Októberben lepleződhet le a Mass Effect remaster
A rajongók már a PlayStation 4 és Xbox One konzolok megjelenése óta szeretnének egy Mass Effect Trilogy remastert, és az utóbbi időben több információ is felbukkant ezzel kapcsolatban. Sajnos ezek igazságtartalmát még mindig nem erősítették meg, de ha hihetünk egy bennfentes szavainak, akkor októberben végre bemutatkozhat a várva várt felújítás.
Jeff Grubb rengeteg nyári gaming esemény dátumát fedte fel az utóbbi időben, és nemrégiben frissítette idővonalát egy októberben esedékes bejelentéssel. A szándékosan elírt „Remasster” láttán a rajongók azonnal felkapták a fejüket, hiszen szerintük ez nem mást takar, mint a régóta pletykák tárgyát képező Mass Effect Trilogy Remastert.
A játékra utaló új jel alapján a remastert októberben fogják leleplezni, és érdekes lesz majd látni, hogy vajon a jelenlegi konzolgenerációt veszik célba, vagy inkább PS5-re és Xbox Series X-re fog megjelenni. Persze a konzolok mellett valószínűleg PC-re is elkészül a felújítás.
Műfaj: Akció, Szerepjáték, TPS
Fejlesztő: BioWare
új játék = kockázat
remaster = kb tuti vevő akik az eredetit is megvették = kisebb kockázat, kevesebb meló
Egy ME esetén meg hatványozottan igaz, hogy nagyon óvatosan kell most eljárniuk, mert még egy fiaskó és mennek a levesbe. ME 3 és ME:A után így is két eséllyel több mint amit bármely más fejlesztő megkapott eddig. Kevés stúdió élt túl két ekkora blamát...
Szerintem eléggé ki lett vesézve (sőt már belezve) ez a pletyka, lehet ráérne akkor írni róla, ha egyáltalán kiderül hogy igaz-e az egész 😆