CS:GO - ingyenes az alapjáték, különálló battle royale mód érkezett

Szerző: xoki | 2018. December 07. | hír | 48 hozzászólás

A Valve bejelentette a CS:GO taktikus játékmenete köré épülő battle royale módot, a Danger Zone-t, illetve az új mód bejelentése mellett kiderült, hogy maga a Counter-Strike: Global Offensive mostantól mindenki számára ingyenessé vált.

Az új módban 16 játékos vehet részt, illetve akár 18-an is, viszont ebben az esetben két- vagy háromfős csapatokból áll majd össze a létszám. A sebzés, illetve a fegyverek viselkedése mind ugyanolyan lesz, mint a CS:GO-ban, és hasonlóan rövid meccsekre is számíthatnak majd a játékosok.

Az új battle royale módban minden játékos kapni fog egy speciális eszközt, amellyel figyelemmel kísérheti a többi játékos mozgását, valamint itt lesz elérhető egy limitált itemeket tartalmazó menüpont is. Mindenki egy késsel kezd majd, pénzt pedig a terület felfedezése során találhatnak a játékosok. Jelenleg csak a Blacksite nevezetű pálya érhető el, amely a battle royale pályákhoz képest kicsi, viszont a Counter-Strike pályáihoz képest egy sokkal terjedelmesebb terület tárul majd elénk.

Mivel a CS:GO mostantól free-to-play, a játékosokat két csoportra osztják, vagyis Prime és Non-prime játékosokra. Mindenki, aki korábban megvette a játékot, Prime játékossá válik. A Prime státusszal rendelkező felhasználók kizárólag más Prime játékosokkal kerülnek majd össze, ráadásul különböző Prime-exkluzív itemek beszerzésére is lehetőségük lesz.

Counter-Strike 2
Counter-Strike 2
Counter-Strike 2
Megjelenés: 2012. August 21. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Valve
Hozzászólások: 45
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
ToMiHuN95 avatar
Tele van, lett csalóval! 😃
0
0
0
0
Danikika94 avatar
Ez eddig miért nem volt F2P? 😃
0
0
0
0
gtafun avatar
A véleményemmel senkit nem szeretnék megbántani, akit sért(ett) előre is elnézést kérek tőle:
Spoiler!
Elkezdtem játszani a játékkal azt vettem észre benne amikor kilövök egy ellenfelet akkor megmutatja neki hol vagyok.
Most egy kikötőben voltam hátulra elbújtam az ellenfél csapat mögé ahonnét szerettem volna őket fejbe lőni egyesével,de ez nem lehetséges mivel a kis gagyi megmutatja honnan lőttem ki és amikor megszületik a genius, akkor tudja hol vagyok.
Ennyi erővel teleportáljon mögé és csak annyi dolgom van meghúzom a ravaszt.
Ez is olyan játék amit érdemes felvenni a játékmenetet és a vlc playerben vagy egy video lejátszóban lelassítva lejátszani,mi is történik ott valójában,ugyan az ami a ghost recon phantomnál gagyesz a játék.
100-at belelövök és meg se hal dolog is észrevehető itt is.
Fegyvernézetben a váltás se tetszik igazán.
HunSanyiX15
Ott a nettel lesz baj, hiszen nekem sehol se laggol.

SandorHungaria6
1 napja | 2018. 12. 07. 15:29:26
#

Ez a pofátlanság magas szintje. Megveszi sok százezer ember a játékot és erre meg ingyenes a egész. Nagyon nagy ,,nyereményt" kaptak azok akik megvették, tényleg. Gratulálok Volvo! #ROHADJMEGVALVE

Máskor nézze meg legyen kedves miért fizet...
0
0
0
0
💬 5
Mesterlovesz avatar
@gtafun: Igazából többféle játékmód van, gondolom te DM eztél a leírás alapján, az a pörgésről szól, nem arról, hogy gugolsz egy sarokban és várod hogy lelőj valakit. Ezért van hogy halál után mutatja, hogy hol öltek meg.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Mesterlovesz: Spoiler!
Minden játékmódra igaz, fel kell venni a játékot és lelassítva lejátszani a videofelvételt mi is történik....
VLC player-el bármi mással,szerintem ez mindre igaz...
Pörgésről szól, ezért lassítottam le, mert tudni szerettem volna mi is van valójában.
Ajtó mögött állok a sarokban 2 ajtón keresztül kilő a mesterlövész, úgy hogy nem is látott engemet...
Az ő szemszögéből nem láttam magamat visszajátszás videóban.

Akinek van kedve az természetesen játsszon vele jó szórakozást hozzá.
0
0
0
0
gtafun avatar
@susguy: Maga a játék a találatokról szól,akkor számítasz jónak.Ha guggolsz vagy ugrálsz teljesen mindegy.
Minden ember arra fordítja az életének erejét amire szeretné.
Nem létezik mester, nem létezik vezető, nincs senki, aki megmondhatná nektek, mit kell tennetek.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@gtafun: A játék lényege a matchmaking, ott nem mutatja, hogy honnan lőttek le. És ott van demó, vissza tudod nézni, hogy mi történt. Egyik versenymap sem nagy, simán meg lehet tanulni azt a pár helyet ahol át lehet lőni egy kaput pl. Az meg, hogy nem tökéletesen oda megy a golyó ahol a célkereszt van, a játék lényege. Meg kell tanulni lőni. (persze ettől függetlenül van hogy nem adja, akkor meg hagyni kell a fenébe) 😀
0
0
0
0
NeTuddMeg avatar
de az 1.6 még mindig pénzbe kerül 😃
0
0
0
0
migist2 avatar
Csak ra nyomok a steam be. És meg is van ingyen
0
0
0
0
Rocky12 avatar
Őszintén az utóbbi időben volt egy megérzésem hogy egyszer úgyis ingyenessé teszik. Maga a játék nagyon jó lenne, de a stílusa, a játékélménye miatt mostmár inkább az ,,ingyenes kategóriába,, tartozik.
0
0
0
0
no avatar
Játszottam kb. 5 órát DM + MM és egy csalóval találkoztam eddig.
0
0
0
0
sebi7813 avatar
Kíváncsi leszek a játékosok létszámára.
0
0
0
0
Blyatimovich avatar
Ez a pofátlanság magas szintje. Megveszi sok százezer ember a játékot és erre meg ingyenes a egész. Nagyon nagy ,,nyereményt" kaptak azok akik megvették, tényleg. Gratulálok Volvo! #ROHADJMEGVALVE
0
0
0
0
💬 6
P a i n avatar
@Blyatimovich: Lehet hogy ingyenes, de ott a Prime. Aki megvette a játékot, annak ez automatikusan megvan. Ezt azért is jó ,mert a sok csaló az ingyenes változattal fog játszani. Akinek pedig van Prime-ja, és csal, azt majd idővel úgy is kib*sszák és megy vissza a Free CSGO-ra. Ahogy elnézem a csoportokat, meg pár oldalt sokan nem értik ezt meg, de nem is csodálkozok. Az agyig már nem jut el ez az információ.
0
0
0
0
no avatar
@P a i n: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
P a i n avatar
@HunSanyiX: Akkor annak a Prime Ststus Upgrade-nak nincs is sok értelme. Valamennyivel jobb dropp plusz kevesebb a csaló. Persze ez azoknak már nem probléma, akiknek meg van a játék egy jó ideje. A sok 10 éves meg úgyse fogja megvetetni anyucival de nem is baj. Sajnos így hogy ingyenes lett, eléggé sok lett a gyerek a játékban. Egy új accon gondoltam újra előveszem, és a sok 10 éves kisgyerek fogadott még mm-ben is, és annyira kezdők hogy a világukat nem tudják az adott mappon. Szerintem nekem gyorsan eljön az az idő hogy Upgradelem a Prime Statust még akkor is ha nem nagyon éri meg. Csak had szabaduljak meg a sok 10 évestől.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Blyatimovich: 2ezer ft ba került a játék, amiért kapsz egy prime accot. Ennyire azért ne háborodjunk már fel egy 6 éves játék ingyenessé tételén. Nem egy 60 eurós AAA latest title ről van szó, hogy így kiakadj 😀 Egyszerűen kell a játékosfrissítés, ezt nagyon sok régi multis játék eljátssza.
0
0
0
0
19ati93 avatar
@Mesterlovesz: El játszották ja, de a probléma az hogy ez a játék még mindig az egyik legnagyobb játékostömeggel rendelkezik napról napra. Mit akarnak frissiteni? Csalóknak meg smurfoknek egyszerűbb dolga legyen? Meg néhány 10éves hülyegyereknek 😆
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@19ati93: A Valvet mindig is csak a pénz érdekelte, nem a játékosok. Most csalási lehetőséget árulnak 14 euróért, mert abban látnak bizniszt. Ennyi.
0
0
0
0
szilver avatar
@Blyatimovich: Ez legyen a legnagyobb gond az életben.
0
0
0
0
P Mark avatar
Valve... Maradj a steamnél.
0
0
0
0
19ati93 avatar
Szomorú hogy már itt is br megy.. F2P csak hab a tortán. 😂 Maradok a competitivenél, azért kössz volvo.
0
0
0
0
Aldrich66 avatar
Egy ismerősöm tegnapelőtt délután írt messengeren hogy megvette a játékot, és kérdezte, hogy nincs-e kedvem játszani egyet, amit én visszautasítottam, mert nem értem rá. Ma megláttam a hirt, hogy ingyenes a CS:GO.
Már vagy egy hónapja nem röhögtem ilyen jót 😃
0
0
0
0
no avatar
De azt meg kell hagyni érdekes húzás a szétválasztás. Képzeljük el:
- A megvette korábban és B-vel akar együtt játszani, de B nem vette meg eddig
- f2p hírre B megnézi, letölti hurrá
- még mindig nem tudnak együtt játszani ezért vagy: két pizza áráért B is megveszi, vagy továbbra sem játszanak együtt

Aki nyer, az C aki eddig nem játszott vele, most ingyen játszhat, és a Valve aki újabb eladásokat produkál egy f2p játék esetében. Zseniális. Persze a játékosok egy rétegének a kárára, de akkor is zseniális.
0
0
0
0
💬 3
Kuci19 avatar
@Palanova: "A" is csinálhat ingyenes steam fiókot, és már tud játszani B-vel sőt még C-vel is 😃

De ha már fejtegetem, szerintem B=C mert ha annyira akarna a haverral játszani már rég megvette volna
2 pizza ára azért nem egy eget verő összeg, de mondhatnánk egy 15db-os hotwings kosarat üdítővel is, de aki mondjuk még dohányzik 3 napig nem gyújt rá! 😃
Itt igazából arról szól az egész, hogy akar e áldozni erre vagy sem!
0
0
0
0
no avatar
@Kuci19: Persze, de személy szerint, ha van egy fiókom már x éve, nem biztos hogy fogok indítani egy új fiókot csak emiatt.

Ott a World of Warships. Megjelenése óta nyomom, nemrégen felkerült a steamre is, és külön fiókként van kezelve a kettő. Szerencsére a játékostársaság nincs külön kezelve, de pl steamen vásárolható csomagokat csak a steames accounttal lehet használni, ilyen tekintetben nincs átjárás közöttük.
Csak a steames cuccok miatt nem kezdek egy új accountot.

Nem CS:GO-ztam de tippre vannak egyedi felszerelések amik miatt nem sokan kezdenek egy új accountot csak emiatt az opció miatt. Inkább kifizeti a két pizza árát és hajrá. Plusz akkor nem kell a "potyázókkal" együtt nyomnia.
0
0
0
0
_AsheXp avatar
@Palanova: Csak skinek, minden más ugyanaz
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 3
TheRiddlerr avatar
@HunSanyiX: Viszont a Primeos csalò is inkább az ingyenes accountot fogja ezentùl használni, ìgy kicsit tisztulni fog a játék a fizetősök körében, ami elég jò hír.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@TheRiddlerr: Akkor most ezentúl nem "NS köcsögözés" megy, hanem "NP köcsögözés" ?
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@HunSanyiX: Hát egyelőre katasztrófa, laggol az egész össze vissza, és tele van buggal. MM ben smoke nem látszik csak ha benne állsz és laggol minden szerver 😃
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Mivel a CS:GO mostantól free-to-play, a játékosokat két csoportra osztják, vagyis Prime és Non-prime játékosokra. Mindenki, aki korábban megvette a játékot, Prime játékossá válik. A Prime státusszal rendelkező felhasználók kizárólag más Prime játékosokkal kerülnek majd össze, ráadásul különböző Prime-exkluzív itemek beszerzésére is lehetőségük lesz.

Szóval ha haveroddal letöltteted a játékot, akkor nem játszhattok együtt, mert ő non prime?
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Mesterlovesz: Ott a lehetőség hogy megvegye ő is:

Steamről:

CS:GO Prime Status Upgrade vásárlása 13,25€
Players with Prime Status are matched with other Prime Status players and are eligible to receive Prime-exclusive souvenir items, item drops, and weapon cases.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Palanova: Ezt a viccet, *** arra találták ki ezt az egészet, hogy nehezebb legyen smurfölni, meg a csalókat kiszűrjék kicsit, erre képesek voltak ezt a kis védelmet is eljúdáskodni 4ezer Ft ért?

GG Valve
0
0
0
0
Torrettos avatar
@Mesterlovesz: Pont hogy így lesz kevesebb a csaló. Akit kivaccolnak, nem veszi meg újra, hogy csalhasson inkább játszik ingyen, így lekerül a prime szerverekről.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Torrettos: dehogy is kerül le, simán meg fogják venni 😃
gazdag országokban semmibe se tellik venni 5-10 accot azt csalsz ahogy akarsz 😃
0
0
0
0
yericho500 avatar
sajna a csalók még mindíg rohadt aktívak! battle royale ide vagy oda... sajna azok mérgezik meg a játékot! :/
0
0
0
0
no avatar
Háááát, ez a br-mód botrányosan szar lett 😃 😃 inkább maradok az MM részénél 😀, Valahogy éreztem hogy a cs és a br-mód nem fog passzolni egymással 😕😶
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@gabesz88: A BR módot erőltetik most, mert az a divat. A World of Warships-be is most azt hozták be "teszt" jelleggel még két hétre.
0
0
0
0
whis avatar
Még ingyen sem éri meg ez a rakás hányinger.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@whis: Attól, hogy neked nem tetszik, attól még nem hányinger...
0
0
0
0
DeathstarP avatar
@whis: Ez a komment se ért annyit, hogy begépeld...
0
0
0
0
no avatar
@DeathstarP: Miért fáj az nektek, hogy hányingere lesz valakinek tőle? Miért kell durvulni rögtön? Nekem is hányingerem van!
Most én tökre félek, ha kiderül ez, jól megvernek. Ráadásul már a Mikulás sem tud elvinni magával mert az a szemétláda tegnap itt hagyott.
Mondta, hogy nem ér annyit az egész..😞((((
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@clint: B@szhatod, már rákerültél a télapó fekete listájára 😊
[url]Nem kapsz mást, csak szenet[/url]
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció