Nvidia: továbbra is a GPU kínálat növelésén dolgoznak

Szerző: xoki | 2018. February 12. | hír | 7 hozzászólás

Az Nvidia eddig sem tagadta, hogy a kriptovaluta-bányászoknak köszönhetően jól megszedték magukat, de továbbra sem feledkeztek meg arról a problémáról, amit ez okozott. Bizony, a gamerek számára szánt mennyiségről van szó, amely lassan egyenlő lesz a nullával.

A pénzügyi eredményeit bemutató cég megragadta az alkalmat és ismét szóvá tette korábbi kijelentését, mely szerint „mindent megteszünk, hogy megnöveljük a GPU készletet”, és még mindig az az első számú céljuk, hogy a játékosok kezébe jusson el termékeik legnagyobb része. Ehhez pedig az egyetlen út a készletek feltöltésén át vezet. Korábban már felhívták a kiskereskedések figyelmét arra, hogy a gamerek számára juttassák el a kártyákat azzal, hogy limitálják a megvásárolható mennyiséget.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Gratulálok kedves bitcoin bányászor már nem éri meg GTX 1050-et meg 1050 Ti-t venni, de már annyira RY 560-at sem de még akkor inkább mindig azt vegyetek az még nincs olyan eget verő áron! Én a GTX 1080-mat 240k-ért vettem! Akkor inkább a proci árak emelkedtek volna ilyen drasztikusan amúgy meg remélem a GTX 2xxx szériá nem lesznek ilyen drágák de nem hiszem, hogy vennék onnan vga-t! mert már vettem gtx 1080-at szóval most valameddig nem veszek vidikarit!
0
0
0
0
no avatar
Na van egy jó hírem, egy pletyka szerint az Nvidia a 2XXX szériát eleve úgy fogja kiadni amiből ki lesz herélve a bányászat. Lesz Gamer és bányász verzió. Így meg akadályozza hogy vérszomjas bányászok felvásárolják az összeset, tweakdown oldalán olvastam.
Akkor ezért lett a Voltából Ampere GPU végül, biztos ez is benne volt a pakliban. A 2000 Széria ezek szerint tud tenni a készlet hiány ellen 😃 Jó hír a gamereknek. Rendes Árba kapható lesz a GTX 2080, az mi durva lesz már mikor a GTX 1060/ a GTX 2080 árába fog menni. Főleg mikor mint kettő piacon lesz, csak ne hogy valamelyik kereskedő az új szériát is felárral árulja.
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
Na de mégis ki az az idióta aki el hiszi hogy egy bolt majd maga ellen fog dolgozni azzal hogy limitálja a vásárolható mennyiséget, ráadásul úgy hogy már alapból rengeteg haszonnal árulja...

Méreg drágán veszik a GPU -kat mint a cukrot, ez mindenkinek csak jó kivéve az átlag felhasználóknak de az igazából pont senkit sem érdekel. 😊
0
0
0
0
lived avatar
Itt-ott azt motyogják hogy a kriptobányászat lassan be fog bukni.
Ehhez képest a csapból is ez folyik. Én egyre több helyen látom reklámozni.

Én most vagyok úgy hogy vennék új vga-t de csak azt látom hogy az árak egyre meredekebben mennek felfele.
Az új vga-k se fogják lenyomni a régiek árát.
0
0
0
0
Cyanosite avatar
Jó jó, de mikor jön az ampere? (hivatalosan) 😆
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Cyanosite: Április ha a tervek szerint halad 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció