen innen szerezhetjük be az anyagokat. Előállításra hat lehetőség van, fegyverkovács, páncélkovács, ékszerkészítő, szakács, alkimista és szabó. Az előállítás és a gyűjtögetés sem megy könnyen, hiszen a többi MMO-ban megismert rendszertől eltérően itt el is ronthatjuk a dolgot. Két haladásjelző megy egyszerre, egy Siker és egy Bukás. Értelemszerűen amelyik előbb betelik az „nyer”, ha Bukás lesz akkor nem kapunk semmit. Viszont ha Siker lesz akkor az adott növényből, ásványból kinyerhető nyersanyag mellé tapasztalati pontot és az adott craft skillre pontot kapunk.

Három rész maradt már csak a játékból vissza amit nem vettünk még górcső alá. Az egyik ilyen egy közösségi funkció, ami szintén elengedhetetlen egy MMO-nál, a guild, jelen esetben Legio rendszere. Mint ahogy a neve is mutatja játékostársainkkal lehetünk egy csoportban. Ezt a részt szerintem nem érdemes tovább rágni, ugyan olyan mint a többi MMO-nál, a guild tagoknak fejlődésével együtt a guild is fejlődik, így több tagunk lehet, és különböző funkciók nyílnak meg.

A következő, még nem említett rész, már ennél komolyabb, az insták, és dungeonok. Erről sem kívánok oldalakat írni, hiszen új dolgot nem hoztak be, egy csoportba szerveződve egy adott, elszigetelt területet kell kitakarítanunk.

De van még egy funkció, ami szerintem sokakat érdekel, ez pedig a Játékos játékos elleni harc, azaz a PvP. A piacon lévő MMO-k ezen rendszerétől eltérően nincs nyílt PvP, hiszen két elszigetelt területről van szó. De akkor hogy is valósul ez meg? Két lehetőséggel. Az első úgynevezett Rifteken keresztül. Ezek véletlenszerű időben, véletlenszerű helyen bukkannak fel, de csak és kizárólag 20-as szintű terület felett. Ezek a kapuk megadott ideig vannak nyitva, és a két oldal ezeket használva átjuthat a másik területére ahol kedvükre kaszabolhatják egymást. Persze ezek a riftek idővel bezárulnak, így az átjutottaknak vissza kell térniük a saját részükre. Az ennél érdekesebb PvP küzdelmek nem itt, hanem a Balaurok uralta Abysson zajlik. Itt úgynevezett PvPvE scenariok vannak. Hogy ez mit is takar? PvP és PvE elemek egyaránt fellelhetőek. Tehát, ha úgy tartja kedvünk akár a környezetünk ellen is harcolhatunk (PvE) vagy játékostársaink ellen (PvP). Persze a PvE itt elhanyagolható, a lényeg a toronyfoglalás. Az ennek helyet adó Abyss három részből áll, Felső, Középső és Alsó Abyss. Itt meghatározott számú torony, vagy bázis található, amit alapesetben a Balaurok uralnak. Ezeket a tornyokat elfoglalva, a győztes oldal befolyást nyer az adott szerveren. Plusz a harcokért Abyss rank jár, amit PvP Gearrel költhetünk.

Summa summarum, a játék egész pofás lett, és ha fel is fedezhető benne a keleti MMO-kra jellemző vonások, így is élvezhető lehet a játék. A grafikára CryEngine 1 miatt szinte panaszunk sem lehet, az AI is hozza a formáját. A zene hangulatos, minden területnek megvan az odaillő zenéje, és a harcok is megkapták a saját aláfestésüket is. Ilyenkor a nyugisabb időkben játszott zenét felváltja az erőteljesebb harci zene, ami akár plusz motivációt is adhat. A karakterek hangja tűrhető, viszont egy idő után idegesítő lehet hallgatni a támadásokkor felhangzó kiabálásokat. Ezek elsősorban a női karaktereknél lehetnek zavaróak, hiszen van olyan, hogy elfog az az érzés, mintha a vékony kislányos hangot még egy jó adag héliummal is megfűszerezték volna, így én egy idő után ezt kikapcsoltam. Véleményem szerint egy esélyt mindenképp megér a játék, hiszen most már fizetnünk sem kell érte. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket! Akiét igen annak irány, vár Atreia világa!

AION
AION
AION
Megjelenés: 2012. February 29. (PC)
Műfaj:
Fejlesztő: NCsoft
Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Arnybiro avatar
Most nem mondom el hogy mi lesz, legyen meglepetés 😃 Annyit mondok hogy az is MMO lesz 😀
0
1
0
0
Conoren avatar
Hát akkor sok sikert hozzá, ez a teszt is tetszett, az is biztos jó lesz. 😀
0
0
1
0
Arnybiro avatar
wwwshark Tudom 😃 Közben gondolkoztam hogy inkább a következő tesztemre koncentrálok és azokra is figyelek amiket leírtál 😀 A következőnek is egy MMO-t terveztem úgyhogy ott is aktuális lesz ez amit leírtál.
0
0
0
0
Conoren avatar
Hidd el, nem akartam belekötni, csak azt akartam írni, hogy 1-2 dolog hiányzik a teszből, de ettől az 1-2 dologtól eltekintve nagyon jó. ^_^ Lehet, lassan én is belekezdek egy játékteszt írásába. Mondjuk a WoW-Wotlk-éba.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
wwwshark Így, készen visszaolvasva már nekem is feltűnik, hogy ez hiányzik. Pótolom, az eredetiben, és küldök be javítást, hogy tényleg a lehető legteljesebb legyen.
0
0
0
0
Conoren avatar
Nagyon régóta vártam már egy ilyen, gépigényes AION tesztre, de kicsit rövidnek érzem. Amit még hiányoltam, a karakterek részletes leírása..Úgy értem, mondd meg nekünk, mit tud az a cleric, milyen fegyvereket használhat a gladiator, stb. Meg még egy kicsit a szárnyakról írhattál volna, hogy lehet őket fejleszteni, hogy csak korlátozott ideig tudjuk használni, de akkor is hasznosak, ha nem repülünk, hanem a földön harcolunk. Ezektől eltekintve szerintem jó volt a teszt, ment a nagyon jó.
0
0
1
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
8
9 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció