Menu
Az Intel bejelentette az AMD GPU-val ellátott Core H szériát
Szerző: xoki, 2017. november 07., hír

Az Intel bejelentette az új, nyolcadik generációs processzorait, amely kombinálja a gyors Intel Core H szériás processzorokat, a második generációs HBM2 memóriát és az AMD által gyártott GPU-t.

Már tavaly decemberben lehetett hallani arról, hogy a két cég összefog és az Intel integrált csipjét az AMD terméke váltja majd le. Egészen idáig ezek az információk csak pletykák voltak, de most végre hivatalos forrásból is megerősítést nyertek.

A 14nm Vega architektúrát választották a GPU alapjául, és az Intel által korábban bejelentett EMIB (Embedded Multi-Die Interconnect Bridge) teszi lehetővé ennek a megvalósítását.

Ezeket a CPU-kat ultravékony laptopokba helyezik majd, amely teljesítményigényesebb játékok futtatására készülnek. Ennek a kombinációnak köszönhetően kevesebb helyre lesz szüksége az alaplapon, és így akár jobb hűtést vagy nagyobb akkumulátort is beépíthetnek ezekbe a laptopokba.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 14
reszler112233 avatar
1 éve | 2017. 11. 09. 11:50:06
#
Azért az Intel eddig is inkább a processzor erőre fektetett többet mint a saját IGP-jére. Most egy picit arra rádolgoz az AMD-vel, de ha adott esetben lesz mellette dedikált VGA is akkor megint csak sima Intel processzor lesz és az IGP nagy valószínűséggel háttérbe szorul sok helyzetben.
csuz-li avatar
1 éve | 2017. 11. 09. 12:16:25
#
@reszler112233: Ha megnézed az IGP-ben sokkal többet fejlődött az Intel az utóbbi időben, mint CPU erőben. Az Intel IGP nem csak erőben, te technikában is elég jól áll, például jobban támogatja a dx12-t is, mint az Nvidia.
Nem is ez a döntés oka. Egyszerűen kényszerhelyzetben vannak. Amilyen célra ezt a processzort szánják, ott pont nincs külön VGA, viszont egy hatalmas és fejlődő piaci szegmens, ahol nagy szükség van egy tényleg ütős IGP-re. Mivel az Intel gyakorlatilag nem fejleszt már vagy 5 éve, (Valaki azt írta egyszer egy szaklapban, hogy nagyobb a különbség a címkén, mint a teljesítményben egy-egy "generációváltás" után.) így ha meg akar jelenni ezen a piacon, lépni kell. Mivel nem fejleszt, elmaradtak az eredeti ütemtervtől (már rég 10nm-es lapkákat kellene az alapján gyártaniuk), de az IGP fejlesztésekkel is leálltak. Most ugyan újraindult a fejlesztés az IGP terén, de az majd csak ~2020-ban érik be. Addig meg kell valami. Mivel az Nvidia nem tud ilyet letenni az asztalra, maradt az egyetlen lehetőségnek az AMD. És ez addig így is marad, amíg a saját fejlesztés be nem érik, hacsak a jelenlegi vezér le nem állítja megint az IGP fejlesztéseket, mint ahogy azt már egyszer megtette.
bukta2 avatar
1 éve | 2017. 11. 09. 10:22:43
#
Nem tudom ez mennyire lesz jó az AMD-nek mert ettől is csak az intel lesz jobb ha ezt meglépik.
csuz-li avatar
1 éve | 2017. 11. 09. 17:30:57
#
@bukta2: AZ AMD-nek ez olyan, mint az Microsoftnak, vagy a Sonynak beszállítani. Megrendelő megrendeli, ők meg legyártják, megkapják a pénzt darabonként és nem az ő gondjuk, hogy a terméket azután hogyan viszik piacra, vagy egyáltalán el tudják-e adni. Ők gyártanak, bevételt és nyereséget generálnak maguknak gyakorlatilag kockázat nélkül, szóval jól jönnek ki belőle. Arról nem is beszélve, hogy nem egy utolsó marketingértékű fordulat, hogy a piac 70%-át leuraló "nagy" Intel az AMD segítségére szorul, mert nem képes fejleszteni és kénytelen mástól beszerezni a modern és fejlett technológiát. Az Intel már azzal is gondban van, hogy eddig azzal kampányolt, hogy a kisebb nanométer a jobb. Most meg csak annyit tud mondani, hogy a 7 gen helyett 8 gen, de igazán semmi nem változik...
kyis333 avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 22:35:56
#
Csak az INTEL!!!! :D
Hidan88 avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 23:33:01
#
@kyis333: De most már nem mondhatod hogy CSAK az intel mert abban is amd lesz. Vagy ez így nem jött le neked? :D
no avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 22:01:19
#
Ennek tudatában aki azt mondja, hogy az Intel még mindig jobb az AMD-nél az egy hihetetlenül nagy barom :D Hiába, visszajöttek, csak-csak jelent valamit ha ők segítenek most az Intel-nek.
Liptik avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 18:01:19
#
Most komolyan AMD videokártya lesz Inteles prociban?
hashimoto avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 16:11:18
#
intel fanboyok eközben:
pbs.twimg.com/media/C8poJ0dUIAE5KRK.jpg
balazs0117 avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 20:26:07
#
@hashimoto: való igaz :D
csuz-li avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 12:59:46
#
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a jelenlegi vezérigazgató finoman szólva is alkalmatlan a feladatra, mert a kapkodó, meggondolatlan döntései miatt gyakorlatilag leálltak a fejlesztések; na de, hogy a piaci pozíciók megőrzéséhez, még ha átmenetileg is, de a legnagyobb konkurenstől kell segítséget igénybe venniük, az azért elég erős. Az igazán érdekes, hogy ugyan felvettek egy új főnököt, hogy rendbe hozza a dolgokat, de a vezérigazgatót még mindig nem rúgták ki.
no avatar
1 éve | 2017. 11. 07. 23:24:24
#
Vegita és songoku egybesülnek... XD
ichigo23619 avatar
1 éve | 2017. 11. 08. 03:31:48
#
@akiosi: Gogeta SSJ4 Fúzió. XD

ki.aszott jó lesz és ki.aszott drága is az biztos.
ha eddig az Acer Predator 21X 3milla akkor ezzel a komolyabb gamer laptopokat majd képesek lesznek még 5-6 milláért is piacra dobni.

a legalja szerintem amit majd ilyen procival és vidivel lehet kapni majd az kb fél milla ahogy az intelt és a laptopgyártókat ismerem.
bukta2 avatar
1 éve | 2017. 11. 09. 10:25:36
#
@ichigo23619: Hát nemtudom.... sztem az kevés :D több lesz az a minimum is... :D


Lite versions: