Megjelenési dátumot kapott a Mass Effect Legendary Edition

Szerző: Pafry | 2021. February 03. | hír | 4 hozzászólás

Egy ideje már tudni lehetett, hogy érkezik a BioWare legendás játék trilógiájának felújított változata, a megjelenését azonban jótékony homály fedte, csak annyi volt bizonyos, hogy 2021-ben jöhet.

Azonban ma egy látványos trailer érkezésével együtt a megjelenési dátumot is felfedték a rajongók számára. A játék nem is olyan sokára, május 14-én kerül a boltok polcaira, az EA hivatalos oldaláról pedig már most előrendelhető. Továbbá azt is megtudhattuk, hogy a készítők nem tesznek multiplayert a felújított változatba, mivel a single player élményt részesítik előnyben, és erre szerettek volna maximálisan odafigyelni.

A Mass Effectet minden idők egyik legjobb RPG trilógiájaként tartják számon, és ugyan a befejezése egykoron számos kritikát kapott, Shepard parancsnok története megkerülhetetlen a játékiparban, megérdemelten kapja meg a felújított változatot. A néhány évvel a harmadik rész után érkező Andromeda ugyan nem aratott osztatlan sikert, ám a széria így sem vonult nyugdíjba, a remasterelt trilógián kívül ugyanis már készül a következő része a sorozatnak.

Mass Effect Legendary Edition
Mass Effect Legendary Edition
Mass Effect Legendary Edition
Megjelenés: 2021. May 14. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, TPS
Fejlesztő: BioWare
Hozzászólások: 4
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Megvarom milyen lesz, am azert nagy valoszinuseggel majd lecsapok ra! 😆 😂
0
0
0
0
no avatar
De jó lenne! Szeretném végigjátszani csak az 1-t OBS nem látta! Szeretnék gameplayet csinálni róla! At 1 rendesen ment magyarosítás és dlc-kell! Sajnos régen mikor játszottam vele feltettem a magyarosítást a 2-3-ra, ami miatt egy-két küldetéses DLC nem működöt hiába tettem fel a legjobb patch-t is! Az újnál ezeket megoldják vagy továbbra se tudok játszani? --- Lair of the Shadow Broker; Alternate Appearance Pack 2; Arrival és a 3 Citadel DLC-kel? A többi mind működött probléma nélkül!
0
0
0
0
💬 2
Metalcsuby avatar
@kildi64: Az első és második rész eleve magyar felirattal jelent meg anno. Az meg, hogy utólag a rajongók által fejlesztett magyar feliratozás milyen módon zavarja meg a játék menetét úgy gondolom nem a fejlesztők hibája, amennyiben előtte működött.
0
0
0
0
no avatar
@kildi64: ME 1 esetén a lokalizáció és a dlc rossz kombináció volt, de ebben javítva lesz, ha a steam adatlap igaz:
- nem lesz benne magyar nyelvi támogatás.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció