Elmarad a februári BlizzCon

Szerző: xoki | 2021. October 27. | hír | 1 hozzászólás

A Blizzard 2022 elején tervezte megtartani a következő BlizzCont, de mivel a stúdió jelenleg elég nehéz időszakon megy keresztül, az esemény elmarad, és inkább a belső problémák leküzdésére fognak fókuszálni.

A nyár folyamán tüntetésekről, perekről, vezetők leváltásáról és zaklatásokkal kapcsolatos problémákról szóltak a Blizzarddal kapcsolatos hírek. A BlizzCon megszervezése nem kis feladat, ezért a jövő év elejére tervezett show még online sem lesz megtartva, hogy a korábban említett nehézségekre minél hamarabb megoldást tudjanak találni.

Eddig minden év novemberében került sor az eseményre, de a világjárvány miatt lefújták a tömeges találkozót, és azt 2021 elején már egy online műsor váltotta le. A következő BlizzCon esetében is hasonló terveik voltak, de elkaszálták azt, hogy később újragondolt formában térhessen vissza.

Mivel elmarad a februári BlizzConline, a cég bejelentése végén tisztázott még egy fontos dolgot: bejelentésekre és játékaikhoz kapcsolódó fontos hírekre továbbra is számíthatunk, de előfordulhat, hogy a vártnál egy kicsit később hallunk majd újra a nagyobb projektekről, mint amilyen az Overwatch 2 vagy a Diablo 4.

Hozzászólások: 1
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
cabus26 avatar
Hú de nagy dolog,hogy kimarad...🤣🤣🤣😂😂😂
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció