Nem kell aggódni, úton van a Dead Island 2

Szerző: xoki | 2018. July 06. | hír | 16 hozzászólás

A Dead Island 2-t 2014-ben jelentették be, amelyet a Yager Development, azaz a Spec Ops: The Line stúdiója fejlesztett. 2015-ben viszont a Deep Silver bejelentette, hogy a stúdió többé már nem dolgozik a projekten, ezt követően pedig 2016-ban elárulták, hogy a Sumo Digital folytatja majd a munkálatokat.

Mindezeken felül sajnos nem sok információval szolgáltak. Igaz, hogy tavaly májusban a Deep Silver megerősítette, hogy a Dead Island 2 még mindig fejlesztés alatt áll, ellenben senki sem tudta, hogy a Yager projektjét folytatják, vagy egy teljesen új koncepcióval rukkolnak majd elő.

A Dead Island hivatalos Twitter oldalán most ismét megerősítették, hogy a játék még mindig készül, és ha eljön az ideje, akkor új információkat is megosztanak majd. Sajnos továbbra sem ismert a játék megjelenési dátuma, de legalább már tudjuk, hogy nem kaszálták el a projektet.

Dead Island 2
Dead Island 2
Dead Island 2
Megjelenés: 2023. April 21. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, Túlélő-horror
Fejlesztő: Dambuster Studios
Hozzászólások: 14
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Thespartan avatar
Gyerekek-gyerekek,ez volt az 1. résszel is... bejelentették 2007-re hogy megjelenik aztán csúszott vagy 4 évet.. egyébként,ha unreal engine 4-es a motor,akkor arra egy pozitív voksom van.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
Én még abban sem vagyok biztos hogy ezt hírnek lehet-e nevezni.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
kb a Trafalgar-i csata óta mondják, hogy jön a Dead Island 2 , kicsit már uncsi 😃
0
0
0
0
csibeszke37 avatar
Hogy mennyire hidegen érint a hír! Az első rész valami hihetetlen unalmas volt, a kiegről nem is beszélve.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Gépet nem kell újítani ha nem váltottak engine-t kivéve ha egy optimalizálatlan raklap szar.
0
0
0
0
💬 2
gigazte avatar
@TRACERHD: Az elejétől lehet tudni, hogy más engine-t kap a játék. Unreal Engine 4 lesz a Dead Island 2 alatt!
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@gigazte: Akkor menne csak legyen jó az opti.
0
0
0
0
Rocky12 avatar
Még így is hamarabb fog megjelenni mint a Cyberpunk 2077 😆
0
0
0
0
💬 6
Tuhajohn avatar
@Rocky12: Vagy a Half life 3.
0
0
0
0
DarkMSteel avatar
@Tuhajohn: És gyorsabban, mint a The Last Guardian 😂😉
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@Rocky12: Star Citizen....
0
0
0
0
csibeszke37 avatar
@Rocky12: Vagy a Beyond Good and Evil 2, Borderlands 3
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@csibeszke37: Azért szerintem a Borderlands 3 sokkal előbb meg fog jelenni....
0
0
0
0
csibeszke37 avatar
@TRACERHD: Láttál Te már legalább egy mozgó képet is a BL3-ból? Kiadtak tavaly egy kib@szott UE4 tech demót, oszt csókolom. Azóta se semmi hír róla.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció