Kiszivárgott a Watch Dogs Legion

Szerző: xoki | 2019. June 04. | hír | 11 hozzászólás

A Watch Dogs nem éppen a legjobb fogadtatást kapta, de ettől függetlenül elég korrekt játék lett. Az első rész hibáiból tanulva a Ubisoft úgy döntött, ad még egy esélyt a szériának, így elkészülhetett a Watch Dogs 2 is, amely már valamennyivel pozitívabb visszajelzést kapott. Igazából mindkét rész sikeres volt a maga módján, így nem meglepő, hogy többször is szóba került már a Watch Dogs 3 is.

A korábbi híresztelések egy Londonban játszódó folytatást harangoztak be, és a legújabb szivárgások alapján tényleg ide látogatunk a Watch Dogs harmadik részében. Már eltávolították, de az Amazon oldalára felkerült a Watch Dogs Legion, és az ott található információkat később a Kotaku írója, Jason Schreier is megerősítette. A Watch Dogs Legion tényleg Londonban fog játszódni, és lehullt a lepel egy érdekes játékmechanikáról is, amelynek köszönhetően a játékvilág bármelyik NPC-je irányítható lesz. A Watch Dogs 2-ben interneten keresztül kellett rajongókra szert tenni, de az új részben direkt módon toborozhatunk NPC-ket.

Attól függően, hogy melyik NPC-t irányítjuk, teljesen más élményben lehet majd részünk, illetve különböző perspektívából élhetjük át a különböző küldetéseket. Mindenképpen egy izgalmas mechanikáról van szó, amelyben rengeteg potenciál lakozik, remélhetőleg tényleg olyan érdekes is lesz, mint ahogy az elsőre hangzik.

További információt a Ubisoft sajtókonferenciáján kapunk, ahol remélhetőleg a megjelenési dátumról is lerántják majd a leplet.

Watch Dogs: Legion
Watch Dogs: Legion
Watch Dogs: Legion
Megjelenés: 2020. October 29. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Ubisoft Toronto
Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Thomaz avatar
Az első Watch Dogs jobban bejött mint a folytatás. Na de majd kiderül hogy ez mekkorát produkál.
0
0
0
0
gerikember avatar
Kivittem az első részét és utána egyből a másodikat is annyira tetszett. Jó hír 😀
0
0
0
0
Andris18 avatar
Bizonyos szempontokból nekem az első rész jobban tetszett mint a második. Kíváncsian várom a folytatást, de ha lesz is több hír inkább el se olvasom. Jöjjön ki játék, aztán engem hanyagoljanak azzal hogy a marketing osztály egy embere kirak valamit majd törli.
0
0
0
0
no avatar
" Mindenképpen egy izgalmas mechanikáról van szó, amelyben rengeteg potenciál lakozik" - egy másik karakterrel végigvinni a sztorit minden csak nem új. Max a Watch Dogs világában.

Már annak idején is pl az Oni című játékban is lehetett karaktereket váltani, igaz csalással, de a különféle karaktereknek más és más harcmodorja volt. Vagy még régebbről: Street Fighter? Még a Carmageddon 1-ben is más volt a két versenyző autójának a statja...így azért fenntartásokkal kezelném és spórolnék a pozitív jelzőkkel amíg gameplay nincs róla. Jól hangzott a WD1 hackeld meg a várost szlogenje is, de végül gameplayben nem állt másból mint QTE események sorozatából...jókor kellett lenyomni egy gombot és kész is, a kerületben nem volt áram 1-2 percig...

WD1 mai napig benne van nálam az évente végigjátszandók között, ellenben a WD2-vel.
0
0
0
0
💬 1
SuperPuma avatar
@Palanova: Driver: San Fransisco mondjuk
0
0
0
0
zsanklodvandam avatar
Itt már minden csak szivárog... Normális termék, játék kiadás nem létezik?!
0
0
0
0
💬 3
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@zsanklodvandam: Jogos, de hát ez már csak ilyen trendi dolog szerintem, manapság ez is a marketing-kampány része, az egészen "véletlen" "szivárgás"... 😆 😂
0
0
0
0
sean avatar
@zsanklodvandam: Ha azt írják hogy a fejlesztő elárult részleteket a játékról, akkor csak azok nézik meg akiket érdekel a játék. De ha azt írják hogy valaki kiszivárogtatta akkor még az is megnézi akit nem is érdekel, mert tudja hogy amúgy nem szabadna látnia. Egyszerű reklám kamu, kihasználják az emberi kíváncsiságot.
0
0
0
0
no avatar
@sean: Plusz hasznos lehet az érdeklődés felmérésére is.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció