PC-re is megjelenik a Diablo Immortal

Szerző: xoki | 2022. April 25. | hír | 11 hozzászólás

Valószínűleg mindenki emlékszik még a Diablo Immortal bejelentésére, hiszen ettől a ponttól a Blizzard népszerűsége zuhanórepülésnek indult, főleg a franchise rajongóinak szemében. Ha esetleg mégsem találkoztatok volna még vele, a Diablo Immortal a széria spin-offja lesz, amelyet kizárólag okostelefonokra jelentettek be.

Nos, mint kiderült, a sok vitát generáló Diablo Immortal PC-re is megjelenik majd. Egyelőre nem tudni biztosan, de valószínűleg a PC-s változatban is jelen lesznek az okostelefonokra készült játékokra jellemző mikrotranzakciók. Az akció-RPG június 2-án, nyílt bétában rajtol el a platformon, miközben a teljes verzió is ekkor érkezik iOS-re és Androidra. Cross-play és cross-progression támogatást is kap, vagyis bárhol és bármelyik eszközötökön folytatni tudjátok a játékot.

A Blizzard állítása szerint folyamatosan mérlegelték a PC-s portot, de mivel szerintük a rajongók egy része úgyis emulátorral futtatta volna a játékot, zöld utat adtak a PC-s változatnak. Mindenképpen érdekes döntésről van szó, hiszen eddig minden erejükkel azon voltak, hogy a lehető legjobb mobiljátékot hozzák össze.

A cég egy blogbejegyzésben fejtette ki a kezdeti döntéshozatal részleteit, illetve, hogy hogyan próbálnak hűek maradni a Diablo-élményhez. A hagyományos bal kattintás mellé a WASD irányítást is hozzácsapták, mivel az a karakterirányítás ösztönös módja a folyamatos klikkelgetés helyett, ha támadni vagy mozogni szeretnénk. Az irányítást személyre szabhatjuk, és a kontroller is támogatott lesz. A HUD elemeit a PC-hez mérten megnövelték, de nagyjából azonos maradt, hogy egyszerre kiadhassák a két változatot.

A blogbejegyzés végén figyelmeztették a veterán Diablo-játékok kedvelőit, hogy a Diablo Immortal valamelyest eltér a többi PC-s Diablótól, miközben a mobilportra egy kísérletként hivatkoznak.

Diablo Immortal
Diablo Immortal
Diablo Immortal
Megjelenés: 2022. June 02. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, MMO
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Hozzászólások: 11
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Nálam mindenből a PC az alap, a telefonon beszélni, időnként üzenetet olvasni szoktam.
Így "Öröm és Boldogság" a PC változat...
Remélem, ha eljutok odáig és kipróbálom, utána is ezt ugyanezt fogom mondani... :)
1
0
0
0
MaximumGame avatar
Csoda hogy manapság tudnak jó döntéseket is hozni. 😄
2
0
0
0
ichigo23619 avatar
Srácok nektek nincsen telefonotok? 🤣🤣🤣


amúgy nagy gond nincs vele mert tuti elleszünk vele az öcskössel csak remélem a mikrotranzakciók nem pay2win ek lesznek hanem csak mondjuk a transmogrify-k, pet ek, szárnyak és csillámf@szláma.
mert ha pay2win lesz akkor meghagyom a free fire függő tizenéveseknek.
2
0
0
0
tamas98765 avatar
Erre emlékszem :D
A 'Szezonon kívüli áprilisi tréfa' XD
0
0
0
0
💬 7
no avatar
@tamas98765: Sajnos ez nem tréfa. De úgyis a 4 et várja mindenki.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Kings Bounty fan: Hát, arra még várhatnak
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Ja addig van más. Ma jött ki 2 is amivel sokáig el lehet szórakozni.
0
0
0
0
tamas98765 avatar
@Kings Bounty fan: Ja hát azért kapták :D
De reméltem hogy elég nagy pofon volt ez a rajongóktol de úgylátom már túl vastag a bőr a képükön hogy érezzenek valamit is :(
0
0
0
0
no avatar
@tamas98765: Erre pazarolni 4 évet szánalmas, helyette már jött volna idén a rendes 4-dik epizód.
1
0
0
0
tamas98765 avatar
@Kings Bounty fan: Szerintem ezzel mindenki így van :)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció