Távozik pozíciójából a Blizzard elnöke

Szerző: Pafry | 2021. August 03. | hír | 13 hozzászólás

A Blizzard mostanában sajnos korántsem története csúcspontjait éli, az egykor a játékosok kedvenc kiadójának kikiáltott cég mára már komoly gondokkal kell, hogy szembenézzen. A legutóbbi ilyen probléma a nemrég kirobbant zaklatási botrány, amelynek mostanra szinte az egész játékipar érzi a hatását, hiszen több kiadónál indult el ennek hatására kisebb-nagyobb változás.

A lavina pedig tovább növekszik, hiszen a botrány hatására a mai napon a Blizzard igazgatója, J. Allen Brack hivatalosan is benyújtotta lemondását, erről pedig egy közleményt is kiadtak.

Brack még 2018-ban lett a cég igazgatója, miután Mike Morhaime, a Blizzard társalapítója leköszönt a pozícióból. Már a '90-es években is a videojáték-iparban dolgozott, megfordult az Electronic Artsnál és a Sonynál is, mielőtt a Blizzardhoz került volna, ahol többek között a korai World of Warcraft fejlődéséért felelt.

A helyére már meg is választották az utódját, pontosabban utódait, hiszen az igazgatói posztot ezentúl ketten is betöltik, Jen Oneal és Mike Ybarra, Brack pedig a közleményben fel is hívta rá a figyelmet, mennyire örül, hogy ők kerülhettek vezető szerepkörbe, hiszen kulcsszerepük lehet a megfelelően biztonságos munkakörnyezet kialakításában, ez pedig úgy tűnik, jelenleg a Blizzard egyik legnagyobb gondja. Az esetleges pozitív változásnak remélhetőleg a játékosok is nyertesei lesznek, hiszen a fejlesztők egy jobb környezetben minden bizonnyal jobb játékokat is fognak fejleszteni.

Hozzászólások: 13
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
SuperPuma avatar
Már tudom miért volt olyan ismerős
https://www.dvdabc.hu/images/sztarok/stevenseagal1.jpg
0
0
0
0
💬 4
YoRHa 2B avatar
@SuperPuma: Én is tudnám ha betöltene a kép xD
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@YoRHa 2B: Kérdezd meg a fantasztikus webtárhely üzemeltetőjétől, hogy miért nem elérhető a kép egy óra elteltével.
0
0
0
0
marcitoth870 avatar
@SuperPuma: nekem sem tolt be :DDD
0
0
0
0
hellblazer17 avatar
Bobby Kotick-ot kéne már meneszteni.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@hellblazer17: Addig nem fogják amíg a részvényesek szerint jól dolgozik...hacsak komoly balhéba nem keveredik (kreatív könyvelés, dolgozói alázás, stb...)
0
0
0
0
no avatar
az igazgatói posztot ezentúl ketten is betöltik, Jen Oneal és Mike Ybarra
- ez mind szép, de más pletykák szerint "csak" ügyvezetők lesznek, és feltehetően az Activisiontől érkezik föléjük majd egy arc, akin keresztül az Activision így még jobban beleszólhat a blizz dolgaiba - na nem mintha eddig nem tette volna, de így még könnyebb lesz kézi irányítás alá vonni a blizzt, plusz az érkező arc dönthet minden olyan kérdésben is amiben a fenti kettő nem tud megegyezni...

És ne feledjük ezt sem:
0
0
0
0
susguy avatar
Az esetleges pozitív változásnak remélhetőleg a játékosok is nyertesei lesznek, hiszen a fejlesztők egy jobb környezetben minden bizonnyal jobb játékokat is fognak fejleszteni.
Remélhetőleg nem fogják többet szexuálisan zaklatni a dolgozókat. Utána majd lehet érdekelni fog hogy mit akarnak eladni.
1
0
0
0
💬 4
Twist avatar
@susguy: Ha egyáltalán még piac leszünk nekik kína mellett.
1
0
0
0
no avatar
@Twist: Az a piac ahol pénz van, és azért kínán kívül még mindig van pénz, így egy ideig biztosan ide is fognak értékesíteni címeket. Más kérdés hogy azok milyen minőségűek lesznek, lásd Endless of God reskinnezése Diablo Immortalsra alvállalkozó által vagy esetleg ténylegesen dolgozni is fognak az adott címen, ami a warcraft 3 reforged fényében nem biztos hogy nyerő ötlet...
0
0
0
0
Twist avatar
@Palanova: Mikor volt a balhé a hongkongi versenyző kizárása miatt, mert a tüntetőket támogatta egy interjúban és a Blizzard kitiltotta a versenyekről, akkor az egyik fejlesztőjük volt képes összehozni azt a mondatot egy kérdezz-felelekben, hogy kína egyedül nagyobb piac nekik, mint az összes többi és egyértelmű, hogy az előbbibe fognak energiát fektetni.
0
0
0
0
no avatar
@Twist: Persze, mert a többieknél már közel vannak ahhoz hogy elvágják magukat végleg a sorozatos balhék miatt. De ugyanezt mondták anno a konzolpiacról is, vagy éppen a mobilpiacról.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció