Bejelentették a Frostpunk 2-t

Szerző: Pafry | 2021. August 14. | hír | 6 hozzászólás

A Frostpunk az elmúlt évek egyik legjobb városépítős/menedzselős játéka volt, nagy sikereket ért el a műfajon belül 2018-as megjelenése óta. Egy meglehetősen nyomasztó, végig fagypont alatt játszódó játékról van szó, amelynek most egy hangulatos teaser keretein belül jelentette be második részét a fejlesztő 11 bit studios.

Az új rész az első felvonás után harminc évvel veszi fel a fonalat, az emberek túlélték az egykoron végzetesnek bizonyuló hóviharokat, most pedig eljött az ideje annak, hogy szép lassan visszahódítsák a környezetüket. Ezúttal szén helyett olaj lesz majd a fő fűtőanyagunk, amellyel életben tarthatjuk a kolóniánkat. A játék minden tekintetben nagyobb lesz elődjénél, mind játéktérben, mind pedig a története ívében, amelyben valahogy előtérbe kerülnek majd az emberi természet sötétebb oldalai. Úgy tűnik, a farkasordító hideg mellett ez lesz talán a legnagyobb ellenségünk a játék alatt.

A Frostpunk 2-höz nem érkezett egyelőre megjelenési dátum, és jelenleg még csak PC-re jelentették be. Reálisan valamikor 2022 vége felé számíthatunk rá legkorábban.

Frostpunk 2
Frostpunk 2
Frostpunk 2
Megjelenés: 2024. July 25. (PC)
Műfaj: Stratégia, Túlélő, Városépítő
Fejlesztő: 11 bit studios
Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Twist avatar
Az első részt teljesen véletlenül sikerült megszereznem (Humble Bundle) és azt kell mondanom, hogy idejét sem tudom mikor játszottam utoljára ilyen hangulatos és jó játékkal. Remélem, hogy a második része fel tud nőni majd az elsőhöz.
0
0
0
0
Fishman avatar
Ez a game még ha nem is lesz olyan mint az elődje, akkor is sikeresnek érzem így előre instant :)
0
0
0
0
Booker avatar
Az első rész tetszett. Bízom benn hogy ez is jó lesz
0
0
0
0
bigfooot avatar
ez nagyon jó hír, az első részt imádtam, sajnos a kiegészítőkkel még nem játszottam, de idővel majd az is pótolom, a this war of mine után nagyon jó kis játékot sikerült csinálniuk ,úgyhogy nem örülök ,hogy még jobban kiaknázzák az ebben rejlő lehetőséget
0
0
0
0
no avatar
Az egyet szét függtem anno megjelenésnél aztán kiegenként újra előkerült 1-2 hét erejéig, egész jól ellehetett vele szórakozni, komolyabb nehézségen van benne kellő kihívás is. Remelem a kettő is lesz legalább ilyen jó 😄
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Ez tipikusan az a játék, ahol normal módban el lehet szórakozni, hard mode ban komoly kihívás, legnehezebben meg ha nem tudod tizedmásodperc pontosan a tökéletes megoldást egy pályára, 5 perc alatt game over van. Én szeretem szivatni magam az ilyennel. Az 1 et kicsit kevésnek éreztem kontent ügyileg, főleg a nevetségesen drága dlck után amiket simán az alapjátékhoz kellett volna adniuk hamár teljes AAA árat kértek érte. Helyette 20-30 euró hogy legyen +1 pálya az alap 3 hoz? Na ne már. Jól hangzik a nagyobb játéktér és a hosszabb sztori, mert ezeket azért hiányoltam az 1 ben.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció