Még az idén megjelennek a 3. generációs Threadripper processzorok

Szerző: xoki | 2019. March 07. | hír | 21 hozzászólás

Az AMD tegnap megtartotta a szokásos prezentációját a befektetők számára, ahol a cég nyilvánosságra hozta a 2019-es processzor ütemtevét is. A prezentációban elsősorban a cég előrehaladásának és stratégiájának összefoglalója látható, de a hatodik oldalon található ütemtervből kiderült az is, hogy még idén megjelennek a harmadik generációs Ryzen Threadripper processzorok.

Ahogy az a fenti ábrán látható, 2019-ben három különböző széria megjelenésére számíthatunk. Hamarosan megérkeznek a 2. generációs Ryzen Pro Mobile processzorok, amelyek valószínűleg a Zen+ architektúrán alapulnak majd, és Vega grafikával érkeznek. Az ütemterv szerint a következő széria a 3. generációs asztali Ryzen lesz, amely az év közepe felé várható. Az ütemterv végén pedig ott lapul a 3. generációs Ryzen Threadripper CPU is, amelyről egyelőre nem kaptunk semmilyen információt. Mindössze annyit tudunk, hogy a jelenlegi pénzügyi év második felében érkeznek majd.

Ezek a processzorok akár 64 magosak is lehetnek majd, azaz a magok száma megegyezhet az AMD EPYC processzorokéval. Úgy tűnik, az AMD izgatottan várja a Rome kódnevet viselő EPYC szerverprocesszorok megjelenését is, amelyek szintén idén fognak érkezni.

Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
gyorsabban fejlesztik a procikat, mint ahogy megtalálják benne a hibákat. :-)
0
0
0
0
💬 1
Csicso avatar
@slickveil: Ezeket pont lexarom, a kevesebbet fogyasszon és olcsóbb legyen mint egy olyan Intel proci amivel megegyezően tudnak játékot futtatni. Plusz egy egyéb általános alkalmazás is legalább úgy fusson az hogy hány mag meg csíkszél meg izé nem érdekel.
HA x intel procit teljesítményben legyűri kisebb áramfogyasztással és hőtermeléssel és legalább 30%-al olcsóbb ha nem akkor maradok az Intelnél.
0
0
0
0
no avatar
A processzor lassan súrolja a dinnye szó fogalmát.
0
0
0
0
Andris18 avatar
@Adzarb: Jó hogy megnéztem, most van min szörnyülködni 😲
0
0
0
0
Andris18 avatar
Off komment
Mikor lesz olyan sok magja hogy kis processzorok nőhetnek belőle?
0
0
0
0
💬 4
Andris18 avatar
@19ati93: Akkor még van idő helyet csinálni a kertben!😜
0
0
0
0
19ati93 avatar
@Andris18: Még egy kevés. 😆
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@19ati93: Lehet hamarabb fog egy mag 4 szálon futni.😆
0
0
0
0
gerikember avatar
Hamarosan itt lesznek az 1024 magos procik 😂
0
0
0
0
carl18x avatar
32-64 mag, elég brutális lesz. 64 mag 128 szál csak legyen valami ami ki használja őket 😃
0
0
0
0
💬 8
Memento Mori avatar
@carl18x: Nem hiszem, hogy a közeljövőben szüksége lenne ilyesmire annak, aki csak játszik a gépén. Megalománia enyhítésére, vagy esetleg feleslegesen felhalmozódott pénz eltüntetésére ettől még kifejezetten jó lehet. Már tűkön ülve várom hogy fogják megmagyarázni az emberkék, hogy nekik ilyen kell a counterstrikeozáshoz. 😃
Egyenlőre (hála az égnek) még ott tartunk, hogy 12 mag is overkill játékra. 6 mag 12 szál bőven elég ma mindenre. Ellenben ha már nem játékról beszélünk, ezer éve rengeteg felhasználási módja van/lett volna ilyen processzoroknak. Egy alaplapon 2-4 ilyen processzor már elég számítási kapacitást nyújthat mondjuk egy kutatólabornak szimulációk futtatására. Néhány éve ehhez még hangárokat kellett hardverrel feltölteni.
Mellesleg nem bánnám, ha kicsit a gatyába csokizna az intel és elkezdené gyártani a 32-64 magos processzorait. Aztán kezdődjék az árverseny. 😀
0
0
0
0
carl18x avatar
@Memento Mori: Nyilván nem is otthoni felhasználásra értettem amit írtam! 😀 Még lehet egy Sony vegas se tudna mit kezdeni a rengeteg szálal. Pedig az szereti a processzor erőt, hát igen ez oda a jó ahova hatalmas teljesítmény kell. Igen Szerintem is elég 6/12 szál is főként ha elég magas órajelen fút, főleg ha egész magas órajelen fút.
60 fps mellé elég egy kellő magas órajelen járó 4/8 szálas cpu is, de azért manapság extra igények végett jól jön a 6/12 szál. Például sokan tolják 144 hz-s monitorral, oda jól jön az extra teljesítmény.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@carl18x: Értettem hogy értetted. Érted? 😆
Egyébként kíváncsi vagyok milyen játékokat fognak készíteni, mire ezek a magszámok mainstream dolgok lesznek. Vagy mire beütnek a sokmagos gpu-k. 😂
0
0
0
0
carl18x avatar
@Memento Mori: Ja biztos csak már álmos vagyok azért vagyok szét szort! 😃 Hát ez senki se tudja, de azért a régebbi játékok miatt szükség van az erős egyszálas teljesítményre is mai napig. Mondjuk az IPC növekedés mindig jól jön, annyit tudok a szivárgások szerint hogy az intel 7 nanométeres Sapphire Rapids Cpu családja lesz a következő nagy ugrás. Ez 2022 tervezi az intel, de mivel tudjuk már megszoktuk nem kerül időbe piacra. Simán csúszhat 1-2 évet a rajtja, főleg hogy csak 2020-ban kerül piacra a mainstream 10 nanométert. Mivel nem volt olcsó a gyártás technologia kifejlesztése, nyilván nem csak 2 proci generációt fognak rajta piacra dobni. Igen arra én is kíváncsi leszek jönnek-e majd lassacskán a piacra több magos GPU-k. A Vulcan Api egész jól megbarátkozik bármilyen több magos GPU/CPU legyen az, kihasználja a teljesítményt.

Szerintem lassan de elérjük hogy az alkalmazások is jobban kihasználják a több szálat. Bár nem kell félni a 6700K még mai napig elég mindenre, szóval egy 8700K se lesz pár év múlva nyúg díjas 😃
0
0
0
0
19ati93 avatar
@carl18x: Sony és Adobe termékek azért szeretik a sok mag/szálas procikat. Komoly 4k 50/60 tartalmakat mindenképp jó lesz vele szerkeszteni. 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Memento Mori: Sajnos hiába a sok mag... a magok ereje AMD nél sehol nincs még... Játékra max az vesz AMD-t aki 60hz es monitoron tolja 😀
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@MaximumGame: Nyilván egy szempontból igazad van. Egymagos teljesítményben még le vannak maradva a kékektől és én sem építenék crossfire-t vagy sli-t amd alá, de nem mindenki veszi a pc építést/gaminget annyira komolyan. Én is egyből elkezdek alkatrészt vásárolni amint nem futnak az általam játszott játékok maxon 60fps-el. Ilyen téren én sem érem be egy szintnél kevesebbel. Nyilván van aki ennél sokkal többel sem, de mindenki a saját szintján nyomorog. 😃 Akinek garzonja van két szobást akar, akinek az van házat, akinek háza annak nyaraló kéne, akinek az is van kéne egy külföldön is. Érted? 😃 Van akinek elég ha van otthon egy gép amin valamilyen beállításokkal eljátszik. Vagy esetleg nem kereső egyén és a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy 150 ezerért vegyenek a neki processzort. Sokan gépet építenek annyiból, mint amennyiből sokan itt szerencsés helyzetben lévők egy egy komponenst veszünk. Meg amúgy sem akar mindenki 400-500K forintot gépre áldozni. Ha figyelembe vesszük hogy az átlag pc még mindig valami öregecske kettő-négymagos cpukra épül, nem egy hülye dolog az átlag userek piacát is lefedni. És ár/teljesítményben az esetek 90%-ában az amd viszi a pálmát. 😀 Nameg őszintén szerinted nem túlzás a processzorod, vagy az enyém egy pcbe játékra? Még én sem láttam, hogy valami is megtekerte volna rendesen a 12 szálat (Talán az assassins creed denuvoval már csinált valamit. 😃 )... És akkor threadripperek meg mifszom... Epenispowa. 😃
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Memento Mori: assassins creed Origins és Odessy már 8magot is megeszik... van olyan game ami használ HT-t van melyik csak sima magot... most az új intelek bajban lesznek mert i9 kap csak HT-t már 😀 és amelyik játék kihasználná az szarabb lesz teljesítményben ! AMD nél meg a Turbót nem kapja meg minden mag... Intelnél meg minden mag megkapja a turbó órajelet 😀 Ez a különbség azért durva !
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció