Bővíti csapatát a Riot Games, készül egy új MMORPG

Szerző: Pafry | 2021. February 25. | hír | 1 hozzászólás

A Riot az elmúlt pár évben kezdte szélesíteni a palettáját játékok terén. A Teamfight Tactics, a tavaly nagy sikert arató Valorant, a Legends of Runeterra, valamint a készülő Ruined King is azt mutatja, a stúdió kész kísérletezni a League of Legends bővítgetésén kívül is, méghozzá többfajta műfajjal.

Már tavaly december óta tudjuk, hogy a csapat egy MMO stílusú játékon is elkezdett dolgozni, most azonban már konkrét álláshirdetések mutatják, hogy a projekt nagyobb létszámot vehet igénybe. A League of Legends világa gyakorlatilag már régóta kiáltott egy jó MMORPG feldolgozásért, hiszen a karakterekben, valamint a háttértörténetükben bőven van potenciál egy nyílt világ megtöltésére.

Persze nem biztos, hogy ugyanezek a hősök fognak szerepelni abban a játékban, ám ha nem így történik, az egy kihagyott lehetőség lenne a stúdió számára. Idei megjelenésre sajnos nem igazán számíthatunk, viszont erre az évre sem maradunk új Riot játék nélkül, hiszen a Ruined King valamikor 2021 folyamán érkezik majd.

Ruined King: A League of Legends Story
Ruined King: A League of Legends Story
Ruined King: A League of Legends Story
Megjelenés: 2021. November 16. (PC)
Műfaj: Szerepjáték
Fejlesztő: Airship Syndicate
Hozzászólások: 1
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
bukta2 avatar
Erre az mmo ra kíváncsi leszek! Ne kapkodják el, gondolják szépen át és legyen végre egy ellenfele a wow nak! 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció