Steam: többé nem támogatott a Windows XP és a Vista

Szerző: xoki | 2019. January 02. | hír | 30 hozzászólás

Ahogy azt a Valve korábban bejelentette, 2019. január 1-jétől a Steam többé nem támogatja a Windows XP és Vista rendszereket.

Egy operációs rendszer támogatásának megszűnésekor általában továbbra is működőképesek maradnak az adott programok, ellenben fontos biztonsági frissítéseken kívül nem készül újabb patch hozzájuk. A Steam esetében viszont teljesen más a helyzet, ugyanis a Steam kliens többé el sem indul majd az említett operációs rendszereket használó gépeken. Tehát minden felhasználó kénytelen lesz egy újabb operációs rendszerre váltani, ha továbbra is szeretné használni a Steam klienst, illetve az azon található játékokat.

Szerencsére a támogatás megszűnése a Steam felhasználók mindössze 0,11%-át érinti, ugyanis ezek azok a személyek, akiknek Windows XP van a gépükön, ahogy az a 2018 decemberi Steam hardver- és szoftverfelméréskor kiderült. A Windows Vista operációs rendszer használóinak száma pedig olyan alacsony, hogy a fenti felmérésben két tizedes használatával nem volt kimutatható.

Hozzászólások: 30
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
MaximumGame avatar
Akkor akinek XP je vagy Vistája van és azon akar gamelni? 😃 annak le kell hogy töltse a netről ? 😃
0
0
0
0
💬 1
SuperPuma avatar
@MaximumGame: hexával átír egy értéket és ugyanúgy feltelepül
0
0
0
0
sean avatar
A melóhelyen még win98-at is használnak pár gépen 😃 A régi laptopomon még XP van, bár csak pár olyan játék van fent nosztalgiázni, amit az újabb rendszereken képtelenség működésre bírni. Azok meg még a Steam előtti időkből valóak.
0
0
0
0
💬 7
ichigo23619 avatar
@sean: nekem a mostani win10 el furcsa mód minden megy.
diablo, the thing, rayman 1-2-3, drakan, és még sorolhatnám.
0
0
0
0
no avatar
@ichigo23619: Nekem se volt még soha problémám kompatibilitást illetően win10 alatt.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@ichigo23619: Próbáld ki a Commandos sorozatot.
Virtuál XP-n is iszonyatosan szarul megy, 7-esen el sem indul, a 10-esen meg pláne...
...szóval van bőven progi, ami használhatatlan, ha nem Steam-es verziód van.
Márpedig nekem is van jónéhány ilyen... 45 évesen már elég nagy a gyűjteményem.
0
0
0
0
sean avatar
@Shadow9: Van pár játék amit meg lehet oldani patchel vagy máshogy, de nem akarok szenvedni velük ha ott a régi laptop amire felteszem és gond nélkül megy 😃 + egy vén laptopra nem érdemes win7-8-10-et rakni mert olyan lassú lesz mint a tetű (ha egyáltalán rámegy és vannak kompatibilis driverek). Sok laptopot javítottam egy időbe és a fejem fogtam mikor arra kértek hogy tegyek fel win8-at egy őskövületre, amibe max 1 giga ramot lehet pakolni de az is aranyárban van hozzá. Ha fel is ment akkor pedig a driverekkel volt gond mert egy XP virágkorából származó laptophoz nagyon ritkán találni működőlépes drivereket.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@ichigo23619: ToCA Touring Car Championship példaként. Mondjuk azt még XP-n is elég működésre bírni.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@sean: Az semmi, DOS 6.22-vel fut néhány teszter PC a cégnél.
Igaz, 486 DX2-esen nem is futna más.
A célnak viszont megfelel, minek lecserélni?
0
0
0
0
sean avatar
@Shadow9: A 30 éves gépeken nálunk is DOS van, de ott megértem hogy nem lehet jobbat rátenni (128kb memória stb.) A programokat floppy lemezen tesszük rá 😃 Bár hónapokig mennek megszakítás nélkül, kevesebb a gond velük mint az újabb win7 rendszerű gépeken, ott sokszor a szomorú smile fogad (kékhalál).
0
0
0
0
hellaflush0818 avatar
a kék halál már a multé 😆
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@hellaflush0818: Cserébe kapsz egy Win10-dizájnos kék-fehér felületet, amin közli a hibát és közben naplózza is azt, amiről szintén értesít 😃 2017 év eleje óta használok Win10-et és sosem volt problémám vele, viszont a minap megtörtént ez a "kékhalál", vagyis hát a modernebb verziója. Lövésem sincs miért, a hibakód alapján fájlrendszer/RAM hibára lehetett volna gyanakodni, viszont megnéztem, a S.M.A.R.T. semmit nem naplózott, a memóriateszt pedig nem mutatott hibát... Azóta sem fordult elő és azóta sem találtam meg az okát...
0
0
0
0
sean avatar
@kiskeni: Lehet csak pillanatnyi feszültség kimaradás vagy más kisebb hiba. Mikor a tápom a végét járta akkor nálam rendszeresen csinálta mindig más hibakóddal.
0
0
0
0
no avatar
@sean: Uhh, nem örülnék neki, ha a táp szórakozna... Per pillanat nem igazán tudnám cserélni. Bízom benne, hogy az E-on jó szolgáltatása volt a ludas 😃
0
0
0
0
TheXperia1 avatar
Szép volt jó volt 2003-ba még szerettem 😃
0
0
0
0
no avatar
Várom már az "Pedig ez volt a legjobb Windows..." hozzászólásokat. 😊
0
0
0
0
💬 3
susguy avatar
@LordSzalko: Pedig ez volt a legjobb Windows...
0
0
0
0
carl18x avatar
@LordSzalko: Pedig ez volt a legjobb Windows "Szerintem" 😀 XP-n úgy hasított a GTA III hogy csak na. Csapágyas 20 fps 😆
0
0
0
0
vyne avatar
Az sem normalis amugy, aki ezeket az oprendszerek ma meg hasznalja.. 😃
0
0
0
0
💬 10
TRACERHD avatar
@vyne: Boltok meg ilyen helyek használják de aki gaming-el is na az tényleg nem normális 😆
0
0
0
0
vyne avatar
@TRACERHD: Azt tudom, meg a bkv meg egy ket bank. 😃 Az a baj, hogy van aki gamingre hasznalja, az a bizonyos 0,11% 😃
0
0
0
0
Larten avatar
@vyne: És aki banki gépen codozik vagy cs-zik? 😃
0
0
0
0
MariusTitus avatar
@Larten: Vagy a pénztárnál egy gyors 1.6 meccs két vevő között? 😆
0
0
0
0
Neuralink_2022 avatar
@MariusTitus: Ez nagyon odaverne 😃 +1
És lehetne tournamentezni a hitel végtörlesztésért a Dust on.
0
0
0
0
MariusTitus avatar
@Neuralink_2022: Azaz 😃 Dust2 championship kasszas Erzsi edision
0
0
0
0
carl18x avatar
@vyne: Azért Indiába és Afrikába bizonyos szegény régiókba hidd el kemény a Windows XP 😃
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@carl18x: Kínát se hagyd ki.
A cégnek ott is van néhány telephelye, anno főtt is a fejük az XP EOL idején, hogy a rákba tolják fel a 7-est a 486-os gépeikre.
...és ezzel a Föld lakosságának bő egy harmadát lefedtük... ha nem a felét.
0
0
0
0
carl18x avatar
@Shadow9: Hát igen, még mai világba se teheti meg mindenki hogy új windowst használ.
0
0
0
0
ben_aloha avatar
@vyne: Ha a 7 es XP kozt kene valasztani, inkabb az XP.. Hidd el, meglepodnel hany helyen hasznalnak meg XP-t vagy meg oregebbet, nem csak gyarakban..
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció