Új Intel 8. generációs asztali CPU-k és chipsetek váltak elérhetővé

Szerző: xoki | 2018. April 03. | hír | 21 hozzászólás

A Coffee Lake először tavaly októberben vált elérhetővé, ellenben csak a Z370 chipset, valamint elenyésző választék volt a CPU-kból. Ma ez megváltozik, ugyanis az Intel elérhetővé tette a H370, H310 és B360 chipseteket, amelyek mellé új processzorok is érkeztek.

Összesen két új Core i5, vagyis az i5-8600 és az i5-8500 bővíti majd a kínálatot. A Core i3 felhozatala szintén kibővül a Core i3-8300-zal, amely 100Mhz-cel gyorsabb, mint az i3-8100, megtartva a 65W fogyasztást.

A fentieken kívül a T-széria is megjelenik, amelyek mindössze 35W-ot fogyasztanak és elsősorban irodákba szánják őket.

Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Már látom előre a sok i3-8100+H310/H370/B360 kombó konfigot a büdzsé gamer-eknek. Megmondom őszintén az úgy tényleg elég ütős lenne, egy jó videókártya mellett főleg. Azt hiszem ezzel az Intel (egyenlőre) megfizethető árú alternatívát nyújtott, csak úgy, mint amúgy a Ryzen-ek alsó kategóriája is (Ryzen 3-ak, különösen az új IGP-vel). Erről van a szó, indulhat a verseny nagyfiúk 😃 Nekünk, átlag felhasználóknak már most jó 😀 Legalább ez a része olcsóbb lehet, ha a RAM-ok és a VGA-k ára az egekben van 😎
0
0
0
0
xoki avatar
Hamarosan javításra kerül a hiba
0
0
0
0
rambustibi78 avatar
Atyaég, hogy túl van árazva a non-k gyík 5 proci. 😶 Dübörög a hypevonat...
0
0
0
0
💬 1
carl18x avatar
@rambustibi78: Én a használt piacon bírtam mikor néztüm haverommal a hirdetéseket és azt írták a konfigra I3-as szörnyeteg Processzor gyík I3-2100 😃 Az igen jó nagy szörnyeteg 😆 Kiégtem. Biztos nem vagy ti gyíkember? Rambus? 😃
0
0
0
0
wiza avatar
Ez van mikor nem mondok semmit "
0
0
0
0
FaLchioN avatar
De ha az i5 rendelkezik HT-gel akkor az nem 6/12 lenne,mint az i7? :/
0
0
0
0
💬 4
carl18x avatar
@FaLchioN: Hol olvastál te Hyper Treadingos I5-őt? 😃 WTF? 6/6-os az I5-8500 is.
0
0
0
0
FaLchioN avatar
@carl18x: A cikkben 😃 (WTF)
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@FaLchioN: Hol látod az i5 töt 6 mag/12 szállal ? 😃
0
0
0
0
FaLchioN avatar
@MaximumGame: ''Mindkettő hatmagos és rendelkezik hyper-threadinggel.'' A táblázatban nyílván nem, a cikkben van leírva....
0
0
0
0
carl18x avatar
Nyilván az új alaplapok már befogadják a 9. Genes processzorokat. 😃 Remélhetőleg (alapvetőnek kéne lennie)
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Amilyen balhé volt körülöttük az elmúlt hónapokban biztonság terén , nem biztos hogy , ha majd újítok gépet akkor intel fog kelleni nekem. 😆 Így is bánom valamilyen szinten , hogy tavaly kabylake-ra építkeztem. 😊 (persze nincs bajom a teljesítménnyel) de ha már valamiért nem kevés pénzt add ki az ember , ne legyenek már ilyen biztonsági xarságok.
0
0
0
0
💬 8
kistiko07a avatar
@Arthur Morgan: Azok a biztonsági hibák is nagyon kis százalékban érintik az átlagfelhasználót. Kitudja még milyen hibák vannak a rendszerben amik nem derültek/derülnek ki és még ezek ellenére se gondolkoztam azon, hogy mit vegyek. Azzal az i5-el egy darabig nem lesz gondod szóval ne sajnáld. 😉
0
0
0
0
hashimoto avatar
@kistiko07a: Attól függetlenül még mindig jóval drágábbak a konkurenciánál, és a bizalmat ezek után nehéz lesz visszanyerni.
0
0
0
0
kistiko07a avatar
@hashimoto: Azt eddig is tudtuk hogy pénzéhesek illetve egyedül álltak a pénzhegy tetején de sajnos a konkurencia ugyan így tett volna szvsz. Illetve a kommunikáció is szegényes volt. Reméljük ez változni fog a közeljövőben mert amúgy drukkolok az AMD-nek is. 5 évig nyúztam a Phenom II-esem és imádtam 😃
0
0
0
0
hashimoto avatar
@kistiko07a: Én már úgy vagyok vele, játékra ott a konzol ha nagyon kell, van egy laptop munkára amúgyis, van egy imac is, amit az életben nem használok, pc meg addig lesz, amíg megy. Inkább elköltöm benzinre. 😉 😃
0
0
0
0
kistiko07a avatar
@hashimoto: Abszolút igazad van csak ez sajnos olyanoknál mint én nem működik 😂 4 éves korom óta vesznek körbe számítógépek és imádom őket. Sajnos egyre költségesebb hobbi de max a tempóból vesz vissza 😃
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@hashimoto: Mac mini/PC: munkára, játékra: konzol kombináción már gondolkodtam én is. Tény , hogy elsőre zsebbe nyúlós , de hosszú távon lehet hogy praktikusabb megoldás. Nem beszélve arról , hogy egy konzol életciklusa hosszabb játszhatóság szempontjából. nincs aggodalom körömrágás , hogy fut vagy nem fut az adott játék 😆
0
0
0
0
no avatar
@hashimoto: Amíg veszik nem lesz olcsóbb szóval ez nekik nem téma. A bizalmat meg nincs miért vitatni, ellenben a Ryzen ezt most építi, de ugyan úgy voltak nála is ilyen biztonsági rések, szóval egy kutya.
0
0
0
0
xXMrSanXx avatar
@Arthur Morgan: Nem akarok semelyik gyártó mellé állni, mindegyiknek megvan a maga sara. Volt AMD cpu-m, volt intel CPU-m.

Intel Pentium MMX @ 200mhz -es cpu-val kezdtem.Volt Pentium 2, Athlon XP, Celeron D, Athlon X2, C2D, Athlon X4..

A tapasztalataim minden egyes alkalommal azt mutatták, hogy valamiért az intel CPU-n simábban mentek dolgok. Nem voltak micro akadozások, egyenletesebben és simábban ment minden, a rendszertől kezdve az alkalmazásokig. Persze mindig mutatott valami jót, valami újat az AMD, papíron mindig kiemelkedő teljesítménnyel, de egy drágább, gyengébb Intel mégis tudta és tudja hozni azt a szintet. Igen, drága az adott gyártónál a CPU, de úgy érzem minőségibb dologról beszélünk. Nem hinném, hogy véletlen a papíron leírt azonos teljesítményű processzorok közötti hatalmas árkülönbség.Igen, nyilván meg kell fizetni a nevet, de úgy gondolom más tényező is játszik. Ez lehet akár szoftveres támogatás is, nem beszélve az azonos teljesítményű processzorok közötti energia felvételről, hőtermelésről. A tény az, hogy mind a 2 gyártó esetében egy nevetséges hűtést kapunk. Nem akarok semerre pártolni! Mint látható, igen változatos a CPU felhozatalom. A ryzen-ről nincs tapasztalatom, így a modern megoldásokról nem tudok nyilatkozni az AMD terén.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció