Bejelentette első DDR5-ös memóriamoduljait a PNY

Szerző: xoki | 2021. August 22. | hír | 11 hozzászólás

Az elmúlt hónapok során a különböző gyártók elkezdték beharangozni saját DDR5-ös memóriamoduljaikat, és most a PNY is csatlakozott hozzájuk. Az új PNY Performance DDR5 memória széria még ebben az évben elérhetővé válik majd.

A DDR5-re való váltással jelentősen gyorsabb modulok látnak majd napvilágot a DDR4-hez képest. A JEDEC által meghatározott standard sebesség a DDR4 esetében 3200 MHz, miközben a DDR5-nél ez egészen 4800 MHz-re növekedett. A PNY szériája pontosan ilyen sebességgel érkezik, illetve modulonként 16 GB-tól fog elrajtolni.

A DDR5 memóriák sokkal hatékonyabbak lesznek, 1,1 V-on fognak működni, és die-on található EEC támogatással érkeznek. Ez azt jelenti, hogy nem az alaplap végzi majd a feszültségátalakítást, hiszen a memóriamodul is képes lesz erre. A DDR5 modulon Power Management IC is megtalálható, amely nagyobb teret ad az overclockoláshoz.

A PNY DDR5 asztali memóriájának tömeggyártására 2021 utolsó negyedévében fog sor kerülni, vagyis épp időben elkészülnek az első példányok az Intel Alder Lake érkezésére, amely az első DDR5 memóriát támogató platform lesz.

Hozzászólások: 11
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
wgeorge85 avatar
Most váltottam DDR4-re DDR3-ről, hosszú ideig DDR4 RAM lesz nekem. 🙂
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@wgeorge85: most váltottam DDR2-ről 4re 😂😂😂
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@trifun94: És mi van a DDR3-al? 😃
0
0
0
0
no avatar
@wgeorge85: nem volt rá szükségem. azokra a játékokra bőven elég volt, amiket én játszottam, aztán házfelújítás közben, meló mellett nem nagyon játszottam :D most pedig egyet leselejteztünk a munkahelyen :D
1
0
0
0
no avatar
@wgeorge85: Nekem is ddr4 van. Amire kell játék hoz, film, fl studio arra bőven elég.
1
0
0
0
no avatar
Azért azt a kb. 50Ft-os bordát vagy még annyi se igazán ráaggathatták volna, jóval melegedősebbek lesznek a DDR5 modulok.
0
0
0
0
💬 5
Booker avatar
@LordSzalko: Igen, a 2000-es évek elejét "szimbolizálja" ez a modul mikor anno a SD/DDR1 modulokon nem volt borda😀
0
1
0
0
SuperPuma avatar
@Booker: Régi Socket 5/7-es korszak, mikor még nem volt elég azt nézni, hogy a késleltetés és az órajel kb stimmeljen.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@LordSzalko: Majd idővel rákerülnek...
A nevesebb gyártók, viszont biztosan bordákkal fogják szállítani az első körös memóriákat.

Spoiler!
Szerkesztve: Szia Uram! Limlomból eszkábált borda érdekel?
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Nekik is lesznek biztosan bordával szerelt moduljaik, ahogyan a többieknek is. Mondjuk én továbbra is a G.SKILL és Corsair páros megoldásait várom.
1
0
0
0
Kranya avatar
@LordSzalko: Ez a 4800MHz csak a jedec órajel. E mellé nem kell hűtőborda. Ugyanúgy ahogy DDR3 1333-hoz, meg DDR4 2400-hoz sem.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció