Menu

Az AMD felgyorsítja a termelést a GPU-hiány leküzdése érdekében

Szerző: xoki, 2021. május 03., hír

Manapság szinte lehetetlen hozzájutni egy GPU-hoz, főleg ha az ajánlott fogyasztói árhoz közel keresgélünk. Az AMD az elkövetkező hónapokban megpróbál majd valamelyest javítani a helyzeten a GPU-gyártás felgyorsításával.

Az AMD 2021 első negyedévére vonatkozó pénzügyi beszámolójában Lisa Su kijelentette, hogy a GPU-eladások megnövelése érdekében fel fogják gyorsítani a gyártást. Emiatt pedig a Radeon 6000-es kártyák eladási mutatóinak jelentős növekedésére számítanak. A cég vezérigazgatója belátta, hogy a félvezető ipar jelenleg nincs túl jó helyzetben, de a partnereikkel folytatott folyamatos tárgyalásoknak köszönhetően a cég nagyjából tudja, hogy készlet szempontjából jelenleg hogyan is állnak.

A gyártási ciklus néhány hónapig biztosan eltart, szóval a gyártás azonnali elkezdésével az új termékek csak valamikor nyáron kerülnek majd a kiskereskedésekbe. Tehát ezt figyelembe véve nem érdemes rögtön változásra számítani, de az év második felétől remélhetőleg már jobb lesz a helyzet, legalábbis az AMD oldaláról biztosan. A pénzügyi beszámolóban egyébként megerősítették, hogy az RX 6000 mobil széria az év jelenlegi negyedévében érkezik.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 18
hellaflush0818 avatar
7 napja | 2021. 05. 06. 16:28:06
#
még is, hogy a francba tudnák gyorsítani amikor a TSMC nem tudja kiszolgálni a népet mert szinte minden chip náluk készül már?! 8-) főleg, hogy az autóipari chipekre is nagy a kereslet, ez még rátesz egy lapáttal.:?
TikoTime avatar
9 napja | 2021. 05. 04. 15:03:55
#
A gyorsított gyártás minőségromlást eredényez(het).
Mesterlovesz avatar
9 napja | 2021. 05. 03. 22:10:36
#
Nekem szerencsém volt, le tudtam csapni egy Sapphire Nitro 6700XT re 378 ért. A régi 5700XT-met meg el tudtam adni 360 ért. Egy huszasomba fájt a csere. Akinek viszont nincs eladandó kártyája az megszívta. Ennyit sose adnék érte. Én nem hiszek eben, hogy le fognak menni az árak. Amíg a kriptoőrület tombol, és a proof of work a menő, addig semmi nem fog változni.
bukta2 avatar
9 napja | 2021. 05. 04. 05:39:51
#
@Mesterlovesz: Énis csak azért cseréltem mert jó áron eltudtam adni az 580-at, így annyiért jutottam hozzá az rx-hez mint amennyiért bejelentették :D
no avatar
9 napja | 2021. 05. 03. 21:33:22
#
"Felfogják gyorsítani a gyártást."
Még jó hogy van kapacitásuk gyorsítani. Akkor eddig úgy voltak hogy "áhh ez még nem vészes helyzet"?
bukta2 avatar
9 napja | 2021. 05. 04. 05:40:28
#
@hikadam: Hát lehet :D
cabus26 avatar
9 napja | 2021. 05. 03. 19:54:38
#
Hányszor mondták már ezek ezt! De persze a remény hal meg utoljára...
no avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 18:15:13
#
Driver timeout problémát meg december óta nem tudják kijavítani. Főleg hogy már jelentkeznek a 6000-es szérián is ezek a problémák..
MaximumGame avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 14:33:15
#
Amikor van, aki 4000-5000db vesz egybe.... és ez csak 1 ember... akkor nincs miről beszélni...ha nő a Crypto ára egyre többen fogják folyamatosan venni ! És hülyék lennének 50x annyit gyártani... ha így is veszik ennyiért !
Quadgame94 avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 17:08:48
#
@MaximumGame: 6000 szériát biztosan nem. Eléggé gyenge bányászásra. A 6800 XT kb az 5700 XT szintjén van. Náluk 50%-ban a gyártási gond okozza az áremelkedést. 30%-ban a nagyon nagy kereslet, és kb 20% lehet a bányára ogni. Nvnél kb pont fordítva van.
redbull6969 avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 12:10:14
#
nem lenne rossz de így se úgyse lesz normális áron vga engem pedig 6800xt 6800 érdekel
hekli96 avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 15:57:00
#
@redbull6969: 250-300k között mondanám azt, hogy fejlesztenék, amíg nem esik be ide én elvagyok a vegával. Pedig még összel vártam a 6800 XT-t de hát ez se gyenge annyira, mindent elvisz highon 1440p-ben ami egy kicsit is optimalizálva van, a többi meg megy mediumon.
redbull6969 avatar
9 napja | 2021. 05. 03. 20:14:21
#
@hekli96: Igen én is így vagyok elég még a RTX 2070 em de azért már bele fér az újítás
argosz avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 10:32:26
#
A felfelé ívelő lelombozó helyzetben nyilván szükség volna egy kis bizakodásra való buzdításra, de ne áltassa magát senki.
Nem lesz több szabadon elérhető gpu a piacon, s mivel a mesterségesen generált kereslet is árfelhajtó hatású így olcsóbbak végképp nem lesznek. Ez üzlet, és az utolsó pillanatig minden résztvevő a lehető legtöbb profitot próbálja kihozni belőle.

"eladások megnövelése érdekében fel fogják gyorsítani a gyártást"

Ez magyarul azt jelentheti: még több vga kerülhet botok (hogy teljes képzavarral éljek) "kezére", ami további árfelhajtó hatással bír. A bányászokra való mutogatás nem alapot nélkülöző és bár önmagában elegendő lenne, hogy feje tetejére állítson mindent, rendszerelméletileg szükség van még másra is, hogy ilyen szinten deformálja a piacot.

Ha valamilyen csoda folytán mégis több gpu kerülne a piacra azt java részt botok egész serege fogja másodpercek alatt lestoppolni, ahogy eddig is tették. Azt pedig, hogy a resztli milyen árakon lesz hozzáférhető a kiskerekben, apróhírdetésekben, nem kell ecsetelni.

A kialakult helyzet nagyban hasonlít a mesebeli kis gömböcére és remélem hasonló sorsra is jut.

Jelenleg az egyetlen tűzoltásra alkalmas eszköznek az apu látszik. De mivel az üzlet üzlete az üzlet ezért nincsenek illúzióim.
DarKBeast avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 10:11:30
#
hijaba lesz mert 500x os aron adjak es egy pld 480$ videokartyat nem fogok meg venni 1000$ ert :)
Arthur Morgan avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 05:47:49
#
Úgyse jut belőle nekünk XD
gibdj avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 05:46:11
#
Vótmá'!
Apor avatar
10 napja | 2021. 05. 03. 00:15:07
#
gpuigény


Lite versions:
Vírusírtó balVírusírtó jobb