Külsős csapatok készítenek majd új, egyjátékos League of Legends játékokat

Szerző: xoki | 2019. December 07. | hír | 6 hozzászólás

Az egyik legnépszerűbb MOBA, a League of Legends stúdiója nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan új játékokat is készítenek majd. A Riot Games többek között felfedett egy új FPS-t, verekedős játékot, kártyajátékot és egy esport menedzsment címet, de ezeken felül úgy tűnik, hogy új, a League of Legends-en alapuló egyjátékos, történetközpontú játékokat is tervbe vettek.

A Riot Forge nevezetű kezdeményezés keretein belül a cég különböző fejlesztőcsapatokkal fog majd össze, hogy elkészülhessenek ezek az egyjátékos címek. A League of Legends rengeteg karakterének és kiterjedt világának köszönhetően végtelen potenciál lakozik az ilyen játékokban. A Riot Forge alatt nem AAA projektekre kell számítani, hanem inkább indie címekre, és a jelenlegi tervek szerint megpróbálják kielégíteni a lehető legtöbb játékos igényeit, tehát nem csak egyfajta stílust képviselnek majd ezek a játékok.

A League of Legends, illetve a Riot Forge jelen lesz a hamarosan induló The Game Awards-on, ahol hivatalosan is leleplezik majd az első, teljesen új játékukat.

League of Legends
League of Legends
League of Legends
Megjelenés: 2009. October 27. (PC)
Műfaj: MOBA
Fejlesztő: Riot Games
Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Na igen, ez van ha a hősöknek nincs alapból a háttere kifejtve, elmesélve. Heroes of the Stormnál is elkezdték az új, eddig nem ismert, háttér nélküli arcok behozatalát, nem is értem mi indokolja hiszen a Warcraft - Diablo - Starcraft - Overwatch bőven tartalmaz érdekes karaktereket. De ugye ezeken kívül is van még IP amihez nyúlhatna a Blizz, pl Destiny...

Itt viszont nem tudom elképzelni hogy gondolják:
egyiknek egy prince of persia oldalnézetes platfrom ugra bugra lesz
másiknak egy felülnézetes hack'n'slash
harmadiknak egy JRPG Creatorral készített pixelart cucc
lesz a saját játéka?

Ha igen akkor nem értem a döntést. Miért nem egyszerűbb egy már meglévő rendszert és motort felhasználni a történetük elmeséléséhez? Nem olyan régen bezárt egy MOBA az MXM, amiben voltak történet alapú PVE feladatok. Nem multi arénák voltak egymás után pakolva hanem külön pálya volt összeállítva, egyes feladatokhoz...pl egy gyárat kellett lerombolni, akkor a gyáron kellett végigmenni és konzolokat meg tornyokat szétlőni, stb...érdekesebb megoldás mint egy random hős bemutatása egy random játékban, amiből max a háttere ismerhető meg, de pl a harcmodora nem gyakorolható
0
0
0
0
💬 5
susguy avatar
@Palanova: Destiny-t nem ők csinálták, és már amúgy is ott hagyta őket a Bungie.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Igen, nem ők, hanem a Bungie, mégis míg az Activision alatt voltak ott figyelt a Destiny 2 a blizz appban.
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Ilyen alapon Call of Duty karakterek is bekerülhetnének, és az még közelebb is állna a Blizzardhoz. A HotS lényege pont az, hogy a Blizzard saját agyszüleményei küzdenek egymás ellen.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: CoD-ot direkt nem írtam, mert nem tudok elképzelni használható cod karaktert a hots világában, ellenben pár Destiny karakterrel. És Battlezone-t sem írtam direkt meg másik tucatnyi Activison IP-t.

A HotS lényege pont az, hogy a Blizzard saját agyszüleményei küzdenek egymás ellen.
meglehet, de míg bőven lenne feldolgozandó karakter, elkezdtek légből kapottakat belerakni, teljesen feleslegesen, semmi előzményük nem volt, semmi közük nincs a jelenlegi blizz IP-khez...
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Szerintem se illene be egy karakter sem. Mindenképpen vicces lenne egy olyan aki csak gránátokat dobál egész mapen keresztül, az ultija egy tactical nuke, és az a passzívja hogy mindig az enemy mögé spawnol, de ez túl közel állna a mostani Junkrathez.

Nem lenne bajom a saját lore-os új hots karakterekkel (elvégre a hots maga is egy blizzard cím), de túl egyértelműen lógnak ki a sorból. Ha nem ismerném őket, első ránézésre 100% biztos lennék hogy a LoL-ból származnak. Viszont Overwatch óta nem is igazán lepődök meg, hogy nem tudnak épkézláb egyedi karaktereket kitalálni.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció