Néhány év múlva hivatalos olimpiai sportág is lehet az e-sport

Szerző: xoki | 2017. April 19. | hír | 45 hozzászólás

A játékosok többsége biztosan hallott már az e-sport kifejezésről. Sokakat teljesen hidegen hagy, esetleg ellene vannak, sokan pedig nagy kedvelői az egyre nagyobb nézettséggel rendelkező elektronikus sportágaknak. Maga az e-sport a videojátékok magas szintű, versenyszerű foglalkozását foglalja magába, amelyek nagy nézettséggel és játékosbázissal is rendelkeznek.

A 2022-ben várható Ázsiai Játékok idején az e-sport hivatalosan is a rendezvény része lesz. Még ezelőtt az e-sport jelen lesz idén szeptemberben az 5. Asian Indoor és Martial Arts Games rendezvényen, valamint a 2018-ban esedékes Ázsiai Játékok idején is, mint demonstrációs esemény. Egyelőre a FIFA 17 került említésre, mint e-sport játék, de várható MOBA és RTS stílusú játék is. 2014-ben 10000 atléta vett részt az Ázsiai Játékokon, amelynél már csak maga az olimpia nagyobb. Ebben az ütemben haladva nemsokára akár az olimpián is lehetnek majd hivatalos e-sport versenyek.

A bejelentésről bővebben itt olvashattok.

Hozzászólások: 45
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kimi no Na wa avatar
MC MaRcI. Te még a facebookál is sötétebb vagy, már bocsánat. https://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/04/23/3791_tn.jpg
A Sport egy kiterjedt csoport. Nem csak azt nevezik sportnak, ami mozgáshoz kapcsolható. Akkor is sportolsz ha, futsz, úszol, focizol, kosarazol, stb... és akkor is, ha agymunkát végzel, minimális vagy egyáltalán nem végzel megeröltető fizikai "munkát" Pl: Sakk, darts, lövészet és ide sorolható az ESPORT is. Nem hülyeségből és az ilyen ellenszenves emberek miatt adtak esport (electronic sport) nevet. AZ esportban a jó refleksz, és kimagasló stratégiai készség szükséges. Te álomvilágban vagy azzal kapcsolatban, hogy fele annyi ész nem kell mint egy fizikai sporthoz. Te komoly "felnőttnek" próbálod itt adni magad, miközben olyan dologban akarsz kioktatni embereket, amit egyáltalán nem látsz át. Te is azon tipikus emberek közé tartozol, akinek egy esportolo tipikus kocka, dagadt, pattanásos gyerek, akik az életüket a semmire adják fel. Ezért nem fogsz soha felnőni, és adhatod nekem a későbbiekben a nagy idealista maszlagaidat hogy nincs igazam, mert belül belátod hogy igazam van, csak a logikátlan gondolkodásod visszatartja azt.
Legyen az FPS játék, MOBA, MMO, stb... mindegyiknek megvan a sajátossága, amit sok gyakorlással szinte tökéletesre lehet fejleszteni, és egy igen összehangolt csapattal nagyon sokra lehet vinni. Te nem látod át azt, hogy aki egy profi bajnokságra qualifikálja magát, mennyi munka és gyakorlás van mögötte. Ugyan úgy sportolnak, mert az általad nevezett "dagadt ázsiai kölyök" arra tette fel magát, hogy megismertesse magát a világban az adott "SPORTÁGBAN". Szívesen oda állítanálak mondjuk Faker elé, aki 20 évesen a világ egyik legismertebb esportolója a League of Legends-ben, és megkérdezhetnéd tőle, hogy mi munka van az mögött, hogy idáig eljutott és még hova fog(fognak). És ne ott vesszünk el, hogy az olimpián mit keresne az esport. Hogy az nem sport. Az is sport, mint írtam a legelején. És ezt igazán el lehetne felejteni, hogy " egy olyan sportolóval szemben aki az életét egy adott sportnak szentelte
kemény éveken évtizedeken keresztül edz diétázik
rengeteg dologról lemond és példát mutat, egy ilyen emberrel szemben nagyon unfair lesz majd mikor ott áll az olimpián egy dagadt ázsiai kölyök mert megnyerte a csgo-t" hol lenne már unfair?! Nem az uszodába Phelps mellett a vízen egy gumicsónakban küzdenének meg.... (Sztereotípia) Ők is ugyan úgy lemondanak sok dologról, és csak arra szentelik az életüket hogy minél magasabbra jussanak.
Szó mi szó, igazán be lehetne fejezni az ilyen fajta véleménynyilvánításokat, vagy legalább kulturáltan megfogalmazni. Mindenkinek megvan a sajátos véleménye, de úgy ne menjünk már bele egy véleménybe, hogy nem látjuk át a dolgok mögött lévő tevékenységeket, ezzel szülve nagy "komment háborúkat".
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
zelcsi avatar
@MC MaRcI: +1! tökéletesen egyet értek veled! 😉 😀
0
0
0
0
djsiegfried avatar
Végülis Nero császár egyszer az éneklés sportágban indul az olimpián. (Persona 5)
0
0
0
0
no avatar
Mc Marci: Szerintem te vagy trollkodsz vagy hülye vagy vagy teljesen nem értesz az egészhez.
Például egy CSGO profi meccs nem arról szól, mintha felmennél valami 600. pubra, aztán mész oszt lösz, esik ahogy koppan. Itt nagyon durván összehangoltan kell játszani csapatban, ami nem kis gyakorlást vagy odafigyelést igényel.
Mint ahogy már 100x el lett mondva, a sport egy emberek által kitalált dolog, aminek bármikor megváltoztathatják a definícióját.
Van 600 sport, ahol nem kell se ugrálni, se emelni semmit se, még is sportnak tartják. Sportlövészet, íjászat, hadd ne soroljam tovább, ezekhez is ugyan úgy hatalmas koncentrációkészség kell, mint ahhoz, hogy összehangoltan csapatként taktikákat alkalmazva ti nyerjetek több kört egy profi CSGO meccsen.
0
0
0
0
KERKO avatar
santakigyo, szerintem a virtuális focicsapat dolog az merész elképzelés...bár belegondolva fifa-ban a csapaton belül is lehet többen irányítani az embereket...

Adamsfamily, szerintem maradnak külön rendezvények, úgy értem nem fog a szertorna teremben 10 gamer megjelenni 24 colos monitorral, gépházzal, meg egy asztallal.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Az érdekes az,hogy egy masszív gamer nem jött még ide leoltani mindenkit aki ellenezi vagy furán néz erre az olimpia ötletre.
Lehet nincs idő rá mert tolni kell a játékot 😃
Belegondolva,hogy lehet van arra esély,hogy egy virtuális focicsapatnak drukkoljak majd egyszer........
Ne éljem meg inkább.
És bakker van már cucc is ami segíti a koncentrálást,persze doppingnak minősül.Hihetetlen.
0
0
0
0
no avatar
Nem vagyok egy sport buzi,aki minden 4. évben végig nézi az olimpiát,de szerintem ezekkel az e- sportokkal nem kellene bemocskolni egy több ezer éves rendezvényt.Rendezzenek külön eseményt,de a valódi sportba nem kellene belekeverni.
0
0
0
0
💬 1
atemi105 avatar
@Adamsfamily: A modern olimpia csak 100 éves. Az amit az ókori görögök csináltak az majdnem teljesen más.
0
0
0
0
KERKO avatar
Kedves Marci, érdekes fociztam is 5 évig versenyszerűen...szóval ez a nem emelték fel az itt kommentelők a seggüket hozzászólás értékét is vesztette. Összehasonlítva a focival ugyan az a felépítése csak a keret más...ha neked nem tetszik nem kell nézni, nézd a fizikai sportodat, mi meg hadd élvezünk a virtuális bajnokságokat, versenyeket., neked ettől se rosszabb se jobb nem lesz.
0
0
0
0
Levente01 avatar
Az évszázad hülye ötlete.
0
0
0
0
H-ECTOR avatar
mondjuk szerintem onnantól nem lehetne komolyan venni az olimpiát. számomra a sport tragédiája lenne ha Phelps és Lochte mellett ott gyalogolna valami pattanásos, szemüveges, ecsethajú 17-éves, mint "olimpikon"
0
0
0
0
NSD4rKn3SS avatar
iPon is lehozta a cikket
[LINK]

Szerintem tényleg komolyan gondolják, és nem tartom rossz ötletnek.
Csak azt tudnám leírni a témával kapcsolatban amit csuz-li szóval nem koptatom a billentyűt.
0
0
0
0
csuz-li avatar
Évek óta van arról szó, hogy sportként tartsák nyilván az e-sportot is. Ha meg sport, onnantól akár olimpiai is lehet, mivel az olimpiai sportágakat úgy választják ki, hogy megnézik, hogy a sportok közül mi az, ami elég látványos ahhoz, hogy az olimpiai rendezvény része legyen. Persze azért az olimpiai sportok egy része egyszerűen hagyomány alapján kerül bele a listába. Így került ki a lacross, a kötélhúzás és a golf és így került be például a strandröplabda, ami ugye elég látványos és simán bevették a normál röplabda mellé, mert megdobja a TV közvetítések nézettségét a sportolók öltözete okán...
Persze az is igaz, hogy az e-sport szervezői és versenyzői között sem mindenki tartja jó ötletnek, hogy hivatalosan is sportnak nyilvánítsák, bár az ellenérvek egy része már irreleváns, hiszen amitől féltek, a profi sport árnyoldalai, mint a dopping, a sportfogadási csalás és a többi, már rég megjelentek itt is.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Ez a cikk megint egy baromság, sose lesz az esport olimpiai sportág. A címbeli állításnak is totál 0 alapja van, csupán az író fantáziája. Az ázsiai versenyen nyilván azért rakták be/rakhatták be mert ott milliószor akkora kultúrája van a dolognak mint máshol, plusz rengeteg pénz van benne, meg nagy tömeg kíváncsi rá. Arra legalább jó volt hogy megint egymás nyakába ugorjon egy csomó kommentelő!
Egyébként enyhén nevetséges ez a hozzáállás hogy valaki kiír valamit az internetre és azt az emberek fix tényként kezelik bármiféle alap nélkül.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 5
csuz-li avatar
@MC MaRcI: Nem kell annyi ész mondjuk a CS:GO-hoz, mint pl a focihoz, vagy a lövészethez? Vagy hogy érted?
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@csuz-li: azt hittem legalább neked több eszed van
láss már a két dolog mögé ember
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@MC MaRcI: bocsánat hogy beleszólok, de egyetértek csuz-li val, és igazán felhozhatnál egy két érvet az álláspontod mellett, mert érdekelne, hogy mire alapozod azt. Az, hogy az egyik fél csak írogatja, hogy "nekem van igazam" az nem egy nagy vita.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@MC MaRcI: Próbálok mögé nézni. És le is írtam, hogy ha mögé nézel, akkor bizony ez épp annyira sport, mint sok másik. A bejegyzéseimben ki is fejtettem, hogy miért látom így. Ez egy definíciós kérdés és nincs olyan definíciója a sportnak, ami miatt kizárható lenne ebből a körből az e-sport. Ha meg úgy definiálom, hogy kizárható legyen, akkor egy csomó más sportág is kizárható, olyanok is, amik jelenleg az olimpiai sportágak közé tartoznak. Persze, ha azt mondom, hogy az nem lehet sport, aminek a sportszere árammal megy, akkor nyert, csak ezt nehéz indokolni.
0
0
0
0
Barracuda6 avatar
@MC MaRcI: Egy futáshoz nem feltétlenül kell akkora ész, mint néhány e-sporthoz. Nem támogatom én sem az e-sportot ilyen szinten, de ez erős kijelentés volt.
0
0
0
0
KERKO avatar
MC MaRcI, írtam olyat hogy csak a gamerek gondolkodnak? Egy szóval se mondtam ilyet, csak kiemeltem, hogy ott is használni kell sokszor az eszüket a SPORTOLÓKNAK ^^
0
0
0
0
csuz-li avatar
Mégis mi a különbség mondjuk egy skeetlővő és egy CS:GO játékos között, ami miatt utóbbi megsértődhetne?
0
0
0
0
💬 1
Mesterlovesz avatar
@csuz-li: A 40 milliós kérdés, én is erre várom a választ
0
0
0
0
KERKO avatar
Nyakamat tettem volna arra, hogy a poszton belül lentebb görgetve a hozzászólásokhoz lesz legalább egy olyan jellegű komment, hogy "dehát csak a gép előtt ülnek salalala"
Való igaz, hogy a gép előtt ülnek, de mint alattam is csuz-li kiemelte egyes játékok komoly reflexet igényelnek, illetve logikus gondolkodást. Most ha azt mondom cs:go. Mindenkinek, vagy legalábbis sok embernek az jut eszébe, hogy 10 ember futkározik a pályán és próbálják ellőni a másikat, na ez nagyobb szinteken máshogy néz ki, komoly összhang van a játékosok között, egy egy elemet rengetegszer elgyakorolnak (milyen érdekes mintha a fociban is épp ez lenne) és emellett gondolkodást is igényel a játék pl 1v2 szituációnál, vagy plant esetén, esetleg ha defuseolni szeretne a játékos, hogy vajon hol lehet az ellenfél, ha ő benéz vajon hogy fog reagálni esetleg a társa merre lehet s arra készülni...Sajnos a többi esport játékba nincs akkora belátásom, mint a cs-be mivel jómagam csak ezt űzöm, de azok is ugyan így épülnek fel, csak talán kevesebb reflexet igényel, a lol féle játékoknál inkább a csapatmunkán van a hangsúly, de javítsatok ki nyugodtan ha tévedek. Na szóval 100 szónak is egy a vége, szerintem simán van helye a sportok között. Illetve a siránkozó emberek véleménye ebben a helyzetben teljesen lényegtelen, ha látnak a szervezők ebben pénzt, potenciált akkor úgy is megcsinálják.
0
0
0
0
csuz-li avatar
Ha azt vesszük, hogy a sakk is sport és az agyaggalamb-lövészet is olimpiai sportág, akkor az e-sport is simán lehet sport.
Egyrészt kemény koncentrációt és stratégiai gondolkodásmódot igényel, sok-sok felkészüléssel jár és azért a fizikai terhelés sem elhanyagolható, még ha nem is akkora, mint mondjuk a maratonfutásé, de azért a sakkal, a lövészettel és még sok más sporttal simán összehasonlítható. Ráadásul olyan reflexeket követel, hogy a szertornához hasonlóan fiatalon "kiöregednek" belőle a versenyzők.
Amúgy is rendelkezik a profi sport összes ismérvével.
Látványsportnak meg nem utolsó. Azért egy LOL döntőt még mindig többen néznek, mint a teljes magyar foci bajnokság összes fordulóját együtt, beleértve a döntőt is.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Hát,sok sikert hozzá.Mást nem tudok mondani.Ez a generáció nem fogja ezt megérteni de a következő már ebbe fog belenőni és neki természetes lesz.
Idő és energia van belefektetve az igaz de a játék szó itt már mást fog jelenti.
Már most vissza van sírva a régi idők játékai.Mi lesz később.......
0
0
0
0
no avatar
Az, hogy mi a sport vagy mi nem, az attól függ, hogy hogyan definiáljuk a sport szót. Ide is rengeteg gyakorlás meg idöbefeketetés kell, mint bármelyik fizikai sporthoz, csak itt nem a testeddel kell elérni valamit hanem az eszeddel.

Olimpiákhoz odarakni tényleg nem sok értelme van, teljesen más világ a kettö, mivel ennyi erövel a sakk vagy Go, vagy akármi szellemi sportot is berakhatnának még mellé.

De azért az nevetséges, hogy itt a kommentelök többsége felháborodik meg világvégét lát ebbe bele, föleg, hogy ez még egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik.

De igen, akik ennyit gyakorolnak legyen az CS:GO vagy LoL vagy DOTA, lehet egy lapon említeni a "normális" sportolókkal. Csak más nézetböl. Ugyan úgy idejük nagy részét azzal töltik, hogy fejlesztik a játéktudásukat, legyen az fizikai vagy szellemi.
0
0
0
0
soko avatar
Hm érdekes személy szerint én is ellene vagyok hülyeségnek vélem .
Viszont csak hogy az e sportolok mellett szóljak egy pár szót sok ember nem úgy tekint rájuk mint e-sportolók és nagyon sokan lehagyják az e szót . Amit egy részt megértek de más részt közel sem , akik egy kicsit is a játék világban vannak azok tudják hogy a profiknak ez mennyire idő igényes dolog az hogy olyan szinten tudjanak játszani. Rengeteg gyakorlás akár csak a sportolóknál .
Legjobb példát mint fps párti hozzuk fel a cs go-t több mint 700 órával rendelkezem igaz mára már nem játszok de közel se tudtam azt a szintet megütni mint némely híresebb cs go player 😀
Mindegyik játék stílusnál m külön ki kell tanulni az adott szituációt , minden esetre elismerésem nekik .
Valakit a foci érdekel vagy bármilyen más sport valakit pedig az e sport nem rossz dolog ez csak már kicsit túl dramatizálják az emberkék 😃
0
0
0
0
atemi105 avatar

Én ezt csak úgy itt hagyom, nézzétek meg nyugodtan.
0
0
0
0
Bicike avatar
Mekkora baromság ez. A világ eligénytelenedése, vagy mégis mi ez? Értem én, hogy játszani jó, de sportnak nevezni is nevetséges ezt. Pláne, hogy mennyi pénzt leakasztanak ezek.
0
0
0
0
kornel244 avatar
Na elmennek ám a f@szba... 😠
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
Mesterlovesz avatar
@MC MaRcI: Miért, az esportolók nem edzzenek kőkeményen? Diétázni nem kell az tény. De például egy sportlövésznek se kell. Akkor az is egy szégyen sportág?
0
0
0
0
Sztrelok avatar
Matyizásból nem lesz olimpiai sportág?? 😃
0
0
0
0
santakigyo avatar
Nem lehet egy lapon említeni az igazi sportolókkal.Igaz egyik se vagyok és nem is szeretnék de valahogy ez lekicsinylő az igazi sportolókra nézve.
0
0
0
0
💬 3
Liptik avatar
@santakigyo: Egyáltalán nem lekicsinyítő, az e-sport is egy sportág, ami most alakult ki, én pl ebbe az e-sportba jobb vagyok (tehát játszani jobban szeretek a gépen, mint tesizni), de lehet valaki a rendes tesis sportágba a jobb. Ugyan úgy szerintem meglenne az a sportág is, csak még pluszba lenne az e-sport, ami jó néhány embert jobban buzdít, mint a sima klasszikus sport, tehát az Olimpiának van előnye ezzel, mert több embert tud szerezni, több lenne a programszám és valószínűleg többet keresne az Olimpia is.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@santakigyo: Lekicsinylő? Miért miben több egy te fogalmazásod szerinti "igazi sportóló" egy esportolótól? Mondj már egyetlen dolgot is az e betűn kívül ami más. Tényleg kiváncsi vagyok, hogy mi a lapján írod ezt. Szerintem te fogalmi zavarban vagy az esporttal kapcsolatban.
0
0
0
0
Barracuda6 avatar
@santakigyo: Én egyetértek. Ha elmennék profi focistaként egy meccsre, és többen néznék azt, ahogy valaki Fifázik, mint azt, hogy én gólt rúgok, akkor igencsak lekicsinyítve érezném magam. Megvan az e-sportnak is a saját helye.
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
Azért hozzá kell tenni, hogy az olimpiára vonatkozóan nincs információ, az csak egy következtetés volt a cikkíró részéről.
0
0
0
0
💬 2
Liptik avatar
@Tyrion Lannister: Igen következtetés, de jó lenne, ha lenne, legalább nem csak a gagyi fizikai sportok lennének, hanem rendes gamek. (bocsi a gagyi kifejezésért, ha valakit megbántottam)
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@Liptik: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Barracuda6 avatar
@MC MaRcI: Elég rossz környezetben lakhatsz, ha csak ilyeneket ismersz. Az osztályomban 19 fiúból talán 1-2 nem sportol. És az, hogy valaki férfi, és nem sportol, az nem gáz. Van, aki a szabadidejét olyan pihenéssel tölti, hogy leül egy könyvvel és olvas, esetleg nincs is szabadideje gyereknevelés mellett. Nem kéne lenézni senkit egy kiragadott tulajdonság miatt, aminek a hátterét nem is tudjuk, és főleg nem kéne általánosítani.
Az pedig kifejezetten sértő, hogy "gagyi fizikai sportok". Rengetegen erre az életüket áldozzák, és sokan pedig szeretik a "gagyi fizikai sportokat". Ne szóljunk le semmit, csak mert nem tudod értékelni és élvezni.
Az pedig egyenesen idegesítő, hogy sportok helyére te e-sportot tennél.
0
0
0
0
gigazte avatar
Ekkora baromságot már régóta nem hallottam!😂
0
0
0
0
bencsikpeti4 avatar
Nem kéne a rendes olimpiába belerakni az-e sportot inkább kéne egy e-olimpia külön 😃
0
0
0
0
FrostnovaZ avatar
Bár szeretem az e-sportot, Dotát követem is, de szerintem nem kéne összevonni a kettőt. Mivel pl a technikai sportok sem részei az olimpiának, az egy külön csoportja a kompetitív tevékenységeknek, szerintem az e-sportot is meg kéne hagyni egy ilyen külön csoportnak. Bár tudom, Ázsiában sokkal nagyobb a kultúrája az e-sportnak, szerintem nyugaton sosem fogják integrálni az olimpiába.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció