Windows PC-kre is megérkezett a DirectStorage technológia

Szerző: xoki | 2022. March 15. | hír | 6 hozzászólás

Az Xbox Series X/S konzolok bejelentésekor lepleződött le a sokkal gyorsabb töltőképernyőkért és jobb játékteljesítményért felelős DirectStorage technológia, amelyet később Windows PC-kre is bejelentett a Microsoft.

Egy hosszú tesztidőszak után végre PC-re is elérhetővé vált a cég tárhely-technológiája. Ahogy azt korábban megerősítették, az API Windows 11 mellett Windows 10-en is működik. Mivel a fejlesztők már hozzáférhetnek a technológiához, az év vége felé biztosan felbukkannak az első olyan játékok is, amelyek PC-n és konzolon egyaránt támogatják azt.

A legtöbb számítógép esetében, amikor egy játék arról a tárhelyről töltődik be, ahova telepítve van, a CPU és a RAM felelős az adatok kitömörítéséért, és a folyamat végén az adatok a GPU-ra továbbítódnak. A DirectStorage technológia pedig lényegében leveszi a terhet a CPU-ról, mivel az adatok az SSD-ről azonnal a GPU-ra vándorolnak, vagyis a kitömörítést szintén a GPU végzi.

A Microsoft a közeljövőben biztosan felfedi majd a DirectStorage-et támogató játékok listáját, melyek között előreláthatóan ott lesznek a first-party címek, mint például a Forza Horizon 5 és a Halo Infinite.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Akkor mostanstól egy nvme ssd, egy rtx 4090ti, meg egy i3 1300 is elég lesz ehhez :D
0
0
0
0
💬 1
kovb677 avatar
@Ndadam27: 4090 már leolvad
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Es azert miert jo, hogy csak a GPU vegzi a munkat, a CPU nem segit be neki? Marmint ha a GPU bivaly eros a CPU meg lepkefing, ugy ertheto de ha a CPU + a GPU is 1forman erosek, akkor nem okosabb ha kisegitik egymast? 🤔
0
0
0
0
💬 3
xCube avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: A gond az, hogy a hírben szereplő leírás nem megfelelő, pontosabban nem lényegretörő. Részletekbe megy, de nem fejti ki azokat és ráadásul teljesen pontatlan. Röviden: A DirectStorage előnye az, hogy az adatokat direkt a VGA (GPU) kapja meg kerülőút nélkül, így csökken az overhead. Gyakrolatilag streamelheti az asseteket direkt az adattárolóról közvetlenül PCI-E csatornán keresztül.
1
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@xCube: Erdekesnek erdekes, koszi a kiegeszitest! :) Kivancsi leszek mikortol fogjak PC-n jatekok kihasznalni, meg hagy jatek es mennire fogja kihasznalni, mennyivel lesz jobb a mostani rendszer helyett.
0
0
0
0
xCube avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Idővel mindenképpen szükségessé válik majd, mert mindkét aktuális konzol ilyen elven dolgozik. Praktikus, mert kiküszöbölhető vele a hagyományos betöltés és részletesebb nagy terek kialakítása lesz lehetséges akadozás és extrém LOD hullámzás nélkül. A PC jelenleg azzal hozza be a "hátrányát", hogy sokkal több memóriát használ.
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció