Késik a Steam Deck

Szerző: xoki | 2021. November 11. | hír | 16 hozzászólás

A Valve bejelentette, hogy a sokak által várt Steam Deck játékkonzol a vártnál később érkezik majd. Az eredetileg decemberre tervezett megjelenéshez a „globális ellátási lánc problémái” miatt nem fogják tudni tartani magukat, ezért a kézi PC-t csak jövőre kezdik el leszállítani a fogyasztók részére.

Igazán sajnáljuk; mindent megtettünk a globális ellátási lánc problémáinak megkerülésére, de alapanyaghiány miatt az alkatrészek nem jutnak el időben gyártólétesítményeinkhez, hogy teljesíteni tudjuk eredeti megjelenési dátumainkat.

– olvasható a Steamen.

A Steam Deck kiszállítása most már 2022 februárjától kezdődik majd, vagyis ez lesz a foglalási sor új kezdődátuma. Természetesen minden előrendelő megtartja helyét a sorban, de a dátumok két hónappal eltolódnak majd. A Valve elmondta még, hogy továbbra is dolgozni fognak a foglalási dátumok javításán az új ütemtervük alapján, és azonnal tájékoztatni fognak mindenkit, amint új információval rendelkeznek ezzel kapcsolatban.

A szállítás várható, frissített időpontjait a Steam Deck hivatalos oldalán fogják közzétenni. Amennyiben pedig most lefoglaltok egy példányt, akkor előreláthatóan csak 2022 második felében kaphatjátok kézhez.

Hozzászólások: 14
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Megjelent a tegnapi nap folyamán.
0
0
0
0
tivike avatar
tervez ilyet venni valaki az itt jelenlévők közül?
0
0
0
0
💬 12
TheMenkuPocok avatar
@tivike: Gonolkodtam rajta, valamikor az elkövetkező 2-3 évben szeretnék egy handheld gépet.
0
0
0
0
tivike avatar
@TheMenkuPocok: És nem kevés a tudása? Olvastam olyat, hogy komolyabb címeknék megvan a 30 fps. Single játékra elég lehet, de kicsit kételkedem. Talán, ha jön újabb cím akkor azt bírni fogja e.
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@tivike: Indie játékokra használnám főképp, nekem elég lenne a teljesítménye. Nem Battlefieldezni fogok rajta. Tudni kell mit tud a device és hogy mire akarod meg venni.
Persze hogy gyenge a teljesítménye, egy kicsit device-ról van szó, de ahhoz képest nagyonis jó.
0
0
0
0
no avatar
@TheMenkuPocok: Törölt hozzászólás
1
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
Pont ez ami érdekel engem, bárhol bármikor :)
0
0
0
0
szilver avatar
Nah pont ez az hogy kis kijelző kis felbontás és így is csak 30fps... :/
0
0
0
0
susguy avatar
@szilver: Ami a játékot tekintve közel sem olyan borzalmas, és rengeteg (nem indie) játék 60 FPS-en is elfut, ez csak egy példa a sok közül. A NASA valószínűleg nem ezen fog szimulációkat futtatni, de nem is ez a célja. Akinek ennyivel fontosabb a grafika és az FPS szám mint a hordozhatóság, annak valószínűleg nem érdemes ezzel foglalkoznia. Nem mondom hogy máshogy kéne gondolniuk, de egyértelműen nem ők a célközönség.
0
0
0
0
szilver avatar
@susguy: Úgy értettem hogy nekem nem fontos a grafika,pont ezért várnám el a kis felbontás miatt hogy ne csak 30fps legyen általában a max.Inkább mindent csont lowra veszek meg minden szir szart kikapcsolok csak legyen meg a 60fps.Nekem a 30 szemmel láthatóan nem folyamatos,de a 45sem,egyszerűen zavarja a szemem ahogy pl az egérrel ugye forogsz egy fps játékban és folyamatos a kép,de olyan lomhán,elmosodott szerűen vagy hogy is fogalmazzak látom a háttéret pl a tájat,égboltot.120 fps sem törekszem,felesleges számomra.Szóval fps őrült sem és grafika őrült sem vagyok.Egy jó 60as bármi áron a grafika rovására és én boldog vagyok minden játéknál :) :D
0
0
0
0
susguy avatar
@szilver: Így már értem, bár szerintem még így sem annyira vészes a helyzet. Nem a 30 az átlag (amennyire tudni egyelőre), csak egy példa egy elég rendszerigényes AAA játékra ami amúgy sem volt túl jól optimalizálva. Sok minden más elfut 60-nal is. Ha sikeres a platform akkor pedig valószínűleg külön is fognak próbálkozni a cégek hogy ezen is jól elfusson, bár az ipar mai állapotát tekintve talán ez mégsem annyira biztos.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@tivike: Az ilyenek sosem érdekeltek. Konkrétan olyan mintha telefont fognék a kezembe csak gaming-re van kitalálva. Én meg utálok telefonon játszani meg hát kontrolleren is.
0
0
0
0
P a i n avatar
@tivike: Nekem tervben volt, a régi LGA 775-ös gépemet szerettem volna egy ilyenre lecserélni (használtam volna dockolt illetve handheld módban), de mivel vettem egy 3. genes i7 konfigot (ami nekem bőven elég) lemondtam róla. Csak a handheld élmény miatt nem fogok ennyi pénzt kiadni érte.
0
0
0
0
xCube avatar
@tivike: Én tervezem, de nem bánom, hogy elhalasztották, mert nem sürget az idő. Én szeretem az ilyen eszközöket és ez valamivel jobb áron és jobb hardverrel érkezik, mint bármelyik konkurense. És ennek nagy előnye, hogy nem csak egy komoly stúdió áll mögötte, akik saját platformot adnak hozzá (lehetővé téve a platformfüggő optimalizálást a fejlesztőknek), hanem támogatja a többi elérhető X86 platformot is. Én ilyen eszközökön nem a legújabb címeket akarom tolni, arra ott az asztali gépem. Régi címeket, emulátorokat, indie játékokat akarok játszani rajta, amire ez tökéletes. A kontrolleres irányítással nincsen problémám, jó ideje vannak konzoljaim és PC -n is sok játékot játszok kontrollerrel.
0
0
0
0
usbee avatar
@tivike: Én tervezek venni.
A kompaktsága miatt praktikus, és ugyan nem egy erőgép, de casual játékra valószínűleg teljesen oké, és még mindig egy egész olcsó alternatíva arra, hogy valaki szerezzen magának egy játékra kihegyezett PC-t.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció