Erre képesek a Threadripper PC-k, kiderült, mikor jön az RX Vega

Szerző: xoki | 2017. May 31. | hír | 13 hozzászólás

Az AMD vezérigazgatója, Lisa Su megtartotta az AMD sajtótájékoztatóját a Computexen. Az egyik legkiemelkedőbb információ a Radeon RX Vega megjelenésével kapcsolatos, de ezen kívül sok mást is bemutatott a cég.

Az RX Vega megjelenése már többször is szóba került. Az AMD megerősítette, hogy a negyedév végéig megjelennek, de mivel semmit nem lehetett hallani róla, sokan azt hitték, késni fog. Nem így lett, de úgy tűnik, az AMD az utolsó pillanatra tartogatja a kártyák leleplezését. Elárulták, hogy a kártyák a 2017-es SIGGRAPH eseményen rajtolnak el, amelyre július végén kerül sor.

A sajtótájékoztatón Lisa Su többek között Blender 3D demonstrációt mutatott a közönségnek. A programot egy 16 magos, 32 szálas Threadripper PC futtatta, amelybe 4 Radeon Vega került. Több komplex munkafolyamatot is bemutatott.
A Radeon Vega Frontier Edition lesz az első Vega GPU, amely megjelenik, és Lisa Su elmondása szerint erre június 27-én kerül sor.
Végül a játékok sem maradtak el, bemutatták, mire is képes az említett Threadripper CPU, de ezúttal egy Dual Radeon RX Vega került bele.

Íme a teljes bemutató (a játékbeli teljesítmény demonstrációja az 53. perctől kezdődik):

Hozzászólások: 12
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
kornel244 avatar
Van egy olyan érzésem hogy csalódás lesz ez az új vga család. De majd elrendezik azzal hogy még korai ítélkezni mert optimalizálni kell és a többi....
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 8
no avatar
Megy az ígérgetés az AMD-től megszokott módon, aztán nincs semmi.

Ryzen meg erős túlzás, hogy túl jól sikerült.
0
0
0
0
Thomaz avatar
@LordSzalko: Igazán akkor az Intel miért kötötte fel gatyáját?
0
0
0
0
no avatar
@Thomaz: Szimplán teljesíti az előre felvázolt terveit. Tanulj marketinget, jól jön.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: Sokszor amilyen problémákkal i7ek küzdenek, annyi pénzért azt sem nevezném túl jónak.
0
0
0
0
hashimoto avatar
@SuperPuma: Ha az intel egy rakás friss kutyaszart árulna, az akkor számára az is jobb lenne, mint bármelyik AMD cucc.. 😃
0
0
0
0
no avatar
@hashimoto: AMD-t védeni fölösleges mikor eddig 100%-ban bebizonyítótta, hogy amire azt mondta, hogy "Ez a jövő." az mind megbukott, kezdve a Fury X-el és társaival, Ryzenekre nincs rendes optimalizálás jelenleg, VGA-it meg inkább elhúzza mert túl sok jót kamuzott róla a hype miatt. 😀
0
0
0
0
Thomaz avatar
@LordSzalko: Az AMD könnyen képes lenne valami hasonlóra. Az AMD NEM technikailag alacsonyabb az NVIDIA-val és INTEL-el szemben, csak gyenge, és nem rendelkezik olyan erőforrásokkal, amelyek új architektúrákat és módosításokat hozhatnak létre időben. Ha az AMD-nek több pénze lenne, akkor egy évvel ezelőtt elindították volna a Vega-t, és tökéletesen versenyben lennének az nvidia 1000 szériájával. Az AMD-t éveken át tartó illegális üzleti gyakorlatok, valamint belülről a rossz irányítással kényszerítették le a mély süllyesztőbe. Ezért nem rendelkeznek elegendő pénzzel ahhoz, hogy a terméküket időben terjesszék és amely ilyen nagy és barátságos hálózatot alakítana ki.
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: Magyar pénztárcához képest semmit sem lehet jónak nevezni.
0
0
0
0
Schwin94 avatar
Azért nincs hsz, mert már mindenki belefáradt abba, hogy vagy az intel vagy az amd teszi közre csúcs kategóriát, ami drága, mellesleg még tökéletesen felesleges a felhasználók legtöbbjének. Én így vagyok vele.
0
0
0
0
Sztrelok avatar
Most azért azért nincsenek hozzá szólások mert mindenki a fent mellékelt Livestream-met nézi vagy mert már megunták az AMD híreket? 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció