WoW Classic: hamarosan lefoglalhatjátok a karakterneveiteket

Szerző: xoki | 2019. August 11. | hír | 50 hozzászólás

A Blizzard elárulta, hogy a World of Warcraft Classic augusztus 13-ától nyitja meg kapuit azok számára, akik szeretnék lefoglalni karaktereik nevét a szerverek indulására.

A Classic megjelenése előtt az aktív World of Warcraft előfizetéssel rendelkező játékosok lehetőséget kapnak, hogy három karaktert előre elkészítsenek, és a neveket lefoglalhassák. Az augusztus végén esedékes megjelenéskor pedig a játékosoknak tíz karakter készítésére lesz lehetőségük egy szerveren belül. Összesen pedig ötven karakterünk lehet majd a klasszikus, illetve az új, Battle of Azeroth verzióban is.

A World of Warcraft Classic szerverek augusztus 27-én rajtolnak el, és minden jelenlegi előfizető hozzáférést kap majd, vagyis nem kell kétszer fizetnünk. A Blizzard egy részletes bejegyzésben pedig összeszedett minden fontosabb tudnivalót a játékról. Ezenkívül pedig lehetőséget kaptok barátaitok megtalálására is, akik ugyan abbahagyták a játékot, de vissza fognak térni a Classic szervereknek köszönhetően. Nincs más dolgotok, mint ellátogatni az ebből a célból létrehozott fórumba, ahol hátha sikerül megtalálnotok azokat, akik rengeteget segítettek, amikor még csak kezdők voltatok.

A játék gépigényét szintén ismerjük, amelyet itt találtok.

World Of Warcraft Classic
World Of Warcraft Classic
World Of Warcraft Classic
Megjelenés: 2019. August 27. (PC)
Műfaj: MMORPG
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Hozzászólások: 50
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
lolzler avatar
melyik szervert javasoljatok?
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@lolzler: PVE Mirage Raceway
PVP Golemagg
0
0
0
0
bukta2 avatar
Nos lassan elkezdek kérdezősködni és segítséget kérni 😆

Az első hogy mi kell most hogy ez menjen nekem? Blizz accomat megkell h nézzem meg e van még mert egy jó ideje nem használtam már, aztán majd kell vennem egy game cardot mert a battle chestem az ugye van még régről,mivel nem tervezek az új kiegeken játszani már csak vanilla-val így annak beüzemelése érdekelne pontokban, a Mirage PVE szerver érdekelne bár a bg-ket sem vetem meg! 😉 de nagy arénás nem vagyok és régen is imádtam az instákat! De már nagyon rég nem játszottam a játékkal. Ezért mennék a pve szeróra, nos egy nagyon jó clanba akarnék bekerülni akik értik a dolgukat mert szeretnék aktív lenni amennyire az időm majd engedi 😉 kb minden késő délután ráèrek majd olyan 16-17 órától kb olyan 21 óráig, régen sem vol bajom a több órás raidekkel most sem lesz csak egy nagyon jó és kitartó társaságot kell találnom! Heal-a mainem dudu vagy pala (még az idulásig eldöntöm) megkell néznem milyen spellek is voltak classic ba 😃 mert a holly palánál pl a holy shock utáni instant flash heal nagyon hiányzott nekem az új kiegekből... mivel anno én BC ben csöppentem bele a világba így nagyon nekem nem tiszta hogy milyen spellek is az alapok, ezért kezdetben egy hozzáértő társaságra lesz szügségem amit később nem csak nekik de a clannak is meghálálom mert imádok healelni! 😀 ez voltam én! Minden jót nektek találkozunk Azeroth on!
0
0
0
0
💬 6
no avatar
@bukta2: Az első hogy mi kell most hogy ez menjen nekem? - aktív előfizetés kell itt le van írva minden hozzá, de a cikkben is linkelve van:
[LINK]

Aréna itt nem lesz, max Gurubashi ami kb mindenki mindenki ellen aki nem a csapatodban/raidben van. Plusz BG és open world pvp (Tarren Mill vs Southshore, Stranglethorn Vale, Tanaris - Gadgezan...)

Ami fontos hogy el kell döntened hogy alli vagy horda oldalra vágsz, bár a paladinból kiindulva max az alli jöhet neked szóba. Neten tucat videó van a classic/vanilia spellekről kasztonként.
Paladin Healer: [LINK]
Druid Healer: [LINK]

Szerintem érdemes az elképzelt karakterrel és szereppel együtt klánt keresni:
Melyik szerver
Alli vagy horda
milyen kaszt
milyen main spec
tervezett aktivitás
mi a célod:
- de szerintem az olyan általánosságot mint jó társaság, meg segítőkészség nem érdemes hangoztatni mert úgy is csak csatlakozás után derül ki ténylegesen és persze mindenkinek mást jelent, plusz nem munkahelyre jelentkezel egy dinamikusan fejlődő, sikerorientált csapatba
szerintem cél lehet:
instázás és/vagy raid és/vagy pvp rang kifarmolása és/vagy twinkelés és/vagy bgzés
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Palanova: Igazad van! köszönöm a kielégítő választ, az a baj ha nincs egy normális guild aki keni vágja a dolgokat, akkor nincs értelme a pve-nek... mert ilyen 40 es Raideket egy random raidel... én nem kockáztatok órákat azért mert a pistike 2-3 wipe után feladja... 😃 gondolom tudod miről beszélek. Ezért szeretnék egy olyan csapathoz tartozni akik komolyan veszik a játékot egy bizonyos szintig... persze nem kell túlzásba sem esni se hogy pl. ha nem vagy itt vagy itt ezen a raiden akkor kivagy csapva és társai... mert pl mint sokan én is dolgozok és ahogy írtam is az idő beosztásom abban az időpontban elérhető vagyok (jelen munka beosztásom szerint,ami később változni fog)
hát hogy alli vagy horda az nekem tök8... mind kettőben sokat játszottam és mindkettőt imádtam, de nem is tudok dönteni igazából,talán az lenne a döntésem oka hogy melyik szerveren/oldalon van az a clan amit keresek 😀 tudom nagy fába vágtam a fejszém de szeretném megtalálni azt a csapatot, eleinte sok segítségre lenne szükségem de mivel imádtam(dom) a játékot ezért én adnék magamnak egy esélyt. Dudu vagy Pala jöhet csak szóba,maximum még ha nagyon kellene egy Dps akkor Hunter azt imádtam lvl60 ig! de az csak alt karival, mert mainbe én healer voltam és leszek is mindig! 😀

tényleg így hogy írtad így már beugrott hogy nem volt aréna itt még,és azok a helyek amiket írtál : Stranglethorn Vale, Tanaris Beugrott nagyon sok emlék! 😃 mert anno volt egy rakás player és nem tudtál úgy átmenni kb sehol hogy ne ütköztél volna egy arcoskodó ellenségbe 😃
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Hacsak órákat vesztenél 2-3 wipe miatt. De a kollégát fel is kell öltöztetni, megcsinálni neki a szükséges kulcsokat, stb...amiket egyedül vagy randommal macerás, és persze 40es raid nem feltétlenül kellene hogy randomokból álljon. Pláne hogy a loot osztásnál még a guildeken belül is masszívan volt probléma, hátmég mi lesz a full random esetén...
Sok segítség: mindenki szintezni fog az elején, ki gyorsabban, ki lassabban. De már ugye készen vannak a segítő oldalak és addonok a küldizéshez, így nem biztos hogy azokra lehet vagy kell fogni a haladási sebességet. Persze, mindenki aki kezdi, meg akarja találni a csapatot magának, kérdés hogy sikerül-e.
Az openworld pvp az kb pvp szerveren volt, pve szerveren kanyarban nem volt annyi openworld balhé, de persze össze lehetett hozni.

Az a probléma hogy itt az oldalon meglehetősen kevesen vagyunk akit érdekel a wow, így saját klánt itt nem nagyon lehet alapítani, pláne hogy a pve-pvp sem tisztázott és az oldal sem. Ugye pvp szerveren csak egyik oldalon lehet karaktered...

Én azt javaslom, hogy kezdj egy olyan szerveren ami neked szimpatikus, szintezz fel legalább egy karaktert és majd meglátod hogyan tovább. Az sem elvesztegetett idő, hiszen visszarázódsz és a szintezés közben is lehet klánt találni...vagy keresel tovább kifejezetten wow-os oldalon vagy discordon klánt raidelési szándékkal.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Palanova: Hát igen, kösz a választ! Discord nekem még nagyon új nehezen igazodok ki rajta de megkell szoknom mert nagyon sokan használják. Nemrég léptem fel a magyar wow vanilla közösség discordjára de valami rangot kell magadnak adni meg ilyenek nekem ez magas még de majd belejövök, 1 hét és jön a game addig bekell valahogy üzemelnem 😀 az meg hogy hol fogok játszani akkor eldöntöm majd sztem amikor belépek 😃 sztem pve szerver lesz a befutó
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Egyik oldal már deklarálta is van a magyar classic szerverek listáját:
PVE Mirage Raceway
PVP Golemagg
RP Shazzrah
RP-PVP Zandalar Tribe
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Palanova: Köszönöm!
0
0
0
0
no avatar
Magyar WoW Classic Közösség (WoW Classic HUN)
Realm és frakció független közösség!
400+ tag
- Szintalapú csapatkereső
- Realm/Frakció szobák
- Hírek, Frissítések
- Class társalgók
- Stream/Youtube megosztás
- Guild hírdetés/keresés

Csatlakozz hozzánk és találkozzunk online!
https://discord.gg/C9jkzVG
0
0
0
0
bukta2 avatar
Nekem pont ez tetszett a classicba meg bc meg lk ba hogy volt látszata annak hogy játszott valaki, már messziről láttad ha valaki pl T6 ba rohangált nem mint most hogy csili vili minden azt odamész azt zöld mindene 😃 meg ha epic is akkor is ilyen aztsetudom miaz kb. Kár hogy nincsenek már normális szettek mint anno. De itt lesz legalább T3 😉
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@bukta2: A transmognak én azért örülök, mert helyenként olyan bűn ronda szettek és fegyverek voltak még a WotLK-ban is hogy nagyon.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Palanova: de megvolt a maga varázsa, hogy tudtad már messziről hogy pl BC ben *** ennek a gyereknek megvan a 2 ili penge 😲 vagy retripalának a 2 kezes Axe 😃 az mekkora szám volt 😆 a Brutal Gladiator
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: ilipenge, hja, volt egy guild mögötte és feltehetően így is top dmg volt, most mégtoppabb lett. plusz szerencsésen választott kasztot mert ugye nem hordhatta mindenki.

Akárcsak a Shadowmourne esetében is. Nem egy nagy egyéni teljesítmény volt összerakni. Raid kellett hozzá és meglehetett bárkinek aki hordhatta.

Sulfaras detto.

Persze annak idején mi is összedobtuk a Dire Maul könyvre az aranyat hogy a maintank legyárthassa a Quel'Serrart. Az is érdekes küldetéssor volt de szintén inkább guildteljesítmény.

Talán azt mondom hogy tényleg megdolgozott érte a játékos a PVP rangos fegyvereken kívül:
- Rhok'Delar - hunter kaszt íj
- Benediction - pap kaszt staff
- Quel'Delar és variánsai. Oda csak 5 fős insták kellettek és 20/40 ember munkája.
és még pár kaszt spec fegyver.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
És akkor most ha Classicot kitolod ? 😃 és T3 mad lesz akkor ennyi a lehetőségeknek ?
0
0
0
0
💬 25
vyne avatar
@MaximumGame: Nem olyan egyszeru a classicot "kitolni".
Van azert mit csinalni es azt sem konnyu.. 😜
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@vyne: Én Classicba kezdtem 2005 ben 😃 ismerem kívülről 😃 de 2év alatt azért kitolható és utána hogyan tovább ? 😃
0
0
0
0
no avatar
@MaximumGame: Ezt senki sem tudja. Tippre még a Blizz sem. Vannak persze remények és ábrándok, de "semmi konkrét, ez nem a jövő évi érettségi tételek".
0
0
0
0
vyne avatar
@MaximumGame: Johet az alt karakter. 😜 😆
0
0
0
0
Apor avatar
@MaximumGame: Majd jönnek ki hozzá az újabb kiegészítők 😆
___

Szerintem jobb volna, ha a Lich King kiegészítőig adják ki, mert az tényleg tradícionális wow. És a LK kieg. volt a legjobb, akkor szerzett rengeteg játékost a cég.

A pandária meg a többi trágya csak lehúzás szerintem, és nem is wow... pandák Azerothban, Jesszusom...
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Nem vagy egyedül azzal, hogy WotLK kieg volt a top, és nem feltétlenül a játékoslétszám miatt.
A fő történet is kb addig szólt, utána csak placeholder kiegek, hogy hátha össze tudnak valami épp kézláb kieget kalapálni, ami azóta sem nagyon sikerült.
Persze minden kiegnek megvolt a maga haszna, még a BC-nek is, pedig abban azért volt nem kevés timesink és felhasználó "szívatás".
0
0
0
0
Apor avatar
@Palanova: Én törtszerón bohóckodtam vele, de szerettem. Nekem tetszettek. Szép emlékeket őriztem meg abból az időkből. Emlékszem, mikor a deathknight olyan bugos volt, 60-as szinten verhettem vele a 69-est, nulla hp vesztéssel 😆

Meg a bugos paladin, jajj de rég volt, és mennyit anyáztunk miatta arénában 😀
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Mindkét eset élesen is megtörtént, persze nem így ez az egyben.

A Dk a megjelenése előtt pl tényleg annyira erős volt, hogy egy frost-4 blood dk (a frost volt akkor még a tank, DW 1h kardokkal, blood meg tiszta dps, de a bloodworm fröccsenése gyógyított mindenkit aki közel volt) simán letolta hellfire penninsula instáit, healer nélkül, egy szinttel kisebben, mint az insta javasolta. Ezt a megjelenés után pár héttel orvosolták, majd nem sokkal később a frost lett a dps és a blood a tank. (persze a sámánból azóta sem csináltak tankot pedig annak készült eredetileg, és a warlocktól is elvették a tankolási lehetőséget demonformban).

A Paladin meg WotLK megjelenése után élte a fénykorát a resistelhetetlen, illetve nem volt resist a holy sebzésre, és a Divine storm akkora holy sebzést tolt, nem fizikai sebzést így az armort figyelmen kívül hagyva, hogy csak úgy hullottak az ellenfelek pve-pvp alatt egyaránt.
Plusz ez időtájt a paladin tank elérhette az Avoidance capet, ami 102,4% volt, vagyis egy támadás se érje védtelenül, vagyis minden kapott fizikai támadás valamilyen módon csökkenjen: vagy a dodge, vagy a parry, vagy a pajzsblokk fogja fel. Innentől a raidek és hc insták, timed futamok viccesek voltak, volt hogy egy dudu offhealer elég volt a paladinra. Elképesztő idők voltak, de a pajtára (TOC) nagyjából ezt is befoltozták.
0
0
0
0
Apor avatar
@Palanova: Istenem, régi szép idők... 😃 😆
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Palanova: WotLK Uldum tol kezdve szánalmas.
Nincs Attune ing, van Dungeon Finder levan butítva a tankolás, nem kell resistance gear meg ilyesmi 😂
a DK-t nem is mondom 😃
TBC 4Ever
0
0
0
0
no avatar
@YoRHa 2B: Azért BC alatt nem volt vidám dolog altokkal is kifarmolni a reveredet a HC instákhoz.
A DK is jó volt, de tényleg azt kellett volna csinálni mint amit eredetileg pletykáltak: igazi hőskasztokat. Mondjuk sajnos a lore szerint warlockból deathknight nem igazán állta volna meg a helyét a játékosok között hiszen ha addig dotoló caster voltál miért akartál volna tank melee lenni "hőskasztként".

Mondjuk a demonhunter is érdekes lett volna ha a lorehoz ragaszkodnak...

Dungeon finder szerintem jó megoldás, de azt is adott előfeltételhez kötöttem volna, ahogy a WotlK-ban a repüléssel tették. Ugye a repüléshez előtte main karakterrel el kellett érni a 78-at és akkor tudtad megvenni a könyvet az altoknak, ha jól rémlik. LFG-t is valami ilyesmihez kötöttem volna: egy karakterrel igenis menj el mindegyik instába legalább egyszer. Akkor talán megjegyzed hol vannak és nem fogsz a kieg végén értetlenkedni hogy hol van Old Kingdom (Ahn'kahet: The Old Kingdom) bejárata.

Kellettek kényelmi szolgáltatások mert sok volt az indokolatlan üresjárat. Posta 1 óra, insták előtt meeting stone-al nem lehetett idézni, átvezetők minden egyes alkalommal végignézése, pláne ha pl cotstrat timedről volt szó, tényleges guildbank, több flight pont, repülés is nagyon meggyorsította a játékot, de előnyére. Igaz több repülős harc is lehetett volna, mint a 2+1 ami volt a WotlK-ban.

Cata alatti/utáni uniformizálás már nekem sem tetszett. Értem a blizz a bring the player not the character hozzáállását, de az hogy minden amitől egy kaszt egyedi lett elvették, összemosták, az már nem volt remek (fear ward). Mondom ezt úgy hogy paladin tankként nem egyszer kimaradtam mert éppen a warrik jobbak voltak az adott harcra, vagy a duduk. Semmi gond. Másik alkalommal én kellettem az aoe tankoláshoz, vagy az addozáshoz. Nekem is könnyebb volt az adott harcokra készülnöm és közel hiba nélkül lenyomnom. Ez a kaszt velejárója, persze akkor is volt hiszti hogy jaj nem akarom az expose armort/improve sundert nyomkodni mert akkor esik a dps-em...vagy hogy 1-1 locknak bérlete volt a raidre a buffjai miatt, bezzeg a magek rollal döntötték el hogy aznap ki lesz a szerencsés aki raidre megy.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Palanova: De, pont az volt a jó hogy csinálni is kelelt valamit 😂
Dungeon Finder meg kb semmi interakciót nemigényel csak random összerak 4 idiótával és reménykedsz h nem wipe oltok 10 nél többször 😂
Nameg akkor még volt némi World PvP ha nem is oylan mint classic ban de bőven jó volt a helyzete.
BfA ban meg Master Loot sincs, egy lootbox system lett az instákbol is, raid meg felesleges mert Mythic Dungeon, meg 1 patch 1 raid elég gyenge, ha azt nézem pl TBC is 4 raid el indult kapásbol 😂
0
0
0
0
no avatar
@YoRHa 2B: Csinálni? Üresjáratban tölteni az időt online 😀

World PvP az más. Azt is be kellett mákolni de ha sikerült akkor nagy buli volt. 80 fős Astranaar "raid", TM&SS közötti balhék Helcular bácsival, sok Helcular bácsival...egyedül az nem volt jó amikor MC bejárata előtt ment az adok kapok...húzta mindenki idejét feleslegesen.

WoW meg 1 raid és egy félkész, plusz vagy 3 insta hiányzott belőle megjelenéskor (Maraudon, Zul Farak, meg talán Sunken temple). De olyan lassú volt a szintezés, hogy mire odaértek a játékosok már bent voltak az insták.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Palanova: Annak az üresjáratnak is megvan az értelme, ha megnézed Mythic be most is el kell menni 😃
0
0
0
0
no avatar
@YoRHa 2B: Azért egy mostani "utazás" és egy LFG előtti instához kocogás majd megvárni a többieket, között időben nagyságrendbeli különbség van.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Palanova: Mert ? Outland en is secperc eljutottál bármelyik raid be, egyedül Karazhan meg SWP volt ami kicsit tovább tart
0
0
0
0
no avatar
@YoRHa 2B: Konkrétan a Vanilia alatti instákhoz kocogásra gondoltam, és nem Outlanden a repkedésre, bár azért ott is voltak távolságok, pláne ha a user benézte és kirepült a világból 😀

Nem Vanilia alatt nem egy insta annyira kiesett, hogy szintezés közben előre szervezett csapattal mentünk csak oda, mert egy lélek sem járt arra a frakciónkból.

Maraudon kb mindenkinek kiesett a szintezős útjából, hordásként csak azért mentem oda mert egyik alttal elvetemülten Barrens után Stonetalon, Desolace, Feralas irányba haladtam tovább, és nem Thousand needles és Tanaris felé.

hordásként:
BFD, Stockade, Deadmines, Gnomeregan
allisként:
Wailing Cavern, RFC, SFK (messze is van és még kasztküldi is van oda, igaz Scarlet még messzebb van, de ott legalább 4 insta van egy kupacban és majd mindig volt allis a környéken...), RFK, RFD, mindkettő a hordás területek közepén van, allis FP közelben sincs, max Ratchet, mint legközelebbi FP.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@Palanova: hát igen csak ezekbe pont nem megyek ellentétes frakcióval, van helyette más 😃
nameg classicba inkább cucc miatt érdemes insta ba menni nem is az XP miatt.
Gadgetzan port meg van Booty Bay vagy tán még Tanarisban is 😃
0
0
0
0
no avatar
@YoRHa 2B: Cucc miatt csakis, nem is XP farm. lvl60-on is a Draconian Deflector miatt mentem annyi UBRS-t nem a táj szépsége vagy a kilátás miatt esetleg az XP miatt.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Apor: Szerintem meg a Classic azért volt jó, mert volt a Hordába a Sámán és Ally ba a Paladin... és a többi oldalon nem volt ez elérhető ! + Naxxramas annyira durvára sikerült ... hogy 40% os gyengítést kapott hogy üthető legyen ! + A repülő mountokkal ***ták a játékot... egy ilyen mmo nak az volt a lényege hogy nagy világ legyen ! A Repülő mountokkal össze ment az egész !
0
0
0
0
Apor avatar
@MaximumGame: Egyetértek.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@MaximumGame: Akkor megvan a játszó társam! Szívesen kezdenek veled akkor egy karaktert ha lesz kedved hozzá 😉

Anno BC ben kezdtem a wow ot de LK volt az ahol orrba szájjba toltam 0-24 be a játékot még fiatal kispöcs koromba, régi szépidők
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@bukta2: 😃 hát nem tudom lesz e időm rá 😃
0
0
0
0
no avatar
@MaximumGame: Két év alatt akkor tolható ki ha a csapat is olyan. Nem mindenkinek, sőt nagyon is keveseknek adatott meg Vanilia Naxx, de ezt nyilván te is tudod. Classicban feltehetően ismét előjönnek a Vanilia problémák.

Kérdés hogy a játékosközösség kinőtte-e ezeket a problémákat vagy maradtunk olyanok mint azok a felnőttek akik visszakerülnek az iskolapadba - visszaváltoznak gyerekké.
0
0
0
0
Apor avatar
A következő neveket foglalom le:

- Paplan (shadow priest)
- Tibiatya (holy priest)
- Makiverem (hunter)
- Mikorka Kálmán (warlock)
- Kövér László (retri. paladin)
0
0
0
0
💬 2
Geravor avatar
@Apor: https://i.pinimg.com/originals/83/c8/97/83c897f90bf4ad9e3cc85eeb3d9a0d6a.jpg

OMG majdnem meghaltam x dddd (nem)
0
0
0
0
Apor avatar
@Geravor: 😆 😆 😆 😆
0
0
0
0
no avatar
08.13-án kell aktív előfizetés a névfoglaláshoz.
08.27-én indulnak a szerverek.

Két hét előfizetés ment a kukába. Felbecsülhetetlen érzés.

Well played blizz...persze aki akar mehet BfA-zni addig.
0
0
0
0
💬 6
vyne avatar
@Palanova: En tuti lefoglalom! 😃
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Ha fanja vagy a játéknak oly mindegy az a két hét a több év mellett.
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Nem a rajongással van a gondom, hanem az elvvel.
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Az elvvel már nagyon régóta gond van Blizzard bácsinál. Nem értek egyet velük, csak nem meglepő.
Vedd úgy hogy 13€ a névfoglalás, és cserébe kapsz pár nap előfizetést is 😆
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Igen ha mondjuk úgy lett volna kiírva hogy:

Névfoglalás: 13$
Gratis: +14 nap játékidő

, akkor nem lenne semmi problémám. Más kérdés hogy a karaktermódosítások (name, faction, race) is eléggé horror áron vannak 10-30€ között.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Elvet eddig sem volt érdemes keresni, ezért sem értem a meglepődést.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció