Menu

Dead Space Remake: pre-alfa játékmenetet mutattak a fejlesztők

Szerző: Pafry, 2021. szeptember 01., hír

A EA Motive közreműködésével végre láthattunk néhány részletet a júliusban bejelentett Dead Space újragondolásából, és ugyan ez a változat még egy rettentően korai build látványát tárta elénk, így is volt mit néznünk a nagyjából 40 perces bemutató során.

A fényekből és az árnyékolásból már most látszik, hogy jóval komolyabb környezeti effektekre számíthatunk, mint a 2008-as klasszikus esetében, bár egyelőre még csak néhány félkész helyszínt mutattak nekünk, ahová elsétáltak Isaac Clarke segítségével.

Apropó főhős: Clarke az eredeti részben egyáltalán nem szólal meg, csak hangutánzó nyögések és kiáltások jönnek ki a torkán, most azonban minimális mennyiségben beszélni fog, amellyel a fejlesztők a karakter árnyalását igyekeznek minél jobban megoldani. Természetesen ez is csak néhány esetre korlátozódik majd, így továbbra sem lesz főhősünk az a beszédes típus. Szinkronhangját ezúttal is az a Gunner Wright kölcsönzi majd, aki a második és a harmadik részben ezt már nagyon hatásosan megtette.

A harcok esetében is történik változás: az ellenfél csonkolása sokkal részletesebbé válik, többször egymás után kell meglőnünk ugyanott egy adott nekromorf végtagját, hogy az végül leessen, de még ekkor sem biztos, hogy sikerrel járunk. A bőrükön látszódni fog, hogy milyen támadással próbáltuk meg kiirtani, tehát ha gépfegyverrel támadunk rájuk, akkor élethűen szétszakad a bőrük és az izmaik, ha tüzet használunk, akkor szénné égnek, és így tovább.

A Dead Space Remake egyes előrejelzések szerint 2022 vége felé jelenhet meg, ám a videót látva kétségeink támadhatnak efelől, hiszen valóban még csak egy nagyon korai fázisban van a fejlesztés. Ám ha kellően sok embert állítanak rá, még az is lehet, hogy tartani tudják ezt az elképzelést.

Támogasd a Gépigény.hu-t, hogy tovább fejlődhessen!
TÁMOGATÁS
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 2
dripone avatar
Na akkor lesz ott még a màsodik és a harmadik rész is. Csak remélem ez màr kaphatò lesz a német boltokban is & nem osztràkbòl kell lerendelnem... Szemét dolog ez az USK.
0
0
0
0
💬 1
sootylunatic avatar
@dripone: Szólsz megveszem a boltba azt feladom postán :D nemet-osztrák határon lakok :)
0
0
0
0


Lite versions:
Számitóbbgép balSzámitóbbgép jobb