Közeledik az Artifact 2.0 bétája

Szerző: xoki | 2020. April 02. | hír | 1 hozzászólás

Néhány héttel ezelőtt a Valve csapata bejelentette, hogy a Half-Life: Alyx megjelenése után új információkat kapunk majd a gyűjtögetős kártyajátékuk újragondolt verziójával kapcsolatban. Erre most sor is került, így már tudjuk, hogy mikor várható az Artifact 2.0 bétája, illetve a legnagyobb változtatásokra is felhívták a figyelmünket.

Az egyik legnagyobb újdonság a játéktértől való eltávolodás, amely lehetővé teszi, hogy mindhárom ösvényt egyszerre láthassuk, ezzel könnyebbé téve az interakciót. A másik fontos változtatás azért jött létre, hogy az új játékosok könnyebben belevethessék magukat a játékba. Ez azt jelenti, hogy többé nem lehet kártyacsomagokat venni, amelynek köszönhetően az új játékosok nem kerülnek össze egy csomó ritka kártyát birtokló játékossal. Mostantól minden kártyát a folyamatos játékkal lehet feloldani, amelyek közül többet is átalakítottak, de vannak olyan lapok is, amelyeket teljesen eltávolítottak, vagy valami újra cseréltek ki. Mindenki, aki részt vesz a bétában, a legelejétől kezdi majd a játékot, vagyis nem használhatók az eredeti Artifact paklijai.

A mikrotranzakciókról nem mondtak le teljesen, de egyelőre nem tudni, milyen formában térnek vissza, szerencsére annyi biztos, hogy ezek nem kártyacsomagok lesznek. A Valve jelenleg a fontosabb funkciókat teszteli, és ha nem ütköznek semmilyen komolyabb problémába, akkor hamarosan szétküldik az invitációkat azok számára, akik játszottak az eredeti verzióval. Ezt követően pedig a teszt után a teljes verzió is elérhetővé válik majd, amely remélhetőleg már valamennyivel sikeresebb lesz.

Artifact
Artifact
Artifact
Megjelenés: 2018. November 28. (PC)
Műfaj: Stratégia, Kártyajáték
Fejlesztő: Valve
Hozzászólások: 1
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
gigazte avatar
Legalább lesz mivel játszani, ha már a The Last of Us 2 se jelenik meg! Bocs nem ide szántam... 😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció