Battle royale módot kapott a Forza Horizon 4

Szerző: xoki | 2019. December 12. | hír | 18 hozzászólás

Érdekes fordulatot vesz a battle royale műfaj, ugyanis mint kiderült, egy nyílt világú versenyjátékba, a Forza Horizon 4-be is bekerül az említett mód.

Az új játékmód a „The Eliminator” nevet kapta, amelyben 72 autó száll szembe egymással, és a más játékokban megszokottakhoz képest itt versenyzéssel ejthetünk ki másokat. Az új battle royale mód a mai napon egy ingyenes frissítéssel kerül be a játékba. A Forza Horizon 4 teljes területe rendelkezésünkre áll, és természetesen jelen lesz az erre a módra jellemző területet körülvevő gyűrű, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken majd a játéktér.

A pályán haladva más játékosokba botlunk majd, és így párbajra hívhatjuk ki őket. A vesztes kiesik, a nyertes pedig választhat aközött, hogy fejleszt autóján vagy lecseréli azt a legyőzött ellenfél verdájára. Minden játékos ugyanazzal a kocsival kezd, de több fejlesztésre is rábukkanhatnak a pályán. Miután 10 játékos maradt, kezdetét veszi az utolsó verseny, amelyben ezen játékosok szállnak szembe egymással az első helyért.

Forza Horizon 4
Forza Horizon 4
Forza Horizon 4
Megjelenés: 2018. October 02. (PC)
Műfaj: Verseny
Fejlesztő: Playground Games
Hozzászólások: 17
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ayistion avatar
Nem értem ezt a sok síró kommentet. 😆 Én kipróbáltam, el lehet lenni vele órákat, legalábbis nekem sikerült. Nincs túlbonyolítva sem. Az egyetlen amit utálok, mikor valaki menekül előlem a Head to Head miatt. 😃 És nem csak a kocsi számít, hanem az is hogy mennyire tudsz vezetni. Nekem sikerül a Minivel megverni a terep lambót, azt hiszem 6-os szintű. De összesítésben 4.-nél még nem lettem jobb. 😃 Akinek meg nem tetszik az meg ne indítsa el, elvégre nincs senki fejéhez fegyver szorítva. 😊
0
0
0
0
F4T4L 3RR0R avatar
Inkább nem mondok semmit... ne szólj száj. Bár nyilván van piaca különben nem csinálnák.
0
0
0
0
no avatar
Az emberi hülyeség határtalan...
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Én jobban örültem volna egy "Wreckfest" -es roncsderbinek.
0
0
0
0
💬 1
gigazte avatar
@Gyrger72: Arra várhatsz, hogy egy licencelt játékban ilyen lesz. Toljad a Wreckfestet! 😃 Ez a Forza játékmód meg jó lesz a gyerekeknek!
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Akkor most újra fel lett találva a Knock-out versenytípus?
0
0
0
0
Torba10 avatar
@Arthur Morgan: Mit nemár? Mit változtat ez a te életedben vagy a játékon..? De utálom az ilyeneket.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Torba10: Semmit, figyelmen kívül hagyom, de elnézést ha lelkedbe tiportam ezzel 😊
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@Arthur Morgan: Ez egy opció. Tudod, nem kötelező. Nem kell, nem használod. Így talán még érdekes is lehet, mert lövöldözős battle royale annyi van mint a szemét. A játék meg amúgyis kifejezetten híján van tartalomnak. Nem rossz ötlet, mégha az én hátam is borsódzik már a sok br szartól.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
@Memento Mori: Érdekes lesz, hogy majd kocsikkal lehet kiugrálni a teherszállító repülőből 😆 De remélem igazad lesz talán jót tesz a szériának. 😀
0
0
0
0
no avatar
@Arthur Morgan: Nem kell kiugrálni sehonnan.Feldobja a térképet és kijelölöd,hogy honnan kell kezdeni.Utána pedig head to head versenyekben kell leverni azokat,akikkel találkozol.Ha megverted akkor az autódat lecserélheted egy magasabb szintűre,vagy elveheted a legyőzött ellenfélét.De autókat lehet találni is ledobva a pályán.
A kör pedig időre szűkül és a végén az utolsó 10-12 versenyzőnek kell eljutnia a kijelölt célig egyszerre.
Rühellem a battle royal műfajt,de ez a mód nem lett olyan rossz.
0
0
0
0
Andris18 avatar
Egyszer nem tervez valaki egy iroadépületben zajló battle royalt? Harcolhastz mindennel amit találsz, tűzőgép, poroltó, szék, cserepes növény 😂
0
0
0
0
💬 2
NiXiT01 avatar
@Andris18: Nem is rossz ötlet 😆
0
0
0
0
Andris18 avatar
@NiXiT01: Ha valaki megcsinálja szólj nekem légyszi 😉
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció