Egy Marvel játékot készít Ben Brode új stúdiója

Szerző: xoki | 2019. January 04. | hír | 3 hozzászólás

Ben Brode sokáig a Blizzard Hearthstone csapatát erősítette, viszont tavaly új döntött, hogy néhány barátjával együtt elhagyja a stúdiót. Nem sokkal később pedig megalapították saját stúdiójukat, amely a Second Dinner nevet kapta.

A megalapítás óta a stúdió szép csöndben tevékenykedett, tehát rajtuk kívül szinte senki sem tudta, hogy vajon milyen projektre is számíthatunk majd tőlük. A Second Dinner viszont most közzétett egy új videót, amelyben két érdekességre is fény derült a stúdióval kapcsolatban.

Kiderült, hogy Ben Brode és csapata egy új Marvel játékon dolgozik már körülbelül 6 hónapja, valamint az is kiderült, hogy a NetEase (az Activision Blizzard legnagyobb kínai partnere) 30 millió dollárt fektetett a stúdióba. Ezt a pénzt használják majd a Marvel licencek megszerzésére, valamint ennek köszönhetően a stúdió új helyszíne Kalifornia lesz, és a fejlesztők bére miatt sem kell többé aggódniuk.

Magáról a játékról szinte semmit sem tudunk azon kívül, hogy körülbelül 6 hónapja készül és elkezdődött a projekt tesztelése. A célplatformokat szintén homály fedi, de valószínűleg a PC-re és az okostelefonokra fókuszálnak majd. Sajnos a NetEase a mikrotranzakciókkal telepakolt játékokról híres, de remélhetőleg a készülő játékot nem ömlesztik majd el vele.

Hozzászólások: 3
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
wgeorge85 avatar
Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle, csak ne legyen pay to win.😆
0
0
0
0
Midorima Shintaro avatar
A NetEase az egyik legkorrektebb szolgáltató ázsiában. Már ázsia mértékkel. 😃 Emlékszem, mikor a the9 soknak találta a pénzt ami a blizzard a world of warcraft licence-ért kért, elváltak útjaik, a blizzard a konkurenciának (netease-nek) adta a jogokat. A the9 úgy hátráltatta ezután a két friss cinkost ahogy csak tudta. Lobbyztak a 2 cég és a játék ellen a kormánynál. Az egész szerver adatbázisát visszatartották a netease-től hosszú hetekig. Gondolhatjátok, 6millió játékos összes hóbelevanca... Amíg a srácok meg marakodtak, a playerek szépen átmentek a tajvani wow szervereket túlnépesíteni. De a netease nagyon szépen kezelte a helyzetet, végig a játékosok érdekeit nézték, tartották a kapcsolatot a playereikkel, igeyekeztek kárpótolni mindenkit a kellemetlenségért. Gondolom nem véletlen, hogy a mai napig is náluk a kínai üzemeltetés joga. Nem a paytowin mikrotranzakcióból való pénzfarmolás a cég fő profilja. (Lassan már a singleplayer játékok is tele vannak mt-val. AC origins pl. Nem kell ettől egyből a legrosszabbra gondolni.) Szerintem bizakodhatunk.
0
0
0
0
Moaa avatar
Nagyon kíváncsi vagyok mi sül ki ebből! Ennyi idő után semmi normális.. pedig egy ekkora franchise, annyi de annyi lehetőséget nyújt a fejlesztőknek(persze gondolom nem kevés pénzért). "Legyünk teljesen őszinték: kiemelkedően jó videojátékos adaptáció még nem készült Marvel-képregény alapján"! Itt kicsit komolyabb hangvitelű játékokra gondolok személy szerint, mint a deadpool és haverjai(iron man)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció