Kiszivárgott a Riot Games lövöldéjének címe és egyik hőse

Szerző: xoki | 2020. March 01. | hír | 29 hozzászólás

Tavaly a Riot Games több új játékról is lerántotta a leplet, vagyis a stúdió mostantól a League of Legends mellett további projekteken is dolgozni fog. Az új címek közül néhány a League of Legends világán alapul majd, de lesz néhány teljesen különálló is, mint például egy lövölde, amelyet eddig csak Project A néven emlegettek.

A taktikai FPS-ről azóta nem sokat lehetett hallani, de úgy tűnik, most egy szivárgásnak köszönhetően kiderült a játék címe, illetve az egyik játszható hős kilétére is fény derült. Egy Twitter fiók azért készült, hogy közzé tegyen minden újdonságot a játékról, amely úgy tűnik, a „Valorant” címet kapja majd. Az említett Twitter fiók nemrégiben közzétett egy, a játékban szereplő hőst ábrázoló képet. Sage, a Sentinel láthatóan egy támogató karakter lesz. Pajzsot, gyógyítást és lassítást is tud használni, hogy segítse csapattársait, és az elesettek egyikét pedig fel is tudja éleszteni.

Sajnos egyelőre csak ennyi ismert a játékról, de állítólag 2020 elején már sor kerül egy bétára, szóval hamarosan biztosan többet is elárulnak majd róla.

Valorant
Valorant
Valorant
Megjelenés: 2020. June 02. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Riot Games
Hozzászólások: 29
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
AvraKriu avatar
Egyébként szerintem semmi baj a Riot Games-el. Profin csinálják a másolást, ahogy Ashe is írta lejjebb. Ha valami nem olyan jó mint a Valve CS:GO-ja, ők majd megmutatják ahogy eddig is hogyan kell ezt csinálni, faragni (azért van ott 10 év esport tudás). Vagy reméljük 😃
0
0
0
0
no avatar
Kell még egy másik idegrongáló , szerintem is.
0
0
0
0
💬 1
_AsheXp avatar
@Dpoci: Ha valakinek az idegeit rongálja az a játékost minősiti, nem a játékot 😀
0
0
0
0
_AsheXp avatar


Kint az alpha gameplay, hát én már nagyon várom 😆
0
0
0
0
💬 2
SuperPuma avatar
@_AsheXp: Kezdek kiöregedni szerintem a gaming érából....
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@SuperPuma: Ez a játék kifejezetten esportnak készül, ettől még tuti van játék amit szeretsz és fog is jönni olyan 😃
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Igényes a textúra az arcán a karakternek. Sims 3?
0
0
0
0
💬 8
Bukta avatar
@kolbaszkarika: Az meg van, hogy még nem jött ki a játék?
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Bukta: Amúgyis, egy esport gamenek nem mindegy? Nem a graf miatt fogjuk játszani
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Bukta: Aha, megvan. Folytasd kérlek.
0
0
0
0
Bukta avatar
@kolbaszkarika: Ja hát csak, gondoltam megkérdezem ha már (gondolom) minősíted a karakter kinézetét úgy, hogy még nem is tudom... alpha-ban van a játék. Sok minden változik mire kiadják a játékot.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@Bukta: Már feltehetően az optimalizációs fázisban van a munka. Sok minden változik mire kiadják a játékot, de ez pont nem.
Semmi gondom nincs amúgy a gyenge grafikával, lévén jelenleg legtöbbet a 2003-as C&C:Generals-szal játszom. Csak ez a századik igénytelen online lövölde szerintem értelmetlen. Most már nem csak a sztorit és a forradalmiságot szabad leszarni fejlesztői részről, hanem a Fortnite óta a grafikát is. Ez egy teszkós Siege lesz.
0
0
0
0
susguy avatar
@kolbaszkarika: Mindezt egy összezsugórított pre-alpha jpegből szűrted le? 😆
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@susguy: Aham. Nevezz Orákulumnak.
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@kolbaszkarika: Ez egy jobb cs lesz, nem teszkós siege
0
0
0
0
_AsheXp avatar
Jobban fog a cs-re hasonlitani mint az ow-ra, ugyanis nem fix képességeik lesznek a karaktereknek hanem minden kör elején lehet őket megvenni, csak úgy mint a fegyvereket cs-ben. Aki látta a trailert tudja, hogy erősen rámennek az anti-cheatre és a tökéletes hitreg-hitbox és társaira, illetve megoldják a peakers advantaget. Lehet szidni, hogy riot ide vagy oda, de az egyik legnagyobb esport játék jelenleg az övéké és ezt a tapasztalatot implementálni tudják az fps-ükbe is. Nálam évek óta a legjobban várt játék, szükség van már egy minőségi kompetitiv fps-re ami esportként is nagyon megállja a helyét nem csak ráerőltetik, és végre megingathatja a cs egyeduralmát, főleg úgy, hogy szinte minden más fps-t játszó profi játékos utálja a játékot amivel játszik, csak játssza mert kell. Ez remélhetőleg ezzel megváltozik.

Több kép:
[LINK]
[LINK]
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Úgy érzem a Riot ezzel a játékkal késett kb úgy 5-6 évet. Sajnos vannak műfajok ahol úgy tűnik nem nagyon lehet újítani...ezek a fajta "taktikai fps-ek" a Team Fortress óta ugyanolyanok, csak a skin más. Nem tudom van-e erre még tényleges igény vagy csak arra lesz jó hogy a stremerek tolják 1 hónapig aztán megy a levesbe...😶 😂
0
0
0
0
💬 3
_AsheXp avatar
@Unstoppable: Nem késtek egy kicsit sem, csgonak kell már egy vetélytárs esport fps, és a battle royaleokból meg már a játékosoknak is elegük van. Diabotical is most jött ki (beta), végre jönnek jó kompetitiv fpsek.
0
0
0
0
Unstoppable avatar
@_AsheXp: Csgo évek óta csak vonszolja magát. Egyre jelentéktelenebb a f2p óta pedig egy gyűjtő lett konkrétan. 1-2 nosztalgia meccsre vissza szoktunk rá nézni haverokkal, de már közelébe sincs annak ami 2013-2016 között volt, a bullpup update egyenesen nevetségessé tette. Kompetitív fps ami jelenleg túlmutat a mianstream kategórián az talán egyedül a Rainbow Six Siege, a többi mind 10 évesek dühöngője az Overwatchal az élen...😂 Örülnék ha ez más lenne de már túl sok éve megy ugyanaz, és az is biztos hogy nem a Riot fogja megváltani a világot ezen a téren 😆
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Unstoppable: Cs go még mindig az egyik legnagyobb esport cim, nagyon nagy nyereményekkel, attól, hogy te/ti éppen nem játszotok vele még igy van. Overwatchban csak az ow league ér valamit de oda nehéz bekerülni, és ha valaki ezt megtudja váltani az pont a riot lehet 😀 siegel egyetértek, az még tényleg jó és nagy, de nem ugyanaz a stilus.
0
0
0
0
Geravor avatar
Majd valaki ébresszen fel ha a rito gamesnek támad egy eredeti ötlete, vagy esetleg sikerül végre normálisan leprogramozni egy játékot 10+ év alatt. Azzal is beérem ha ennyi idő alatt legalább a balanszolás sikerül. Szánalom amit ez a dev team művel, nem is értem hogy hogy a bánatba élnek meg ebből. Ja igen, 12 évesek utalnak nekik pénzt anyuka bankszámlájáról mert kijött a legújabb cashgrab skin ami az előzőnél 1 cm-el többet mutat az adott női karakter dekoltázsából.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Még egy Overwatch? 😊
0
0
0
0
💬 7
Warlordcommander avatar
@SuperPuma: Nagyon úgy néz ki.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@SuperPuma: Ezek szerint erre van igény. Spoiler!
Lehet, hogy néhány határozott változtatással az Owerwatch szerkezetét, kapja majd a jó nép. De ezen feltevés részemről csak találgatás.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Scorn Face: Aztán lehet hogy semmit se változtatnak, csak lemásolják úgy ahogy van. Engem úgyse érdekel, maradok overwatchnál, jöhetne már a 2 😀
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
@Warlordcommander: Ó igen, én is nagyon várom már a teljes árú story mode DLC-t, amit kapunk a játékhoz.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Tyrion Lannister: Szarkazmust érzek erőteljesen 😀. De nálam tuti vétel lesz amint kijön.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció