Az Európai Unió USB-C portok használatára fogja kötelezni az Apple-t

Szerző: xoki | 2022. June 08. | hír | 21 hozzászólás

Az Európai Unió friss szabályozása rákényszeríti majd az Apple-t, hogy a Lightning helyett USB-C portokat használjon a jövőbeli iPhone-oknál és AirPodoknál. Az ehhez kapcsolódó részletesebb információk szerint ez sok fogyasztói elektronikai eszközökre szakosodott gyártóra kihatással lesz még, ugyanis az elkövetkező néhány éven belül kénytelenek lesznek USB-C portot biztosítani a felhasználók részére. Az USB-C port bevezetése a laptopokra is hatással lesz.

Az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága friss sajtóközleményében bejelentette, hogy megállapodásra jutottak egy olyan törvény bevezetésével kapcsolatban, amely 2024 őszére az USB-C-t teszi majd a fogyasztói elektronikai eszközök közös töltőportjává. Minden gyártónak be kell tartania ezeket a szabályokat, beleértve az Apple-t is. Tehát az Apple iPhone és AirPod eszközeire is kihatással lesz ennek bevezetése. Ugyebár a vállalat iPad termékcsaládja - az olcsóbb modellek kivételével - már ilyet használ, de úgy tűnik, az Apple tabletjeinek is teljesen át kell állniuk az új portra.

Az Apple helyzete azért érdekes, mert a kaliforniai óriáscég többé nem tud szabadalmaztatott technológiát alkalmazni, azaz nem fog jogdíjat sem kapni azoktól a gyártóktól, akik különféle, Lightning portot igénylő kiegészítőket készítenek. Ugyebár ez azt jelenti, hogy a cég egyik bevételi forrása lecsökken majd, de mivel a szabályozás csak az EU területeire vonatkozik, így a többi piacra valószínűleg továbbra is Lightning portokkal fogják leszállítani az eszközeiket.

Hozzászólások: 21
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Bronson avatar
Vegre. Vicc hogy 'Pro' termekeket arulnak az osregi es lassu lightning portal. Lehet lesz ertelme a prores videoknak, ha nem USB 2.0 sebesseggel kell atvinni a gepre 🙃 nem is ertem mifele ervvel tudja ezt barki is ellenezni.
0
0
0
0
TeKaZ3 avatar
Almás vagyok már jóideje, de én speciel örülök ennek. Végre egy egységes dolog, nem kell bajlódni a különböző kábelekkel. Az ilyen dolgokkal szerintem nincsen probléma. Mindenképp egy pozitív változás.
1
0
0
0
hekli96 avatar
Nagyon helyes, kismillió+1 mobilgyártónak, tabletgyártónak, laptop gyártónak stb. megfelel akkor legyen jó az Almának is!

Mindenki nagyon jól tudja, hogy ez nekik csakis a harácsolásról szól, ugyanúgy ahogy minden egyéb dolguk ami arra irányul, hogy ne legyenek kompatibilisek más gyártók termékeivel amennyire csak jogilag lehetséges. Nyilván nem szeretetszolgálat de ha mindenki beállt a sorba és elfogadta, hogy legyenek egységesek a csatlakozók akkor nekik is azt kéne, ha már "zöldek".

Teljesen jó az USB-C, stabil a csatlakozása, jó az adatátviteli sebessége, az energia átvitele, minden.
A céges laptopomon már töltő csatlakozóként van felhasználva, ami egyben a dokkoló funkciókat is ellátja, 3 monitor 1440p felbontáson. Nyilván előbb utóbb elfogy ezen is a tartalék és kell majd egy új szabvány de jelenleg nincs semmi olyan funkció amit az USB-C nem tud kielégíteni de a lightning port igen.
0
0
0
0
💬 1
xCube avatar
@hekli96: Annak idején az Apple csatlakozófelületei mérföldekkel a konkurencia előtt jártak. Az USB C és USB 3.1 az első olyan technológia, amivel érdemben lehet helyettesíteni a lightning interfészt.
0
0
0
0
cabus26 avatar
Szánalmas egy bagázs.Mindent meg akar szabni ez a nyomorult unió,szánalom a köbön...
0
4
0
1
💬 2
TeMeRolEee avatar
@cabus26: Személy szerint örülök ennek, rengetegszer volt, hogy ismerősnek kellett volna töltenie a telefonját, de csak type-c-s töltő volt mindenkinek...
Apple nem véletlenül nem akar csak úgy váltani... Nem véletlenül nem hajlandó átvenni standard-eket.
Gondolj bele, mennyiszer meg lehet fejni a vásárló bázist?
Nekem eddig 1 db kábelem ment tönkre, az is micro usb-s, volt évekkel ezelőtt. Aki ismerősnek meg iphone-ja volt, azoknál meg hallottam, hogy már sokadig kábelnél járnak...
Már ideje, hogy az Apple körmére lépjenek.
0
0
0
1
cabus26 avatar
@TeMeRolEee: Figyelj,ez olyan dolog,hogy ha nem felelsz meg a követelményeknek,akkor nem használod a készüléket.Senki nem kényszerít senkit sem,hogy használják.
Az meg,hogy tönkre megy a kábel,az lehet gagyiság kérdése is.Volt,hogy nálam is gyakran gajra mentek a töltőkábelek androidos telefonok esetén.Lehet ők is kifogták ezt.
Nekem semmi problémám nem volt avval,hogy külön csatlakozója volt,ez nem konnektor,hogy szabványosnak kell lennie.Lassan már mindent leszabályoznak,még a faxodat is xD
0
0
0
0
santakigyo avatar
De jó lesz olvasni az almások virnyogását. 🤣
Viszont sajnálni fogom ezt a lépést, mert párszor már volt arra példa, hogy valakinél nem volt töltő és egymásnak adtuk..... kivéve az almás, ő mehetett boltba ha tölteni akart.
Nem lesz kin nevetni 😕
2
2
0
0
💬 2
xCube avatar
@santakigyo: Nálunk ez pont fordítva játszódna le... .
0
0
0
0
santakigyo avatar
@xCube: Őszintén, számomra vicces az egész.
Sokáig azt se tudtam a telefonomhoz milyen kábel van, csak használtam,olyan szinten nem érdekel már.
De jó nevetni a kommenteken egyéb fórumokat olvasva. 1-2 embert mintha bitófára küldenék annyira komolyan veszi a témát.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Ez szerintem megint a világ f.szsága. Szívesebben használom a lightingot mint egy okádék c-typeot, aminek a közepében ott a pecek, talán egyszer beletörik valamibe… aki eddig nem vett apple terméket, az úgysem fog venni, csak a károgás megy… és mindig ezek az emberek a leghangosabbak…
1
5
0
1
💬 8
kovb677 avatar
@Ayistion: Androidos telefonoknál már kötelező
0
0
0
0
botmunpls avatar
@Ayistion: Hát...több ájfoncég párti tesztelő, influenszer a jutubon egyetlen lényegi kifogásként az usb c hiányát rója fel már kb a 8. széria óta...
3
0
0
0
Ayistion avatar
@botmunpls: Én ezek közül egyik sem vagyok. :d
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Ayistion: Ha az Apple akkora környezetbarát hogy már tóltőfejet sem tesznek a dobozba akkor igenis álljanak át a standard-re. Alapból már az összes termékeiken usb-c foglalat van :D csak az ájfon maradt ki. Dolgoztam Apple reseller boltban. A No. 1 termék a lightning kábel volt mert annyira.egy gány hogy ez ment tönkre mindenkinek. A második a jack-lightning dongle volt :D Rettenetesen ellenszenves cég. Kreálnak egy problemát ami elötte nem is létezett, bemutatnak egy terméket hogy itt a megolsás csak vedd meg xD
1
0
0
0
Ayistion avatar
@Quadgame94: Gondolom istyle volt… gány kábel… a rohadt iphone 4S kábelem a mai napig megvan és működik, értem én hogy rövid ideig élünk ahhoz hogy más cuccaira vigyázzunk, de ha egy kábelt legyen az akár lighting vagy micro, ha trehány módon használod, szétmegy. Már pl a samsung sem rak a dobozba töltőfejet nem? Azt is megveszed, nem csak az almát. Legalábbis én hiszek abban hogy nem véletlen találnak ki egy gyári töltőt a telefonhoz. De továbbra is fent áll a sztereotípiám, hogy leginkább azok jajgatnak akiknek sosem volt/lesz apple termékük, hogy azokat mi a fesért zavarja ez… De éljen a sájomi meg a hüvej, azok most nagyon top cégek úgy hallottam. Lehet szidni az applet mert vannak f.szságaik, de ezt továbbra is f.szságnak tartom… lehet majd egyszer megváltozik a véleményem c:
0
0
0
0
botmunpls avatar
@Quadgame94: Nekem is volt balszerencsém mobilosnál/ájfonpartnernél dolgozni. Az a szabály kibta a biztosítékot, hogy külön vitrin kellett nekik, de nem lehet felbontani eladás előtt. Kb minden teló ami kirakatba volt téve, ki volt bontva, a vevő (főleg aki személyesen bemegy) célja hogy kézbeveszi, miért is fizet egy havi átlagbért. Ehhez képest demo modellt és semmit sem adtak, és még csak a fólia sem sérülhetett meg a dobozon.
A 3 napon belüli vételtől elállásos modellekkel nem is tudom hogy mit kezdenek így.
0
0
0
0
xCube avatar
@Quadgame94: Nyolc éve használok iPhone -t és még egyetlen kábelem nem ment tönkre. Ismerem a jelenséget, de szerintem ez csak és kizárólag a mai userek technikához való hozzáállása miatt lett probléma (lógatjuk a telefont a kábelen, nem a csatlakozóval, hanem a kábelt húzva rántja ki, rálép, megtöri, mert úgy kényelmes töltés közben mobilozni, stb...).
0
0
0
0
P a i n avatar
@Ayistion: Ha szerinted a Lightning jobb mint a Type-C, akkor ott komoly bajok vannak😆
0
0
0
0
Nemedik avatar
Na akkor az Apple-nek mostantól kéne kiadnia az iPhone-okat port nélkül. :D
0
1
1
0
💬 1
TeKaZ3 avatar
@Nemedik: Egyébként ezt még egy logikus lépésnek látom a részükről. 'Nem kell a lightning csatlakozó? Akkor kiadjuk portok nélkül, only vezetéknélküli adatátvitel ill. töltés.'
Előbb vagy utóbb meg fogják lépni ezt, legalábbis szerintem.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció